A miniszterelnök hozzátette, „Vasárnap, a hétvége mégis melóval telik. A péntek hajnalban kitört iráni-izraeli háború hatásai Magyarországig érnek. A mai reggelt ezért gazdasági megbeszéléssel nyitottuk, este pedig azzal zárunk. A helyzet óráról-órára változik”.
Energiaforrásai miatt a Perzsa-öböl térsége kulcsfontosságú a világgazdaság működése szempontjából. Ezért amikor a Közel-Keleten fegyveres konfliktus dúl, a gazdasági és politikai kockázatok azonnal növekedni kezdenek és beárazódnak az egész világon – figyelmeztetett.
Hozzátette, ha a háború kiterjed, veszélybe kerülnek az energiaellátási útvonalak, az árak pedig az egekbe emelkednek. Az elmúlt napokban a kőolaj ára máris tíz, a földgázé hat százalékkal emelkedett a világpiacokon. Súlyosan érinti a helyzet az olyan energiaszegény és egyben energiaintenzív gazdaságokat, mint az Európai Unió és benne Magyarország – jegyezte meg a kormányfő.
Azt írta, „Most látszik igazán, milyen rövidlátó politika volt Brüsszel részéről az elmúlt években az orosz energiaszektor szankcionálása. Ez már eddig is súlyos problémákat, gyárleállásokat és inflációt okozott Európa-szerte. Ha még a közel-keleti források is veszélybe kerülnek, akkor az európai gazdaság térdre esik”.
Ráadásul Brüsszelben most még rá is akarnak tenni egy lapáttal: a tagállamok vétójogának megkerülésével teljesen ki akarják tiltani az orosz energiahordozókat az EU területéről – írta, megjegyezve, hogy ez nemcsak az európai uniós szerződések (betűjének és) szellemének semmibevételét, hanem Magyarország jogainak elsöprését is jelentené. A brüsszeli bürokraták az erre vonatkozó javaslatot éppen holnap terjesztik be döntéshozatalra – emlékeztetett.