Orbán Viktor interjúja a Hotel Lentulai podcastban

Lentulai Krisztián: Ott voltam a szolnoki országjárásán, a zuhogó esőben. Kezdett elvonulni a tömeg, és többen észrevettük az Ön feleségét. Ott volt a leghíresebb szolnoki lány, nyugodtan lehet aposztrofálni, hiszen megidézte a színpadról is őt. Néhány szót tudtam vele váltani, mondtam, hogy fogok Önnel találkozni ezen a héten egy vendéglőben. Azt mondta, milyen szerencsés, Önnek legalább sikerült. Úgy éreztem, hogy a hangjában van valami, amit lehet, hogy Önnek majd kompenzálni kell a jövőben.

Van itt egy orvosolhatatlan gond, ő úgy emlékszik, hogy egy végzős egyetemista fiatalemberhez ment feleségül, és arról szó sem volt, hogy az történik, ami ezek után történt. És azóta adósságban vagyok egyfolytában.

Húsvétvasárnap megy ez a Hotel Lentulai adásba, és ha visszagondolok a saját tatabányai gyermekéveimre, akkor az én életem úgy alakult, hogy nem volt ott édesapám, ezért az anyai nagyapámmal jártam kezdetben a rokonokhoz, számomra a gyerek perspektívájából öreg, idősebb asszony rokonokhoz. Az ember megtisztálkodik, megfésültek, fehér ing, farmerdzseki, és mentem papával. És ha visszagondolok, nem mostanában változott itt valami meg a húsvét ünneplésekor. Mert már egy-két évtizeddel ezelőtt sem láttam ezeket az apa vagy nagyapa kézen fogja az unokát, és mennek. Valahogy ez a hagyomány kihalt. Ön hogy’ emlékszik vissza? Egy tízes van nagyjából köztük.

Én tartom. Tehát nálunk pontosan így van, csak közben én lettem az unokából a nagypapa. De pont ugyanúgy van, ahogy volt negyven évvel, ötven évvel, hatvan évvel ezelőtt. Először volt a fiam, akivel minden húsvéthétfőn elmentünk locsolni. Mindig. Most pedig van három fiú unokám, most őket kézen fogom, és együtt megyünk legalább három-négy helyre locsolni. Most ugyanúgy. A fiam egy időben aztán a barátaival is járt, úgyhogy vittek magukkal cigánybandát is, a locsolás és a zene össze volt kötve. Úgyhogy nem teljesen reménytelen még itt a jövő.

Amikor, ha nem számolom az adventi találkozásunkat a Karmelitában, akkor tavaly nyáron volt a Hotel Lentulai vendége, és akkor, amikor az az adás lement, nekem különösen érdekes volt azon ismerőseimnek a véleménye, akik egyébként inkább nem a Fidesszel vannak, és azt mondták, hogy te, figyelj már, ha ilyet tud a főnököd, így gúnyolnak engem, hogy ráaggatnak minden…

Nem tudják, hogy fordítva van. Igen?

Akkor miért nem csinál ilyet többet? De mondom, mire gondolsz? Hogy úgy sztorizgatott, hogy élmény volt hallgatni, végre nem azt hallottam, amit a Kossuth Rádióban mond. Nagyon érdekes volt ez a fölvetés, mert az ember, amikor műsort készít, talán nem ilyen előkészülettel vág neki.

Sőt, engem nem azért fizetnek, hogy sztorizgassak, hanem hogy megcsináljam a Kossuth Rádiót, ahol mindig elmondom, hogy mi van a politikában. Lehet, hogy az embereket, akik szeretnek leselkedni, meg ilyen peep show-t, sztorit, kicsit úgy belesni, az jobban érdekli, na, de a meló nem ez, meg az ő életük szempontjából sem az én történeteim a fontosak, hanem az, amit reggel mondok a Kossuth Rádióban. Ez van, így néz ki, ez lesz. Lehet, hogy unalmas, de fontos.

De amúgy ellenére van, ha nem megy át bulvárba? Hogy sztorizik?

Nincs ellenemre, csak nem akarom a fontossági sorrendeket fölcserélni. Amiről nekem beszélnem kell, az véresen komoly. Tehát végül is olyan döntéseket hozok, vagy olyanoknak a közelében vagyok, olyanokat látok, olyanokat érzek és látok előre, ami az Ön vagy a hallgatók életét meg fogja határozni. Most lehet, hogy ő jobban kíváncsi egy történetre, de higgye el nekem, hogy ez fontosabb, inkább erre figyeljen. Tehát nem akarom azért az egyensúlyt vagy az arányokat fölborítani.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a mai Hotel Lentulai vendége. Itt vagyunk egy nyugat-magyarországi vendéglőben, és a házigazdák kedveskedtek. Nézze!

Komoly helyen vagyunk. Ha egy rendes csorbalevest vagy puliszkát akar valaki enni, akkor ide érdemes betérni.

Már engem is kínáltak vele. Na, kérem szépen, itt vagyunk a kampány utolsó napjaiban. Nem azért teszem fel így a kérdést, mert azért akarok a kedvébe járni, mert minden futballhasonlat érdekli.

Igen? Bár ez igaz.

…én is nagyjából abból a közegből jövök, hanem magamtól is így tenném fel a kérdést. Ön inkább Ancelotti vagy inkább Mourinho? Utóbbiról azt mondják, hogy mindig az ellenfelet térképezte föl.

Ancelotti vagyok.

És Ancelotti pedig mindig azt mondta – mind a ketten vezették a Real Madridot –, játssza a csapatom azt a játékát, amit ő amúgy tud.

Igen. Saját képességeinkre kell építeni. Ancelotti.

Most hozza meg ez a sikert szintén?

Igen, szerintem igen. Az ellenfelet sosem ismerheted meg teljesen. Az ellenfél is tudja, hogy figyeled, majd változtat, tőrbe csal, átver. Az bizonytalan. Menj biztosra! És a biztos az, amit te tudsz, amihez te értesz. Akkor próbálkozz azzal. Ancelotti!

És az a legendás fideszes hajrá, az, hogy’ érzi, megvan?

Most is így van, de ez nem fideszes hajrá, ez egy magyar hajrá.

Csak a Fidesz használta eddig.

Viccnek szokták venni, pedig komolynak szánom, hogy a mieink a végén jönnek elő. Tehát van a magyar világnak egy olyan rétege, én is ide tartozom, onnan ismerem ezt, aki az utolsó nap fizeti be a csekket, az adót, mindent, ráér az, majd a végén. Befizetjük, de a legeslegvégén. És van az a fajta magyar is, aki inkább csendes ultit játszik. Lehet, hogy négy lapja van pirosból, de nem próbálja meg a nyílt ultit, hanem játszik egy csendes ultit. Ők a végén jönnek elő. Tehát van egy olyan része Magyarországnak, amely velünk van, nem is csak politikai okokból, hanem fajtajelleggel, vagy származás vagy kultúra vagy ösztönvilág-rend, akik a mieink, meg mi az övék, így, és én tudom, hogy ők a végén jönnek elő. Ezt Fidesz-hajrának hívják, de nem, a magyarok hajráznak a végén.

Létezik-e az, hogy ez – hogy mondjam? – a saját magukat fel nem fedés most, a 2026-os kampányban a legszámottevőbb? Hallok olyan véleményeket, amelyek azt mondják, hogy az online és az offline térben való megfélemlítése a kormánnyal szimpatizálóknak, szinte már-már lincselésbe hajló kommenteket lehet olvasni, amire legyinthetünk, de egyébként az egyén életében…

Nem, ez komoly. 

…borzasztó nagy szerepe van. Az bármilyen mérés esetén, akár jobboldali, akár balos kutatóintézet méri, inkább azt mondja, hogy én nem fogok válaszolni, merthogy félek.

Igen. Én nagyon sok emberrel találkozom a kampányban, nagyon sok gyűlést tartok, és nem klasszikus politikai beszédeket mondok általában, hanem döntéssegítő előadásokat tartok. És ezért figyelem, hogy hogyan reagálnak. Tehát én tudom, hogy mire bólogatnak, mire rázzák a fejüket, mi az, ami elmegy, mi az, ami telitalálat. És az úgy van, ahogy Ön mondja, tehát hogy meg vannak félemlítve, az bizonyos. Mert amikor arról beszélek, hogy kitesz valaki egy véleményt, nem is feltétlenül fideszest, csak olyat, ami eltér ennek a ballib, vagy nem is tudom, milyen világnak a véleményétől, akkor ráuszulnak falkába, és megszégyenítik, és megtámadják. Ezért szerveztük meg a Digitális Polgári Köröket, hogy ne legyen senki sem egyedül. És látom, hogy bólogatnak, hogy ők ezt elszenvedik. Tehát ez létezik. De van egy változás. És ez a változás az, hogy a kampánynak a nyílt szakaszát, ahogy megindítottuk, ezeknek az embereknek a száma lecsökkent. Tehát én mindig is azt gondoltam, hogy mi vagyunk többen, a mienk egy csendes többség, és a csendes többség átfordult a kampány eredményeképpen hangos többségbe. Tehát szerintem most már ez a rejtőzködés kevésbé jellemző. Ezt a kampány fölszabadította és föloldotta.

Ezt az Ön személye hozta meg egyébként?

Az is benne van biztos. Nemcsak ez, hát a végén csak ki kell állni. Ahogy Cseh Tamás énekli: „Állj ki a házad elé, próbáknak ideje itt.” Itt lehet csendes ultit játszani, de a végén csak elő kell venni azt a piros hetest, és ki kell tenni az asztalra.

Érkeztem ide Budapestről indulva, és nagyon jó volt látni, hogy mennyire szép tud lenni Magyarország. És ha az ember esztétikailag nézi, vagy a lelkét figyeli, akkor biztos vagyok abban, hogy ez minden magyarnak tetszik, mindegy, hogy milyen a politikai fölfogása neki. Mégis azt érzi az ember, hogy mintha kétféle Magyarországon élne. A kérdésem az, hogy Ön, aki benne volt a rendszerváltó időszakban, benne volt a 2010-es visszatérő időszakban, mennyit változott a magyar társadalom? Megmondom, miért, és egy Schiffer-i gondolatot hadd tegyek ide. Azt mondja Schiffer András, hogy a felső középosztály lázadását láthatjuk 2026-ban. Nem ők voltak a Fidesz mögött korábban?

Nehéz ezt tudni. Tehát ha az esztétikumról beszélünk először, akkor az ország fantasztikus. Én örülök annak, hogy mindig április-májusban vannak a választások. Országot járunk, és ahogy kizöldül, meg a földek is életre kelnek, ez tényleg fantasztikus. Az ember érzi, hogy egy ilyen országért, vagy látja, hogy egy ilyen országért lehet harcolni. Kicsit össze vagyunk ugyan húzódzkodva a kelleténél jobban történetileg, de ami van, azért az fantasztikus. A pártok mögötti választói bázisok változásáról szerintem nem születtek kellő komolyságú és színvonalas, akadémiai igényű elemzések. Most már kellene lassan, mert eltelt azért 36 év az első választás óta, nem is tudom, ez már hányadik választás. Most már lehetne valami biztosabbat mondani, valami tudományos szempontból is védhetőbbet mondani a zsurnalizmusnál. De még mindig a zsurnalizmus szintjén vagyunk. Nem akarom bántani Schiffer kollégát, de ez egy anekdotikus fölismerés. Én ismerek olyan középosztálybelieket, fölső középosztálybelieket, akik velünk voltak, de már nincsenek, és olyanokat is ismerek, akik mindig is velünk voltak, velünk is maradtak, és olyanokat is, akiket a siker hozott be mellénk. Van ilyen, de nem tudjuk ezt megfelelő mérésekkel arányaikban pontosan leírni, de szükség lenne rá. Ennek a választásnak egyik tanulsága, hogy most úgyis sok minden új dolog történt, most érdemes mély, elemző, igényes tanulmányokat írni.

Egy bravúrra készülök ebben a mai adásban. Egy szót nem akarok az Ön kihívójáról beszélni.

Figyeljük, hogy sikerül-e, igen. Majd szólok, ha nem.

Maga fog engem tesztelni. Elment nem olyan régen az én Dopeman barátomhoz az ő Doperanos című podcastjébe, és fölfigyeltem egy mondatára. Azt vetette közbe, hogy tavaly nyáron azért nem álltunk ilyen jól. Nem álltunk ilyen jól?

Szerintem nem. A digitális tér, amelynek a jelentősége megnőtt, nem tudjuk, mekkorára, ez a mostani választás bizonytalanságának egyik oka, hogy nem tudjuk, hogy a megnövekedett digitális térnek a politikai döntésekre milyen hatása van, valamilyen biztosan van, de ezt nem tudjuk most még mérni. És a digitális térben a csata egyoldalú volt tavaly nyárig. Amíg meg nem szerveztük a Digitális Polgári Köröket, itt bennünket minden nap halálra vertek. Nem mondom, most is van, amikor alul maradunk, de most már azért ott vagyunk, pariban. Tehát most más a helyzet. És ha a digitális térben, ahol az ellenfél erősebb, mint te, hozol a hátrányodon, a valóságos életben lévő előnyödet pedig megtartod, akkor a helyzet hirtelen a javadra változik.

Hogy áll most a helyzet? Nyilvánvaló, hogy az utóbbi napokban mi, szerintem a médiában dolgozók is úgy vagyunk vele, hogy alapvetően valószínű, hogy tradicionálisan nem ezekben a napokban fog eldőlni az, hogy hát én akkor ezt a pártot fogom választani, én azt. Meggyőződésem, hogy ez nagyjából már kialakult az emberekben. Ez módosít-e bármit a narrációban, a kampánystratégiában, hogy az utolsó napokban már csak egyfajta módon érdemes hozzájuk szólni, és az pedig egy olyan érzetkeltő gondolatsor legyen, amiben úgy érzik, hogy sokan vagyunk, együtt vagyunk, és nem veszíthetünk, vagy még mindig érdemes egy-egy, hiszen váratlan módon előjönnek még most is olyan ügyek, amik borzolják a kedélyeket, vagy azokat érdemes most még szétszálazgatni az utolsóig?

Nehéz kérdés ez. Itt a művészi érzék jön már. A politika az művészet, tehát itt már nem a statisztika meg a számadat.

Van a csapatban még, aki tud segíteni?

Van, hogyne, hogyne, konzulensek azért vannak. Tehát itt már nem annyira matematika, hideg számítás, racionalitás van, hanem intuíció van. Mit érzel? Minek van jelentősége? Minek nem? Nem tudod már megmérni se, mert valóban az emberek már a választásra összpontosítanak, azon keresztül néznek mindent, ezért adott ügyről az igazi véleményüket meg se tudod, akkor sem, ha méred. Ráadásul az idő kevés, alapos mérést már nem tudsz csinálni, panelt építeni a méréshez nem tudsz. Tehát igazából elveszíted a matematikai alapú tájékozódó képességedet. Én úgy szoktam mondani, hogy bent vagyunk az erdőben, fát látunk, de az erdőt többé már nem. És ilyenkor csak, hogy merre kell kanyarodni, merre van az előre, hogy jutsz ki az erdőből, azt már érzékből tudod, tapasztalatból, rutinból. De az nekünk van, én ettől nem ijedek meg. Szerintem az ilyen szituációk nekünk kedveznek. Én az előző műsorban is elmondtam, nem? Hogy én a Somodi–Edőcs bokszmeccseken nőttem föl. Mondtam?

Valami rémlik.

Én mindig Edőcsnek szurkoltam, mert az tetszett nekem, hogy rövidkarú, klasszikus mozgást nem mutató, teljesen outsidernek tűnő ember, egyszer csak bejön, és egy klasszikus, Adonisz fölépítésű Muhammad Alit puff, aztán kiüt. Tehát én szeretem ezeket a nehezen kiismerhető szituációkat, valószínűleg azért, mert a tapasztalat kifejleszt egy ösztönvilágot, ami nekem van, az újoncoknak meg még nincs. Ez lehet az oka. De én nem tartok igényt matematikára, majd a végén meglátjuk.

Lehetséges, hogy április 13-tól lesz egy gyorsan kihaló szakma Magyarországon, ez a közvéleménykutatóké?

Nagyon nagy kockázatot futnak. Az biztos. Eleve a szakma már korábban sem volt jó állapotban, túl sok amerikai hatás jött be. És Amerika egy szemérmetlen, ha politikáról van szó, mert egyébként még a prűdségre is hajlamos, de ha politikáról van szó, akkor egy szemérmetlen világ. Lehet, hogy ezt is meséltem már, hogy milyen kultúrsokk ért, amikor az első amerikai televíziós vitát végignéztem.

Az nincs meg nekem.

Nincsen? Fellegi Tamás tanár úrnál voltam valahol Buffalo külsőn, ott volt ő tanár, és valahogy oda ellátogattam, és néztük a tévés vitát, vége volt, és arról akartam beszélni a tanár úrral, hogy akkor ki miről mondott jót, igazat és okosat. És elkezdődtek az elemzőműsorok. És egy hang nem volt, hogy egyébként igaza volt-e, úgy van-e, okos-e, vagy butaság, amit beszélt. Egyetlen dologról beszéltek, hogy egy-egy mondat milyen hatást gyakorolt a nézőkre. Szó sem volt arról, hogy annak mi a valóságalapja. Tehát ezért az amerikaiak szemérmetlenek ilyen szempontból a politikai, vagy szégyentelenek talán, az európai mércével mérve mindenképpen a politikában, és ott kifejlesztették már régóta azt a gondolatot, hogy a fölmérések közölt eredményei befolyásolják az emberek választási viselkedését. Van is ilyen: push poll, vannak ilyen nevek erre. És akkor ezt csinálják. Most Magyarországon ehhez mi nem vagyunk hozzászokva, de ez ránk tört, tehát én úgy érzem, hogy a mérések nagyon gyakran inkább befolyásolni akarnak, semmint visszaadni egy pillanatfelvételt. Ezért a szakma nincs könnyű helyzetben.

Az egyik része all int pakolt föl.

Ráadásul miután, ugye, régebben úgy csinálták azért ezt, láttam én már ilyet, hogy legalább nyitva hagytak kapukat. Tehát azt mondták, hogyha ilyen részvétel van, akkor inkább így, ha alacsonyabb, így, ha magasabb… De most nem ez van, hanem belemondják pacekba, hogy ez lesz, vagy most így van. Tehát nincsenek megfontolások mellékelve a számok mellé, és ez azt jelenti, hogy föltették a böcsületüket a számokra. De az rulett: vagy bejön, vagy nem. És akkor oda a becsület.

Az Európai Unió – egészen friss hír, idefelé jövet olvastam én is, hogy – arra biztatja az európai uniós polgárokat, voltak itt már korábban, hogy COVID-időszakban teamécsessel fűtsenek a felvilágosult Németországban,

Vadkemping-javaslatok, igen.

…csak lakáson belül vagy házon belül, most viszont az van, hogy biztatnak mindenkit a home office-ra, a gyalogszerrel vagy tömegközlekedéssel járásra. Tegnap Pócs Jánosnál voltam egy lakossági fórumon. Jánosnak épp mondtam, hogy van egy ilyen friss hír, ő még nem hallotta. És akkor néz rám, és azt mondja, hogy de ő a kisszobában nem fog tudni dinnyét termeszteni, home office-ból. Tehát, hogy hova került ez a kontinens, hogy van egy háború…

A vasöntő munkásoknak is nehéz azért home office-ból.

Persze! Van egy háború, amiben nekünk egyébként nem kéne benne lennünk. És aztán addig-meddig ment az érzékenyítés a sisakküldéstől kezdve, hogy most már ott tartunk, hogy mi vagyunk fölkészítve, sőt hatalmas javaslatokkal bombázva, hogy hogyan spóroljunk?

Szabad itt durvát mondani? Erről az egészről egy nagyon durva véleményem van. Megadom én a tiszteletet a kollégáimnak, az európai kollégáimnak, hiszen mégiscsak egy-egy népet képviselnek, és ha személyesen nem is, de a népüknek mindenképpen jár a tisztelet, de itt nem tudok mást mondani: én ilyen ostobaságot még életemben nem láttam. Talán a migráció volt az utolsó, annak már tizenegy éve, amikor valami hasonló marhaságot követtek el, amikor – most a migrációról beszélek – egy ismeretlen dolog, hogy beengedünk tömegesen idegeneket, együtt fogunk velük élni, és az majd jó lesz, holott semmilyen elemzés, tapasztalat arra nézve, hogy ez jó lesz, nem volt, csak egész egyszerűen a vágy, hogy milyen jó lenne, aztán lett belőle terrorizmus, bűnözés meg az, ami most ott van. Tehát az is egy mérhetetlen ostobaság volt. De azóta nem láttam – és az tizenegy éve volt – olyan ostobaságot, mint amiben most vagyunk. És még csak azt sem mondhatom, hogy én nem próbáltam minden leendő alkalommal, kellő udvariassággal meg méretarányos módon, mert Magyarország meg Németország, mondjuk, ugye, nyolcszoros szorzóval, nyolc és félszeres, tehát a magunk helyét nem elhibázva elmondani, hogy emberek, ez egy ostobaság! Végül is miről van szó? Arról van szó, hogy az európaiak úgy döntöttek, hogy van egy orosz–ukrán háború, ők ezt saját háborúnak minősítik, Ukrajna oldalára állnak, és segítenek Ukrajnának legyőzni Oroszországot. Most Oroszországnak nukleáris fegyverei vannak. És a hagyományos fegyverei is sokkal nagyobb számúak és súlyúak, mint az európaiaké. Tehát nyilvánvaló, hogy egy frontvonalon vállalt, nyílt háborúban Európa nem tudja legyőzni Oroszországot.

Bocsánat, meg kell kérdeznem: ezt tudták egyébként az európai vezetők?

Szerintem tudták.

Tudom, direkt brutál a kérdés.

Hogyne! Ugyanazokból a titkosszolgálat jelentéséből dolgoztak, mint én. Tehát, hogy mennyi van az oroszoknak, hogy’ álltak át hadigazdálkodásra, hogy’ néznek ki azok az Urálban elhelyezett titkos fegyvergyáraik, a civilt hogy’ állítják át hadigazdaságra; amit én tudtam, azt ők mindent tudtak. Tehát az nyilvánvaló, hogy egy atomhatalmat a frontvonalon, katonai összecsapásban legyőzni nem lehet. De az ő tervük, mint elárulták, nem is ez volt, hanem az, hogy lényegében egy anyagháborúban győznek. Tehát, hogy egy elhúzódó háborúban Európa tovább bírja pénzzel és gazdasági erővel, mint Oroszország. Az oroszok előbb-utóbb belerokkannak a háborúba, és kénytelenek lesznek nekünk kedvező körülmények között és feltételek mellett leülni az ukránokkal és békét kötni. Amíg az amerikaiak ott voltak az európaiak mögött, addig talán ezt lehetett gondolni. Mert Amerika egy nagy ország, és sok mindenje van, ami nincs Európának. De amikor Trump kiszállt ebből az egészből, és az elnök úr azt mondta, hogy fiúk, béke, hagyjuk ezt abba, és levált lényegében az európai politikáról, akkor kellett volna, ahogy szintén javasoltam is, megállni és azt mondani, hogy Európa egyedül anyagháborút a büdös életben nem tud nyerni Oroszországgal szemben. Mert olyat még nem látott a hadtörténelem, hogy úgy akarjon valaki egy anyagháborút megnyerni, hogy neki nincs saját energiája, és nincs saját nyersanyaga, mert Európa ilyen kontinens, az ellenfél, akit le akar győzni egy anyagháborúban, rendelkezik a világ legnagyobb nyersanyagkészletével és energiatartalékaival. Hogy’ lesz az a háború megnyerve? És ezt lehetett csinálni egy évig. Hogy’ is volt? Trump, 2025. január, eltelt másfél év, és nyilvánvaló, hogy Európa ezt az anyagháborút elvesztette. Tehát a háborút nem megnyerte, hanem elvesztette! Ennek fizetjük most az árát. És ha sürgősen nem oldjuk fel az orosz energiára kivetett szankciókat, miután beütött a közel-keleti válság, ezek megölik, agyonzúzzák a saját gazdaságaikat, és ha hagyjuk, akkor még a mienket is. Tehát én ilyen ostobaságot, mint amit a kollégáim csináltak Nyugat-Európában, még életemben nem láttam.

Tudja, mi ebben az igazán ijesztő, hogy ezt egy jogvégzett embernek kell elmondania odaát. Ön sem szakember ilyen szempontból.

Van mögöttem negyven év, az talán valamit segít.

Azt betudjuk abba a rovatba. De azért mégiscsak, gondolom, a saját országaikban megvannak azok a mérnökök, vagy szaktudás, akiknek fel kellett volna hívniuk erre a figyelmet.

Az én szakmámban az a legszebb, az államvezetésben az a legszebb, hogy nem kell, hogy te legyél a legokosabb. Az nem szükségszerű. Mindig vannak nálad okosabbak. Miért ne lennének? Azt kell tudnod, hogy milyen tudásra van szükséged. Tehát, hogy valamit el tudj dönteni, mit kéne tudnod, amit nem tudsz. És miután egy miniszterelnök meg egy kormány minden tudást el tud érni, megszerzi titkosszolgálattal, behívja az akadémia elnökét, és a teljes akadémiai agytröszt a rendelkezésére áll, kutatóintézeteket kérhet meg. Amit akarsz. Minden tudás elérhető. Az igazi izgalom, hogy jól válogatod-e meg, hogy milyen fajta tudás kell. És amikor beöntötték neked azt a rengeteg tudást, akkor van-e valami iránytűd, hogy hogy’ kell összerendezni. Ez az igazi dolog. Nekünk ennyit kell tudni. És Amerikában, Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, miután számosabb ország mindegyik, mint a mienk, valószínűleg még több tudás is rendelkezésre áll, mint a mienk.

Nem akar-e kérni Hernádi Zsolttól egy kimutatást arra, hogy hány honfitársunk vette igénybe az emelt díjú üzemanyagárakat?

Kapok rendszeresen.

Van, aki igénybe veszi? Aki nem kéri a védett árat?

Ja, az emeltet! Bocsánat! Nem, olyanról nem tudnak.

Azért mondom, ha még azt faxon küldenék, az egy papír lenne maximum.

Igen. Olyan kimutatásokat, mert van egy energiabiztonsági tanácsunk, hogy a magyarok közül mennyien vették igénybe a védettet, olyat kapok. De az jogos fölvetés, hogy vannak azok az emberek, akik, mondjuk, kifogásolják a védett árat, szerintük az nem kéne.

Ők a meggyőződéses kormányváltók.

Ők fizethetnének többet akkor. De ugyanez: van, aki azt mondja, hogy nem indokolt a 13. meg 14. havi nyugdíj. Hát akkor nem kell fölvenni. Vagy add oda a szegényeknek. Meg van, aki azt mondja, hogy nem igazságos, hogy alacsony adót fizessen. Akkor adjál többet a szegényeknek. Adj az egyháznak, vagy fizess tizedet, barátom. Van rá megoldás, de általában itt az okoskodás véget ér. Kritizálják a kormányt, a lóvét elrakják.

Kicsit kanyarodjunk vissza belföldre. Ön szerintem ilyen mélyen nem ereszkedik le a Facebook mocsarában, mint én…

Ez bizonyos.

De nekem valamennyire dolgom, úgyhogy ezt a melót szívesen elvégzem Ön helyett. Egyre-másra jönnek elő országosan ismert, ellenzéki influenszerek részéről olyan posztok, amelyekben fogták magát, kivágták a győri beszédéből a tiszás hőzöngők felé intézett szavait, és akkor így a mutatóujjával, ahogy intézi a szavait, kivágtak egy képet, snitt, mellé teszik Nicolae Ceaușescu utolsó beszédét, szintén egy hasonló kéztartással. A szemérmesebbje csak otthagyja, hogy gondolatébresztő, a vérmesebbje pedig egészen sarkallja az ő követőit arra, hogy ezt az analógiát tessék majd követni, és Önnek pedig üzennek, hogy jól tessék vigyázni, és vigyázó szemét az akkori forradalmi Bukarestre tessék tekinteni. Hol élünk?

De hát én sokkal jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt. Nem vagyok a „Kárpátok géniusza,” szembenCeaușescuval, de jobb szónok vagyok, úgyhogy nem fair ez az összevetés.

Na, jó, de azért ennyivel, kérem, ne intézze el ezt a mondatot. Ez nagyon nagy borzalmat ébreszt minden jóérzésű emberben.

De ez az ő problémájuk.

Akkor az enyém is, mert bennem is borzalmat ébreszt.

Igen, de tulajdonképpen akik ezt csinálják, azok sajnálatra méltó emberek valójában.

Én most jó fej vagyok, mert nem idézek ide neveket, többen vannak.

Én megértem, de hogyha nem ilyen éles politikai csata lenne, hogy ellenfelemnek deklarálták magukat, amit sajnálok egyébként, akkor sajnálnám őket. Tehát azt mondanám, hogy emberek, hova jutottatok? Itt nem velem van a probléma, veletek van. Egy ilyen párosítás meg minden, ami mögöttes gondolat, amit oda akartok társíttatni, az rólatok szól. Valami baj van. Önvizsgálat. Na, mindegy, nem is mondok semmit. Ott a baj, nem itt.

Azt mondta, szavamon fog fogni, hogy ezt a bravúrt véghezviszem-e. Tudnék az adott személytől is egy pozitív idézetet mondani a Fidesz-kormányzásra, de hozok inkább egy másikét, egy matematikusét, Mérő Lászlóét.

Rengeteg ilyet tudna mondani, hiszen korábban…

Igen…

…hogy mondjam? – a szédelgő feldicsérés szintjét elérő módon szólt a kormányzat teljesítményéről az, aki most átállva az ellenfélhez kihívónkká vált.

Azért ritkán látunk, olyan véresre tapsolt tenyeret ritkán látni.

Igen, de ez olcsó lenne, nem?

Ezért hozom Mérő Lászlót viszont e helyett, aki a 2022-es választás után azt mondta, bel-Pestről elment ellenőrizni vidékre egy választást, és azt mondta, hogy hát itt, kérem szépen, nem lehet csalni, és minden a legnagyobb rendben ment. Ezt a választást tényleg megnyerte, újrázott a Fidesz, mondta Mérő László matematikus 2022-ben. 2026-ban vagyunk, én egy olyan erős csalás-mítoszépítést látok, amit én korábban egy kampányban sem láttam.

Ez a nyugatiak miatt van, tehát szerintem itt a magyar ellenfeleimet nem korholnám. Biztos ők is beleálltak ebbe, és részt vesznek ebben, de ez egy nyugati know-how, tehát azt én figyelem, látom.

Ez egy receptmásolás?

Igen. Láttam már sok helyütt. Láttam Amerikában, láttam Bulgáriában, láttam Romániában, láttam Georgiában, tehát ez egy know-how, amit elővettek, külföldiek nyomják, és építik. Aztán majd vagy tudják használni, vagy nem. Mert hogyha elég meggyőző a fölényünk, akkor nem lehet használni, ha kisebb különbséggel nyerünk, akkor talán megpróbáljuk, de ezt majd… Bár már ott tartanánk, még nem vagyunk ott.

Akkor ezzel igazából nem is kell mit kezdeni?

Nem. Majd akkor.

Oké. Amikor arra gondolok, hogy a negyedik ciklusának ér a végére, és reményei szerint kezdi az ötödiket, és még idevesszük a 1998-2002-es időszakot, akkor, ha csak a Fidesz-garnitúrát, kormánytagjait, vezető politikusait, ha nézem, akkor egy hatalmas embertömeggel dolgozott együtt ezekben az években, évtizedekben.

Ajaj!

Sok interjút látva Önnel, szerintem ezt nem tette föl még senki ezt a kérdést. Hiányzik valaki? Akár olyan, aki már nem él. Akár olyan, aki még él.

Sokan. Sokan.

Mondana néhányat?

Nem tudom, kell-e neveket mondani, de nekem nagyszerű segítőim voltak. Mádl Feri bácsit említem, mondjuk, rögtön első helyen. Aki nem is föltétlenül a nemzetközi jogi tanácsaival, bár abban is egészen kimagasló volt, hanem a judíciumával, tehát a higgadt ítélőképességgel segített. Sose felejtem el, nekem jutott osztályrészül, hogy fölkérjem először köztársasági elnökjelöltnek – emlékeim szerint 1995-ben – az ellenzék oldaláról, úgyhogy nyilvánvaló volt, hogy nem tud nyerni, hiszen a másik oldalon volt a többség Göncz Árpád személyében. És elmentem a tanszékre hozzá, hogy meggyőzzem, hogy Feri bácsi, jobboldal, egység, építjük, nagyon fontos, hogy az egységünket, nem az a győzelem, hanem az egységünket kifejező, méltó személyt találjunk, és rád gondoltunk. Gondolkodás nélkül igent mondott. Elmentem hozzá öt évvel később, amikor megnyertük a választást 1998-ban, és 2000-ben köztársaságielnök-választás volt. Ugyanaz a tanszék. Persze úgy volt az egész lejátszva, hogy az volt a megegyezés, hogy a kisgazdapárt tesz javaslatot a köztársasági elnök személyére. Nyilván, amikor a koalíciós megállapodást kötöttük 1998-ban, azt gondolták, hogy Torgyán József, de azt én világossá tettem 2000-ben, hogy az nem fog menni, tehát találjunk egy másik megoldást, amit ők kérhetnek föl, és az ő jelöltjükként tűnhet föl, és én Mádl Feri bácsit javasoltam. Miután kollégája volt korábban Torgyán Józsefnek, ezért ő ezt elfogadta. Tehát mindenki úgy tudja, hogy a kisgazdapárt jelölte a köztársasági elnököt, amiben pro forma van igazság, de a valóság az, hogy a mi korábbi jelöltünk volt. És elmentem hozzá megint a tanszékre. És mondtam, Feri bátyám, azért jöttem, az az én misszióm, hogy fölkérlek téged, vállald el, és legyél Magyarország köztársaságielnök-jelöltje, és miután mi vagyunk többségben, így aztán az elnöke. Vakarta a fejét, és a végén kibökte, hogy hát igent mondok, de sokkal könnyebben mondtam igent a múltkor, amikor semmi esélyem nem volt arra, hogy nyerjek, mint most, amikor nyerni fogok. Tehát azért voltak ilyen nagyszerű emberek az én házam táján, bőségesen, akiktől nemcsak szakmát, hanem a szakmához szükséges tartást is lehetett eltanulni. Hirtelen most mondtam egyet.

Hozok én is két személyt.

De mondok én, mondok a közelmúltból is, ami nagy veszteség, mert, ugye, ezt senki nem látja, de az elmúlt négy évben azért mi egy nagyon komoly átépítését is végrehajtottuk a Fidesznek. Most is az egyéni kerületben induló jelöltjeink körülbelül 40 százaléka új lesz. És ha valaki figyelte az államtitkári kart…

Sőt, a korfa nagyot ugrott lefelé.

Így van. Államtitkárok… Ugye, én az építkezésben hiszek. Tehát szép dolog az ilyen kalandozás, meg lecsapunk itt-ott, ilyen gerilla módon, de egy országot nem lehet úgy vezetni, tehát építkezni kell folyamatosan. És, ugye, két nagy sikerem is volt. Az egyik a volt köztársasági elnök, Novák Katalin, a másik pedig Varga Judit, akik nemcsak hogy Magyarországon voltak vitán felül álló elismert vezetők, hanem nemzetközi sztárok voltak, és mind a kettőt elvesztettem. Tehát vannak ilyen hiányérzeteim is, nagyon kellenének, de már nincsenek itt.

Nagyon rég volt az a pillanat, amikor Antall Józsefhez bement a kórházba. Ami ott akkor elhangzott, abból ennyi évtizeddel később van még valami az Ön batyujában?

Igen, ez egy legenda. Én nem mentem be hozzá a kórházba. Mindenki így tudja.

Ez most komoly?

Nem mentem be hozzá a kórházba.

Sőt, ugye, tudja, hogy mit csavarnak még ezen, hogy tulajdonképpen Önt bízta meg.

Igen, majd mindjárt mondok erről valamit. Nem mentem be hozzá a kórházba. Egyébként is nehezen adom rá a fejem, mert amikor bemegyek a kórházba valakit meglátogatni, idősebb embert, akkor az rögtön arra gondol, hogy azért jöttem, mert ez lesz az utolsó látogatás. Tehát én egy rossz holló vagyok ott, tehát az egész helyzet nem jó. És nem akartam a miniszterelnök urat se terhelni ilyesmivel, hogy arra gondoljon, hanem ő hívott föl engem. Tehát az történt, hogy ő felhívott engem. És én mondtam, hogy szívesen bemegyek, mondta, hogy hagyjam csak őt békén meghalni. Volt még egyébként ilyen atyai jó barátom, aki azt mondta, hogy hagyjatok már meghalni, most ezt tegyük zárójelbe, Nemeskürty tanár úr egyébként. De telefonon hosszan beszélt velem. És sok mindent mondott. És az persze nem szerepelt ezek között, mint ahogy a legenda mondja, hogy mit hagyott volna rám, mert nem királyságban élünk, legfeljebb a kisködmönt tudta volna rám hagyni, de pozíciót nem lehet egy demokráciában hagyományozni, de sok mindent mondott, sok mindent megköszönt. El is köszöntünk egymástól, azért ezek megrázó dolgok, és ízig-vérig politikus volt, és még ilyenkor is a politikáról beszélt nekem, és tanácsokat adott nekem. Fontos és jó tanácsokat és fontos információkat is átadott, amiknek hasznát vettem, és a túlélésemhez, a politikai túlélésemhez és a közös jobboldali politikai sikerekhez ezek az információk jelentősen hozzájárultak.

Akár a mai napig is?

Igen. Ezért nem is szoktam róluk beszélni. Jó tudni, ki kicsoda.

Ha már említettem ezt a korfaugrást lefelé, talán mintha egy picit kevésbé lett volna organikus, mint az ember várta volna, egy kicsit nagyobb, ölesebb léptékű volt ez. Ez leképezi a világ változásának a gyorsaságát, hogy ennyire hirtelen jelentek meg fiatalabb korosztályból az fideszes politikusok, vagy más oka van ennek?

Ez is, a technológiai változás, tehát a szakma is megváltozott. Tehát sikeresnek lenni ma a politikában nem ugyanazokat a képességeket igényli, mint tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt, és ehhez alkalmazkodni kell. Ugyan nekem nem tetszik, de ettől ez még így van.

Haszontalanabb képességeket igényel egyébként?

Másokat. Nem vagyunk mindenhatók, ezért a mi szándékainktól függetlenül is alakulnak dolgok a világban bőségesen, és ha nem akarod, hogy elgázoljanak, akkor alkalmazkodj hozzá, értsd meg. Nem is mondanám haszontalannak, hanem hát a technológia az mégiscsak számít. Volt olyan amerikai elnökválasztási kampány, amit a rádióhallgatók szerint megnyert A vitatkozó vagy A jelölt, akik tévén nézték, ott meg a B. Mert bejött a televízió, és a kép hirtelen, a szöveg meg a hang mellett hirtelen elkezdett a benyomás, a kép, az arc, ezek mind elkezdtek szerepet játszani. Most ugyanez a folyamat halad, csak fölgyorsulva, most, amikor bejönnek ezek a közvetlen kommunikációt lehetővé tevő, technológiai újítások, kütyük. No, tehát van ez. Másfelől meg én azt hittem, hogy nem kell ennyire beleállnom ebbe a kampányba. De az unió ránk fordult, most beesett még ez az iráni háború is, és az egész helyzet olyan súlyosan válságossá vált, tehát itt most olyan nagyon nehéz helyzet van, és ha a kampány engedné, hogy figyeljünk, akkor nap mint nap látnák a helyzet romlását, csak most a kampány ezt eltakarja a szemünk elől. Itt olyan nehéz helyzet van, hogy itt föl kell kötni a gatyát még nekem is. Tehát nem engedhetem meg magamnak, hogy hátrább lépjek, meg változás meg új vezetés. Ezeket mind félre kellett söpörnöm, és bele kellett állni már a kormányzás utolsó fél évében is, bele kellett állnom, hogy az európaiak nem jöttek ki az ukrán háborúból az amerikaiakkal, hanem benne ragadtak, már ott nagyon bele kellett állni, és most meg aztán végképp, mert egy olyan világgazdasági válság fenyeget az olajválság miatt, amilyet még a mi nemzedékünk nem látott. Tehát nagyon sötét felhők vannak az égen, és ezek felénk úsznak. Tehát elő kellett lépnem, bele kellett állnom, sokkal harcosabban, többet kellett magamra vállalnom. Hát ez így alakult, most ez egy ilyen kampány lett.

Luka Modrićot is fokozatosan akarták kirakni a Madridból, hogy egyre kevesebbszer lesz majd rá szükség, aztán az utolsó szezonjában is szinte az összes meccset végigjátszotta.

Mert hogyha békeidők lennének, igen, ha békeidők lennének, és az országvezetés, meg az államvezetésnek a legfontosabb kérdése az volna, hogy konszolidált viszonyok között ki tud kihozni abból a legtöbbet, akkor lehet, hogy nem feltétlenül rám kéne gondolni. De most nem ez van, hanem, mint mondtam, olyan típusú, összeadódó válságok, ezt a gyűléseken mondom is, hogy ezek a válságok nem olyanok, mint egy Piedone-film, hogy egyenként jönnek a pasasok, és akkor szépen, komótosan lepofozzuk mindegyiket, egyiket a másik után, hanem egyszerre jönnek. Itt olyan dolgok összeadódása sem zárható ki, ami nagyon komoly próbatétel elé fogja állítani az összes európai országot, benne Magyarországot, benne bennünket, kormányzópártokat, és hát a végén kire lehet számítani, ha nem arra az emberre, aki már a legtöbb puskaport szagolta? Tehát most nem lehet hátra lépni, hanem előre kellett, a feleségem nagy bánatára előre kellett lépnem, és nem hátra.

Azt úgyse fogja nekem megmondani, hogy hogyan castingol, de castingol?

Mármint hogy egy-egy pozícióra?

Vagy akár, vagy egyszer már egy utódra.

Figyelek, castingolás nincs, figyelek.

Aha!

De nekem az az előnyöm megvan, hogy ezer éve vagyok a szakmában, mindenkit ismerek. Az összes tehetséges embert tulajdonképpen vagy én hoztam be, vagy én engedtem be, vagy velem állapodott meg, hogy bejön. Szóval valahogy az elejétől fogva, nem mondom, hogy hátulgombolós, mert senkit nem akarok megsérteni, de kezdő politikus kora óta mindenkit ismerek a mi közösségünk környékén. És mindenkivel igyekeztem is egy olyan viszonyt kialakítani, hogy lássam, hogy mit tud, mire képes, hol vannak a határai, hol vannak a fogyatékosságai, mik az előnyei. Tehát azt hiszem, hogy nekem egy teljes képem van a jobboldalon a következő tíz évben számításba vehető összes politikus vezetőről.

Említett imént egy Bud Spencer- vagy Piedone-hasonlatot. Szintén Bud Spencer-film, Terence Hill az „És megint dühbe jövünk”-ben mondja, hogy „ha kicsi a tét, a kedvem sötét.” Kicsit olyan érzése van egy jobboldali szavazópolgárnak Magyarországon, látva Önt, hogy talán sokkal jobban motiválja az, hogyha adrenalin van, vagy valami élesebb helyzet van, az unalmat nem annyira szereti. Ezt most megkaptuk a nyakunkba 2026-ban.

Igen. A kínaiak mondják, hogy ez egy átok, csak olyan jól hangzik, egy ravasz kínai dolog, hogy „élj meg érdekes időket!” Ez nem jókívánság. Tehát most érdekes időket élünk. Én született válságkezelő vagyok bizonyos szempontból, tehát minél nagyobb a nyomás, meg nagyobb a baj, annál többet tudok dolgozni, meg azt hiszem, hogy élesebb is vagyok. A melegfront megöl, a hidegfrontban föléledek. Nézze, ha nem jön be a COVID, az ország… Hogy van mögöttem, nem tudom, van-e ennyi időnk…

Persze.

…hogy van mögöttem a tizenhat év? Tehát 2010-ben roncshalmaz, kész, devizahitel, IMF, amit el tudsz képzelni, gyenge teljesítményű gazdaság, minden baj. 2010-ben kiderül, hogy nem is lehet ezt megfoltozni, újat kell építeni, kidobjuk a komcsi-szocialista, Gyurcsány-féle, Bajnai-féle gazdaságot és gazdaságpolitikát, és építettünk helyette egy másik gazdaságot. Ezt mi munkaalapú gazdaságnak nevezzük, ez nem pontos, de a lényeget talán jól leírja, ez 2010. 2014-ig én vért izzadtam, mert egy új rendszert kellett fölállítani. Ez azt jelentette, hogy át kellett alakítani, mondjuk, az adórendszert, az államadósságkezelés rendszerét, át kellett alakítani a befektetési rendszert, a vállalkozástámogatási rendszert, a munkaügyi szabályozásnak a rendszerét, a teljes szociális rendszert. Létre kellett hozni a közmunkát, az önkormányzatok finanszírozását, adósságostól, ezt mind el kellett rendezni. Tehát én négy évig egy megörökölt válságot kezeltem. 2014-re, amik nagyon nehéz idők voltak, azt tudtam mondani, hogy kérem, az új rendszer áll, az új gazdasági rendszer megvan, ha nem rúgnak bennünket oldalba, és ez futhat, itt fantasztikus eredmények lesznek. És ez 2020-ig úgy futott, ahogy kell. Tehát 2014-2020 között az egy fantasztikus dolog volt egész addig, míg a COVID meg nem jött.

Volt egy G-nap is.

Jó, de az csak politikai természetű. Amiről most beszélek, az az ország gazdasági teljesítőképességének a térképe. 2014-re fölállt az új struktúra, 2014-től jól teljesített, 2020-ban jött a COVID, és puff, mindent derékba vágott. Onnan valahogy kiügyeskedtük magunkat, jött a háború, puff, derékba vágott. A 2022-es évben az történt, hogy 7 milliárd eurót fizettünk a háború előtt egy évben az energiaimportért, az európai uniós szankciók után pedig 17 milliárdot, vagyis – ahogy a régi komcsik mondanák – a cserearányromlás eredményeképpen 10 milliárd euró…

De szép szó! Ezt már múltkor elmondta.

…igen, kiment a gazdaságból. 10 milliárd kiment. Most 10 milliárd euró az 1.500 kilométer autópálya! Negyven zsírúj kórházat tudtunk volna egy pénzből építeni, hogy csak hirtelen mondjak valamit, az több, mint az egyéves teljes nyugdíj kétharmada. Ez kiment a gazdaságból! És azóta, hogy a háború itt van velünk, meg az unió ezeket a szankciókat – amivel az energiaárakat az égbe nyomta – erőlteti, azóta dolgozunk, keccsölünk ahogy kell, de sokkal lassabban tudunk haladni, mintha egyébként nem húznának bennünket vissza a háborús és szankciós és rossz európai uniós döntések. Most ebben a helyzetben vagyunk. Tehát én azt hiszem, hogy válságállóak vagyunk, de most nekünk egy újabb 2014 és 2020 közötti sikeres hat-hét, „hadd fusson” típusú évre volna szükségünk, és akkor jöhetne is egy új politikai nemzedék, ami ezzel aztán megépíthetné a saját tapasztalatát, tudását, elismertségét, becsületét, és akkor vehetné az akadályokat, de nincs rá mód, mert egy válságkezelési üzemmódban kell tartani az országot 2026-ban is, és ezért maradok én. Szegény magyarok, ezzel kell beérniük.

Gondolkodott azon, hogy bibliai válasz is van erre? Valamiért próbára vagyunk téve a Jóisten által. Nagyon érdekes időket élünk, ha már itt vagyunk, a húsvéti időszakban.

Valami van itt. Valami van itt, csak sáskajárás nem volt még a bibliai csapások közül. Az összes többin már lassan átmentünk. Nem tudom megmondani természetesen, mert nem vagyok teológus egyfelől, még prédikátor se, legfeljebb csak hasonlítok rá, de nem ez az én hivatásom. És rosta van. Tehát az én megfejtésem erről a helyzetről, az itt mondott fogyatékosságaim beismerése mellett, az, hogy rostálás van. Az Úristen rostál.

Elérkeztünk ilyen témához, és mindjárt fölkapja az épületet a szél.

Igen. Az történik szerintem, hogy néhány európai uniós ország elesik. Olyan országok is, amelyekről sose gondoltuk volna, hogy valaha látjuk még őket úgy, hogy mögöttünk vannak. Ez most be fog következni. Tehát kevés európai uniós ország tud a sikeres és versenyképes országok között megmaradni. Sokan, az is lehet, hogy a többség kirostáltatik.

De jó, hogy ezt a szót használta, mindjárt kiderül, hogy miért. Van itt a jegyzeteimnél egy ilyen villám. Ezt azért tettem, mert nem tudtam eldönteni, hogy föltegyem-e. Mondom, megnézzük a beszélgetés hangulata milyen lesz, és rögtön védekezésbe fogok vonulni az Ön felesége által, aki engem úgy engedett el Szolnokról, hogy nyugodtan provokálja. Kapok egy ilyen feleségtől való felhatalmazást, mondom, nem tudom, éljek-e vele vagy ne, meglátjuk. De akkor legyen! Kirostálódás. Hogy mennyire széles a paletta a tekintetben, Miniszterelnök úr, hogy kinek milyen a választási motivációja, amikor odalép az urnához. Vannak olyanok, több helyről hallottam, vannak olyan konzervatív állampolgárai Magyarországnak, akiknek baja van a Fidesszel, ilyen-olyan-amolyan – különböző okokból fogalmazzák meg –, viszont hűségesek, és nem azért szavaznak a Fideszre, merthogy a legkevésbé rossz a Fidesz, hanem van bajom, de ettől függetlenül én ide tartozom, családként – vagy nem is tudom, mi a jó kifejezés – gondolkodnak.

Itt a helyem.

Itt a helyem, igen. És ezek az emberek különböző módon megfogalmazva azt állítják, létező emberekről beszélek, hogy ők szeretnének egy biankó kérvényt letenni 12-én az ő igenjük mellé, a Fidesz mellé behúzott X mellé, ez pedig az, hogy ha ez a rendszer ennyi évtized alatt a szisztéma kialakulása, a néppárttá válása során ennyi potyautast szedett föl, amelyek egy része ma is rendszeren belül van, hovatovább egy része már innen kiugrott, és ellenünk fordult, mondják olyanok, akik esetleg soha nem voltak…

Van ilyen.

Vagy nem kértek, nem tartottak markot, azoknak ez borzasztóan rossz érzés.

Vannak ilyenek, igen.

Igen? Hogy ők egyfajta megtisztulást várnak e mellé a biankó kérvény mellé.

Igen-igen. Én értem, én csak azt tudom mondani, hogy az ő szempontjuk meg az én szempontom egybeesik, mert ők ezt kívánják, én pedig csak akkor tudom sikeresen végezni a munkámat, hogyha csak azok maradnak talpon, akik mögött van teljesítmény. Abban vagyunk érdekeltek, hogy mindenki, aki dolgozik mellettem, körülöttem, előttem, mögöttem, az mind letegye azt a teljesítményt az asztalra, ami kiemeli őt a többiek közül. Ilyen biankó csekket szívesen kitöltök. Csak az marad talpon, aki mögött van teljesítmény.

Ezt objektíven Ön tudja majd mérni?

Van, ahol lehet objektíve, van, ahol meg csak a kollektív bölcsesség segítségével tudjuk ezt. Mégiscsak emberekről is szó van, és azokat nem lehet csak colstokkal mérni.

Mondtam ezt a tízest köztünk. Én 1974-es vagyok. Beleteszem a melómat ebbe a kampányba, azért veszem észre, mert jobban elfáradok, mint a négy vagy nyolc vagy a tizenkét évvel ezelőttiben, és amikor reggel húzom fel a zoknit, akkor olyan furcsa dolgok jönnek. És az ember fölteszi a kérdést, hogy ez a sajogás, már el kell jöjjön? Vagy ez korán jött? Vagy nem tudom, mi van velem, nyilván nem fordítok a testedzésre sem annyi gondot, mint korábban tettem. És akkor eszembe jut a miniszterelnök, egy tízessel több, bő egy tízessel. Na, jó, akkor nekem nem szabad innentől panaszkodni.

De nem is!

Ugye?

Persze, hogy nem. Jól néznénk ki.

És aztán hogy ne csak mindig az önmeggyőzés ereje hasson, van nekem egy gyerekkori jó barátom Tatabányáról, együtt kezdtük a futballt, középiskolába is együtt jártunk. És ő elmesélt nekem egy történetet egy harmadik személyről. Ez a harmadik személy Önt szokta egy időben legyúrni. Őt úgy hívják, Csupi. És azt a történetet mesélte el az én barátom, hogy a Csupitól tudja, hogy Viktor akkor is kért gyúrást, és akkor kérte a legkeményebb legyúrást, amikor nem volt edzés vagy meccs. És akkor azt mondja, hogy miért? Merthogy helyettesíteni kéne azt az edzésmelót, ami most nem történt meg, akkor úgy gyúrjon le a Csupi, hogy az fájjon. És akkor rájöttem, hogy maga tényleg keresi ezeket a kihívásokat.

Egyszer megkérdeztem a Schwarzeneggert, hogy hány fekvőtámaszt tud csinálni. És a következőt mondta: csak onnantól számolom, amikor már fáj. És én is így vagyok ezzel. Csak azt számítom, ami a fájdalomküszöbön túl van, ami alatta, az kötelező, nem? Amikor már fáj, az valami. És minél hosszabb ideig bírod, miközben fáj, annál jobban teljesítesz.

Miniszterelnök úr, a maradék néhány napra kitartó szuflát kívánok mindnyájunknak, nemcsak Önnek, hanem akik ezért a sikerért dolgoznak. Köszönöm szépen, hogy idegenben ugyan, nem a megszokott stúdióban, nem tudtam az új díszletemet Önnek megmutatni… 

Legközelebb! Most menetben vagyunk, mert Szombathelyre megyünk. Én köszönöm, hogy volt olyan kedves, és ezt a lehetőséget itt, idegenben is megadta, de legközelebb a maga hoteljében is szívesen vendégeskedem, majd a választás után. Köszönöm, hogy ma ezt a beszélgetést tető alá hozta.

A Mandiner nézőinek pedig köszönöm szépen a figyelmet, hogy itt voltatok velünk, kövessétek majd a műsort a választás után is. Sziasztok!