Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Nem csitulnak az indulatok a gyülekezési törvény gyermekvédelmi célú módosítása körül. A héten több tüntetés is volt ezzel kapcsolatban, amelyből az egyik híd lezárásba torkollott, és ma reggel is demonstrálók voltak azok, akik itt az épület környékén voltak. Ezekről is kérdezem a következő percekben Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Hogyan értékeli ezeket a tüntetéseket, illetve egyáltalán azt, hogy ez a módosítás ilyen indulatokat váltott ki a magyar közéletben?

Úgy látom, hogy van egy provokációs verseny az ellenzéki pártok között. Ellenzéki pártnak lenni nem könnyű, és különösen, hogyha a kormány sok dolgot csinál, mint ahogy éppen most, meghirdetvén az áttörés évét a gazdaságban is és a politikában is sok dolgot fogunk megváltoztatni. Ilyenkor az ellenzéknek két lehetősége van: vagy konstruktív, javaslatokhoz viszonyul, hozzászól, kiegészítéseket tesz, javítani akar rajta, vagy legyint az egészre, otthagyja, és inkább provokációk felé fordul. Most Magyarországon úgy látom, hogy az utóbbival állunk szemben. Jó lenne persze azt hinni, hogy, mondjuk, azért vannak itt a rádió körül is, mert lázba hozta őket a várható interjúm, de attól tartok, hogy nem erről van szó.

De miért nem csitul ez a vita, mit gondol? Mert, ugye, ők azt mondják, hogy ezzel most sérül a gyülekezési jog, egy olyan úton indult el az ország emiatt, ami nem kívánatos.

Igen, tehát az nyilvánvaló, hogy nem úgy van, ahogy mondják, de ezt ők is tudják, ez látszik is rajtuk. Magyarországon az az abszurd helyzet áll elő, hogy még a hidakat is lezárják – erről mondanék majd néhány szót –, és azt mondják, hogy Magyarországon vége a demokráciának. Nem lehet többé gyülekezni, miközben éppen gyülekeznek. Tehát azt akarom mondani, hogy önmagában az események cáfolják az állításaikat. Nem erről van szó, hanem egy politikai versenyfutásról. Egy év múlva választás lesz Magyarországon, az ellenzéki pártok területén átrendeződés van, láthatósági problémákkal küszködnek, és miután nem konstruktív ellenzékiek, ezért egymással versenyeznek kormányellenességben meg provokációkban. Ugyanakkor ezt én értem, meg meg kell értenünk egymást, végül is egy nemzeti közösséghez tartozunk, de azért kicsit tekintettel is lehetnénk egymásra. Tehát én értem, hogy valakinek kifogása van valamelyik törvénnyel szemben, különösen, hogyha egy Pride-jellegű ügyről van szó, amikor a liberálisok mindig felsírnak, ez egy olyan téma, de azért tekintettel kellene lennünk, mármint nekik is tekintettel kellene lenni a többi emberre, mondjuk, hidakat lezárni törvény szerint sem lehetséges. A véleménykifejezés meg a véleménynyilvánítás szabadságának azért az az ésszerű megfontolás kéne az alapját adja, hogy a többi embernek az életét szükségtelenül nem korlátozom. Hidakat lezárni sportszerűen vagy szinte ilyen sportteljesítményszerűen, először az egyiket, aztán a másikat meg a harmadikat, azért ez nem normális dolog, és szerintem a nem tüntető többségnek joga van ahhoz, hogy normális módon élhesse az életét.

Ezek alapján, amit mond, indokol ez valamilyen jogalkotói lépést a kormány részéről?

Gondolkodunk rajta. Ugye, azt látjuk, hogy ennek van egy ilyen hulláma, mert volt balhé a parlamentben, ilyet se láttunk még, hogy azért mégis annak a helynek elvileg lenne valami méltósága, sőt történetileg van is, szerintem ott akárhogy nem lehet viselkedni, mindegy, de történt, ami történt, füstgyertyák a parlamentben, aztán hídlezárás, útlezárások, szóval van itt valami feszülés az ellenzéki oldalon. Észnél kell lenni a kormányoldalnak meg a többségnek, nem szabad túl idegesen reagálni, törvénymódosításokkal is csínján kell bánni, de azt hiszem, hogy a hídlezárások talán hoztak egy olyan tanulságot magukkal, hogy azért ennek, mondjuk, a hídlezárásoknak, hogy a nem tüntető többség érdekeinek a figyelembevételét egyértelműen kellene garantálnia a törvénynek.

Meglátjuk, hogy akkor ebben milyen lépések születnek majd ebben az ügyben, ami viszont már biztos, hogy négy elemmel bővíti a kormány a Magyar Falu Programot. Hogyha visszatekintünk az elmúlt évtizedekre, akkor inkább az volt a trend világszerte, hogy az emberek a városba vagy a város környékére költöztek az aprófalvas térségekből, és ennek a folyamatnak az eredménye ezeknek a területeknek az elnéptelenedése lett. Ennek tudatában mi az oka annak, hogy valamennyire a trendekkel szembemenve most kibővítik a Magyar Falu Programot?

Óriási irodalma van ennek a vitának, könyvtárakat írtak tele, hogy a modern világ szükségszerűen magával hozza-e a nagyvárosiasodást. Ugye, a modern világban a legtöbb dolog a hatékonyságról szól. Hogyan lehet a leghatékonyabban megszervezni egy szolgáltatást, hogyan lehet a legkönnyebben munkát adni az embereknek, és ennek a másik oldala, hogy hogyan lehet a legtöbb pénzt keresni. És a legtöbb pénzt úgy lehet keresni, hogy az emberek össze vannak zsúfolva egy kis helyen, és ott veszik igénybe a szolgáltatásokat. Ez a szolgáltatást nyújtók számára költségmegtakarítást eredményez. Ez mind a falusi életforma ellen szól, nem Magyarországon csak, hanem az egész világon. Most szerintem a politika nem arról szól, hogy a pénzügyi szempontokat helyezzük mindig az első helyre. Vannak más, értékesebb szempontok is. Például egy országnak a hagyománya, településszerkezete, hogy az ország legyen belakva, és így tovább, és Magyarországnak nagy hagyománya és szerintem komoly erőforrása a falu. Ha elmegyünk, mondjuk, tőlünk keletre, akkor az ilyen típusú falukból keveset is találunk. A magyar falu egy ökoszociális egység. Tehát egy magyar faluban – különösen a régebbi időkben – a minőségi élethez szükséges minden feltétel adott volt, mondjuk, az én gyerekkoromban. Aztán a rendszerváltás után elkezdődött a falvak sorvadása vagy gyengülése, az is lehet, hogy már korábban is beszélhetünk erről a jelenségről, de akkor mindenképpen fölgyorsult, és most szembesülünk azzal ténnyel, hogy mi legyen a magyar falu jövője. És az én véleményem személyesen – falusi emberként nyilván elfogult vagyok – az, hogy a falu nem a múlthoz tartozik, hanem a jövőhöz. Tehát ez a zsúfolt nagyvárosi életforma van, akinek bejön, és van, aki szereti ezt, meg van, aki törekszik is erre, meg ez az állandó forgás, ez a zsibongó élet, ami egy nagyvárosban van, a fiatalok többsége számára is vonzó lehet, de a családos emberek számára a nyugodtság, a kiszámíthatóság, az egészséges közeg, a személyes ismeretség a szomszédokkal, az a biztonság, amit a környezeted ismerete és a többi ember ismerete ad, vonzó dolgok. Tehát énszerintem a családos emberek tekintélyes része a jövőben is szívesebben él falun, ha választhat, mint hogy inkább nagyvárosba költözzön. És ők is polgárai az országnak, tehát a falusi embereknek a szempontjait is érvényesíteni kell az országos politikában, ezért a falvakat nem leépíteni, hanem felépíteni kell. Ráadásul én azt hiszem, hogyha itt is igazunk van – nem mindig van ez így, de ha itt is, bár volt erre is példa, ha igazunk van –, és a jövő fejlődését jól mérjük föl, akkor a városi problémák miatt lesz folyamatosan egy kiköltözési jelenség is. Budapest is szenved vagy találkozik ilyesmivel, nézőpont kérdése, hogy szenvedésnek tekintjük-e ezt, amikor kertvárosiasodnak a város környéki települések, és aki megengedheti magának, különösen, hogyha az állam, mondjuk, csok, meg falusi csok programokkal a vidéki otthonteremtést segíti, akkor megfontolják, hogy kiköltözzenek a városokból, és kertvárosiasodás történik. Tehát a magyar falunak nemcsak a hagyományos formája, ami régen a mezőgazdaságra épült, hanem most már a nem mezőgazdasági háttéren fölépülő, falusi kultúra is találhat magának jövőt, különösen akkor, hogyha a falu nem a világvége gondolatával azonos. Tehát ha a kormánynak valóban sikerül elérnie – és miért ne sikerülne? –, hogy harminc percen belül mindenki az ország legeldugottabb falujából is négysávos autópályára tudjon följutni, hogyha az internet mindenhol elérhető, ha a szolgáltatások, bölcsőde, óvoda, a kistelepüléseken is elérhetők, ha van bolt, ha van kocsma, most épp ilyen döntéseket hoztunk, tehát a civilizált életnek a modern feltételei megvannak, akkor a falu vonzóvá válik. Azért nem reménytelen, amiről beszélek, ez szélmalomharcnak is tűnhet, szembe megyünk egy világtendenciával, de nem, mert amióta a Magyar Falu Programot elindítottuk, azóta 1.200 olyan települést tartunk számon, ahol megállt a népességfogyás. Tehát azt hiszem, hogy a kormányzati akaratnak meg az emberek ösztöneinek a találkozásából a falusi élet esetében jó dolgok jöhetnek ki.

Ugye, most négy terület van, amiben beavatkozik a kormány. Indul egy boltokat és kocsmákat támogató pályázat, egy templomfelújítási program, és egy készpénzfelvevő automaták telepítésére vonatkozó terv is van. Miért ez az a négy terület, amelyet kiválasztottak? Mert elsőre nem tűnik úgy, hogy összefüggés van közöttük.

Ez inkább egy újabb eleme a Magyar Falu Programnak, tehát nem arról van szó, hogy csak ezekkel foglalkozunk, mert vagy öt éve fut már egy Magyar Falu Program, ahol iskolák, óvodák felújítása, temetők, ravatalozók, tehát az emberi élet szükséges háttérvilága került megerősítésre, azt erősítettük meg. Egy csornai parlamenti képviselőnk viszi ezt a programot. Az egyik legsikeresebb politikusunk, és maga a program is talán az egyik legsikeresebb program. Inkább új elemekkel bővül ez ki, tehát nem egy új dologról beszélünk, nem egy új programról, hanem új programelemekről. A kis boltok egy visszatérő probléma: ha nincs bolt, azért nehéz egy faluban élni. Volt egy nagy vita, filozófiai vita ott, a kormányon belül, hogy most a falu lelke hol is van: a kocsmában vagy a templomban. Végül döntetlent hirdettünk, és így a kocsmákat és a templomokat is fölújítjuk és megerősítjük. És az ATM is fontos, az az egyik legnehezebben megoldható dolog, hogy hogyan és kinek a költségén lehet azt megoldani. Itt a bankokkal van egy egyezkedésünk, hogy minden faluban a készpénzhez való hozzáférés lehetőségét megteremtsük, ehhez ATM kell mindenhol. Mindenesetre korszerűsítjük a falut úgy, hogy megőrizzük a hagyományait. Ez egy értékes települési és közösségi életforma Magyarországon, nem akarjuk föladni, az ott élő emberek is szeretnék ezt folytatni, fiatalok is, a családosok érdeklődnek. Azt hiszem, hogy minden okunk megvan arra, hogy a faluprogramot az egyik legfontosabb programnak nyilvánítsuk.

Ha már a családosokat említette, a héten a parlament elé került a 30 év alatti anyák, valamint a gyed és a csed személyijövedelemadó-mentességéről szóló javaslat is. Mi az oka annak, hogy ebbe az irányba folytatja a kormány a személyijövedelemadó-mentesség kiterjesztését?

Persze, itt vannak intézkedések, amikről már korábban is beszéltünk, és azért kapnak újra aktualitást, mert az intézkedéseket megvalósító törvényjavaslatokat benyújtották a parlament elé, gondolom, ezért beszélgetünk most erről. De valójában a konkrét intézkedéseken túl egy nagyon fontos történelmi dimenziójú vita zárul most le itt, Magyarországon. Talán a nyugati civilizációban mindenhol megvan ez a vita: mit tekintünk a társadalom alapegységének, az egyént vagy a családot? Ha a családot, amit a magunkfajta, nemzeti konzervatívok mondanak, akkor ennek a gondolatnak meg kell jelennie a gazdaság szabályozásában. Ha liberálisok vagyunk, és az egyént tekintjük a legkisebb egységnek és kiindulópontnak, abból egy másik szabályozás következik. Hiszen egy egyéneket középpontba állító, csak az egyéneket középpontba állító gondolkodásmódban a család nem jelenik meg fontos szempontként. Magánügynek minősül, hogy ki hogyan él. És ebben van is igazság, mert végül is ki hogyan él, az egy magánügy, de a közösség számára egyáltalán nem mindegy, hogy születnek-e gyerekek, megmaradnak a hagyományos életformák, ezért a magunkfajta, nemzeti konzervatívok azt mondják, hogy a társadalom, a nemzet életének alapeleme az a család, és ezt vegyük tudomásul, és fogadjuk el, és ha így van, akkor erre építsük például a gazdasági rendszerünket is. Tegyünk lehetővé családi gazdálkodási formákat, építsük erre az adórendszerünket. Az adórendszer tisztelje, segítse a családokat. Attól függően, hogy mennyi gyerek van, adjon segítséget a gyerekneveléshez. Mondjuk ki, hogy az egy társadalmi, közös, nagy, nemzeti célunk, hogy akik gyermeket nevelnek, a gyermeknevelés súlya miatt ne éljenek rosszabbul, mint azok, akik nem vállalnak gyermeket. Tehát ez egy, ugye, most intézkedésekről beszélünk, de valójában most történik meg az, hogy a magyar gazdasági rendszert családközpontúvá tesszük. És ebben első helyen vagyunk a világon. Vannak ilyen kezdeményezések, de ilyen átfogó megközelítésben, ahogy ezt mi tesszük, például, hogy az édesanyák két gyermeket szülve életük végéig adómentesek legyenek, vagy családi adókedvezményt lehet igénybe venni, nemcsak az anya vagy az apa oldalán, hanem mind a kettő oldalán is, mint család, ezek új dolgok, ezek a nyugati világban nincsenek. Én azt hiszem, hogy erre van a jövő. Majd a többiek is utánunk jönnek, ez gyakran szokott így lenni, migráció, háború és így tovább, ahol a magyar álláspont öt-tíz évvel megelőzi az európai álláspontot, és a többiek majd jönnek utánunk. Énszerintem itt is bekövetkezhet, hogy a nyugati világ rájön arra, hogyha a családoknak nem adja meg a tiszteletet, a megbecsülést, a támogatást, az elismerést, nem ad támaszt nekik, akkor olyasmit veszít el, ami nélkül nagyon nehéz boldog életet és sikeres gazdasági rendszert építeni. Ezért szerintem a jövő a családközpontú gazdasági rendszereké, ezt Magyarország valósítja meg Európában elsőként.

Ugyanakkor többször beszéltünk már arról is, hogy hiába a családtámogatások növelése, ha annak egy részét elviszi az infláció, amely februárban Magyarországon volt a legmagasabb az Európai Unióban. Ennek letörése érdekében vezették be szűk két hete az árrésstopot, és az eddigi információk alapján az érintett ezer termékből csaknem 900-nak csökkent az ára. Mennyire elégedett a kormány az eddigi eredményekkel?

Az adatok szerint, amiből én dolgozom, 874 terméknél csökkentek az árak, és ennek az árcsökkenésnek az átlaga valahol 17-18 százalék között van. Ez nagy dolog. Nem tudom, volt-e ilyen valaha Magyarország történetében. Tehát volt árstoprendszer, ahol megakadályoztuk, hogy az árak növekedjenek, de hogy azt elérjük, hogy az árak lefele módosuljanak, erre szerintem, emlékeim szerint nem volt a modern magyar történelemben példa. Izgultam is, amikor hozzákezdtünk ehhez a dologhoz, mert járatlan úton a politikában közlekedni egy kockázatos dolog. Ha előkerül egy kérdés, az első javaslatom mindig a minisztereknek az, hogy akkor vegyük le a dossziét, ahol már korábbi, hasonló esettel foglalkoztunk, nyissuk ki, akkor hogy’ volt, mint volt, ebből kell építkezni. De jönnek olyan kérdések, ahol nincs előző dosszié. Most az árrésszabályozására nem volt előző dosszié, és ilyenkor az ember azért, a társadalom szövete, különösen kereskedés, családok egyik oldalon, kereskedők, beszállítók, élelmiszeripari földolgozók, termelők a másik oldalon, ez egy rendkívül bonyolult és érzékeny szövetrendszere egy társadalomnak. Szóval ebbe belenyúlni úgy, hogy nincs előzetes tapasztalatod, komoly politikai és intellektuális kockázat is. Úgyhogy én is feszengtem, hogy működik-e ez, vagy sem, tizenhatszor gondoltunk át minden lépést éppen azért, hogy kellő óvatossággal járjunk el, kellő körültekintéssel, de két hét után azt kell mondani, hogy a dolog működik. Tehát repül a dolog, tehát ez egy működőképes szabályozási rendszer, meghozta az eredményt. Ugye, magyarok vagyunk, meg nemzetközi láncokkal is állunk szemben, biztosan lesz majd törekvés a kereskedők részéről, hogy valamilyen módon mégiscsak ezt kikerüljék, mégiscsak megkapják azt a pénzt, amit az árrések szabályozása miatt most nem kapnak meg, hiszen mégiscsak arról van szó, hogy Ön elmegy vásárolni, egy termékért fizetett eddig száz forintot, most meg fizet nyolcvanat. Nagyon sok kereskedő úgy gondolkodik erről, hogy a kormány ne mondja meg, hogy mekkora árrést érvényesíthet. Most azt mondjuk, hogy 10 százalék legyen neked elég, kedves kereskedő, de sokan gondolják azt, hogy de hát ha lehetne 11-12 vagy 20-30, akkor miért ne próbáljam meg? Biztosan lesznek kísérletek arra, hogy valahogyan a kormánynak ezt az árletörő politikáját kikerüljék, ezért folyamatosak az ellenőrzések. Van még a tarsolyunkban két-három lépés, amivel majd válaszolni tudunk akkor, hogyha nem fogadják el a kereskedők ezt az új helyzetet. Tehát egy folyamatos küzdelemben vagyunk, és az én munkámnak része, hogyha nem is naponta, de hetente az ezzel megbízott kormánybiztosunkkal, Zsigó Róberttal egyeztetek arról, hogy konkrétan hogyan állnak az árak. Ezért tudok mondani egészen meglepő számokat is. Vannak olyan termékek, ahol az árak nem 17-18 százalékkal csökkentek, hanem több mint 50 százalékkal. Egyes tejek, joghurtok, tejfölök, túró, zsiradékok árai 50 százalékkal csökkentek. Ugye, május végéig hirdettük meg az árrésszabályozást, bízva abban, hogy addigra normalizálódik a helyzet, a kereskedők is belátják, hogy be kell érniük 10 százalékkal. Addig is lesznek szerintem szabályozáskikerülő kísérletek, amiket az ellenőrzésekkel nekünk meg kell állítanunk, és május végén pedig lesz egy nagy, értékelő vita arról, hogy mik a tapasztalatok, folytassuk-e, vagy sem.

Folytassuk egy olyan témával, ami egyelőre az árrésstoppal ellentétben nem érinti a mindennapjainkat, de a jövőben akár érintheti is. Az Európai Bizottság ugyanis egy 72 órára elegendő vészhelyzeti tartalék felhalmozását javasolja az uniós lakosságnak. Ön hogy’ látja, mi indokolja ezt a tervet vagy ezt a kérést Brüsszel részéről?

Az hagyján, hogy a bizottság ilyesmit gondol, de a tagállamoktól azt várja, hogy ezt hajtsák végre. Először is a magyar háztartásokban általában 72 órára elegendő élelmiszer szokott lenni, tehát nem tudom, hogy hogy’ élnek a nyugatiak, de egy magyar kamrába, ha bemegyek, akkor ott azért 72 óra nem okoz áthidalhatatlan problémát.

72 nap sem…

De az a helyzet, hogy most ezen lendüljünk túl, és próbáljuk megérteni, hogy miért csinálják ezt. És én azt látom, hogy Brüsszel háborúra készül. Tehát ezt komolyan kell venni. Tehát most ez vicces dolognak tűnik, hogy akkor megüzenik Brüsszelből az összes európai családnak, hogy tartson magánál 72 órára elegendő élelmiszert. Na, de ha az ember e mögé néz, akkor inkább megretten, hogy mi van ezeknek az embereknek a fejében? Készülnek valamire? Egyelőre nem látom azt, hogy Európát háború fenyegetné. Tehát kétségkívül van egy orosz–ukrán háború, tőlünk sok száz kilométerre, egy keleti fronton, de az, hogy ez a háború megérkezne Ukrajnán túl ide, Európába, mondjuk, Budapestre, Varsóba vagy éppen a balti államokba, erről ugyan vannak spekulációk, de ennek semmilyen realitása nincs. Tehát az, hogy egy NATO-tagállamot bárki megtámadjon, annak nincs egész egyszerűen valószínűsége. Ha mégis valaki háborúra készül, az azért van, mert ő akar valamilyen háborús akciót kezdeményezni. Tehát Brüsszel vagy folytatni akarja azt a háborút, ami most zajlik, hiszen Ukrajna támogatása révén ők beleugrottak ebbe a háborúba, Magyarország kívül maradt, mi a béke oldalán vagyunk, mi nem szállítunk fegyvert, nem küldünk katonát, de vannak olyan országok az unióban, és úgy látom, Brüsszel az ő szószólójuk, akik még inkább befele akarnak menni ebbe a háborúba, és úgy látom, hogy azt is pedzegetik már, hogy békefenntartók, katonák és így tovább, és úgy érzem, hogy egy mélyebb, háborúba való bevonódásnak a politikai előkészítése zajlik olyan hírekkel, amkiről most beszélünk, hogy 72 órányi élelmiszert minden család tartson magánál. Szeretném innen is üzenni a magyar családoknak, hogy semmi rendkívüli dolgot nem kell tenniük. Nem fenyeget háború, Magyarország nem lép háborúba senkivel, a béke oldalán maradunk, és ha Európa háborúba is megy, mi biztosan nem fogunk háborúba menni.

Ugyanakkor éppen tegnap Párizsban találkoztak az Ukrajna támogatása mellett elkötelezett európai vezetők, és további támogatásokat és biztonsági garanciákat ígértek Ukrajnának, miközben az amerikai–orosz és az amerikai–ukrán tárgyalások folytatódtak a héten, és történt is előrelépés. Mi az oka annak, hogy nemhogy nem közeledik, hanem inkább egyre távolodik az amerikai és az európai álláspont a háború kérdésében?

Ennek az az oka, hogy néhány európai ország és maga a brüsszeli bürokrácia háborút akar. Az amerikai elnök meg békét. Tehát egy nagy hasadásnak, transzatlanti hasadásnak vagyunk a tanúi. Amerika a béke oldalán van, azért dolgozik, azért tárgyal, hogy tűzszünetet és békét érjen el, az európai országok pedig a háború folytatása mellett érvelnek, és azért dolgoznak. Ugye, korábban az amerikaiak is ezt csinálták, tehát Trump elnök úr érkezése előtt az amerikaiak meg az európaiak egy gyékényen árultak, egy malomban őröltek, mindegyik a háború oldalán volt. Az új amerikai vezetés ebből kiszállt, és azt mondja, hogy az a feladat, hogy békét teremtsünk. Szerintem nekünk meg nem volna semmi más dolgunk, minthogy az amerikai törekvéseket, béketörekvéseket kéne teljes mellszélességgel támogatnunk, és nem egy, az amerikaival szemben álló háborús stratégiát kéne tervezni, illetve végrehajtani, ahogy a legtöbb európai ország teszi. Vagyunk azért néhányan, akik ezzel nem értünk egyet. Persze ezt a véleményt leginkább Magyarország képviseli, de a szlovákok se boldogok, látom ezt. Látom az olaszoknak az ilyen vonakodó stílusú vagy hangütésű mondatait meg a miniszterelnök asszony beszédeit, tehát vannak országok, akik érzékelik, hogy Európának nem a háború, hanem a béke fele kellene mennie, és lehet, hogy ez sérti néhány nagyobb európai állam büszkeségét, de az igazság az, hogy egyetlen dolgunk lenne, hogy támogassuk az amerikaiakat. Ezt annál is inkább gondolom így, mert az európaiak, mondhatnám, hogy mi, európaiak kaptunk egy esélyt. Amikor a minszki megállapodás volt, az egy békemegállapodás volt Ukrajna és Oroszország között. És akkor mi, európaiak úgy döntöttünk, hogy ezt a megállapodást a két legnagyobb európai katonai hatalom, gazdasági, katonai hatalom, Franciaország és Németország garantálja. A minszki megállapodást ezért négyen is írták alá. És az igazság az, hogy nem tudtuk betartatni ezt a megállapodást. Tehát az európai garancia, a francia, német garancia nem volt elegendő. Az derült ki, hogy Európának nincs elegendő ereje és képessége arra, hogy egy ilyen békemegállapodást betartasson. De erre nem a háború a válasz, hanem az, hogy akkor keresünk valakit, aki be tudja tartatni. És ha mi, európaiak nem tudjuk, akkor lássuk be, hogy az amerikaiakat kell bevonni, ők nagyobbak, erősebbek, nekik nagyobb esélyük van arra, hogy olyan tűzszünetet és békét hozzanak tető alá, amit be is tudnak tartatni. Ezért ha békét akarsz, támogasd az amerikaiakat. Ritka a modern politikában ez a mondat, hogyha békét akarsz, támogasd az amerikaiakat, de itt és most ez igaz.

Beszéljünk még egy hírről, ugyanis ismét megjelent a száj- és körömfájás betegség Magyarországon. Ezúttal is egy Győr-Moson-Sopron vármegyei marhatelepen azonosították. Milyen lépések történtek eddig a betegség megfékezése érdekében, és mire van még szükség?

Van maga a betegség. Ez Nagybajcs településen ütötte fel a fejét, és most pedig egy Levél nevű községben, szintén Győr-Moson-Sopron megyében diagnosztizáltuk. Ilyenkor súlyos döntéseket kell hozni, ki kell irtani az állatállományt, fertőtleníteni, és így tovább. Szomszédos országokból érkezik a fertőzés, tehát láthatóan ez utóbbi most éppen Szlovákiából. Ennek következményei vannak a határátlépésekre, áruszállításra, fertőtlenítésre, tehát ott hirtelen az élet lelassul, sőt meg is bénul. És ha országossá válna ez a fertőzés, akkor ennek nagyon súlyos következményei lennének még nemzetgazdasági szinten is. Most egyelőre még inkább helyben vannak súlyos következményei. Jártam egyébként Kisbajcson is meg Nagybajcson is. Nagyon sok ember dolgozott ezeken az állattelepeken, ebből tartották el a családjukat, kiirtották az állatokat, nincs munka. Tehát ez komoly nehézséget okoz az ott élő családoknak és településeknek. Ott voltam az agrárminiszterrel, akinek az a dolga, hogy segítsen ezeken a településeken, gazdasági segítséget nyújtson, hogy a létbiztonság ott a száj- és körömfájás járvány miatt ne szűnjön meg. Ezen dolgozunk. A másik pedig, hogy a továbbterjedést kell megakadályoznunk, és itt együtt kell működnünk a nyugati és északi szomszédunkkal, Ausztriával és Szlovákiával.

Az elmúlt napok tüntetéshullámairól, a kis településeknek szóló új programokról és az árrésstop hatásairól is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.