Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Több aggasztó hír is érkezett a héten Európából, amelyek a jelenlegi biztonsági helyzet romlására utalnak. A belga védelmi miniszter azt mondta, hogyha Putyin rakétát indít Brüsszelre, kitöröljük Moszkvát a térképről. Brit védelmi vezetők Berlinnel osztanák meg az atomfegyvereiket, Horvátországban pedig visszavezették a sorkatonaságot. Hogy milyen irányba mutatnak ezek a nyilatkozatok, tervek, lépések, arról is kérdezem Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok! Köszöntöm a hallgatókat!

Merre halad Európa Ön szerint az imént felsorolt hírek alapján?

A fölsorolt hírekhez még odaragasztanék egyet, hogy új fegyverrendszereket mutatnak be a világ nagyhatalmai, és ezek egyre hatékonyabb fegyverek. Tehát érezhetően egy fegyverkezési verseny, egy spirál kezdőpontján vagyunk, és mindenki a katonai költségvetések nagyságrendekkel történő növeléséről beszél. Az emberi agy már csak olyan, hogyha támpontokat keres a helyzet megértéséhez, vagy ki akarja hüvelyezni a jövőt a jelen eseményeiből, akkor a múlthoz fordul, tehát mintákat keres. Én is így szoktam dolgozni, hogyha jön egy ügy, ez hasonlít valamire, leveszek egy dossziét, tudom, hogy ez akkor hogy’ volt. Ez nagyban is így van szerintem, nemcsak a szervezetirányítási munkakörben dolgozók esetében, hanem a világ megértésével foglalkozók esetében is. Ugye, két analógia van, nézem a nemzetközi elemzéseket, tanulmányokat, amelyből próbálják megérteni a mai helyzetet. Az egyik a második világháborúhoz, a másik pedig az elsőhöz nyúlik vissza. Vannak, akik azt mondják, hogy ott vagyunk, mint 1938-ban: Hitler előretör, nem állítják meg az európai nagyhatalmak időben, hanem inkább kiegyeznek, és az ilyen egymást követő kis kiegyezések és békék végül elvisznek bennünket egy hatalmas, nagy náci Németországhoz, amiből kirobban a második világháború. Vannak, akik így értelmezik a mostani konfliktust. Ezzel én vitatkozom, de ez most talán a hallgatók szempontjából érdektelen. A másik, ami az én megfejtésemhez is közelebb van, az első világháború, ahol tulajdonképpen senki nem akart nagy háborút. Mindenki akart valamit, de senki nem akart egy nagy európai háborút. És a végén beleszédelegtek az európai vezetők egy olyan helyzetbe, amiből nem volt visszaút. Én egy ilyen hangulatot látok ebben a pillanatban. Úgy érzem, hogy az európai vezetők nem érzékelik, hogy tűzzel játszanak, és nem érzékelik, hogy egy-egy döntés, új fegyverrendszerek, több pénz Ukrajnának, még több katona, sorkatonaság, és így tovább, tehát ezek olyan lépések, amelyek összeállhatnak egy olyan veszélyes egyveleggé, egy olyan gyúanyaggá, ami egyszer csak berobban. Tehát szerintem ma Európa a háború felé tart. Olyan mondatok hangoznak el, hogy Ön azt nem hinné el a magas szintű tanácskozásokon. Nagyhatalom mondja, hogy újra fölfegyverezzük, mondjuk, Németországot. Mi leszünk Európa legnagyobb hadserege, legtöbb katona, legtöbb fegyver, legnagyobb hadiipar. Vagy azt mondja Ursula von der Leyen, hogy öt éven belül készen kell állni a háborúra. Ezek mind nagyon-nagyon veszélyes mondatok, és akik mondják őket, nem gondolják végig, hogy ezek önbeteljesítő jóslatok lehetnek. Ha egy pisztolyt kiteszel az asztalra – régi színházi szabály –, előbb-utóbb valami történni fog vele, esetleg elsül. Tehát én úgy érzem, hogy ma Európa kótyagosan kóvályog egy olyan helyzet felé, ami egyre közvetlenebb háborús veszélyt jelent. És ezért mondom én azt a magyaroknak, magamnak, a kormánynak, az embereknek, Önnek, mindenkinek, hogy nekünk most kell elszánni magunkat arra, hogy mi egy kedvezőtlenre forduló eseménysorozat esetén sem fogunk belevonódni. Miközben mindenki öntudatlanul sodródik egy háború felé, nekünk nagyon tudatosan meg kell vetni a lábunkat, a sarkunkat, és a béke oldalán kell maradni, előre be kell jelenteni, hogy minden mostani, kis döntésből ki fogunk maradni, nehogy a végén még egy háború kellős közepén találjuk magunkat. Ezért kulcsfontosságú a magyar jövő szempontjából, hogy háborúellenes és békepárti kormánya legyen az országnak, illetve az emberek is megértsék, bekapcsolódjanak ebbe, ők is kifejezzék az akaratukat, hogy nem akarnak együtt tántorogni az európai országokkal egy veszélyes helyzet felé, hanem kellő időben kimaradunk ebből. Ez a helyzet kulcsa szerintem.

Igen, azért az első világháború előtt valóban így folyamatosan dőltek a dominók, de mennyi realitása van most a jelenlegi helyzetben egyáltalán a békéről beszélni, béketábort szervezni, ami például a római útjának a célja volt?

Sokkal jobb a helyzet, mint korábban volt. Ma az európaiak akarnak háborút. Tehát ők nyíltan beszélnek erről, hogy arra kell készülni, hogy ők egy háborút fognak vívni Oroszországgal. Nekünk volt ilyen élményünk, nem egy, nem kettő, nem tanácsoljuk nekik, de hát ők nagykutyák, mi kisebbek vagyunk, annak is örülünk, ha a saját sorsunkat tudjuk befolyásolni, nemhogy azt hihessük, hogy majd a nagyok szándékát fogjuk megváltoztatni. Persze állunk rendelkezésre, ha kicsik is vagyunk, azért az agytérfogatunk rendben van, tehát gondolatunk, mondanivalónk, javaslatunk mind van, de erőnk annak a kikényszerítésére, hogy nagyhatalmak kövessenek racionálisabb magatartást, ahhoz Magyarországnak nincs elegendő ereje. De a kötelességünk az, hogy ezeket a mélységeket, amikről most itt beszélgetünk, ezt föltárjuk, és mindenkit rákényszerítsünk, hogy nézzen bele a kútba, tehát aki háborúról beszél, az vessen már számot az ő szavainak lehetséges következményeivel, zárójel bezárva. De a helyzet rosszabb volt egy évvel ezelőtt, mert akkor az amerikaiak is a háború oldalán voltak. Most csak az európaiak vannak meg az ukránok. Az amerikaiak a béke oldalán vannak, és az oroszok is eljutottak oda, hogy bizonyos, most már ismertnek tekinthető feltételek esetében békét vagy tűzszünetet hajlandóak elfogadni. Az ukránok továbbra is honvédő háborút vívnak, ők nem akarnak békét kötni, ami érthető ugyan, de nekünk rendkívül kedvezőtlen fejlemény, hogy ők elvesztették a területük 20-22 százalékát, és ebbe nem tudnak beletörődni, és ezért inkább folytatják a háborút. Az európaiak pedig ezt a háborút finanszírozzák, holott jól láthatóan ennek a háborúnak nincsen megoldása, ez a háború nem jut nyugvópontra a frontvonalon. Tehát aki azt hiszi, hogy ebben a háborúban katonai győzelmet tud aratni, ha azt hinnék az oroszok, hogy ők letaposhatják Ukrajnát, az ukránok pedig azt hiszik, hogy kiszorítják az oroszokat arról a területről, amit már elfoglaltak, és ezért folytatni kell a háborút, akik ezt gondolják, vagy ezt mondják, azok tévednek. Ez egy befagyott helyzetet fog eredményezni, befagyott frontvonalat, ahol folyamatosan zajlanak a háborúk, rengeteg emberélet vész oda, rengeteg pénzt emészt föl, és az erről szóló vita beránthat, egyik-másik beránthatja egyik vagy másik európai országot is ebbe a konfliktusba. Nagyon veszélyes helyzetben vagyunk.

Igen, márpedig az Európai Unió azt mondja, hogy békét akar, csak ő ezt Ukrajna támogatásán keresztül szeretné elérni.

Ők nem mondanak igazat.

De meddig bírja ezt a támogatást az Európai Unió?

Aki békét akar, az békét csinál. Tehát hagyjuk a meséket, tehát nem vagyunk gyerekek. Tehát azon már túl vagyunk, hogy valaki kiáll, mond valamit, és az ellenkezőjét cselekszi, és mi azt nem vesszük észre, vagy úgy teszünk, minthogyha ez nem lenne ellentmondásban. Ma egyetlen nagyhatalom akar békét, az Amerikai Egyesült Államok. Ha békét akarnánk, támogatnánk az Egyesült Államok elnökét. De nem támogatjuk, hanem mondunk mindenféléket, és aztán az ellenkezőjét csináljuk, mint amivel segíteni tudnánk az amerikai elnök békekötését. Tehát ma az amerikai elnök békekísérleteinek, béketeremtő kísérleteinek legfontosabb akadálya maga az európai országoknak az a csoportja, amely magát úgy hívja, hogy a hajlandók koalíciója. Hajlandóak másokat háborúba küldeni, hogy meghaljanak, mert ők persze még nem mennek, még csak fegyverkeznek. Tehát ma az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között egy lényegi ellentmondás van a háború lezárásának mikéntjét illetően, de ezt nem valljuk be, nem akarunk egy transzatlanti hasadást, konfliktust magunk elé rajzolni. Önöket, polgárokat se akarjuk bevonni egy ilyen konfrontációnak az előterébe, hanem azt mondjuk, hogy mindenki nyugodjon meg, valójában a nyugatiak, európaiak és amerikaiak lényegében ugyanazt akarják. De ez nem igaz!

Meddig bírja Európa gazdasága Ukrajna támogatását? Mert, ugye, Zelenszkij a héten azt mondta, felszólította az európai vezetőket, hogy egy ideig még nyújtsanak stabil pénzügyi támogatást Ukrajnának.

Az első és legfontosabb tételmondat szerintem az, hogy aki Ukrajnát támogatja, az a háborút támogatja. Tehát aki ma Ukrajnát támogatja, ez egy háborút folytatni akaró Ukrajnát támogat, vagyis magát a háborút támogatja. És miután a háborúhoz pénz, pénz és pénz kell, aki Ukrajnát támogatja, és így a háborút támogatja, az egyben adóemelést, a nemzeti kormányoktól történő pénzelvonást támogat, mert Brüsszelnek nincsen pénze. Tehát olyan, hogy brüsszeli pénz, nem létezik. Ez egy jó mese, amit az Európai Unió eladott számos országban, kevésbé friss észjárású népek talán el is iszik, de valójában Brüsszelnek nincsen saját pénze. Próbálkozik ilyen saját adók kivetésével, ez egy elhanyagolható összeg. Brüsszel pénze abból áll, hogy mi, tagállamok azt a pénzt elküldjük Brüsszelbe. Tehát amikor Brüsszel támogat, vagy hitelt vesz föl az unió, ami mögött mi állunk végső fedezetként, tagállamok, tehát amikor Brüsszel pénzt küld Ukrajnába, az mindig a mi pénzünk is. Nemcsak a mienk, de a mienk is. A következő hétéves költségvetésből, amelynek a tervezete az asztalon van, az már a tagállamok által összedobott költségvetés, több mint 20 százalékát direkt vagy rejtett csatornákon keresztül elküldené Ukrajnába, miközben az európai gazdaság óriási bajban van. Tehát szerintem pénz már nincs, az Európai Unióban nincs pénz. Úgy akarunk finanszírozni egy háborút, úgy akarunk pénzt adni az ukránoknak, úgy akarjuk hadrendben tartani az ukrán hadsereget, hogy közben erre egyetlen fityingünk sincs. Vagy el kell venni a tagállamoktól, a Tisza szerintem ezért mond nyugdíjadót, ezért akar adókat emelni, mert tudja, hogy Brüsszelben majd több pénzt kell befizetni, vagy Brüsszelben közösen még nagyobb hiteleket kell fölvenni, aminek aztán megvan a következménye, jön a feketeleves, mert azokat vissza kell fizetni. A következő hétéves költségvetésnek egy másik nagy tétele az ukránoknak szánt pénzen túl a korábban fölvett hitelek kamatterhe. És ez egyre nő, nő, nő, és a végén agyonnyom bennünket, klasszikus adósságválság jön ebből létre.

Most ilyen brüsszeli elszántság mellett mit ér a háborús tervek ellen indított hazai aláírásgyűjtés?

Nekünk arra kell törekednünk, hogy ebből a vitából, az amerikaiak és az európaiak vitájából a békepárti amerikaiak kerüljenek ki győztesen. Furcsa mondat ez, nem ezt tanultuk, nem ehhez szoktunk hozzá az elmúlt 60-70 évben. Az amerikaiak voltak általában a héják, és inkább háborúpártiak, az európaiak pedig a csak nyugi, óvatosság, van mögöttünk két világháború a kontinensen, nem szabad ezt elkapkodni. Most ez megfordult: olyan elnök van Amerikában, hála a Jóistennek, aki békét akar, és az európaiak a héják. Tehát nekünk az az érdekünk, hogy ez a vita az amerikai elnök javára dőljön el, tehát a béketeremtő szándék kerekedjen fölül. A Vatikán továbbra is, jártam ott, tehát személyes élményként is mondhatom, hogy a Vatikán továbbra is a béke spirituális szellemi központja, onnan kisugároz egy ilyen szándék, ez nagyon fontos szerintem. Ilyen nehéz helyzetekben a döntéshozóknak szükségük van spirituális-lelki megerősítésre, ezért volt nagy segítség az új szentatyával való találkozás, aki megerősített bennünket abban, hogy jó pályán vagyunk, hogy ilyen világi módon fogalmazzak, tehát hogy a béke pályáján kell maradni. Az a jó, ha a keresztények ebben egységesek. És, ugye, jönnek a választási eredmények egyre-másra Európából, ahol háborúpárti kormányok helyett békepárti kormányok jönnek be. Ez történt Szlovákiában, most ez történt Csehországban, és várok még hasonló fejleményeket.

Na, most jövő héten pénteken Donald Trumppal is találkozik, és részben a békéről egyeztet a Fehér Házban. Közelebb kerülhetünk egy hét múlva akár a békéhez, vagy legalább egy budapesti békecsúcshoz?

Szerintem közelebb kerülhetünk. Régóta dolgozunk ezen a találkozón. Ugye, az nem úgy van, hogy összeugrunk, mert én még csak összeugranék, de az elnök nem ér rá. Tehát ha egyszer találkozunk, annak komolynak kell lennie. Úgyhogy nemcsak arról van szó, hogy én találkozom az Amerikai Egyesült Államok elnökével, ami persze önmagában is, a magyar kormány feje találkozik az amerikai elnökkel, annak van jelentősége a mi szempontunkból, de szinte egy magyar napot csinálunk Washingtonban. Tehát gazdasági vezetők, több miniszter, fontos állami szervek vezetői, nemzetbiztonsági főtanácsadó, és így tovább. Tehát egy nagy delegációval megyünk, mindenkinek megvannak a partnerei, és egy teljes áttekintése, ráncfelvarrása történik az amerikai–magyar kapcsolatoknak. A legmagasabb szintű tárgyaláson ennek egyik fontos eleme a béke, de nekünk, magyaroknak más fontos eleme is van, mert gazdasági ügyekről tárgyalunk már hosszú hónapok óta, és úgy érzem, hogyha ott nem rontjuk el – és miért rontanánk? –, akkor egy amerikai–magyar gazdasági együttműködési csomagot is tető alá tudunk hozni.

Mit profitálhat ebből a magyar gazdaság? Mert azért ott van egy kis árnyék, ami rávetül erre, ez az energetikának a kérdése.

Azt majd tisztáznunk kell, de hónapok óta dolgozom azon, hogy az amerikaiak maguk elé tudják képzelni az európai vagy közép-európai térképet. Nem dolguk nekik ez, mert nekik van saját térképük, ott az Amerikai Egyesült Államok van a középpontban. Egyébként az én irodámban is három világtérkép van, nem akarom Önt untatni ezzel, nem vesztettem el a józan eszemet, mert egy Föld van, egy glóbusz, de különböző módon lehet nézni. Van, ugye, egy olyan térképem, amelynek középpontjában Európa van, onnan nézi a világot, és ott van az irodámban az a térkép, ami az amerikai elnök irodájában is ott van, ahol az Egyesült Államok helyezkedik el a világ középpontjában, és onnan van vázolva a glóbusz. És van egy harmadik is, amit a kínai elnök nézeget minden nap, ahol ők vannak a középpontban. És nekünk, miután mi nem vagyunk elég nagyok, nekünk gyakran kell alkalmazkodnunk, nekünk mások szemével is látnunk kell a világot. Na, most, ha így nézzük a dolgot, akkor azt kell mondanom, hogy természetesen a kétoldalú kapcsolatok a legfontosabbak, tehát számunkra, magyarok számára mégiscsak az a legfontosabb, hogy az amerikai–magyar kapcsolatokból kézzelfogható előnyök is származzanak a magyar emberek számára. Itt zárójelben mondom Önnek, hogy miközben az amerikaiak éppen hazamennek, és hazaviszik, hazacsalják, hazahúzzák a cégeiket a világ számos pontjáról, aközben Magyarországra egymás után érkeznek amerikai befektetések. Ezeket nem a szél fújja be, ezek megegyezés alapján jönnek ide. És a mostani gazdasági együttműködési csomagban is vannak kéréseink és javaslataink újabb amerikai befektetésekre, melyek Magyarországra jönnének, de ennek előföltétele az, amit Ön mond, hogy rendezzük az energia kérdését, mert ahhoz, hogy egy befektető hosszú távú beruházásról dönthessen, látnia kell a termelés egyik fontos költségének alakulását, ez pedig az energia ára. És meg kell győznöm az amerikaiakat arról, hogy miután ők azt nem tudják elképzelni, hogy milyen, ha egy országnak nincs tengere, mert nekik van, ugye, az amerikai elnök, ha ránéz erre a térképre, akkor azt látja, hogy vizek mossák balról-jobbról a partjait, ezzel szemben Magyarország egy bezárt ország, nincs tengerünk, tengeri szállítás direktben nem lehetséges, mi ki vagyunk szolgáltatva azoknak a szállítási útvonalaknak, amin keresztül érkezhet energia Magyarországra. Ezek leginkább csővezetékek, van persze elektromos vezeték is, de az egy másik dolog, és nekünk ezekhez a csővezeték-rendszerekhez kell alkalmazkodnunk, vagy ha nincs, nem lesz energiánk. És az amerikaiakkal – hogy mondjam? – ezt a furcsa helyzetet, amit ők nem ismerhetnek, ennek a nehézségeit meg kell értetnünk, ha azt akarjuk, hogy az Oroszországot sújtó amerikai szankciók alól kivételeket engedjenek. De nem vagyunk teljesen egyedül, mert ugyan elsikkadt a magyar sajtóban, amin magam is csodálkozom, de láttam egy olyan hírszerzői jelentést, sőt talán nyilvános hírt is, hogy a németek, akiknek van tengerpartjuk, az egyik finomítójukra nézve kivételt kérnek az amerikai szankciók alól. Miközben én arra emlékszem, hogy a mi fenekünket, a mi zakónk szárnyát rángatják, hogy jöjjünk le az orosz energiáról, most kiderül, hogy amikor mindenkinek le kell jönni, akkor hogy, hogy nem, a németek azonnal kérnek egy kivételt. De ez nem akadályozta meg őket abban, hogy eddig rángassák a zakónk szárnyát. Tehát azt akarom csak mondani, hogy egy ilyen szankciórendszerrel szembeni nemzetgazdasági szintű védekezéshez minden államnak joga van, még a tengerrel rendelkező Németországnak is, hát akkor nekünk, akiknek tengerünk nincs, hogyne lenne jogunk ehhez?

Azért is fontosak a gazdasági kérdések, mert a magyar gazdaság a harmadik negyedévben stagnált az előző negyedévhez képest, és a Tisza Párthoz köthető szakértők szerint az államnak spórolnia kellene, ezért például adóemelésre és a nyugdíjak megadóztatására lenne szükség. Indokolt a kiadások csökkentése és a bevételek növelése akár ezen az áron is?

Ha baloldali az ember, akkor ezt így látja, és az ő logikájuk szerint ezt én értem, ők mindig ezt csinálták. Azt sem mondom, hogy ennek a legmélyén nincsen közgazdasági igazság. Csakhogy! Kevés időnk van, de megpróbálom elmondani, mi a különbség a közgazdász meg a gazdaságpolitikus között. Ugye, a közgazdász egy képzett ember, aki mindenfajta gazdasági összefüggéseket tanult az egyetemen, és ismeri a számokat, mert a gazdaság mégiscsak számokról szól, és ránéz egy helyzetre, látja a számokat, és mond egy javaslatot. Ez a közgazdász. A gazdaságpolitikus ránéz egy helyzetre, és azt mondja, hohó, itt családok vannak, nyugdíjasok vannak, szegények vannak, külföldön dolgozók vannak, ilyen iparágban, amolyan iparágban dolgozók vannak, tehát ő egy társadalmi valósággal dolgozik. Ez egy másik megközelítés. A gazdaságpolitikus nem számokat lát, hanem embereket. Ez egyébként az én szakmámban a jogászoknál is így van, mert vannak a jó jogászok, akik ismerik a jogszabályokat, ők betűket látnak, és van a jogalkotó, aki a munkájával emberek életét befolyásolja. Neki embereket kell látni. Az egy másik szakma. Tehát a közgazdász meg a gazdaságpolitikus két különböző szakma. Ezért szükségünk van közgazdasági tudásra, de sosem szabad hallgatni a közgazdászokra. Lehet, hogy a tanácsaikat megfogadja az ember, de nem azért, mert ők okos közgazdászok, hanem mert átengedte a saját gazdaságpolitikai szűrőjén az ő javaslatukat, és ami kiállta az idő próbáját, azt befogadja. Az a baj, ezekkel a tanácsokkal az a baj, amiket Ön most ide idézett, baloldali vagy tiszás vagy DK-s javaslatokkal az a baj, hogy ezeket már kipróbáltuk, és nem váltak be. Ezeket már átengedtük a gazdaságpolitikusok szűrőjén, ezeket a remek közgazdász javaslatokat, bevezették, Bokros Lajos, hogy mondjak egy szimbolikus nevet, és óriási baj lett belőle. Tehát én azt javaslom, hogy ezt az egész hóbelevancot tiszástól, DK-stól, liberális-balos közgazdászostól felejtsük el. Ez a megközelítés eddig csak bajt hozott Magyarországra. Itt sikeres gazdaságpolitika csak 2010 után volt, ami pont az ellenkezője annak, mint amit ők tanácsolnak. Ezért azt javaslom, gazdaságpolitikával foglalkozó nem közgazdászként, a közgazdászok iránti minden tiszteletemmel, köszönjük a jó tanácsokat, gyorsan felejtsük el őket, és azt csináljuk, ami az embereknek jó, nem pedig ami a számokat egyenesíti ki. Tehát én szerintem spórolással nem lehet a magyar gazdaságot növekedési pályára állítani. Azt kell megértenünk, hogy miért nem nő gyorsabban a magyar gazdaság? És ez összekapcsolódik azzal, hogy miért nem nő gyorsabban az európai gazdaság. Egyébként nő a magyar gazdaság, 0,6-1 százalék, valami lesz azért. Azoknak mondom, akik nem foglalkoznak gazdasági kérdésekkel, hogy, mondjuk, egy 1 százalékos gazdasági növekedés a költségvetés számára, tehát elosztható pénzként előállít olyan 400 és 500 milliárd forint közötti összeget. Óriási összegről beszélünk! Most is sokkal könnyebb lenne a költségvetés helyzete, ha lenne egy 3 százalékos növekedés, lenne ezermilliárd forint, amivel, mondjuk, adósságot tudnánk csökkenteni, vagy éppen valamilyen jó célra oda tudnánk adni az embereknek, de inkább adósságot kellene csökkenteni, zárójel bezárva. De ez nincs. És a magyar gazdaság pont ugyanazért nem tud jobban nőni, mint 1 százalék, meghallgattam az Európai Központi Bank elnök asszonyának legutóbbi tájékoztatóját a brüsszeli miniszterelnöki csúcson, ahol ő a következő évre az eurózónának 1, azaz egy százalékos növekedést mond, 3 lenne a minimum, amire szükségünk van, és azért nem következik be, mert háború van. Tehát a háború blokkolja az európai gazdaságot. Ha a pénz fegyverekre megy, ha a pénz Ukrajnába megy, tehát ha az van, amit most csinálnak az európaiak, akkor nem is tud lendületet venni az európai gazdaság, vagy legfeljebb hitelből, ami rendkívül veszélyes. Tehát ezért a béke, a tűzszünet a magyar családok számára a legfontosabb, közvetlen gazdasági érdek. Igen, ha nem lesz háború, nem mondom, hogy olcsóbb lesz a kenyér, de több lesz a kereset, és a keresethez képest olcsóbb lesz a kenyér természetesen. Tehát a mindennapi megélhetésnek a terhe csökken, ha vége van a háborúnak, és lesz egy nagyobb gazdasági növekedés. Tehát én nem is remélek addig magasabb gazdasági növekedést, amíg a háború meg a gazdasági szankciók tartanak. Az egy kész csoda, és ezért megemelem a kalapomat a magyar gazdasági miniszter előtt, Nagy Márton előtt, az egy kész csoda, hogy egy háborúban leblokkolt európai és magyar gazdaság idején képes arra, hogy egyszerre futtasson béremelési programokat, éppen tegnap jelentettünk be néhányat, futtasson egy 3 százalékos hitelprogramot az első otthonteremtés érdekében, és futtassa Európa legnagyobb adócsökkentését. Én nézem a többi európai országot, azok nem tudnak ilyet csinálni. Tehát le a kalappal a magyar gazdaságpolitikusi csapat előtt, amit ő vezet, hogy össze tudták hozni, hogy a hiány mértékét elfogadható keretek között tartsák, és közben ne egy defenzív, ne a liberális közgazdászok által követelt, a Tisza által követelt visszavágások történjenek, hanem továbbra is fontos programokat tudjunk futtatni alacsony növekedés mellett is. Ennek van kockázata, ebben a közgazdászoknak igaza van, de az egyetlen olyan megoldás, ami az emberek számára elfogadható gazdaságpolitikát eredményez, még vállalható kockázat mellett. Én ezen az úton szeretném tartani az ország gazdaságpolitikáját.

Két dologról még beszéljünk, bár rövid időnk van. Tegnap azt mondta, hogy lesz 14. havi nyugdíj, ez már biztos, csak a bevezetés rendjén dolgoznak. Mi itt a fő kérdés, ami még nem tisztázott?

Mindig foglalkozunk nyugdíjakkal meg bérekkel. De, ugye, a magyar úgy van ezzel, de lehet, hogy ez nem fajtajelleg, és mások is így vannak vele, hogy ami már megtörtént, az mögöttünk van, az már nem érdekes. Márpedig, amikor döntést akarsz hozni a jövőre, kell, hogy emlékezz arra, hogy mit csináltál. Most a nyugdíjasok esetében ez azt jelenti, hogy 2010-ben a nyugdíjasok szenvedtek. Azért szenvedtek, mert az előző kormányok a nyugdíjak értékét csökkentették, elvették a 13. havi nyugdíjat. És ezért mi kötöttünk a nyugdíjasokkal egy szövetséget, ami arról szólt, hogy soha többé nem fordulhat elő Magyarországon, legalábbis amíg nemzeti kormány van, illetve én vagyok a miniszterelnök, nem fordulhat elő, hogy a nyugdíjak veszítenek az értékükből, és amennyit tudunk meg emelünk, és vissza fogjuk adni a 13. havit. Vért izzadtunk, de a 13. havit vissza tudtuk adni. És szerintem szükséges a 14. havi is, mert a nyugdíjrendszeren belül nem akarok változásokat előidézni, mert minden jó ötlet, morálisan is helyes belső változtatás a nyugdíjrendszeren belül, az legalább annyi, de inkább több igazságtalanságot termel, mint amennyit te orvosolni akarsz. Van ebben tapasztalatom, tehát mindig jobb, ha a nyugdíjrendszer összes tagja számára azonos arányban emelsz nyugdíjat, ez mindig igazságosabb, mint hogyha valamelyik csoportot kiválasztva őket előnyben részesíted. Ezért folyamatosan emelni kell a nyugdíjakat. 14. havi nyugdíj, ezért egy jó dolog, azt meg is kell csinálnunk. De ez van a bérekkel is, ugye, a szociális szférában lesz jövőre 15 százalékos béremelés. Én megnéztem, hogy 2010-ben hogy’ álltunk, bruttó 137 ezer forint volt a szociális ágazatban dolgozók jövedelme. Most 400-450 ezer között van a legtöbb emberé, az átlag pedig még följebb van, az átlag mindig több, mint a medián, az olyan 500 ezernél van. És 17 százalékot tudunk emelni. Ez óriási dolog ahhoz képest, hogy 137 ezer forinton álltunk 2010-ben – úgy, hogy közben a háború blokkolja a gazdasági növekedést. Még egyszer mondom, a 14. havi nyugdíjra is azt mondják a tiszások, a DK-sok meg a liberális közgazdászok, hogy ennek nem most van az ideje, nem szabad ilyet. De, most van az ideje, és meg is kell csinálni. Az a kérdés, hogy hány lépésben tudjuk bevezetni. Nyilván egy lépésben nem tudjuk ezt ráengedni a költségvetésre, de mint a 13. havit is, amit több lépésben hoztunk vissza, a 14. havival is megtehető. Ennek a pontos forgatókönyvén dolgoznak a szakembereink.

A béketörekvésekről, a nyugdíjakról és a béremelésekről is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.