Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Budapesten találkozik Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az orosz–ukrán háború lezárásáról tárgyaljon. A budapesti békecsúcs két héten belül meg is valósulhat, és az amerikai elnök azt is megerősítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lesz a házigazda, akit köszöntök a stúdióban. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Mikor, hogyan és kitől tudta meg, hogy Budapest lesz a helyszín?

Beszéltem tegnap este az amerikai elnökkel telefonon, de valahogy előtte a hír már kiszivárgott, így tudtam, hogy későn érek haza, szóltam is a feleségemnek, hogy ne várjon, és így este hosszabban beszéltem az elnökkel, és beszéltünk az oroszokkal is, és Putyin elnök úrral pedig a ma reggel, ma délelőtt során fogok majd beszélni. Hát így. De beszéltem az elnökkel Sharm el-Sheikhben a közel-keleti békecsúcson is, és a csőben van előkészítés alatt, utolsó simításokat végezzük egy magyar–amerikai hivatalos washingtoni találkozó ügyében is. Tehát most forr a víz mindenhol.

Mivel indokolta Donald Trump, hogy Budapestre esett a választás, vagy Ön milyen okokat lát mögötte?

Az amerikai elnök nem az az ember, aki indokolni szokta a döntéseit. Nem is nagyon volt más lehetőség, ha belegondolunk. Tehát ha Európában akarták tartani – Európán kívül azért sok hely van, ahol meg lehet tartani egy ilyen találkozót, lásd: Alaszka, ahol az első találkozó jött létre –, de ha Európában akarták, és az orosz–ukrán háború mégiscsak egy Európában zajló háború, és ránéztek a térképre, és megnézték a vezetőket, akkor az hamar kiviláglik, hogy Budapest lényegében az egyetlen hely ma Európában, ahol egy ilyen találkozót meg lehet tartani. Először is azért, mert Magyarország szinte az egyetlen békepárti ország, most a szlovákokkal együttműködünk a béke ügyében is, de három év óta mi vagyunk az egyetlen ország, amely konzekvensen, végig, nyíltan és hangosan, sőt cselekvő módon a béke mellett állt. A Vatikánnal szemben ne legyünk igazságtalanok, azt sajnálom, hogy Ferenc pápa ezt a pillanatot nem érte meg, mert amikor a legdurvábban támadtak bennünket, engem is személy szerint, akkor ő volt az, aki mindig a legerősebben biztatott bennünket, hogy csak tartsunk ki a jó ügy mellett, legyünk állhatatosak. Tehát ha ránézünk az európai politikai térképre, akkor egyetlen ország van, amely következetesen és mindig békepárti volt. Kellő szerénységgel mondom, ez így volt a migráció ügyében is. Tehát az, hogy mintha szembe mennénk mi a forgalommal az autósztrádán, és az ember időnként elbizonytalanodik, hogy igaza van-e, azért a Jóisten küld jelzéseket időnként, hogy nem, mi vagyunk a jó sávban, lásd migráció és lásd béke ügye. Tehát azt hiszem, hogyha Európában akarták, akkor az egyetlen békepárti országban lehet ezt megcsinálni, és ez Budapest. Ráadásul itt van az az előny is, hogy nagyon régóta van hivatalban a magyar miniszterelnök, és mindenkit ismerek, engem is ismer mindenki, mindig is lojális partnerek voltunk, tehát a barátaink mellett mindig kitartottunk, nem változtattuk meg a szavunkat, sose adtunk föl semmilyen barátságot taktikai előnyökért. Ez persze sok hátránnyal is jár, de időnként előnyökkel is. Tehát ha egy biztos helyet keresnek a béke szempontjából is, meg hogy a dolgok technikailag is rendben lesznek, és nem fogja őket politikai meglepetés érni, tehát egy kiszámítható közeget kerestek, akkor Budapest logikus választásnak tűnik.

Elég ennyi idő az előkészületekre? Mert, ugye, Trump szerint két héten belül már létre is jöhet a találkozó.

Azt mondta az elnök nekem tegnap, hogy úgy készüljünk, hogy napirenden van a két külügyminiszter találkozója. Tegnap egy hosszú, és az elnök úrnak a tájékoztatása szerint lényegre törő és sikeres megbeszélést folytatott az orosz elnökkel. Úgy döntöttek, hogy a két külügyminiszter egy héten belül a nyitva maradt kérdéseket próbálja rendezni, és akkor rá egy hétre már itt lehetnek Budapesten. Tegnap este vagy éjszakába hajlóan már kiadtam az utasításokat a szervezőbizottság fölállítására, a legfontosabb feladatokat meghatároztuk és elkezdődött a munka.

Említette azokat a támadásokat, amelyek érték Magyarországot a békepárti álláspontja miatt, vagy egyáltalán amiatt, hogy mondjuk az érintett szereplőkkel, Vlagyimir Putyinnal is tárgyalt. Ehhez képest most már megjelentek az első kommentárok is a tegnapi bejelentéssel kapcsolatban, és a Telegraph például azt írja, hogy ez egy fájdalmas csapás lesz az Európai Uniónak. Enyhülhetnek az Európai Unióból érkező kritikák, az a nyomás, amit onnan tapasztalunk a békepárti álláspont miatt?

Először is, ami a legfontosabb, hogy ne tévesszünk lépést, ütemet vagy nagyságrendet. Tehát ez a tárgyalás nem rólunk fog szólni. Most persze itt Magyarországon mindenki izgatott, mert a Jóisten se tudja, mikor volt utoljára ilyen jelentőségű diplomáciai esemény Magyarországon, ahol nem egyszerűen csak házigazdák vagyunk, hanem egy politikai teljesítménynek minősül annak a helyzetnek a fönntartása, hogy egyáltalán Budapest alkalmas lehet békecsúcs megrendezésére. Tehát értem, hogy mindenki izgatott, meg kíváncsi, de mindenkitől visszafogottságot kérek, mert ez a tárgyalás nem rólunk szól, hanem a békéről. A tanulság pedig az én számomra az, és a béke hároméves története, vagy békeharcunk, vagy békeküzdelmünk hároméves története ezt jól mutatja, hogy a politikában sokfajta dolog szükséges, sokfajta erény, képesség, tudás, de a legfontosabb a nagy ügyekben mégis mindig az állhatatosság és az alázat. Tehát a jó ügyek mellett ki kell tartani, és mindig fontosabbnak kell tekinteni az ügyet, amit szolgálsz, mint saját magadat. Ha ez sikerül, és a béke ügyében szerintem ez nekünk sikerült, ha van állhatatosság és van alázat, akkor a dolgok előbb-utóbb valahogy a legsötétebb órán is, előbb-utóbb majd jóra fognak fordulni, a Jóisten kiigazítja, vagy megigazítja a dolgokat. Ez így volt a migrációban, így van most, és van még számos ügy, de ilyen a családvédelem ügye például szerintem. Tehát van még ilyen nagy ellenszélben képviselt magyar álláspont, amiből nem szabad engedni. Na most, ha azt nézzük, hogy az unió hogy’ jön a képbe, hát miután mindenki háborúpárti bennünket leszámítva, ők logikusan kimaradtak ebből a csúcsból. De nem szabadna kimaradniuk a békéből. Tehát én továbbra is azt szorgalmazom, hogy nekünk európaiaknak ugyanazt kellene tennünk, amit az amerikai elnök tesz. Nekünk tárgyalni kellene az oroszokkal, és nem csak az amerikaiak oldalvizén, nem csak az amerikai elnök segédcsapataként, ez se rossz, bár egyelőre nem a segédcsapata vagyunk az amerikai elnöknek, hanem az unió inkább megpróbálja folyamatosan áthúzni Trump elnök urat a háborúpártiak oldalára, de még ha segédcsapatok lennénk, az se lenne elegendő, mert Európának mégis ki kellene állnia a saját érdekei mellett, és saját diplomáciai csatornát kellene működtetnie, éppen úgy, ahogy Magyarország tette. Mert végül is, ha most külpolitikai, szakmai szempontból nézzük, hogy miért itt lesz ez a csúcs, akkor ezt úgy is megfogalmazhatom, hogy mi voltunk az egyetlen olyan európai ország, amely kezdetektől fogva azt mondta, hogy a háború rossz dolog, de ez nem ok arra, hogy bezárjuk a diplomáciai csatornákat. Ha nincs diplomáciai csatorna, ha azokat nem tartjuk nyitva, sosem lesz béke. Tehát a legfontosabb tanulság az európaiak számára, hogy az, amit csinálunk, rossz, a háborús stratégiánk elhibázott, békestratégiára van szükség, segíteni kell az amerikai elnököt, és mellette egy önálló európai–orosz diplomáciai csatornát is meg kellene nyitni.

Na most ehhez képest az Európai Bizottság egy olyan védelmi dokumentumot készített, amely szerint 2030-ra készen kell állni egy háborúra Oroszországgal szemben. Változhat-e ez a hangulat akár már a következő uniós csúcson, illetve, ugye, itthon zajlik egy aláírásgyűjtés is Brüsszel háborús tervei ellen. Mire elegendőek az aláírások egy ilyen helyzetben, amikor látjuk, hogy ennyire elszánt az unió?

Európának nem a háborúra kellene készen állnia, hanem a békére, és kellene rendelkeznie a béke mögött egy olyan katonai erővel és az európai országok olyan katonai együttműködési rendszerével, mondjuk úgy, hogy kollektív biztonsági rendszerrel, amellyel baj esetén meg tudja magát védeni. De előtérbe nem a háborút kell állítani, hanem mindig a békét. Európának ma mi a legnagyobb baja? A háború a legnagyobb baja. A háború folytatása a baj folytatását jelenti. Az Európai Unió direktbe elküldött 180 milliárd eurót ebbe a háborúba. Ha a fejünkhöz kapunk, ez akkora szám, és ezt lefordítom forintra, a sok nulla el se fér itt az asztalon előttem. Tehát 180 milliárd eurót égettünk el ebben a háborúban arra, hogy egyébként keresztény emberek Európa szélén egymást öljék. Erre adtunk 180 milliárd eurót, miközben kehes, beteg, köhög, döcög, szalajt az európai gazdaság. Annak a pénznek itt kellett volna maradnia Európában, és akkor nem így nézne ki az európai gazdaság, ahogy kinéz, mert a háború és annak a következményei, szankció és így tovább, ezek blokkolják a gazdasági fejlődést. A háború mindig ellensége a gazdasági fejlődésnek. És az európai gazdaságnak sok baja van, több gyökérzetből is jön ez a baj, de a legvastagabb gyökér mégiscsak az, amit háborúnak nevezünk, ami blokkolja Európa gazdasági fejlődését, a magyarét is blokkolja. Hát két-háromszorosára növekedne automatikusan a magyar fejlődésnek az üteme, ha nem lenne háború. És ezt a háborút pedig csak békével lehet elhárítani. Ha folytatjuk a háborút, még több pénzt emészt föl, és még rosszabb gazdasági helyzetben leszünk. Én azért érzem úgy, hogy megéri a költség is, és megéri a kényelmetlenség is, amit a budapestieknek majd itt el kell viselniük, és tisztelettel kérem őket, hogy ezt majd tegyék meg a csúcs alatt, ez megéri Magyarország számára, mert semmin nem tudunk annyi pénzt keresni, mint a békén, mert a háború viszi a pénzünket. Ha béke van, akkor egy új gazdasági fejlődési szakaszt lehet megnyitni, és az minden magyar családnak az érdeke, annak is, aki életében soha egyetlen mondatot nem olvasott és nem hallott külpolitikáról. Tehát ma az összes magyar család érdeke, hogy a Trump–Putyin elnökök közötti budapesti találkozó elhozza a békét.

Na de az Európai Bizottság terveit ez mennyiben írná felül, vagy egy aláírásgyűjtés mennyiben tudja formálni?

Azt javaslom, vagy azt gondolom, hogy ha van megállapodás a békéről, akkor az európai háborús tereket ki kell dobni az ablakon, akkor újra kell kalibrálni mindent. Kell, szükségünk lesz egy európai biztonsági és haderőépítési tervre, de nem azért, mert egy háborúban állunk az oroszokkal, hanem azért, mert a béke mögé a tapasztalatok alapján mindig tenni kell egyfajta katonai képességet. Ez ma nincs meg Európában, sokkal jobban vagyunk kiszolgáltatva az amerikaiaknak, mint amennyire kellene, még pontosabban az, hogy nukleáris erőnk nem lesz akkora, mint az amerikaiaknak, ez majdnem biztosra vehető, nem a nukleáris képességünket kell fölfejleszteni, hanem a hagyományos fegyverzeti képességünket kell olyan állapotba hozni, hogy biztonságban érezzük magunkat Európa keleti peremén, bárhol, bármikor kirobban valamilyen konfliktus, soha ne vetődjön fel az a kérdés, hogy vajon meg tudjuk-e védeni magunkat, hogyha a keleti front nyugatra vonul. Tehát erőt kell mutatni, mert a békéhez erő kell, tehát kell hadiipari, katonai fejlesztési program, de nem a programunk vagy a stratégiánk csúcsába kell ezt helyezni, hanem a hátországába, a stratégiánknak a hegyébe a békét és a gazdasági fejlődés újraindítását kell helyezni, ezért egy béketervet kell majd csinálnia az uniónak. A háborús tervet ki kell dobni, és helyette kell csinálni egy béketervet, aminek van biztonsági lába is. Én ezt remélem, és akkor a dolgok rendbe jönnek, bár a politikában nagyon ritka az az erény, vagy nagyon ritkán látok olyasmit, amikor egy háborús stratégiát hirdető több mint két tucatnyi politikus egyszerre mondja azt, hogy hát nem jó irányt választottunk, és most forduljunk a másik irányba, mert mégiscsak arra van az előre. De ne zárjuk ki, ha ez a közel-keleti béke bekövetkezhetett, a túszok hazamehettek, ha lesz egy Trump–Putyin elnöki találkozó Budapesten, akkor miért ne hihetnénk abban, hogy az európaiak is a józan ész útjára lépnek?

Beszéljünk, említette, hogy a gazdaságra is milyen hatásai vannak a háborúnak, beszéljünk gazdasági kérdésekről, itthoni gazdasági kérdésekről, mert zajlik egy vita, adórendszerrel, adózási kérdésekkel kapcsolatos vita, ebbe már most a nyugdíjasok is belekeveredtek az elmúlt időszakban, erről külön beszélünk majd, és emiatt indított a kormány egy nemzeti konzultációt adózási, energiaügyi kérdésekről. De ha világos a különbség a két fél álláspontja között ebben a kérdésben legalábbis, akkor mit várnak a konzultációtól? Mi szükség a konzultációra ebből a szempontból?

Ugye, most egy klasszikus vita zajlik Magyarországon. Nagyon régen volt ilyen vita, valahogy 2010-ben ezeknek a vitáknak a korszaka véget ért. Ezt a vitát, ami zajlik, úgy hívnám, hogy klasszikus bal–jobb vita. 2010-re a baloldal és annak a gazdaságpolitikája csődbe vitte Magyarországot. Ekkor jöttünk mi kétharmaddal és indítottunk meg egy jobboldali, nemzeti, polgári, keresztény gazdaságpolitikát, aminek akkor a béke még nem tűnt ilyen fontos részének, akkor még a teljes foglalkoztatás, az egymillió munkahely megteremtése, az adócsökkentés, a munkaalapú gazdaság, a családvédelem állt a középpontjában. És azóta lényegében intellektuális kihívás nélkül csináltuk végig ezt a 15 évet. Tehát persze volt választás, volt lökdösődés, küzdelem, sőt éles és időnként fájdalmas küzdelmek is voltak, de ez a típusú vita, hogy egy ország előtt mindig két gazdaságpolitikai lehetőség áll, egy bal meg egy jobboldali, ez nem jelent meg olyan tisztán, mint most. Most megjelent. Tehát 15 év után újra van intellektuális természetű vita a magyar gazdaság jövőjéről, és újra megfogalmazta magát a régi emberek száján keresztül persze, de megfogalmazta magát a Tisza Párt háta mögött a baloldal. És van egy kormány, amelyik viszi a maga jobboldali gazdaságpolitikáját. És a baloldali gazdaságpolitikának a lényege az mindig az adóemelés, az a hit, hogy az emberektől a pénzt el kell venni és az állam logikája szerint újra kell osztani, és ez majd sikeresebb gazdaságot, meg igazságosabb világot eredményez, szemben a jobboldali fölfogással, amelyik azt mondja, hogy hagyjunk minél több pénzt az embereknél, vannak állami szolgáltatások, amiket finanszírozni kell, az azokhoz szükséges pénzt vegyük el, és legjobb, hogyha az embereknél hagyjuk meg a vállalkozásoknál a pénzt, mert ők mindig jobban tudják fölhasználni és hatékonyabban, mint ahogy az állam tenné. Tehát ez a két gondolkodásmód napról napra élesebben válik el egymástól. És a Tisza hozza, meg a DK hozza a klasszikus baloldali gazdaságpolitikát, most épp a nyugdíjakat akarják megadóztatni, mert a baloldali gazdaságpolitika mindig adóemelést jelent, mi pedig éppen adócsökkentést hajtunk végre. Tehát egyik oldalon kapnak a magyarok most egy hideget, nyugdíjadó, most ez a legutolsó, de a vállalkozási adó 9 százalékról 25 százalékra emelése, az egykulcsos jövedelemadó helyett egy többkulcsos adó, vagyis jövedelemadó emelés, a másik oldalon pedig, a jobb oldalon pedig most fut Európa legnagyobb adócsökkentési programja. Most szerintem ennek a vitának a lefolytatásához a legjobb eszköz egy nemzeti konzultáció.

Azért arra térjünk ki egy pillanatra még bővebben, hogy a nyugdíjasok is belekeveredtek ebbe a vitába, mert valóban vannak olyan javaslatok, vagy szakértők által megfogalmazott javaslatok, amelyek megadóztatnák a nyugdíjak egy részét is. Ezzel szemben Lázár János és Ön is utalt arra, hogy gőzerővel dolgoznak a 14. havi nyugdíjon a kormányzatban. Mennyire reális ez, mi kell ahhoz, hogy ezt ki tudják fizetni? Mert közben hivatalosan egyébként a Tisza Párt is az alacsonyabb nyugdíjaknak az emeléséről beszélt.

Az összes, nyugdíjat adóztatni akaró szakember előbújt a DK meg a Tisza háta mögül, és most kijöttek a napra, ezért robbant ki ez a vita. Mindig is ezt akarták. Ez Bokros-csomaghoz visz bennünket vissza. Egy nyugdíjrendszer sosem tökéletes, tehát olyat még nem láttam, mindig valamilyen eleme vitatható, így a magyarnak is. De azért az igaz, hogy a magyar nyugdíjrendszer két pilléren áll, egyfelől, hogy te mennyi időt töltöttél munkában, mennyi a szolgálati időd, és mennyi járulékot fizettél. És ennek a kombinációja adja ki, hogy ki mennyi nyugdíjat kap. Ehhez hozzányúlni, új elemet bevezetni a nyugdíj megállapításába rendkívül kockázatos, mert lehet, hogy egy kiválasztott csoport számára mintha igazságos lenne a kívülről jövő beavatkozás, de más csoportok pedig úgy fogják érezni, hogy velük szemben meg nem méltányos, velük szemben igazságtalan. Én csináltam már ilyen beavatkozást még az első kormányzásunk idején, legjobb szándékkal tettem. Az egyik legsikertelenebb politikai döntésem volt, mert egy kicsit nyúltunk csak bele a rendszerbe, de abban a pillanatban olyan belső vita robbant ki, a kisebb nyugdíj, a nagyobb nyugdíj, a hosszabb szolgálati idő, a rövidebb, hogy nem lehetett kiigazodni benne, és csupa sértett embert láttam. Mindenki úgy érezte, hogy itt igazságtalanság történik. Tehát én azt javaslom, hogy semmilyen nyugdíjreformot ne vezessünk be. Ezt a rendszert adjusztálgassuk, ha kell igazítgassunk rajta kicsiket, és ezt a rendszert vigyük el, ameddig csak lehet. Hát, ha majd több gyerek születik, akkor ezt a rendszert nagyon hosszú ideig fönn lehet tartani. Kétségkívül 20-25 év múlva majd a demográfiai helyzet függvényében érdemes újra távlatosan gondolkodni a nyugdíjrendszeren. De most nem szükséges ez. A nyugdíjrendszer úgy, ahogy van működőképes, tudjuk garantálni, a magyar gazdaság tudja garantálni, a kormány tudja garantálni, én személyesen tudom garantálni a nyugdíjasoknak, hogy a nyugdíjuk nem fog veszíteni az értékükből, ezt 2010-ben egy megállapodásban papírra is vetettük, sőt, ahogy a gazdaságnak voltak jobb időszakai, akkor mindig emeltük is a nyugdíjaknak az értékét, sőt, visszaállítottuk a 13. havi nyugdíjat, tehát egyszer már csináltunk, csináltam olyat, hogy visszavezettem egy korábban létezett, de a baloldali gazdaságpolitika által elvett nyugdíjelemet. Ezért a 14. havi nyugdíj bevezetése sem ismeretlen feladat a számunkra, láttam már ilyet, csináltunk már ilyet. Tehát azt akarom mondani, hogy a nyugdíjrendszerben ne engedjük, hogy matematikusok, meg elméleti közgazdászok, meg baloldali világboldogítók teret kapjanak, mert igazságtalan változásokat fognak végrehajtani a nyugdíjrendszerben. Próbáljunk a nyugdíjrendszerbe inkább generációkat látni, lássuk bele – lassan már magunkat is, mert mi is megöregszünk, közeledünk a nyugdíjkorhatárhoz –, de lássuk bele a szüleinket, akinek meg még élnek a nagyszüleit, és lássuk benne azt a civilizációs vívmányt, hogy akik egész életükben a hátukon vitték az országot, az életük utolsó 20-30 évét tisztes öregkorban, öregkorként tudják megélni. És ez legyen mindig a szemünk előtt, ne pedig bármilyen más matematikai elméleti modell, hanem mindig ez a két, két és félmillió magyar ember, aki megérdemli, hogy stabil, kiszámítható jövedelme legyen élete utolsó 20-30 évében is. Innen kell kiindulni, és akkor hirtelen az ember leteszi a kezét, meg a ceruzát, meg a papírt, és nem akar fölrajzolni egy másik nyugdíjrendszert. Most a 14. havi nyugdíjhoz persze gazdasági erő kell, ez összefügg a békével, bár hozzáteszem, hogy most háború van, és három olyan programot futtatunk így egy leblokkolt gazdasági növekedés időszakában is, ami közül mindegyik önmagában is világszenzáció lenne. Mert futtatjuk egyszerre az első otthonhoz jutást segítő 3 százalékos hitelprogramot, a kis- és középvállalkozóknak futtatunk egy fix 3 százalékos hitelprogramot, és közben Európa legnagyobb adócsökkentését hajtjuk végre a családok esetében. És ezt egyszerre, miközben blokkolja a háború a gazdasági növekedést. Tehát képesek vagyunk még ilyen körülmények között is nagy dolgokra, de azért a 14. havi nyugdíjhoz kellene béke. Nyilván tanulni kell a 13. havi nyugdíj visszavezetéséből. Azt úgy tudtuk megcsinálni, hogy minden évben egy heti nyugdíjat adtunk vissza, tehát négy év alatt négy heti bontásban állt be a 13. havi nyugdíjnak a rendszere. A 14. havi nyugdíjjal ugyanerre a logikára, két-három vagy négy év alatt, ezt végre lehet hajtani, erre a logikára felfűzve ezt végre lehet hajtani. Tehát a 14. havi nyugdíjat napirenden tartjuk, és dolgoznak rajta az emberek. Ez nem nyugdíjreform, nem akarunk belenyúlni a rendszerbe, csak reformot ne, hanem azt nézzük, hogy milyen kiegészítő juttatást tudunk adni, lehetőleg igazságos módon. A 13. havi nyugdíj igazságos, azt szerintem a magyar társadalom elfogadta, az nem avatkozik bele a nyugdíjviszonyokba, úgy érzik, hogy ez mindenkinek az életét békén hagyja, nem vesz el senkitől semmit. A 14. havi nyugdíjat ugyanerre a logikára lehet fölfűzni.

Rövid időnk van, de két témáról még beszéljünk. Tegnap tartották a Magyar Állandó Értekezletet, ugye, a külhoni magyarság legfontosabb fórumát, ahol azt mondta, hogy Magyarországon nem tudnak már kormányra kerülni a külhoni magyarsággal szemben politikát folytató erők. Ugye, 20-21 éve azért még egy kudarcos népszavazásról beszéltünk, és onnan jutottunk el idáig. Minek kellett történnie ahhoz, hogy ennyit változzon a közhangulat ebben?

Nekem arról a népszavazásról – ami a kettős állampolgárságról szólt – sem a kudarc maradt meg az emlékezetemben, mert kétségkívül nem volt akkora támogatottsága az igennek, mint amit szerettünk volna, és ez sokakat meglepett. Engem talán kevésbé. Én azért a mély-Magyarországból jövök, én tudom, hogy az ilyen elvont ügyeknek, mint a kettős állampolgárság, mekkora tábora van, illetve nincs, de én akkor is nagy sikernek tartottam, hogy az igenek száma meghaladta a nemekét. És azt mondtam, hogy ennek a későbbiekben még nagy jelentősége lesz, hogy több ember mondta, hogy igen, a kettős állampolgárságra, mint amennyi azt, hogy nem. És ezen a politikai és jogi tényen alapult az az alkotmánymódosítás, amely, amikor jött a jobboldali, nemzeti keresztény polgári kormány, azonnal megadta a kettős állampolgárságot a magyaroknak, hiszen az igenek száma nagyobb volt, mint a nemeké. És egy keserű dolgot, mert így maradt meg az emlékezetünkben, hirtelen édesre változtattunk egy alkotmánymódosítással. És azt hiszem, hogy azóta, mondjuk úgy, hogy még a mély-Magyarországban élők is, akik nem foglalkoznak politikai elméleti kérdésekkel, is megértették, hogy ők személyesen is jobban járnak, hogyha a magyar gazdaságot nem tízmilliós Magyarország gazdaságaként képzeljük el, hanem egy 13-14-15 milliós nemzeti közösség gazdaságaként, hiszen Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerünk lett, ami nyilván összefügg az ott élő több mint félmillió magyar származású vagy magyar embernek a gazdasági tevékenységével, hogy Romániával rakétaszerű sebességgel nőtt a gazdasági együttműködésünk, ami nem lehet független attól, hogy ott egyébként jelentős magyar közösség él, és ők gazdasági kapcsolatban is vannak kis-Magyarországgal, és hogy a Délvidéken a szerbekkel egy kiváló együttműködést alakítottunk ki, ami szintén megnövelte a magyar gazdaságnak az életterét. Tehát azt akarom mondani, hogy szerintem ma az már a nemzeti ügyek iránt legkevésbé fogékony csoportok, rétegek, családok esetében is belátható, hogy a Magyarországon élő minden magyar család jobban jár, hogyha a gazdaságpolitikánkat azt nem ország-, hanem nemzetösszefüggésben képzeljük el. Egy nagyobb gazdaságot kapunk, ami nagyobb jólétet tud teremteni, és sokkal több családot tesz boldoggá és elégedetté, mintha csak a kis-Magyarországra korlátozódó gazdaságpolitikát folytatnánk. Ezért mondom én azt, hogy egy társadalmi nyílt vitában ma már nem lehet megnyerni, nem lehet győzelemre vinni azt a pozíciót, amely le akarja vágni Magyarországot a külhoni magyarokról.

Ugorjunk vissza ennek az eseménydús hétnek az elejére, merthogy kormányzati szempontból ez mégiscsak Gödöllőn kezdődött, ahol bejelentették, hogy az állam és az OTP közösen újítja fel a Grassalkovich-kastélyt. Miért van szükség egy ilyen beruházáshoz a magántőke bevonására?

40 milliárd forintról beszélünk, amit nem egy összegben, hanem több év alatt, ahogy a munka logikája engedi, a szakmai tempó diktálja, kell majd elköltenünk ott. Mindig fájdalmas dolog ez. Szerintem a magyarok többsége is így van ezzel, nem csak én, ha elmegyünk egy olyan épület mellett, ami a régi nagyságunk fényét hozza az emlékezetünkbe, és szembesít bennünket a lerohadt jelennel, amilyen állapotban vannak ezek az épületeink. Ami nemcsak azért fájdalmas, mert az ember nem szeret pusztulást és pusztulatot látni, hanem mert mindig van egy hatása az önbecsülésünkre, ami arról szól, hogy látjátok, a régiek milyen nagyok voltak, mire voltak képesek, és mi milyen méltatlanok vagyunk hozzájuk, hát még fönntartani sem tudjuk, nemhogy tovább építeni azt, amit ők elkezdtek. Tehát én a nemzeti önbecsülés kérdésköréhez sorolom azt, hogy jó néhány kiemelt történelmi épületünk milyen állapotban van. És ez nagyon nagy összeg. Tehát 40 milliárdot műemlékvédelemre költeni szinte lehetetlen, különösen egy háború által blokkolt gazdasági helyzetben. És ilyenkor mecénás kell, ilyenkor kell társ, és az elmúlt 15 évben a polgári kormányzás eredményeképpen létrejöttek nagy, erős cégek, létrejöttek tehetős családok és magánszemélyek, akik megengedhetik maguknak, és én örülök, ha ezt kötelességüknek, a haza iránti kötelességüknek is érzik, hogy abból a vagyonból, amijük van, akár a cégeiknek, akár nekik, maguknak, adjanak olyan célokra, amelyekre az állam költségvetéséből nem jut, de mégis fontos lenne. És szerintem a Grassalkovich-kastély, amit ráadásul odaadtunk az egyetemnek, tehát a legjobb dolgot csináltuk néhány évvel ezelőtt, hogy magát az egész kastélyt nem tartottuk állami tulajdonban, hanem odaadtuk a gödöllői egyetemnek, és így ez beépül abba a gödöllői egyetemi ökoszisztémába, kampuszba. Azért szerettem volna én is úgy diák lenni, hogy egyébként a Grassalkovich-kastély is része a kampuszomnak és az élettérnek, az egyetemnek, ahova járok. Tehát szerintem a diákok is egy fantasztikus élményt kapnak majd, ha elkészül az egész kastély, ráadásul az egy hatalmas nagy arborétum vagy park is, ami az agrárképzéshez jól kapcsolható. Tehát a legjobban álltak össze a dolgok Gödöllőn. De én bíztatom nem csak Csányi Sándort, aki most már az első lépést megtette, meg az OTP, hanem az összes többi jelentős magyar céget, meg tehetős családot, meg gazdagabb embert, hogy gondoljon arra is, hogy az adója befizetésén túl, ami a minimum és amit elvárunk tőlük, meg hogy munkát adnak az embereknek, ami nagyon helyes és szintén elvárjuk tőlük, ezen túl, ha lehetőség van, ha szép, komoly ügyet látnak, akkor ne hezitáljanak, hanem szálljanak be és vállaljanak a közösség érdekében pénzügyi terhet.

A budapesti békecsúcsról, a nyugdíjasok ügyéről és a Magyarok Állandó Értekezletéről is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.