Orbán Viktor beszélgetése a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén

Rákay Philip: Ahogy látható. a hangulat már most remek. Miniszterelnök úr, csak egy gyors felvezetés, mielőtt a békéscsabaiaknak szóló köszöntő elhangzik. Ugye, azt hallottuk, hogy már csak 50 nap van hátra, az eddig 25 nap alvás volt, de látva az elmúlt napokat, lehet, hogy ez már csak 15 lesz, nem?

Egy éjszakám hiányzik – jó napot kívánok, tisztelettel köszöntök mindenkit! –. mert a Washington–Békéscsaba járattal érkeztem. Az igazság az, hogy hiányzik egy éjszakám. Ha néha egy-egy mondat valahogy elcsúszik, akkor azt kérem, hogy tudják be ennek. Az igazság az, hogy nem azonnal ide érkeztem, mert előtte még Budapesten leraktuk a Liszt Ferenc repülőtér harmadik, új termináljának alapkövét. Amit itt csak most azért említek meg Önöknek, túl azon, hogy ez egy egymilliárd eurós beruházás, mert azt a repteret az előző baloldali kormányok eladták, mi pedig visszavásároltuk több mint 3 milliárd euróért. Ami arra emlékeztet bennünket, hogy akármit is mondanak ránk, a valóság az, hogy a Fidesz–KDNP kormányzása alatt a nemzeti közvagyon megduplázódott. Nem elfogyott. Megduplázódott! Na, ennyit az érkezésről.

Örömmel jöttem Önökhöz Békéscsabára, nemcsak azért, mert ismerem ezt a várost, és egy szép város, egy rendezett város, jó tartású emberek lakják, hanem azért is jöttem szívesen, mert ez egy nehéz hely. Tehát a politika szempontjából ez egy nehéz hely, beszéljünk egyenesen! Itt győzni csak teljes odaadással és erőfeszítéssel lehet. Az ellenfeleink itt mindig erősek voltak, legyőzni őket csak összefogással sikerülhetett. Ez a küzdelem váltakozó sikerrel ment. Fölidézem most itt Önöknek, hogy én először itt kampányolni Önöknél, Békéscsabán 1989-ben voltam. Tegye föl a kezét, aki 1989-ben meg se született! Lássuk! Na, hát így állunk. Így állunk. Ráadásul az egy négyigenes népszavazás volt, ha emlékeznek még rá, ami arról szólt, hogy milyen legyen az átmenet a kommunizmusból a demokráciába, lépésről lépésre, először elnököt választunk, utána a parlamentet – mondta az MDF –, vagy pedig gyors átalakulás legyen: először legyen a szabadság, parlament, aztán majd választunk elnököt, jöjjön a tekintély. És akkor mi a második állásponton voltunk. Akkor még volt egy olyan párt is, a fiatalok nem tudják, mi az, idősebbeknek mondom, hogy SZDSZ, aki a négyigenes népszavazásban velünk együtt kampányolt, és úgy jöttem ide, hogy én hoztam őket kocsival. Emlékszem, az anyósom „Index” becenevet viselő Zsigulijával érkeztünk kampányolni, Isten nyugosztalja, Rajk Lászlóval, Demszky Gáborral és Deutsch Tamással. Képzeljék el, ilyen idők voltak! Együtt harcoltunk a kommunizmus ellen. De nem ez volt az igazán emlékezetes, hanem akkor úgy kellett valahogy bejönni az Önök városába, hogy kanyar, vasúti átjáró, és úgy jött be az ember, és amikor kifele mentem, én vezettem, ki is sodródtunk, le az útról, ki kellett szállni, vissza kellett tenni az autót az útra. És akkor megtanultam egy életre, hogy Békéscsabán a politika életveszélyes!

Szeretnék Önöknek köszönetet mondani, mert Önök sok kiváló embert adtak az országos politikának. Az Állami Számvevőszék elnökét nemrégen még Domonkos Lászlónak hívták, aki az Önök fia. Kaptunk egy remek agrárszakembert Végh László személyében, aki képviselőtársunk volt. Aztán itt van az Önök polgármestere, Szarvas Péter, akit én még az egyetemi sportvilágból ismerek. Mindig ellenfelek voltunk. Tudják, van az a jelenet általában a nagy csapatoknál, amikor az egymásnak feszülő játékosok orrát két centi választja el, nekem több ilyen élményem volt Péterrel. És aztán ebből lett a végén együttműködés. Ő polgármester lett, én miniszterelnök, Modern Városok Program, megegyeztünk, és azóta is együttműködünk Békéscsaba fejlődésének érdekében. Hajrá, Péter! Megemlítem Hanó Miklós nevét is, Isten nyugosztalja! Mert amikor nagy bajban voltunk, még a legelső kormányunk idején, és az egész szétesett a kisgazdapárton belüli áldatlan állapotok miatt, akkor ő kellett ahhoz, hogy a kormánykoalíció 1998 és 2002 között végig tudja csinálni a kormányzást. És tudom, hogy az idő aztán, a végén már ellépett Miklós mellett, de mi a méltányosság pártja vagyunk, és minden érdemre jó lélekkel emlékszünk vissza. Kedves Miklós, Isten nyugosztaljon, Neked is köszönjük, hogy velünk voltál a hosszú és nehéz csatákban!

Kolbászfesztivál. Nekem volt egy kis szerepem abban, hogy a kolbászfesztivál beemelkedett az országos nyilvánosságba, mert talán az első országos vezető voltam, aki ideszoktam a kolbászfesztiválokra. Mostanában már nem jövök. Igen. De ennek nem a húsáru az oka, hanem a pálinka. Az a helyzet, hogy úgy nem lehet az országos nyilvánosság szeme elé kerülni, ahogyan az ember kinéz a kolbászfesztivál végén. Jobb az ilyesmit elkerülni. Akárhogy is, szerintem a békéscsabai kolbászfesztivál a rendszerváltás öt legnagyobb vívmányának egyike, így érdemes rá gondolni. Hallottam egy vitát az előbb itt, ez a gyulai–csabai. Ebben én nem tudok állást foglalni, de azt meg tudom mondani Önöknek, hogy a világ legdrágább kolbásza a csabai kolbász. Mondok egy példát, hogy értsék, miről beszélek. Mai nap, a kiváló gyomai polgármester küldött két szemrevaló, egészséges két szál kolbászt. Jól néz ki, nézem, hát ott egy papír. Azt mondja a papír, hogy elkészült a Liget fürdő felújításának terve. Ezt kérjük. Okos nép a mienk.

És jártam itt, Önöknél még a legelső kormányzásunk idején, 2001-ben is, akkor Dzurindának hívták a szlovákok miniszterelnökét, és főkonzulátust nyitottunk itt, az Önök városában. Szerintem fontos, hogy az itt élő, szlovák gyökerekkel rendelkező közösség hozzá tudja tenni a saját kultúráját a mi közös magyar nemzeti kultúránkhoz.

De az igazi barátságot Békéscsaba és a Fidesz között nem ezek az események pecsételték meg, hanem a 44-es út. Én emlékszem arra, hogy amikor bejelentettük, akkor mindenki legyintett, mert szoktak jönni ilyen pesti népek – bár én felcsúti vagyok –, és ígérnek mindenfélét, aztán elmennek, a dolgok meg úgy maradnak. És már ígérték annyiszor, hogy Békéscsabát bekötik az ország vérkeringésébe, aztán nem sikerült. Talán nem is akarták. És a 44-es útnak a megépítése a szavahihetőség bizonyítéka volt a mi részünkről a békéscsabaiak irányában. Önök ezt így is fogadták, és ez az a közös tett, ami végül is, azt hiszem, hosszú távon is megalapozza a közöttünk, elsősorban az Önök részéről irányunkban fönnálló bizalmat. Talán arra is bizonyíték az M44, nem tudom, Lázár János beszélt-e erről, ezt kellő szerénységgel mondom, hogy valójában mi mindenre képesek vagyunk.

Kellő szerénységgel. Ha belegondolnak, nézzék csak meg, ha belegondolnak, menjenek el, mondjuk, Debrecen felé! Az Alföld szántóföldjeinek közepén a világ legmodernebb gyárait építtettük föl. Ki képes erre? Vagy majd nézzék meg itt, amikor Békéscsabán megjön a nagy beruházás. Higgyék el, olyan kormányunk van, amely, ha egy programot meghirdet, megbeszéli Önökkel, és megállapodik róla, akkor meg tudjuk csinálni, mert együtt mindenre képesek vagyunk.

Talán rövid mérleget is lehet vonni. Amikor kormányozni kezdtünk újra 2010-ben, itt volt az Önök városában 3.693 munkanélküli ember. Most 1.418 ilyen ember van. Ez azt jelenti, hogy 60 százalékkal csökkentettük a városban a munkanélküliséget. Az országban egymillióval dolgoznak többen, és a tervünk az, hogy még 300 ezren fognak, és akkor Magyarországon elérjük azt az állapotot, hogy 5 millió ember dolgozik Magyarországon. Elvittünk innen, Önöktől 10 milliárd forint adósságot, mert a 2010-es kormányzásunkat úgy kezdtük, hogy a települések adósságát a kormány átvállalta. Innen is elvittünk 10 milliárd forintot! Az M44-esbe beletettünk 500 milliárdot, az M44-est építjük az országhatár felé, az M47-es kétszer kétsávosítása, mint hallhattuk, megtörténik, és ha jól látom, ez a szingapúri cég megkezdte a toborzást a világ egyik legmodernebb gyárába. Hát a mérleg nem rossz, azt hiszem, hogy kölcsönösen jól jártunk egymással.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után beszéljünk a fejünk fölött tornyosuló fellegekről. Háború és Békéscsaba. Idézzük föl, hogy 1944. szeptember 21-én fölszállt 56 bombázó az olasz légitámaszpontról, megérkezett ide, az Önök városa fölé 10 óra 30 perckor. 1944. szeptember 21. És az 56 bombázó ledobott ide, az Önök városára 607 darab bombát. Ide Békéscsabára 607 darab bombát. 100 halott. A Jaminában a katolikus templom eltűnt a föld színéről. A Boczkó téren régen állt egy Kakas szálloda, annak is vége lett. Szóval nem hiszem, hogy Békéscsabán hosszan kell nekem arról beszélnem, hogy miért veszélyes a háború. És biztos vagyok abban, hogy bár akkor már világháború volt, de 1944 szeptemberében még nem gondolták az emberek, hogy csak néhány óra, és itt százan halnak meg, és ledobnak több mint 600 bombát. Csak azt akarom Önöknek mondani, hogy a háború sokkal gyorsabban jön, mint ahogy az ember azt gondolná. Az elején kell megfékezni. Ha kijött a zsákból, nem lehet visszatuszkolni. Ha belelépsz, nem tudod kihúzni belőle a lábadat. A háborúból a legesleges-legelején kell kimaradni. Ha kimaradsz és kitartasz, talán megúszhatod. Ha jó kormányod van, és nemzeti egységed, biztosan megúszhatod. Ha belelépsz, nincs visszaút. Ezért gondoltuk, hogy miután Önök egy viharvert, háborút is szenvedett város, egy háborúellenes digitális polgárikör-gyűlést itt is tartunk, az Önök városában. Tisztelettel köszönöm, hogy fogadtak bennünket, és itt lehetünk Önökkel. Örülök, hogy itt vagyok.

Rákay Philip: Szerintem mindenki ismeri a megszokott koreográfiát: a kérdések következnek. Annyi megértést hadd kérjek a fönti karéjban ülőktől, ugye, nagyon magasak a lelátók, és nehéz oda eljuttatni a mikrofont. Most elsősorban innen, az alsó, földszinti részről választanék majd kérdezőket, hogy minél többen beleférjenek, jó? És egy percben szeretném, ha kérdeznének. Jöjjön, mondjuk, ott hátul, igen, egy úr volt. Igen, és nézzünk innen is, és a hölgy legyen a második, jó?

Sarkadi Zoltán Zsolt: Köszönöm szépen a lehetőséget. Sarkadi Zoltán Zsolt vagyok. Először is meg szeretném köszönni az elmúlt tizenhat évet. Nagyon sokat tett értünk. A kérdésem pedig az lenne, hogy hallottuk, hogy most ezeket a pénzeszközöket vissza tudjuk tartani, vétózzuk ezt a 90 milliárdos hadikölcsönt. Ennek hatására a Barátság kőolajvezetéken újra el fog indulni még a választásokig az olaj, vagy már nem? Illetve hallottam, hogy a horvátok se nagyon akarják átengedni az orosz olajat. Kell-e nekünk nyaralni Horvátországban ezek után?

Ez egy olyan kérdés, amelyre, ha Philip megengedi, akkor hosszabban kell válaszolnom. Sok rétege van ennek. Kezdjük egyáltalán a háborúval. Ugye, normális ember nem akar háborút. Most mégis háború van tőlünk keletre.

Van egy nagy vita arról, hogy miért tört ki a háború. Nincs annyi időnk, hogy ezt részleteiben megvitassuk. Két magyarázat van. Az ukránok szerint azért tört ki a háború, mert az oroszok el akarják őket foglalni, ismerve az oroszokat, ez nem alap nélküli föltételezés, az oroszok meg azt mondják, hogy „nekünk eszünk ágában sem volt elfoglalni Ukrajnát,” de azt nem fogadják el, hogy a NATO csapatait – egy ukrán NATO-tagsággal vagy anélkül – föltolják az 1.200 kilométer hosszú ukrán–orosz határra. Na, azt azért nem, és ezt meg fogják akadályozni. Ebből lett a háború. A háború a képernyőkön keresztül érkezik hozzánk. A képernyők kegyesek. Lekerekítik, lágyítják azt a brutalitást, amivel ez a háború zajlik. Itt átmentek a Vörös Hadsereg csapatai, nem hiszem, hogy nekem a brutalitásról sokat kellene beszélnem. De a szlávok, ha harcolnak, különösen, ha egymás ellen, az könyörtelen! Mondom a számokat, a mai számokat mondom. Azt úgy képzeljék el, hogy ebben a háborúban, azon a frontszakaszon minden héten a két fél összes áldozatát és hadirokkantját összeszámolva, minden héten meghal vagy hadirokkanttá válik 9 ezer ember. Minden héten! Ennyi feleség, ki tudja, hány gyerek, ennyi özvegy. 9 ezer! Ha megszorozzák néggyel, hogy a havi számot megkapják, az 36 ezer ember havonta. Ha azt beszorozzák 12-vel, mert ennyi hónap van egy évben, akkor a 400 ezer áldozatnál vagyunk egy évben. Ez a háború négy éve tart. És ki tudja, meddig tart még? És az Európai Unió közben arra büszke, hogy ő ad annyi pénzt az ukránoknak, hogy még legalább két évig harcoljanak. Megfinanszíroz 800 ezer újabb halottat és hadirokkantat. Tehát a háború, ami történik, szerencsére még elég messze tőlünk, az brutális. Az nem véletlen, hogy még az Egyesült Államok is úgy gondolta, hogy bár tőle aztán igazán messze van ez a frontvonal, mégis nekik is az az érdekük, ha minél hamarabb béke lesz. De nincs. Miért nincs? Az amerikaiak békét akarnak kötni. Ha a nyugat-európaiak támogatnák az amerikai béketörekvéseket, és csak annyit mondanának, hogy mi pontosan úgy fogunk viselkedni, mint az amerikaiak, ennek a háborúnak már vége lenne, már régen béketárgyalások zajlanának. De az európaiak másképpen döntöttek. Ők azt mondják, hogy az amerikaiak félreértik a helyzetet, ezt a háborút folytatni kell. Ma azért van háború még mindig, mert az európai vezetők azt akarják, hogy a háború folytatódjék. A kérdés az, hogy miért akarják ezt? Nehéz ezt megérteni. Amit én látok, az a következő. Először is ők vitték bele magukat a háborúba. Nehéz dolog annak kijönni egy háborúból, aki maga lépett bele. Az amerikaiak könnyű helyzetben vannak. Az előző elnök bevitte őket a háborúba, az új békepárti, ő meg kijött. De mit mond a francia meg a német vezető, aki az elején eldöntötte, hogy bizony, ahogy ők mondják, ez a mi háborúnk, pénzt, fegyvert ad, és bátorítja Ukrajnát? Haza kéne menni, és azt kéne mondani: tévedtünk. És ezt láthatóan nem bírják ki. Nem bírják ki a kormányaik anélkül, hogy ne rendülnének meg. Ez a politikai oka.

Van egy gazdasági oka is. Kedves Békéscsabaiak, az európaiak elfüstöltek, odaadtak az ukránoknak körülbelül 200 milliárd eurónyi pénzt, most adnak még 90 milliárdnyi hitelt, erről majd mindjárt beszélek, és a következő időszakban tíz év alatt 800 milliárd eurót kérnek az ukránok az állam működésére és 700 milliárdot a háborúra. Az 1.500 milliárd. De csak, amit eddig odaadtak. Ugye, Európának úgy kell adnia pénzt, ha a háborút folytatni akarja, hogy neki magának nincs pénze. Ezért ő hiteleket vesz föl a nemzetközi bankoktól. Ezt a hitelt hitelként adja tovább Ukrajnának. És azt mondja, hogy vissza fogja majd kapni. Na, hát, mindig azt mondom, úgy nyerjen a Tisza választást, ahogy az ukránok visszafizetik azt a kölcsönt. Következésképpen azt az összeget majd nekik vissza kell fizetni a bankároknak. Egyetlen reményük van, ez pedig az, és ezt mondják is, legyőzik Oroszországot Ukrajna területén, és Oroszországot jóvátétel fizetésére fogják kötelezni, és így visszakapják a pénzüket. Nem fűzök ehhez megjegyzést, csak annyit mondanék, hogy Napóleon meg Hitler is próbálkozott ezzel, nekik nem ment, na, majd Kaja Kallasnak, ha jól látom.

Tehát azt akarom mondani, hogy ez egy elhibázott, iszonyatos emberáldozattal járó, téves politikai stratégia. Azt mondta tegnapelőtt, három–négy nappal ezelőtt a német kancellár, hogy folytatni kell a háborút, mert Oroszország bár még nem omlik össze, de már közel van ahhoz, hogy a belső gazdasági nehézségei miatt föl kelljen adnia a háborút. Mi közelebb vagyunk Oroszországhoz, mint Berlin. Lehet, hogy mi ezért látjuk jobban a valóságot. Nem fordítva szokott ez történni? És a végén nem Berlin tornyain szoktak lengeni vörös zászlók? Én erre emlékszem, hogy ki merül ki itt hamarabb. Tehát azt hiszem, hogy az egész európai gondolat sok okból egy elhibázott gondolat, futnak a pénzük után, futnak a tekintélyük után, be akarják bizonyítani, hogy a korábbi rossz döntésük mégiscsak jó döntés volt, és abban reménykednek, hogy az oroszok gazdaságilag nem bírják, megjelennek a tárgyalóasztalnál, és elfogadják a nyugati feltételeket. Szerintem ez egy teljes félreértés! Ha valaki azt gondolja, hogy ez jó stratégia, akkor csatlakozzon. Szerintem ez egy elhibázott dolog, és mindenki, aki csatlakozik ehhez az európai gondolathoz és tervhez, végül bajba viszi a saját hazáját. Tönkre fogja tenni a saját hazáját. Nem Oroszország fog itt gazdaságilag megroppanni, hanem az Európai Unió országainak gazdasága, és aki velük megy, szintén megroppan. Mi nem megyünk, mi nem fogunk megroppanni, mi ezt a háborút gazdaságilag is úgy éljük túl, hogy közben az ország fejlődni fog és nem tönkremenni.

Odaérek az Ön kérdéséhez. Itt jönnek a képbe az ukránok, akikről most én nem mondanék egyetlenegy bíráló szót sem. Nincs rá szükség. Ugyanazt gondoljuk mindannyian, nem? No, mifelénk, ha kérni kell, akkor nem úgy szoktak, ahogy az ukránok. Az ukránok azt gondolják, hogy nekik élet-halál kérdés, hogy a háború folytatódjon. Az ukránok azt gondolják, hogy nekik a háború folytatása nemcsak a háború megnyerése miatt élet-halál kérdés, hanem a gazdaságuk miatt is az. Mert ha nincs háború, ki fog nekik pénzt adni? Ukrajna addig kap pénzt, amíg háború van. Lásd az amerikaiak példáját! Egy idő után már ők sem adtak, de egy ideig bizony még ők is. Tehát az ukránok azt gondolják, hogy a háborúval el kell érni olyan célokat, amelyek túlmutatnak a háború céljain, és Ukrajna jövőjéről szólnak. Például szedjünk ki minél több pénzt az európaiakból. Hát most lehet! Most akkor kérjük el ezt a 90 milliárdot, aztán kérjük el a következő 800-at és 700-at. Az ukrán gondolat ma Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát leszámítva támogatást élvez az unióban, mi hárman vagyunk, akik nem támogatjuk.

Az ukránok minden eszközt bevetnek azért, hogy Magyarországnak olyan kormánya legyen, amely három dolgot biztosít. Fölveszi Ukrajnát az Európai Unió tagjai közé. Fegyvert, ha kell, embert is ad, és odaadja a pénzének egy tekintélyes részét. Ezt a három dolgot akarják. Ma Magyarország ennek akadálya. Sőt, Magyarország egy veszélyes példa, mert Magyarország példája mutatja, hogy lehet nem odaadni is. Magyarország nem támogatja Ukrajna európai uniós tagságát. Már most így viselkednek! Mi lenne, ha belül lennének? Arról nem beszélve, hogyha fölvesszük őket az unióba, azzal fölvettük, beengedtük a háborút is. Olyan nincs, hogy az Európai Unió egyik tagállama ezer kilométeres hosszúságú fronton harcol, a többiek meg nem mennek segíteni. Tehát ha egyszer egy európai uniós tagállam háborús helyzetbe kerül, a többiek aligha tudják kihúzni magukat ez alól. Ezért az ukránokkal kell együttműködni, meg kell velük állapodni, de nem szabad őket beengedni tagnak, mert azzal behozzák a háborút. És egyébként tönkreteszik a gazdaságot is. Ez Békést különösen érinti, mert első helyen a mezőgazdaságot teszik tönkre. Így is a kormánynak nagyon ravasz és nehéz lépéseket kell tennie azért, hogy meg tudjuk védeni az Ukrajnából Európába áramló, rossz minőségű, a mienknél olcsóbb és rosszabb minőségű élelmiszerrel szemben magunkat, illetve a piacainkat. Ha tagok lennének, annak vége lenne.

És végül itt van egy kérdés, ami megadja a választ arra, hogy miért működnek együtt a németek, Brüsszel és Kijev. Ugyanis ez a háború azt a kérdést is előhozta, hogy miközben, amikor még nem a mostani kormány volt Szlovákiában, hanem az előző, 27 országból 26 mondta azt, hogy akkor menjünk a háborúba, támogassuk Ukrajnát, vegyük fel Ukrajnát az unióba, és csak egyetlen ország volt, amelyik azt mondta, hogy nem. Miért tudtuk ezt mondani? Először is azért, mert az Európai Unió alapszerződése ezt a jogot nekünk megadja. Nekünk ehhez jogunk van. Kettő: mert Magyarországon az embereknek ez volt a véleményük. Voks2025, ha emlékeznek rá. És harmadrészt volt egy kormányunk, amelyik nem ijedt meg, és 26-tal szemben is azt mondta, hogy nem. Az ukránoknak csak akkor van szabad útjuk az Európai Unióba, csak akkor férnek hozzá az európai pénzekhez, így a magyarok pénzéhez is, ha a nemzeti kormányt eltakarítják Magyarország éléről. Ők kormányváltásban érdekeltek, és itt összeérnek az érdekeik a németekkel és Brüsszellel, mert egy magyar kormány, amely nem nemzeti alapokon áll, nemcsak beengedi Ukrajnát az unióba, hanem le fog mondani arról a vétójogról, amellyel ma képesek vagyunk megvédeni a saját érdekeinket. Erről szól a müncheni titkos paktum, amit ezelőtt néhány nappal kötött a Tisza, Brüsszel és Kijev Münchenben. Ez a helyzet.

A vétójog a nemzeti függetlenség és szuverenitás előföltétele. Aki arról lemond, lemondott az országa szuverenitásáról is. Akkor akarata ellenére is vihetik háborúba, akarata ellenére is vihetik olyan kalandokba, amely élesen szemben áll a saját nemzeti érdekeivel. Ezért itt ki kell tartani. A kérdés tehát az, hogy sikerül-e kitartani? Hát eddig sikerült. Itt jön be az Ön kérdése, ugyanis van egy energiafegyver, és az ukránok kezében ez a fegyver ott van, és most úgy döntöttek, hogy zsarolás céljára fogják használni. Az energiafegyver azt jelenti, hogy leállítják az olajszállítást. Emlékeztetem Önöket arra, hogy a gázt is leállították, csak az elmúlt években, mondjuk úgy, hogy a paplan alatt vagy a szőnyeg alatt, több apró lépéssel a meglévő vezetékek, gázvezetékek bővítésével és összekapcsolásával mi létrehoztunk egy olyan szállítási útvonalat, amely Törökországból jön délről Magyarországra, és mindegy, mit csinálnak az ukránok, mi azon keresztül mindenképpen kapunk gázt. Ezért van ma gáz Magyarországon. De az olajjal nem ez a helyzet. Az olaj még mindig Ukrajnán keresztül jön, jött eddig, és most az ukránok ezt lezárták. Itt erről beszélünk. Ezzel energiaválságot akarnak előidézni Magyarországon. Mindjárt beszélünk arról, hogy mi a céljuk ezzel, most nézzük a helyzetet. Ez súlyos dolog. Nincs az ukránoknak ehhez egyébként joguk, mert létezik egy társulási szerződés az Európai Unió és Ukrajna között, amelyik azt mondja, hogy Ukrajna nem hozhat olyan döntést, amellyel bármely tagállam energiaellátását veszélyeztetné. Ez volt az előfeltétele annak, hogy ők ne taggá, hanem egyáltalán társult viszonyba tudjanak kerülni az Európai Unióval. Ezt nem tartják be. Biztos tudásunk van arról, hogy a vezeték alkalmas arra, hogy szállítson üzemanyagot, illetve olajat.

Mit lehet tenni? És most akkor tényleg megérkeztem az Ön kérdéséhez. Tehát ha ilyen támadás ér egy országot, akkor két dolgot kell tenni. Az első dolog, ki kell védeni a támadást. Tehát meg kell védeni az országot. Magyarország ügyesen, tagolt módon, jogilag is szerintem briliánsan rendelkezik egy önvédelmi rendszerrel, amely olyan olajtartalékokat tesz elérhetővé a számunkra, hogy hónapokon keresztül is képesek legyünk ellátni Magyarországot. Tehát a támadást ki tudjuk védeni. A második lépés, hogy ellencsapásokat, ellenlépéseket kell tenni. Nehogy rászokjanak. Az elején kell szólni a gyereknek, az első ciginél: fejfájás lesz a vége, vagy a füst miatt vagy a nyakleves miatt, de valami lesz. Tehát az ellenlépéseket meg kell tenni. Három ellenlépést tehetnénk, eddig kettőt tettünk. Az első, hogy Ukrajna benzinellátásának nagy aránya Magyarországról érkezik, és miután a benzint olajból állítják elő, olajat meg nem engednek behozni az ukránok, hát mondtuk, benzin sincs, jó napot! A második dolog, hogy mi hozzájárultunk egy egyhangú döntéshez ezelőtt két hónappal Brüsszelben, ami arról szól, hogy az unió hitelt vesz föl, és ezt odaadja az ukránoknak – ez a bizonyos 90 milliárd, amiről Ön kérdez –, és a magyarok, a szlovákok meg a csehek végül is összedugtuk a fejünket, arra jutottunk, hogy jó, ha mi kimaradunk ebből, akkor ti csináljátok, de ezért mi nem állunk helyt, és bennünket nem terhel pénzileg ez a kölcsön. Így kimaradtunk belőle. De egyhangú döntés kell, tehát a mi hozzájárulásunk nélkül ez nem működne. Szerencsére Brüsszel lassan működik, ugyanis most kéne a végső aláírást rátenni erre a papírra, és szóltunk, hogy ácsi, tehát ez így nem lesz jó. Az Európai Unió nem segít nekünk, Brüsszel nem az ukránokat kényszeríti arra, hogy tartsák be a szerződést, hanem inkább bennünket győzköd, ezért megmondtuk világosan, hogy egész addig, amíg nem jön újra olaj Ukrajnából, addig ezt a 90 milliárd forintot a büdös életben nem fogja megkapni Ukrajna! Ez a helyzet. Azt is mondhatnám, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. És akkor van még itt egy dolog, amit egyelőre óvatosan nézegetek, mert a villamosenergia-ellátás egy tekintélyes része is Magyarországról, a villamos áram egy tekintélyes része is Magyarországról megy Ukrajna irányába. Ez durva! Tehát ha azt megállítjuk, akkor durva dolgok történhetnek. Mindenesetre a szlovákok ezt kilátásba helyezték a tegnapi nap során. Úgyhogy egyeztetünk a szlovákokkal, és ha kell, akkor ezt a harmadik ellenlépést is meg fogjuk tenni.

Akkor már csak egyetlen kérdésre kell válaszolnom, és azt hiszem, hogy Ön a mai nappal meg is volna, hogy mit akarnak ezzel az ukránok? Mert azt nem remélhetik, hogy ötven nappal a választás előtt, miközben mi megoldottuk a vészhelyzet elhárítását, hirtelen megváltoztatjuk az álláspontunkat fundamentális kérdésekben. Ezt nem gondolhatják. Nem hiszem, hogy ez volna mögötte. De az lehet mögötte, hogy úgy azért nagyon nehéz választást nyerni, hogy közben az országban gazdasági káosz van, meg energia-vészhelyzet, és azt tudják mondani a kormánynak, hát milyen kormány ez? Nem tud megoldani egy helyzetet, föl is készülhetett volna, látott mindent. Tehát azt hiszem, hogy a káosz az ukránok fejében út az ellenzék választási sikeréhez. És mindent meg fognak tenni a következő hetekben is azért, hogy Magyarországon gazdasági káosz legyen, mert azt gondolják, hogy ezzel segíteni tudják az ellenzéket. Nem tudom, igazuk van-e, hogy a magyarok így tennének-e, vagy nem, de azt világosan látom, hogy ez a számítás van a fejükben.

Most kell-e nekünk ezzel foglalkozni? Nem! Mindegy, mi van az ukránok fejében. Az a helyzet, hogy ez Magyarország, bennünket nem lehet megzsarolni. Itt birodalmak tűntek el, mi meg még mindig itt vagyunk. Nem fogunk megijedni néhány nagyszájú ukrán politikustól, nem fogunk megijedni néhány zsarolástól. Ráadásul, biztosan van néhány hibánk, de hogy ne lennénk dörzsöltek vagy agyasak, azt nem lehet mondani. Pontosan tudjuk, hogy hogy’ kell az ilyen helyzeteket kezelni, és kezelni is fogjuk, és aki belénk harap, annak ki fog törni a foga. Úgyhogy keressenek fogorvost maguknak az ukránok.

Rákay Philip: Köszönjük szépen a kérdést. Úgy látom, a horvátországi nyaralásról jótékonyan elfeledkeztünk. A hölgynek ígértem a másikat.

Bocsánat, Philip. Olyan messze van az még, várjunk, várjunk.

Rákay Philip: Oké, értem. A hölgyet hadd kérjem. Igen, köszönjük a mikrofont.

Süketes Gézáné: Jó napot kívánok, Miniszterelnök úr! Süketes Gézáné vagyok Battonyáról, a roma önkormányzat elnöke vagyok. Ebből már adódik az is, hogy a hátrányos helyzetű embereket képviselem, segítem. Engem az érdekelne igazából, hogy a Barátság kőolajvezetéket elzárták. Most ez mennyire fog nekünk, szegény embereknek fájni, a zsebünknek? Meg volna egy olyan hozzászólásom, hogy a rasszizmussal meg volt vádolva Lázár János miniszter úr. Az én fiam odajár Mezőhegyesre, a technikumba. Egyáltalán, hál’ Istennek, lekopogom, nincs olyan jelzés vagy visszhang, hogy a fiamat cigányozták volna. A másik meg az, hogy sokat köszönhetünk a mezőhegyesi ménesbirtoknak. Ugye, vannak ezek a nyári címerező táborok. Nagyon sok hátrányos helyzetű cigány gyerek, magyar gyerek van ilyenkor nyári szünetben, aki tud keresni, amiből meg tud élni egy kicsit. Köszönöm szépen a válaszát!

Ha jól értem, akkor itt két kérdéssel állunk szemben. A helyzet az, hogy mi kötöttünk Önökkel vagy a cigány közösséggel vagy a romákkal, ahogy Önök számára ez kényelmesebb, egy megállapodást 2010-ben. Itt sok mindennel próbálkoztak már Magyarországon, hogy hogyan lehetne az együttélést javítani, valahogyan a konfliktusok számát csökkenteni, segíteni Önöket abban, hogy föl tudjanak zárkózni, vagy lépést tudjanak tartani. És valljuk be, ez senkinek sem sikerült eddig. És 2010-ben mi úgy gondoltuk, próbálkozunk valami mással. És azt gondoltuk, hogy az első és legfontosabb dolog, hogy beszéljünk egyenesen egymással. Önök is mondják, hogy mi a bajuk velünk, mi is megmondjuk, mi a bajunk Önökkel. És akkor majd megegyezésre fogunk jutni. Úgyhogy a megállapodás, amit kötöttünk végül is három pontból áll, és abban egyetértettünk. És azóta, tizenhat év óta én ezen a nyomvonalon haladok. És elkötelezett vagyok, hogy ezen végig is menjek. Az első, hogy vannak törvények, a rendet be kell tartani, mert rend nélkül nincs se szabadság, se jövő. Ez biztos. És ez mindenkire igaz. A második dolog, hogy mi segélyeken keresztül nem fogunk tudni Önöknek segíteni. A segély konzerválja azt a helyzetet, amiben az ember van. Szerintem kijönni egy rossz helyzetből, egy nehéz helyzetből, egy nehéz szociális, gazdasági helyzetből leginkább munkával lehet. És én azt vállaltam, hogy adok Önöknek munkát, ha Önök felveszik a munkát. És ez jól működik. Igaz, hogy az építőiparnak az ingadozása néha hoz jobb időket meg nehezebb időket, nagyon sokan dolgoznak az építőiparban, de ez jól működik. Tehát körülbelül háromszorosára növeltük az Önök közösségéből a rendes, bejelentett munkaviszonyban álló embereknek a számát. Megdupláztuk a középiskolába járókét, és megháromszoroztuk az egyetemre járókét, mert a harmadik megállapodás az volt, hogy a munkán kívül, ahogy még föl lehet lépni, fölfele, előre, az a tanulás. Tehát mi megadjuk a lehetőséget a gyerekeknek, hogy tanuljanak, csak küldjék el őket iskolába. És ha ez megvan, akkor rendben vagyunk. És ez halad.

Én nem akarom azt mondani Önnek, hogy a dolgok jól állnak ebben az ügyben. Még ennek az együttélésnek vannak gyenge pontjai. Úgyhogy szükség lesz itt még azért türelemre, megértésre, meg egymás kölcsönös támogatására minden oldalról. De azt tudom mondani, hogy Önök ma a teljes közösségüket tekintve 80 százalékban olyan emberekből állnak, akiknek alsófokú végzettségük van. Növeljük a középiskolai végzettséggel rendelkezőket, de ez van. Most alacsony képzettséggel rendelkező embereknek is lehet dolgozni. És nem tudunk nekik más munkát adni, mint amit el tudnak végezni. Én egy dolgot tudok Önnek ígérni, hogy a kormány számára sohasem az lesz a fontos, hogy ki milyen iskolát végzett, vagy ki milyen beosztásban van a munkahelyén, hanem az, hogy az a munka, ami az övé, amit elvállalt, ami rá van bízva, azt hogy’ végzi el. Én többre megyek egy munkáját jól végző takarítónővel, mint egy rosszul teljesítő sebésszel. Ez az igazság!

Úgyhogy ami a kettőnk dolgát illeti, ebben számíthat rám Ön is, meg a közössége is a jövőben is. És hiszek abban, hogy nem lesz egyszerű, lesz itt még dolga a gyerekeinknek is, de ez az ügy, a cigány–magyar együttélés, az Önök polgárosodásának a megteremtése az előföltétele, ez lehetséges dolog. Nagy hit kell hozzá, de lehetséges, és bennem ez a hit megvan. 

A közvetlen következményei az ukránok lépésének. Ha egy mondatba akarok válaszolni Önöknek, az azt jelenti, hogyha nem tudtuk volna kivédeni az ukránoknak ezt a lépését, akkor a benzin holnap reggel ezer forint lenne. És hogyha hagynánk, hogy a gázt is, mint ahogy próbálják rendszeresen, eltiltsák tőlünk, mármint az orosz gázt, az azt jelentené, hogy a magyar emberek átlagban fizetnek ma egy évben, átlagban 250 ezer forintot a háztartásuk rezsijére. A csehek egymillió forintot fizetnek ugyanezért. A lengyelek 850 ezret. Ha nem tudtuk volna megoldani, vagy hagynánk, hogy elvágják tőlünk az orosz gázt, abban az esetben Önök rezsire három–négyszer annyit fizetnének, mindannyian ennyivel többet fizetnénk, mint most. Tehát a dolog zsebre megy. Jól mondta Lázár János: hallgass a Fideszre, és szavazz a zsebedre. Ne hallgassanak azokra a magukat nemzetközi szakértőknek, talán nem is ok nélkül föltüntető emberekre, mint az ellenfélnél a Shellből odadelegált, leendő gazdasági valamire, aki azt mondta, hogy lehetséges megőrizni a rezsi mostani árát, költségét, és egyúttal egy időben leválni az orosz gázról, mert ez hazugság, ez nem igaz. Vagy-vagy. Ezért harcolnunk kell, úgy, ahogy az unió alapokmánya egyébként ezt a lehetőséget nekünk megadja, hogy mint minden nemzet, mi is magunk döntsük el, hogy milyen energiarendszert működtetünk Magyarországon, mennyi a gáz, mennyi az olaj, mennyi a szél, mennyi a szolár, a Nap, és mennyi a nukleáris. Ez a mi jogunk. Ma minden egyes lépés, amivel bennünket be akarnak kényszeríteni egy sarokba és levágni bennünket az orosz olcsó energiáról, az valójában jogellenes lépés az unió részéről. Ennyit a jogállamiságról. Tehát ha meg akarjuk védeni a pénztárcánkat, a zsebünket, a családi kasszánkat és költségvetésünket, akkor az ilyen, Shelltől szalajtott szakértőkre meg a Tiszára magára nemet kell mondanunk, ezt a titokban megkötött müncheni paktumot szét kell rúgnunk, az ukránokkal szemben erőt kell mutatni és folytatni kell azt a politikát, amit eddig folytattunk. Én kellő szerénységgel mondom, hogy én erre készen állok, és képes is vagyok. Kellő szerénységgel. A kérdését köszönöm, a családot pedig üdvözlöm!

Rákay Philip: Köszönjük szépen! Itt a negyedik-ötödik sorban, igen, az úr már jelentkezett egy ideje, parancsoljon, mellényben. Kérek szépen egy mikrofont!

Lantos Zsolt: Jó napot kívánok! Tisztelt Miniszterelnök úr, kedves DPK-sok! Lantos Zoltán polgármester vagyok, Kevermes polgármestere, a 4-es számú választókerületből. Először is engedje meg, hogy minden Békés vármegyei polgár nevében megköszönjem az M44-es út megépítését.

Hazámat szolgálom!

Lantos Zsolt: Azt gondolom, hogy történelmi jelentőségű. És szintén szeretném megköszönni a nemzeti kormánynak, a Magyar Falu Programnak az elindítását. Ez, azt gondolom, hogy kistelepüléseknek egy nagyon fontos dolog. Azokat a fejlesztéseket, azokat a beruházásokat, amik elmaradtak, el tudtuk végezni. Kérdésem utak vonatkozásában lenne. Nekünk, határmenti településeknek a Gyulától Mezőhegyesig tartó útszakasznak a fejlesztése fontos lenne, illetve nagyon sok a Dél-Békésben, de talán elmondhatom azt, hogy Békés megyében is az olyan települések száma, ahol még nincsenek pormentesítve: sárosak az utak. Ennek a megoldását várnánk, ebben várnánk a segítséget. Tudjuk jól, hogy a Magyar Falu Program ad erre lehetőséget, de talán azok a célterületek, azok a prioritások és az abban foglalt pénzügyi eszközök kevesek még ehhez. Úgyhogy köszönjük szépen!

Köszönöm szépen a kérdését! A következőt tudom Önnek mondani, hogy a Magyar Falu Programot azért indítottuk el, mert azt gondoltam, hogy valami előnye legyen már a falusiaknak abból, hogy falusi miniszterelnökük van. Mégiscsak… Mert valahogy a falu úgy hátra volt mindig sorolva. Foglaljon csak helyet, kérem szépen! Hátra volt sorolva. Itt van például Békéscsaba. Velük kötöttünk egy Modern Városok Programot, a falvak később következtek. De azt nem lehet megengedni, én értem, hogy itt sokan laknak, ott meg kevesen, tehát a felelősségek is mások, de azt nem lehet megengedni, hogy Magyarország fejlődése végül is oda vezessen, hogy a falu és a város közötti nagy különbségek miatt az emberek egész egyszerűen, különösen a fiatalok otthagyják a falut, és beköltözzenek a városba. Akkor ki fogja művelni ezt az országot? Ki fogja gondozni? Ki fogja karbantartani? Tehát az urbanizáció, amit mindig csak pozitív előjellel emlegetnek, egy veszély is. Egyensúlyt kell tartani, fejleszteni kell a városokat, de belakva kell tartani az országot. Ez egy óriási történelmi örökség. A balosok meg a liberálisok állandóan csak tehertételként beszélnek a falukról. Ez egy óriási örökség, óriási érték. És hálásnak kell lennünk az elődeinknek, vissza az első királyainkig, hogy nemcsak városokat hoztak létre, hanem belakatták velünk az egész országot. Itt mindennek van gazdája, felelőse, minden négyzetcentiméternek. Ha elmennek tőlünk keletre, nem ezeket a dolgokat fogják látni. A falu, mint civilizációs forma egy különlegesen erős magyar fejlemény. Nyugaton a városiasodás öli meg, Keleten sosem volt. Én mindig is egy nagy magyar dolognak tartottam azt a falurendszert, ami egyébként az országot ebben az állapotban tartotta, ebben a művelt állapotban, megművelt állapotban tartotta. Tehát a falu érték. És sose értettem, hogy miért vannak olyan falvak, akik várossá akarják magukat nyilvánítani, de hát mindegy, vannak ilyen falvak is, ez legyen az ő dolguk. De szerintem az angolok mondják, ez még nem igaz Magyarországon, de remélem egyszer majd igaz lesz, az angolok azt mondják, hogy igazán minőségi életet csak vidéken lehet élni. Még nem tartunk itt, de eljön majd az az idő. Hányan vagyunk, talán ebben a teremben is hányan vagyunk, akiket a munkahelyünk, az egyetemek elvittek a városokba, aztán eljött egy pillanat, nem tudjuk, mitől, valahogy ott, 50-55 környékén, mármint életkorban, az ember úgy érzi, hogy haza kéne menni. Szóval ez az érzés erős Magyarországon. És a falvak arra valók, hogy akik elmentek, és sikeresek lettek máshol, előbb-utóbb legyen hova hazamenniük. Mert az ember az élete végén ott akar élni, és ott akar meghalni, ahonnan elindult. Tehát a magyar falu ilyen értelemben egy lelki ügy is Magyarország számára, úgyhogy számíthatnak arra, hogy ennek a kormánynak, a nemzeti kormánynak a falu mindig is szívügye marad.

Most nézzük, mi kell ahhoz, hogy az utak ne legyenek olyanok, amilyenek. Ehhez két dolog kell. Szerintem az egyik dologról Lázár János beszélt: fejlesztések és így tovább. De a legfontosabb a falvak jövője szempontjából, hogy nemzeti kormány legyen, illetve maradjon Magyarországon. Beszéljünk erről. Mit tudnak Önök tenni a nemzeti kormány érdekében? Hát először is elmennek választani április 12-én. Kettő: jó állapotban lesznek. Jó helyre húzzák be az ikszet, nem tévesztenek. Ez nagyon fontos! Megmondom, hogy’ néznek ki az esélyek. Mert az esélyek azért jól mutatják, hogy itt csata van. Ugye, Békés vármegye négy képviselőt küld a parlamentbe választókerületből. Most azt kell mondanom, hogy van két körzet, Erdős Norbi körzete, ez Békés 4 és dr. Takács Árpád körzete, Békés 1, ahol csak orrhosszal vezetünk. Beszéljünk erről! Itt csak orrhosszal. Az orrhossz nekünk nem jó, mert a másik oldalon Pinokkiók vannak, ezért az orrversenyt mi sose nyerjük meg, az nem jó nekünk. Tehát nekünk az orrhossznál nagyobb előnyre van szükségünk, hogy győzzünk. És van két körzetünk, Kónya képviselőjelölt úr Békés 3-ban és Dankó Béla, akik utcahosszal vezetnek, a hátukat se látni. Ott meg arra figyeljenek, hogy ne menjenek 100 százalék fölé. Gyanús lenne… Mindenesetre mi úgy számolunk, hogy a polgári, nemzeti, keresztény kormány győzelméhez nekünk mind a négy körzetre szükségünk van. Ezért, kérem, érezzék úgy, hogy a választás végkimenetele ezekben a békési körzetekben dől el. Nagy felelősség, nagy felelősség!

Ma országosan úgy néz ki a dolog, hogy van 106 egyéni választókerület. Vannak mindenfajta mérések. Önöknek is föltűnt, hogy az egyik jobbra, a másik balra leng ki. Az embernek Churchill jut eszébe: „csak annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítottam”, most már lassan nem lehet itt tudni semmit. Most aláírásgyűjtés kezdődött ma reggel, most kezdődött igazán a tánc, majd most kiderül a valóságban, hogy akkor ki mennyi aláírást tud összegyűjteni. Ebből valamit majd kisilabizálunk a végeredmény esélyét illetően, de biztosra ekkor sem lehet menni. De, ami rendelkezésemre áll információ, az alapján én úgy számolok, hogy ebből a 106 választókerületből, ha ma lenne a választás, 65-öt elhoznánk. 65-öt! Az egy kényelmes többség. Kényelmes többség! Igen. Úgy van, mindent bele, ugyanis ezzel nem elégedhetünk meg, még ha igaz is, akkor se elégedhetünk meg vele. Mert a helyzet úgy áll, hogy 2022-ben mi a 106-ból 87 választókerületet nyertünk meg! És végül is, ha belegondolnak, mi történt az elmúlt négy évben? Amit vállaltunk, mindent teljesítettünk. Sőt, olyasmiket is teljesítettünk, amiket nem is vállaltunk. A 14. havi nyugdíjat nem mertem vállalni, de megcsináltuk. Nem mertem azt mondani, hogy a kétgyermekes édesanyák se fizetnek jövedelemadót, de meg tudtuk csinálni. Van egy választási eredmény 2022-ben. Mindent megcsináltunk, amit vállaltunk. Azon kívül még számos jó dolgot csináltunk. Miért kellene a választási céljainkat alacsonyabbra tenni, mint ahol voltak 2022-ben? Úgyhogy mind a négy Békés vármegyei körzetre szükségünk van. Kérem Önöket, vegyék úgy, hogy Önökön, az Önök egyetlen, személyes szavazatán is múlhat, hogy mi lesz a választások után Magyarországgal. És azt biztosan mondhatom, hogy ha meglesz a négy képviselő, akkor itt út burkolatlan nem marad.

Rákay Philip: Hátul, középtájon van, ott, az óra környékén láttam, hogy az előbb valaki jelzett. Csöndesen megjegyezném, hogy körülbelül tíz perc van hátra a kiírt hivatalos műsoridőnkből. Ott egy férfiembernek vigyünk egy mikrofont, igen, köszönöm szépen. És még valaki ott, hátul is, ott, a piros-fehér-zöld zászló előtt. De hallgassuk a fiatalembert, igen!

Igen. Minden biztatást köszönök, különösen ott, a kakasülőn. Hajrá! De azért vagyok ilyen visszafogott, mert én azt a szabályt követem, hogy először ejtsük el a medvét, utána tárgyaljunk a szűccsel. Kell az a négy mandátum, kedves Barátaim, először. Igen, figyelek.

Herdeló Csongor: Isten hozta, Miniszterelnök úr, a Viharsarokban! Én Herdeló Csongor vagyok, 22 éves gyulai lakos, és fiatal lévén elég sok barátom van az ismeretségi körömben, akik sajnos elvándoroltak amiatt, mivel magasabb juttatást ígértek nekik az ország más területén. És arra szerettem volna kérdést kapni, hogy hogy’ lehetne esetleg kiegyenlíteni azt, hogy ugyanazért a munkáért ne érje meg nekik az ország más pontjaira menni, hanem itt is megfizessék, és esetleg záruljon az olló a fizetések között, például a budapesti és a kelet–magyarországiak között. Köszönöm!

Nehéz kérdés, fiatal úr, nehéz kérdés. És nem is könnyű jól összeszedni, hogy pontosan miről is akarunk beszélni, mert van egy általános jelenség, amit Ön leírt – kérem, foglaljon helyet –, ami arról szól, hogy elmennek a fiatalok. És az ember nézi, hogy miért. Persze erre Önöknek kell elsősorban tudni a választ, mert ez az Önök világa. De talán van néhány dolog, amit én is megérthetek messzebbről jött emberként is. Az első dolog szerintem, Békés megyének az nagy hátránya volt, hogy el volt vágva a világtól. Volt egy olyan érzés, amikor én erre jártam, hogy itt mi valahogy a szélén vagyunk mindennek, a fontos dolgok nem itt történnek, illetve ami itt történik, az nem fontos. És szerintem nemcsak Önök vannak így, ez nem az egyetlen vármegye, mások is vannak ezzel így, ezért a legfontosabb, hogy az ország minden pontját be kell kapcsolni egy közös vérkeringésbe, közigazgatási, politikai és gazdasági vérkeringésbe. A 44-es csak az első lépés volt. Nem véletlen, hogy a Debrecen felé megépítendő út ugyanilyen fontos. Ugyanilyen fontos, sosem beszélünk erről ilyen összefüggésben, azok az informatikai fejlesztések, hogy minden szolgáltatás itt, bármelyik Békés megyei faluban is ugyanúgy elérhető legyen, mint Budapesten. Minden, amit úgy hívunk, hogy civilizációs vívmány, annak jelen kell lennie itt, Békés vármegyében is meg a falvakban is. És akkor elérkezünk ahhoz a kérdéshez, ami felé Ön tájékozódott. Ez pedig a fizetés kérdése. Megnéztem, hogy’ állnak Önök. Az a helyzet, hogy a bruttó átlagbér ebben a vármegyében 2010 óta másfélszeresére nőtt ugyan, ami azért valami, de az országban az utolsó előtti helyen van. Tehát ezért az Ön érzése, hogy valószínűleg a bérek színvonala meg az elvándorlás a legközvetlenebb összefüggésben van egymással, szerintem igaz. Ebből egyetlen dolog következik, hogy olyan politikát kell folytatni, amely nem egyszerűen munkahelyeket hoz ide, hanem jól fizető munkahelyeket hoz ide. Szarvas polgármester úrral kötött megállapodásaimban ilyesmi szerepel, ide most már jön egy nagy, komoly nemzetközi cég, ennek jótékony hatása lesz. A toborzás megkezdődött itt, vagy 2.500 ember biztosan munkába fog állni hamarosan. Szerintem Gyula és környéke a turizmus szempontjából jól megy. És én az agráriumot nem írnám le. Lázár János hosszan beszélt erről. Tudom, hogy éppen nemzedékváltás van az agrárgazdaságban, mennek ki az idősek, a fiatalok belépnek, vagy nem, ezt a folyamatot is mindenképpen segítenünk kell, mert a végén, én biztos vagyok abban, hogy Magyarországon két dologból lehet majd a legjobban megélni, csak még kell ehhez nyolc-tíz év, az egyik az, aki saját földön gazdálkodó mezőgazdász, az lesz a nyerőpálya, a másik a szakmunkások. Budapesten már most ez a helyzet. A szakmunkások jobban keresnek, mint a professzorok, egy-két szakmunkás, és ez a jövő. Ezért a duális képzés, az érettségi mellett egy szakma is, ha lehet, együtt a kettő, ha nem, akkor először inkább a szakma, utána az érettségi, szóval ebben van a jövő. Ezért állapodtam meg Szarvas polgármester úrral szakképzési kérdésekben is például. És az ide érkező gyárakat mind arra kötelezzük mindenhol, hogy duális képzést, vagyis az elméleti képzéssel összekötött gyakorlati lehetőséget is adjanak a fiataloknak. Tehát itt is ez a helyzet. Tehát jól kereső munkahelyeket kell létrehoznunk. Ahogy hallhatták Lázár Jánostól, nekünk van Alföld-programunk, kell hozzá nyolc-tíz év, és ezt a térséget is fel fogjuk zárkóztatni a bérek tekintetében is a magyarországi átlaghoz. Nekem az az elgondolásom, hogy a következő négy év alatt, a most körülbelül legutolsó adatok szerint 780 ezer forint körül lévő átlagos bruttó bért föl tudjuk vinni egymillióig. És ebben Önök, Békés vármegye is benne lesz.

Rákay Philip: Három percünk van hátra a menetrend szerint. Ott láttam, igen, egy fiatalembert.

Závada Ferenc: Köszönöm szépen!

Rákay Philip: Igen, már meg is érkezett a mikrofon is. Már jövünk ide, igen.

Závada Ferenc: Závada Ferenc vagyok Szarvasról. Azt tudjuk, hogy a történelmi Magyarország közepe Szarvason van. Azt is tudjuk, hogy ezelőtt majdnem negyven évvel ott volt a bölcsője a Fidesznek, és azt is tudjuk, hogy a rendszerváltás óta Szarvason jöttek-mentek, de mindig jobboldali város maradt. Köszönjük szépen! Az ukránok beindultak, fenyegetőznek. Van egy ukrán tiszt, őrnagy, amelyik megfenyegette Magyarországot, hogy két órán belül eljön, és elfoglalja, fenyegeti a miniszterelnököt, csak azzal nincs tisztában, hogy kemény fából faragták. Ötven évente születik ilyen államfő, mint Orbán Viktor. Isten éltesse Orbán Viktort!

Ez majd kiderül, reménykedjünk abban, hogy sűrűsödik azért. Igen?

Závada Ferenc: És a gazdák nevében is szeretnék szólni. Valóban elhangzott itt, hogy silány minőségű gabona, élelmiszerek érkeznek, vagy ezt szeretnék, hogy Magyarországot beterítsék ezzel. A magyar gazdák becsületesen dolgoznak a földeken. Itt van a tavasz lassan, ki kell menni a földekre, és be kell indítani a traktorokat. Vajon lesz-e üzemanyag, hogy a gépek beinduljanak? Köszönöm szépen!

Nagyon-nagyon fontos kérdés, és azt az egyértelmű választ szeretném adni Önnek, hogy legyenek ebben biztosak. A karbantartást nyugodtan végezzék el, a traktorok ki fognak menni a földekre, amint az időjárás ezt lehetővé teszi. Ha megengedi, itt mondanék még valamit, ami az agrártámogatásokkal meg a gazdák jövőjével függ össze. Először egy héttel ezelőtt beszéltem erről. Nem olyan bonyolult dolog, de a miniszterelnöknek nem az a dolga, hogy élezzen konfliktusokat a magyar gazdaság szereplői között, például a nagytőke és a magyar választópolgárok között. De azt tudniuk kell Önöknek is, akik a mezőgazdaságból élnek, hogy 2010-ben az én kormányaim, a mi közös kormányaink úgy rakták össze a magyar gazdaság alkatrészeit, mert azok szétestek 2010-ben, csőd volt, úgy raktuk össze az alkatrészeit, ami korábban ismeretlen összeszerelési módszer volt, és Nyugat–Európában sem nagyon van ilyen, egy magyar modellt hoztunk létre, és ennek az eredményeképpen, miután láttuk, hogy sajnos a magyar gazdaság növekedése nem tud annyi pénzt termelni, hogy olyan gyorsan fejlődjünk, mint amire szükségünk lenne, ezért kénytelenek voltunk a növekedés forrásain kívül még más erőforrásokat is behozni, hogy megerősítsük az országot. És akkor bevezettünk a nagy nemzetközi cégekre, különösen három területen, a bankszektorban, az energiaszektorban és a kereskedelmi láncoknál egy teljesen új adórendszert, szabályozási rendszert, és 16 év alatt mindösszesen 15 ezermilliárd forintot ettől a három nagy, egyébként rajtunk megkeresett összegből gazdálkodó nagy gazdasági csoporttól bevontunk 15 ezermilliárd forintot a magyar gazdaságba. És ez a válasz arra, hogy hogy’ van az, hogy miközben a magyar gazdaság növekedése nem azon a szinten van, mint amit szeretnénk, különösen mióta háború van, mégis képesek vagyunk 14. havi nyugdíjat fizetni, képesek vagyunk az édesanyáknak élethosszig tartó adókedvezményt adni, mégis futtatjuk a Magyar Falu Programot. Ez miből van? Miből van? A tavalyi évben a gazdasági növekedés 0,6-0,7 százalék volt, és amíg háború van, ami blokkolja a gazdaságot, nagyságrendekkel nem is tudjuk megnövelni. De akkor mégis miből? Hát abból, hogy egy olyan alkatrész-rendszert raktunk össze, a magyar gazdaságot, a magyar modellt úgy csináltuk meg, hogy ezeket a Magyarországon megtermelt extraprofitokat nem teljes egészében, de részben bevontuk a magyar közteherviselésbe, és ezért élünk ma, különösen a családok ezért élhetnek ma azon a színvonalon, amin élnek. Abban a pillanatban, ha ezeket az alkatrészeket szétszedik, és másképp rakják össze, és a gazdaság másképp fog kinézni, ez a pénz eltűnik. Nem a költségvetésből, az Önök zsebéből!

Csak hogy konkrét legyek. Ebben az évben, 2026-ban ettől a három nagy területtől, a magyar gazdaságból, ennek a három területéből, a magyar költségvetésbe bevonunk majdnem 2.000 milliárd forintot. Ha nem ez a gazdaságpolitika folytatódik áprilisban, jön egy új kormány, ez a 2.000 milliárd forint azonnal kimegy a gazdaságból, visszamegy a bankokhoz, az energiacégekhez meg a kereskedelmi láncokhoz. Ez nem azt jelenti, hogy hiányzik a költségvetésből! Az mind az Önök zsebéből fog hiányozni. Itt valójában kapott egy új dimenziót a választási küzdelem. Mert beszéltünk háborúról, Ukrajnáról, Európai Unióról, vétóról, szabadságról, szuverenitásról, függetlenségről. De itt megérkeztünk egy nagyon fontos pénzügyi kérdéshez. Az nem véletlenül van, még én sem láttam ilyet, és biztos vagyok abban, hogy az nem véletlen, hogy előre, hónapokkal a választás előtt bejelentik a nagy nemzetközi cégek, hogy ők embereket delegálnak egy jövendőbeli kormányba. A Shell fogja magát, és bedelegálja ide az egyik vezetőjét. Az Erste Bank fogja, és bedelegálja az egyik vezetőjét. Aztán a londoni lobbisták bedelegálják a maguk emberét. Ezek meg vannak nevezve, ismerjük őket. Azon, amit most az ukránok döntöttek, hogy nincs orosz olaj, és máshonnan kell majd beszereznünk, ki fog nyerni első helyen? A Shell! Nem gondolhatjuk, hogy a Shellből ideküldött ember majd a magyarok érdekében fog kormányozni ahelyett, hogy a saját cégének a megbízását és a saját személyes érdekeit teljesítené vagy támogatná? Hasonlóképpen az Erstéből nem azért küldtek ide egy embert, mert szegény magyaroknak nincsenek jó pénzügyesei, hanem igazán kellene osztrák zsoldból is valaki, hogy a sok buta magyart kisegítse. Nem erről van szó! Azért küldték ide, hogy elvegye maguktól, elvegye az országtól a bankadót, amiből egyébként a családokat támogatjuk. Ezt a pénzt akarják visszaszerezni, először a 2026-os költségvetés 2.000 milliárdját, aztán majd, lépésről lépésre azt a 15 ezermilliárdot is, amit korábban vettünk el tőlük.

Ne legyünk vakok! A választás nagyon gyakran a politikai változásról és a hatalomról, a pénzről szól. Nem a személyes pénzekről, hanem a nagy nemzetközi cégeknek a pénzéről. Mennyit kell betenniük egy adott ország életébe, a közösbe? Hogy’ kell társadalmi felelősséget vállalniuk? És nálunk kell. És sokat kell. Jól keresnek, de egy részét itt kell hagyni. De akik onnan jönnek, ezektől a cégektől, ezt mindig is sokallták, mindig is ellenezték, mindig is tiltakoztak. Ha ők kerülnek kormányra, maguk szerint mi történik? Ne legyünk vakok, kedves Békés vármegyeiek, értsük meg, hogy miről van szó. Amit ők rendszerváltásnak neveznek, az nem más, mint szétbontani a magyar gazdaságnak azt a szerkezetét, azt a magyar modellt, amit összeraktunk, és fölváltani egy másik, egy brüsszeli modellel, amikor a pénzek máshova áramolnak, nem a családokhoz jutnak, nem a mezőgazdaságba jutnak, nem a kis- és középvállalkozókhoz jutnak, hanem elviszi a nagytőke osztalék formájában, ki az országból. Ez a választás egyik legnagyobb tétje.

Tudom, hogy durván hangzik, magasztosabb dolog beszélni a szuverenitásról, az nagyon fontos dolog, de higgyék el, itt most az Önök személyes, családi költségvetése forog kockán. Ha nem nemzeti kormány van, olyan córesz lesz, amit ma még el sem tudnak gondolni. Csak az idősebbek legfeljebb, akik már látták, hogy hogy’ volt 2008-ban meg 2009-ben. Nagyon sok fiatal azt gondolja, hogy a politika olyan, hogy van a kormány, és az olyan, mint egy repülőgép, ami robotpilótával is elmegy, vagyis van egy szint, azt mindig hozni fogja, az alá nem megy. Tévedtek, kedves Fiatalok! Megy. 2002-ben, amikor elvesztettük a választást, Magyarországon a fiataloknak kedvező lakáshitel volt, családtámogatási rendszer volt, Széchenyi-terv volt. Kettő év alatt megszüntettek mindent, és 2009-ben belebuktunk a csődbe. Ha valaki azt gondolja, hogy csak jobb lehet annál, mint ami van, az félreérti a világot, az nem érti a magyar életet, és nem érti a tapasztalatát annak a tíz-egynéhány évnek, ami mögöttünk van. Azt is meg kell védeni, amit már elértünk. És ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, először azt kell megvédenünk, ami van, ideértve az agráriumot, a családokat, a kis- és középvállalkozásokat. Hát így állunk, kedves Barátaim!

Rákay Philip: Alighanem mára ez volt a végszó.

Utolsó. Még egy utolsó…

Rákay Philip: Mondom, nem ez volt a végszó, még egy utolsó, igen. A hölgy, igen, megígértem itt a hölgynek, ebben a szektorban, tudom, sajnos mindenkire nem fog sor kerülni.

Maradék még lehetne, igen.

Rákay Philip: Igen. Jól érezzük magunkat.

Bocsánat, onnan föntről. Nem akarok fenyegetőzni, de komolyan veszem azt, amit mondtam Önöknek. Tehát az a helyzet, hogy miután itt nagy harc van ebben a választókerületben, és mindenkire szükség van, ez azt jelenti, hogy még rám is, ezért én még egyszer ide visszajövök a kampány során, abban biztosak lehetnek.

Rákay Philip: Igen, hallgassuk a hölgyet, meglátjuk, hogy az utolsó kérdés-e.

Földesi Szilvia: Jó napot kívánok, Miniszterelnök úr! 

Csókolom!

Földesi Szilvia: Köszönöm szépen, hogy szót kaphattam még utolsóként. Az én kérdésem Önhöz, Földesi Szilvia vagyok egyébként, és Gyomaendrődről érkeztem. Mezőtúri születésű vagyok. Azt a kérdést szeretném Önnek föltenni, hogy honnan van Önben annyi energia, amivel a hétköznapokban bennünket képvisel? Van-e egyáltalán valaha szabadideje, és ha van szabadideje, van-e esetleg hobbija, amit elárulhat nekünk? Mi az, amiből ezt a rengeteg energiát nyeri, amivel a világ bármely táján képes bennünket képviselni? És, ugye, tudjuk mindannyian, hogy a héten Washingtonban járt, és a Béketanács ülésén részt vett. A második kérdésem pedig arra vonatkozó lenne, hogy lát-e valami esélyt arra a tárgyalások tükrében, közelebb kerültünk-e esetleg a békéhez? Köszönöm szépen, hogy szólhattam!

Először erre az utóbbi, nehezebb kérdésre válaszolok. Felemás érzésekkel jöttem vissza Washingtonból. Köszönöm szépen a kérdését, foglaljon helyet, ráadásul különösen, hogy Mezőtúrról jön, ugye, félig én is mezőtúri vagyok. Örülök, hogy a földimet is látom. Mert úgy látom, hogy az orosz–ukrán háborúban az amerikaiak kezdenek elfáradni. Tehát az ő nézőpontjukból leírom a dolgot, mert, ugye, mindenki a saját fejéből nézi a világot. De ők azt mondják, hogy itt van két ország. Alig mozdul a frontvonal. Meghal minden hónapban 40 ezer ember! Ez csak hiányzik valakinek! És Amerika kívülről akar segíteni, hogy béke legyen, és ehhez képest a két háborúzó fél se akar békét, az európaiak meg nyomják a háborút. És az amerikaiak fejében formálódik a gondolat, hogy miért kell nekünk ezzel foglalkozni? Hát ha ennyi eszük van, és Európának is ennyi esze van, és mi tesszük az ajánlatokat, és semmi nem segít, hát akkor inkább tartsunk távolságot. És ha az amerikaiak kivonják magukat a békekezdeményezésekből, nem marad senki. Én próbálkoztam, emlékeznek rá, amikor az európai uniós elnökséget adtuk 2024 őszén, én lejártam a lábamat, mert úgy gondoltam, hogy egy keresztény országból érkezett miniszterelnöknek ez morális kötelessége, mindent megtettem. De látom, hogy ide ahhoz, hogy béke legyen, kívülről jelentős kényszerítő erőknek is föl kell lépni. Én beszéltem az oroszok elnökével is meg az ukránok elnökével is 2024-ben. Mind a kettő azt gondolta, és szerintem most is azt gondolja, hogy az idő az ő oldalán van. Ha nincs külső szereplő, aki azt mondja, hogy lehet, hogy az idő a ti oldalaitokon van, de kössünk már egy értelmes békét és tűzszünetet, ha nincs külső szereplő, nem lesz béke, egész addig, míg egyik a másikat le nem győzi, és ott csak az egyik győzheti le a másikat. Tehát a béke ukrán érdek szerintem, hiába az európaiak ezzel ellentétes magatartása. És ha az amerikaiak ebből kihátrálnak, és úgy láttam, beszéltem a külügyminiszterrel, és az elnökkel is volt kétoldalú megbeszélésem, ez a pillanat nincs messze. És akkor nagy bajban leszünk. Elveszítjük a legnagyobb békepárti szereplőjét a mostani nemzetközi helyzetnek.

Ugyanakkor a másik ok, amiért meg az arcom másik fele az vidámabb lett, mert azt megtudtam, hogy itt március végén komoly dolgok történhetnek. Össze is rendeződött a fejemben néhány dolog. És, ugye, az, hogy most Irán partjainál amerikai csapatösszevonások vannak, soha nem látott méretűek, most rájöttem, hogy az valójában nem Irán miatt van, hanem a március végén esedékes amerikai–kínai csúcstalálkozó miatt, mert a venezuelaiak, akiket kikapcsoltak most a nemzetközi kereskedelemből, meg az irániak együtt adják a kínai olajellátás 20 százalékát. Az komoly dolog, és máshonnan nehezen pótolható ekkora mennyiség. És március végén egy olyan dolog történik, ami korábban még nem: az Egyesült Államok elnöke elmegy Kínába úgy, hogy sehova máshova nem megy. Tehát nincs Dél-Korea meg Japán, csak oda. És azt mondta az elnök nekem, most nem tudok mindent szó szerint visszaadni, hogy figyeljünk, nagy dolgok vannak készülődőben. Tehát egyfelől az orosz–ukrán háború ügyében pesszimista vagyok, de a világ nagy békéjének ügyében, egy kínai–amerikai megegyezésben optimistább vagyok, mint valaha voltam. Úgyhogy azért ez azt jelentené, ha az utóbbi sikerülne, hogy néhány gócpontja a világnak konszolidálódna. No, ennyit a háború kérdéséről.

Én csak azt tudom mondani a háború kérdését lezárva, hogy spekulálhatunk mi, ahogy akarunk, kombinálhatunk így, úgy meg amúgy, szerintem nekünk nincsen más választásunk, minthogy erősítsük a nemzeti egységet a béke mögött, erősítsük egymást abban, hogy olyan kormányra van szükségünk, amely képes arra, hogy kimaradjunk ebből a háborúból, és lesz, ami lesz. Volt, ami volt két világháborúban, nekünk most harmadjára meg kell tennünk azt, el kell érnünk azt, amit az elődeink nem tudtak, mert se az első világháborúban, hiába voltak egyébként kiváló vezetőink a Tiszák, se az első világháborúban, se a második világháborúban nem tudtunk kívül maradni a katonai akciókon, és belerántottak bennünket. És most az a helyzet van, ne felejtsék el, hogy szerintem háború lesz. Tehát én úgy látom, hogy az európaiak, nem látom, hát aláírták azt a megállapodást, hogy csapatokat fognak állomásoztatni Ukrajna területén! Erről írásos megállapodásuk van! Ez 2026 és 2030 között bekövetkezik. A mostani, 2026-os választás lesz a háború előtti utolsó választás. Az a kormány dönt majd háború és béke kérdésében, amit a mostani választáson fogunk létrehozni. És nekünk egyetlen dolgunk van, hogy egy olyan nemzeti egységkormányt hozzunk létre a béke mögött, amely egy olyan kormányt tesz az ország élére, aki képes lesz arra, hogy kimaradjunk a háborúból. A kulcsszó a kimaradás. Nem tudjuk elintézni, hogy Európában béke legyen, nincs hozzá elegendő erőnk. Az amerikaiakkal talán, de mi magunkban biztosan nem. Ezért ennek a nemzeti közösségnek, amit magyaroknak nevezünk, az lehet a stratégiai célja, hogy egy készülődő orosz–európai háborúból kimaradjunk. És erre képesek vagyunk, ha egységesek vagyunk.

Személyes kérdésekkel sokat nem foglalkozom, ha megengedi, mert egyedül is nehezen boldogulok magammal, nemhogy ennyien, úgyhogy inkább nem osztanám meg Önökkel a problémáimat. Inkább csak annyit mondanék, hogy nézze, a Jóisten valahogy elrendezi az ember életét. Ez a legfontosabb. Ebben bízni kell. És a Jóisten elrendezheti az életedet jól meg rosszul. Ha rossz dolgok mellé állsz, akkor rosszul fogja elrendezni az életedet. Ha jó dolgok mellé állsz, akkor jól fogja elrendezni. Én jó dolgok mellett állok. És ezért, nem mondom, hogy belső konfliktusok, vívódások meg kockázatmérlegelés nélkül, de amikor a dolgok egyértelműen jók vagy rosszak, akkor nekem nem esik nehezemre a dolgok jó oldalára állni. Ráadásul én egy nemzeti politikus vagyok. Ugye, most ezt úgy kell mondani, hogy patrióta, ugye, mert a nacionalista szó be van tiltva. Nem szabad ilyeneket mondani, tegyük is félre. Egy patrióta politikus vagyok. Én arra szerződtem, hogy szolgálom a hazámat. Ez egy fantasztikus munka. Soha semmilyen munkáért annyi szeretetet nem kaptam, mint azért a munkáért, amit most végzek. Tehát én nem tekintem önfeláldozásnak vagy áldozatnak a munkát. Én egy fantasztikus üzletben vagyok Önökkel. Én szolgálom Önöket, Önök meg szeretnek.

A másik dolog meg, elmesélem még ezt, hogyha Philip megengedi. Én 35 évesen lettem először, 35 évesen választottak meg Önök engem először miniszterelnöknek. Ami magunk között legyen mondva, azért nem volt kis kockázat. Ugye? Csak hogy tisztázzuk. Mert egyfelől derék dolog meg nagy dolog ez, de mégiscsak az kellett hozzá, hogy a magyar emberek úgy gondolják, hogy egy 35 éves ember által vezetett kormányra fogják bízni az ország legfontosabb döntéseit. Ennél nagyobb bizalmat az ember nem kaphat, mint amit én kaptam. Azóta is adós vagyok, ezt dolgozom le. 35 éves voltam, sose voltam még korábban miniszterelnök. Ezért elmentem Helmut Kohlhoz, aki nekem atyai jó barátom volt még az ellenzéki időkből, hogy megkérdezzem, hogy van-e néhány jó tanácsa a számomra. És ott két-három órát beszélgettünk. Ezek mind nagyon izgalmas részletek. Most csak egyet idézek ide föl. És mondtam neki, hogy és hogy’ állunk ezekkel a morális kérdésekkel, mert a politika bonyolult, veszélyes, hogy’ kell itt eltalálni? Azt mondta: kedves Barátom, ne bonyolítsa. Ami jó a magánéletben, az jó a politikában. És ami jó a politikában, az jó a magánéletben. Nem kell összekeverni. Az pont ugyanaz a dolog. Menjen előre, aztán csinálja a dolgát. Úgyhogy én ezt az útravalót kaptam Helmut Kohltól, aki tizenhat évig volt kancellár, és eddig én is elég jól húzom.

Két dolog van még, amit talán saját magamon túlmutatóan mindenkinek mondom, aki emberekért vállal felelősséget. Ugye, a legfontosabb dolog, hogy azt döntsd el az elején, hogy te tanár karakter vagy, vagy diák? A tanár beszél, és azt akarja, hogy meghallgassák. A diák hallgat, mert tanulni akar. Én diák vagyok! Életem végéig az is maradok. A legjobb dolog, ami történhet velem. Mindenkire figyelek. A legegyszerűbb kérdésre is figyelek. Meg Helmut Kohlra is figyelek, meg a Trumpra is figyelek, meg a polgármester úrra is figyelek. Mindenkinek van valami összerakva úgy a fejében, amit te nem tudsz kigondolni. Azt csak ő tudta úgy, mert minden ember megismételhetetlen, figyelj, hátha jön valami. És én rengeteg gondolatot, ötletet, nem kidolgozott tervet, de egyáltalán fölvillantott lehetőséget vettem észre úgy, hogy másokkal beszélgettem. Tehát a legfontosabb dolog, hogy minél magasabbra jutsz, és minél nagyobb a hatalmad, annál inkább nyissál, hogy tudjál befogadni másoktól gondolatokat, megjegyzéseket, érzéseket.

És a harmadik dolog, ez a legfontosabb. Élvezd, amit csinálsz. Jó kedv kell hozzá, önirónia kell hozzá, tudjál magadon nevetni, tudd a munkádat humorral végezni.

Önöknek is zárásképpen csak azt ajánlom, hogy örüljenek annak, hogy egy ilyen derűs, jókedvű és fantasztikus kisugárzású közösséghez tartozhatunk, mint ez a mai délután itt. Micsoda nagyszerű társaságban vagyunk, nem? Ezt becsüljük meg, ez a legnagyobb értékünk. Nem véletlenül mondjuk, hogy hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. És tartsuk meg ezt!

Azzal zárom a mondandómat is, hogy voltam, említette itt a jelölt úr, Takács leendő képviselőtársam, hogy már háromszor voltam itt. Legutóbb, amikor itt jártam, akkor elmentem Kondorosra is, ahol azt az udvariatlanságot is elkövettem, hogy nem volt időm benézni a Kondorosi csárdába. És akkor megígértem Árpádnak, hogyha ő ezt a mandátumot behozza, akkor én jelentkezem, jövök, és a Kondorosi csárdában fogunk mulatni egész éjjel. Igen, és azt fogjuk énekelni, hogy „Nem megyek, nem megyek, nem megyek én innen el,” de most elmegyek, mert véget ért a mai találkozónk. Találkozunk Kondoroson április 13-án!

A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország, mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Orbán Viktor miniszterelnök. Köszönjük szépen! Kedves Békéscsabaiak, ne felejtsétek el, ötven nap múlva mindenkire számítunk itt, Békés vármegyében. Mindenkinek a támogatását várjuk április 12-én, egy hét múlva pedig Esztergomban folytatódik a háborúellenes gyűlések sorozata, akkor is együtt mondunk majd nemet a háborúra. Hajrá, magyarok! Szép hétvégét mindenkinek! Viszontlátásra!