Orbán Viktor válaszai a felmerült kérdésekre

Németh Zsolt: Köszönjük szépen, Miniszterelnök úr! Megmondtam, hogy nem lehet eldönteni, hogy a pap vagy a politikus fog prédikálni, ugye? Köszönöm az elismerő mosolyt. És akkor következzenek a kérdések, Hölgyeim és Uraim! Arra szeretném kérni az előadóinkat, hogy egy pennát ragadjanak, és gyorsan felolvasom a kérdéseket, ezt követően pedig ők eldönthetik, hogy melyekre kívánnak válaszolni. Határon túli vonatkozású kérdések. Hogyan lehet a fiatalokat jobban bevonni a nemzeti közösség életébe? Mit tart a legnagyobb eredménynek a határon túli magyarok ügyében? Miben segíthetik egymást az erdélyi és az anyaországi fiatalok? Ez az első kérdéssel összefügg. Mit üzen azoknak a fiataloknak, akik inkább Nyugatra költöznének? Sport. Érthetetlen módon ez idáig kimaradt. Mi az elképzelése a 2026-os vb-kvalifikációról magyar szempontból? Európai Unió. Hogyan lehet ma fiatalon Magyarországon szociálisan, biztonságosan családot alapítani, ha az állami szolgáltatások sokszor alulfinanszírozottak? Fenntartják-e a migrációs politika szigorát? Ha Ursula von der Leyen székében ülne egy évre, mi volna az első három intézkedése az Európai Unió megmentésére? Tudjuk-e a demokrácia talaján a szólásszabadságot, a szélsőséges, megalázó hangnemet törvénnyel, rendelettel szabályozni? Mit jelent Önnek a szuverén Magyarország az Európai Unión belül? És végül néhány személyesebb vonatkozású kérdés is beesett: Ön szerint Tusványos inkább fesztivál vagy politikai esemény? Ki a példaképe személyes vagy akár politikai szempontból? Mi volt a jele az óvodában? Mi volt a kedvenc gyerekkori játékuk? Erre Püspök úr is válaszolhat. Melyik a kedvenc fagyija? És több nincs. „Azt kívánom, hogy 2026-ban is Magyarország miniszterelnökeként üdvözölhessük Önt Tusványoson. Ránk számíthat!” – egy erdélyi pedagógus.

Tőkés László: Egy személyes vallomással kezdem. Mindig kerestem, hogy minél nagyobb nyilvánosság előtt sikerüljön elmondanom. Nagyon gyakran fordul elő, hogy Magyarországon vagy Erdélyországban valakikkel összetalálkozom, beszélgetésbe elegyedünk, és érdeklődnek afelől, hogy hogy’ telik az életünk Magyarországon, Budapesten. Elterjedt ez a tévhír eléggé széles körben, ami egyenesen sértő számomra, és itt kapcsolódom az egyik feltett kérdéshez, mert nekem vallásos szintű meggyőződésem, hogy itt élned, halnod kell. És ebben a kérdésben én nem szállok vitába azokkal, akik szeretik relativizálni ezt a kérdést, hogy menni vagy maradni? Most nem beszélek szélsőséges esetekről, extrém esetekről, például a betegség miatt kell kimenni, vagy valami, de én népszavazást tartanék arról, hogy maradunk vagy megyünk, mert a jövőképünkhöz hozzátartozik az, hogy tudnunk kell, hogy kire számíthatunk, lásd a mai jelmondatot, a mostani jelmondatot, kire számíthatunk, vannak-e kellő erőtartalékaink, divatszóval szólva humán erőforrásunk, és így tovább. Sajnos az erdélyi magyarság felemás módon viszonyul ehhez a kérdéshez. Emlékszem, amikor készültünk az európai parlamenti választásra, akkor volt egy olyan kérdés, felnőttekhez szóló kérdés, hogy szeretné-e elhagyni Erdélyországot, a szülőföldjét, és most pontosan nem tudom idézni a kérdést, de ez volt a lényege. Körülbelül 75 százaléka azt nyilatkozta az embereknek, hogy nem akarnak elmenni Erdélyből. A másik párhuzamos kérdés: a gyermekeik jövőjét hol képzelik el? Ott már feleakkora volt azoknak az aránya, akik azt mondták, hogy a gyermekeik jövőjét is itt képzelik el. Itt egy tudathasadásos állapotban vagyunk. Én megértő vagyok az elmenők iránt, viszont ha élni akarunk, akkor ki kell mondanunk, hogy itt élned, halnod kell, és ennek függvényében alakítanunk a gondolkodásunkat, a politikai felfogásunkat, a viszonyulásunkat, a jövőnket. Nem muszáj ezzel egyetérteni, amit én mondok, de ha nem meggyőződéssel neveljük a gyermekeinket a honszeretetre, a hűségre, a szülőföldünk iránti ragaszkodásra, akkor nem is fogják komolyan venni. Lássuk be, még így se veszik komolyan, de hogyha nem fektetünk kellő súlyt erre a kérdésre, akkor biztosan nem fogják komolyan venni. Tehát közhírré teszem, hogy soha nem költöztünk Budapestre. Valószínű a zavar abból adódik, hogy egy időben Fidesz-listáról kerültem be az Európai Parlamentbe, és ezt egynek vették az én repatriálásommal. Én egy megveszekedett itthon maradó vagyok, a szónak a nemes értelmében, és erre nézve mindenkit kérek, hogy ne dezertáljanak. Ha egy mód van rá, maradjanak itt, ráadásul most ésszerű érveim is vannak, mert ki kívánkozik egy olyan felfordult, kaotikus, hitét vesztett nyugati világba, amelyik pillanatok alatti változásokat idéz elő? Ma már nem ismerek rá arra az Amerikára, amelyikben nekem még kitüntetéseket adtak ezelőtt tíz évvel, tizenöt-húsz évvel. Barack Obama horribile dictu még üdvözölte a temesvári forradalmat annak idején. Hát most már ezen már rég túl vagyunk, és köszönjük Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, hogy javítja az ázsiónkat Amerikában.

Németh Zsolt: Itt élned, halnod kell. Köszönjük szépen, Püspök úr, ezt a szentenciát. Miniszterelnök úr!

Megtámasztom először egy személyes élménnyel azt, amit a püspök úr mondott. Az éjszaka hosszúságát és hangulatának körülményeit nem minden részletében fogom felidézni, de akkor már hangosan énekeltünk, és ott megtudtam, hogy a püspök úrnak a dala, amit ilyenkor énekel, az „Idegenhez miért hajoltál.” És az pontosan erről szól. Az én kérdéseim.

Tusványos politika vagy fesztivál? Tusványosban az a jó, hogy ez még olyan, mint a modern világ előtt volt, amikor az életet nem szabdalták föl. Egy egész, kerek, ahogy van. Tusványoson nem okoskodni kell, hanem élni kell benne meg meg. Ezt gondolom, ezért is jövök el minden évben.

A nemzeti közösséghez tudnak-e kapcsolódni a mai magyar fiatalok? Jó kérdés! Ugye, kétfajta fiatal van. Az egyik, aki ezen gondolkodik, a másik, amelyik nem. Ugye, nekünk nehéz azok fejével gondolkodnunk, akik ezen gondolkodnak, mert mi ezt nem tekintjük egy kérdésnek, hanem ez egy adottság. A Jóisten ezt elrendelte, magyarnak születtünk, ehhez a közösséghez tartozunk, ebből fakadnak dolgok. Van feladat, kötelesség, hivatás, amit teljesíteni kell. Nem véletlenül születtünk magyarnak, hanem az Úristen valami rejtélyes módon így rendelte, és erre nem illik, vagy nem szabad elugrani meg elszaladni, hanem bele kell állni, és amit a sors hoz, ott kell helyt állni. Tehát mi nem teszünk fel olyan kérdést, hogy hogyan kapcsolódhatnék fiatalként a nemzeti közösséghez, mert én magam vagyok a nemzeti közösség. De vannak azok, akiknek ez egy kérdés. És egy fiatalnak miért ne lehetne akármi is kérdés? A hit legmélyebb kérdéseitől a nemzet legmélyebb kérdéséig. Azt ne vitassuk el, hogy a fiatalságnak az a privilégiuma, hogy mindent megkérdőjelezhet, akkor is, ha már mindenre kapott választ, mindig lesz újabb kérdés. Akinek van gyereke, ezt pontosan tudja, ezt fogadjuk el természetesként. Én azt gondolom, hogy hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz. Ezt lehet, hogy 18-19 évesen még nem tudod, de a vége mindig ez lesz. És ráadásul, akik meg itthon maradunk, vagy itthon vagyunk, nekünk egy dolgunk van, hogy neked, miután elszaladtál, és meggondoltad magad, legyen hova visszajönnöd. Ez a mi dolgunk. És van is. Tehát magyarán a kérdés az, hogy van-e hova visszajönni a fiataloknak, hogyha néhány év vándorinasság után, ami minden fiatalnak szerintem érthető vágya, hogy bejárja a világot, van-e hova visszajönni. Ez a kérdés. És mi ezen dolgozunk. És azért dolgozunk, hogy legyenek magyarok Erdélyben, hogy legyen az erdélyi magyarnak hova visszajönni, hogy legyenek magyarok Budapesten. Hogy a nagyobb bajt elkerüljem, ezt most nem okoskodással folytatom, hanem fölidézek egy beszélgetést. Egy nagyszerű filozófus előadását hallgattam zárt körben, nem nyilvánosan. Nagyszerű ember volt, mindig benne volt a polgári, nemzeti ellenállásban, de békés ember volt. Emlékszel talán még te is Karátsonra? Karátson Gábor. Karátson Gábor elmesélte, hogy a hatvanas években talán egyszer megadatott neki, hogy hosszabb időre kijöjjön Erdélybe. Aztán hazajött vonattal. Nyugati pályaudvar. Leült a pályaudvar lépcsőjére, körülnézett, és ezt mondta: „azon gondolkodtam, na, de hova tűntek innen a magyarok?” Tehát dolgoznunk kell azon, hogy Magyarországon is legyenek magyarok, és dolgoznunk kell azon, hogy a személyes életvágy, boldogságkeresés számára is a fiatalok számára a legjobb hely Magyarország legyen, vagyis esélyt kell kapniuk. Nem adni kell nekik valamit, mert a fiatalok nem szeretik, ha adnak nekik, legalábbis mi így voltunk. Azt szeretik, ha esélyt kapnak. Nem szeretik az ajándékot, nem szeretik a kamu dolgokat, valódi esélyt akarnak, ahol majd ők megmutatják és megcsinálják. Én ezért tartom – megismétlem – nemzetépítési szempontból is áttörésnek azt, hogy Magyarországon egy 18 éves ember dönthet úgy, ha akkor nem, akkor később, hogy ő a saját otthonának tulajdonosa lesz. Ez soha nem volt egyetlen nyugat-európai országban sincs így, és nálunk mostantól pedig így lesz. Amikor családbarát Magyarországról beszélünk, akkor mi valójában egy életpályáról beszélünk, onnantól kezdve, hogy munkáshitel, diákhitel, önálló otthon, 25 éves korodig nem fizetsz szja-t, ha lány vagy, vagy nő vagy, és szültél, akkor 30 éves korodig nem fizetsz szja-t, utána megindul a családtámogatási rendszer. A 3 százalékos otthonteremtéshez, az Otthon Starthoz bejön még a csok is, és utána jön a gyerekek után járó adókedvezmény, és elvisz téged egészen az életed végéig. Tehát ha a családbarát Magyarországról beszélünk, akkor a kormányzati politika végig van gondolva. Én nem mondom, hogy tökéletes, de végig van gondolva azon logika mentén, hogy egy családban élő embernek hogyan alakul az élete, és hol tud az állam, ami a nemzeti közösség szervezeti ereje, hogyan tud valamilyen segítséget nyújtani.

A legnagyobb eredményként itt, a határon túl nekem az óvodák állnak legközelebb a szívemhez: minél több óvoda, ahol magyarul foglalkoznak a gyerekekkel.

Foci-vb. Az az elvem, hogy sosem szabad alább adni, mint ami már egyszer sikerült. Mi kétszer játszottunk vb-döntőt. Nem mondom, hogy 2026-ban ez már ránk vár, nem vagyok ennyire türelmetlen, de ennek még az én életemben szerintem el kell következnie, és szentül hiszem, hogy így is lesz.

Ha von der Leyen lennék, ami láthatóan nem lenne egy egyszerű dolog, akkor mi lenne az első három intézkedésem? Egy: döntést hoznék azonnal, és lemondanék. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. De, ha komolyan veszem a kérdést, akkor én két intézkedéssel beérném. Az első intézkedés nem más, mint a tagállami és az uniós hatáskörök egyensúlyának a helyreállítása. Az elvett jogokat, amit a nemzetektől elvettek, azt vissza kell adni. S a második intézkedés, ami egy borzalmasan bonyolult diplomáciai művelet lenne, hogy el kell kezdeni a koncentrikus körök Európájának megépítését, mert ez így nem marad meg. Ez dezintegrálódik, hanyatlik, széthullik, feszülnek az eresztékek, bővítése alkalmatlan, nem vesszük fel, akiket kellene – ilyenek a szerbek meg a többi délszláv –, fölvesszük azokat, akiket nem kellene – ilyenek az ukránok –, elengedtük az angolokat, akiket nem kellett volna, és valahogy össze kéne kötni. Szóval ahogy ez van, biztosan nem jó. Azért, mert nem tudunk olyan európai konstrukciót létrehozni, amelyben minden nemzet ugyanazon a módon érezné magát komfortosan, jól és boldogan. Ilyet nem tudunk csinálni. Ezért koncentrikus köröket kell csinálni, és minden nemzetnek el kell döntenie, hogy az európai építmény mely köréhez kíván csatlakozni. Az első kör a biztonság köre. Itt még a törökök is elférnek, meg még az ukránok is elférnek. Ideértve az energiabiztonságot is. Aztán a második a szabad mozgások köre: egységes belső piac, vagyis gazdasági Schengen. A harmadik a közös pénztárca köre, akinek eurója van. És a negyedik az alkotmányos intézmények köre. Aki Európa Egyesült Államokat akar kicsiben, alkotmánypolitikai uniót, ever closert, az menjen oda. De mi azt nem akarjuk, mi ahhoz a körhöz nem akarunk tartozni. Tehát ennek a koncentrikus körökből épülő Európának a megépítése az egyetlen esély, hogy megmentsük az Európai Uniót. Egyébként széthullik, dezintegrálódik, külső vonatkoztatási pontokhoz fog, mint a britek kapcsolódni. Nem összeomlik, ahogy elképzeljük, hogy lesz egy pillanat, és összeomlik, hanem hozunk döntéseket, aztán nem hajtják végre egyes tagállamok, aztán egyre többen nem hajtják végre. Most így van a migrációval. Mi rúgtuk föl az asztalt először, de a németek se tartják be a migrációs paktumot, meg a lengyelek se tartják be. Ez így megy. Egyre több döntés, egyre kevesebb végrehajtás, és az egész megbénul. Ha ezt el akarjuk kerülni, és működőképessé akarjuk tenni az egész konstrukciót, körkörös európai szerkezetre van szükségünk.

Mi a szuverén Magyarország? A szuverén Magyarország azt jelenti, hogy úgy élünk, ahogy akarunk, ahogy magyar módra szeretünk élni. Ez azt jelenti, hogy nem mondhatja meg más, hogy hogyan éljünk. Nem mondhatja meg más, hogy kikkel éljünk. Szó sem lehet arról, hogy ránk erőltetik a migránsokat. Ha a migránsokat ránk erőltetik, nem vagyunk szuverén ország. Mi mondjuk meg, hogy hogyan neveljük a gyerekeinket. Ha ránk erőltetik a gendert, nem vagyunk szuverén ország. És mi döntjük el, hogy akarunk-e, ha egyáltalán, és ha igen, kivel mikor háborúba menni. Nem kívülről mondják meg, hogy kivel kell háborúznunk. Ha ez fönnáll, márpedig ma ez a nyomás mind fönnáll, akkor Magyarország nem szuverén. Ma mi mondjuk meg, hogy hogy’ neveljük a gyerekeket, nem engedjük be a migránsokat, mi mondjuk meg, hogy kikkel élünk együtt, és nem megyünk háborúba, mert nem akarunk. Magyarország ma még szuverén ország, de ezért minden nap meg kell harcolni.

Óvodai jelet illetően nem tudom, de a rosszindulatúak szerint nyilvánvalóan a szalonna. És aki ismer, ebben csak kevés túlzást talál.

A fagyit illetően pedig a puncs természetesen, mert már abban a korban vagyok, amikor az ember romantikázik, és visszavágyik a régi ízekre.

És végül a példakép. Erre azt tudom mondani, hogy még az elején vagyok, nem választottam.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

Németh Zsolt: Köszönöm szépen! Jó volt, Barátom. Hölgyeim és Uraim, ez volt a 34. Tusványos nagyszínpadi eseménye. Nagystratégiának elég nagyot hallhattunk a miniszterelnök úrtól. Stratégiának is stratégiának tűnik. Egy elemet szeretnék megismételni, kiemelni. A legfontosabb kérdés talán a jövőnk szempontjából a nemzet és a kereszténység összefüggéseire adott megfelelő válasz egyénileg, közösségileg és nemzeti szinten egyaránt. Köszönjük szépen ezeket a gondolatokat, Miniszterelnök úr! És, kedves Barátaim, találkozunk 2026. július 21-től 26-ig! Mindenki vésse be a naptárba, és akkor, ahogy a miniszterelnök úr ezt előrevetítette, reméljük, hogy egy ciklusnyitó gondolatmenetet hallhatunk a miniszterelnök úrtól. Köszönöm szépen a figyelmüket, jó szórakozást! Este találkozunk itt, a nagyszínpadon, Ruzsa Magdi a vendégünk.