Megosztás

Magyarország 2015 óta figyelmeztet a migráció veszélyeire 

Budapest, 2025. február 14., péntek (MTI) – Halleluja, erre vártunk – kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken azt, hogy várhatóan tárgyalások kezdődnek az Egyesült Államok és Oroszország között az orosz-ukrán háború lezárásáról.

Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott, erre tettük fel a tétjeinket, ebben bíztunk, ezt jósoltuk, erre rendezkedtünk be, erre építettük a magyar stratégiát, hogy a háború nem elhúzódik, hanem jön egy új amerikai elnök, és miután az európaiak bénának és bénultnak bizonyultak, átvágja ezt a gordiuszi csomót, békét akar és békét is teremt.

Magyarországnak megérte kitartania álláspontja mellett – mondta a kormányfő, aki szerint a béke hangját Donald Trumpnak hívják most a nyugati világban.

Elmondta, hat témában, a béke kérdésében, a migráció ügyében, a zöldügyekben, a gender, a család és a kereszténység kérdésében a nyugat-európai gondolkodás egy nagyon gyors változáson megy keresztül, Európa ellenáll, Magyarország viszont mindig azt gondolta, amit Donald Trump amerikai elnök most mond. Nekünk ez visszaigazolás, de a legtöbb európai országban ez jelentős változást hoz – jegyezte meg.

Orbán Viktor kifejtette, eddig azt mondták, a háborút folytatni jó, aki békét mond, az „Putyin-pincsi, báb, morálisan elítélendő pozíciót képvisel”, most kiderült, a béke jó és a háború a rossz.

Elmondta, Nyugat-Európában azt tanítják, a migránsokat támogatni jó, a migrációt ellenezni rossz dolog, de most jött Amerika, amely szerint a migráció rossz, a migrációt megállító határvédő politika pedig jó.

A miniszterelnök szerint ugyanez van zöldügyekben. Jó, hogyha a világ tisztább, meg egészségesebb, meg zöldebb, de ezt nem lehet a gazdasági észszerűség rovására megvalósítani, azaz az a jó, ha a gazdasági élettel együtt csinálják a zöldpolitikát – magyarázta.

Korábban azt mondták, vége a bináris világnak, amikor a világ férfiakból, meg nőkből áll és vannak mindenfajta köztes átmeneti, választható állapotok is, ezt hívják gendernek – mondta, emlékeztetve arra, hogy az ezt ellenzőket középkorinak, maradinak, retrográdnak tartották. Hozzátette, most az amerikaiak azt mondják, az ember vagy férfi, vagy nő, ez a jó álláspont, a másik meg természetellenes.

Orbán Viktor közölte, a hagyományos családot eddig a múltból itt maradt, meghaladandó együttélési formának állították be, és más konfigurációkat kezdtek népszerűsíteni. Most az amerikaiak azt mondják, a hagyományos család jó, ami attól eltér, azzal azért legyünk óvatosak – fogalmazott.

Elmondta, a családdal együtt folyamatosan gúnyolták a kereszténységet is, az amerikai elnök pedig most azt mondja, a hit jó, a hitbéli közösség jó, a kereszténység egy értékes tradíció.

Szólt arról is, hogy a szankciókkal Magyarország évente elvesztett 6,5 milliárd eurót, összesen 20 milliárdot, és ha jön az amerikai elnök és békét teremt, akkor Oroszországot várhatóan visszaintegrálják a világgazdaságba, az európai biztonsági rendszerbe, sőt még az európai energia- és gazdasági rendszerbe is, ez pedig a magyar gazdaságnak óriási lökést fog adni, „sokat nyerünk a békén”.

Azt, hogy az EU külügyi főképviselője szerint Európa is részt akar venni a béketárgyalásokban, úgy kommentálta: a tárgyalóasztalnál „nem osztják a helyeket”, oda azért engednek valakit, mert kiállt magáért, kiharcolta magának, és szükség van rá. Szerinte ugyanakkor a háborút támogató Európa nem világos, hogy miért kapna helyet a béketárgyalásoknál. Magyarország részvételével kapcsolatban leszögezte: „mi mindenhol ott leszünk, ahol fontos magyar érdekekről lesz szó, súlyunknak megfelelő helyen”, és ki fogunk állni a magyar érdekekért.

Magyarország 2015 óta mondja egész Európának és a németeknek is, hogy a migráció veszélyes és védekezni kell ellene – mondta Orbán Viktor, aki a csütörtöki németországi gázolást – egy afgán menedékkérő hajtott autóval emberek közé München belvárosában – úgy kommentálta: „gyakran van úgy, hogy az ember nem örül, hogy igaza lesz, ez egy ilyen helyzet”.

Hangsúlyozta: Magyarország 2015 óta mondja mindenkinek, nemcsak a németeknek, hanem egész Európának, hogy ne veszítsék el a józan eszüket a migrációval kapcsolatban; Magyarország az első pillanattól kezdve tudta, hogy a migráció veszély, amivel szemben meg kell védeni magunkat.

„Amiért boldogok vagyunk, az az, hogy ebből mi kimaradtunk” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez az „európai betegség” Magyarországot nem fertőzte meg.

„Nem tudom, hány év óta rugdosnak bennünket, meg taposnak a mellkasunkra, fizetünk napi egymillió dollárt azért, mert nem engedjük be őket, ellenállunk az európai migrációs paktumnak, föllázadtunk ellene, de kitartottunk” – fogalmazott.

Úgy értékelt: a Soros-terv – bár Magyarországon a baloldal tagadta, hogy létezik – valójában működik, az elmúlt kilenc évben 9 millió migráns érkezett Európába, az európai vezetők, politikusok, embercsempészek, bűnözők, NGO-k és illegális hálózatok hozzák be „az ide nem való, legtöbb esetben nem is békés szándékkal érkező, itt nem dolgozni, hanem inkább a mi pénzünkön megélni akaró idegeneket”.

Rámutatott: németek hosszú ideig azt állították, hogy ebből majd jó dolog sül ki, de megjelent a terrorizmus és az erőszak Európában, „a közbiztonság kirojtosodott”, a gazdasági terhek pedig kezdenek elviselhetetlenné válni.

A migrációval kapcsolatban Magyarország volt a jó ösvényen, amit megerősít az is, hogy az Egyesült Államok új elnöke ugyanazt csinálja országa határainál, amit Magyarország a déli határon – hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor a rádióinterjúban Magyarország szempontjából pozitívan értékelte az Alternatíva Németországért (AfD) előretörését.

Arra is kitért: Németországban a migráció ügye felvet egy demokráciaproblémát is, mert a németek mintegy 70 százaléka szigorúbb bevándorláspolitikát akar, a választott vezetők viszont ezt elutasították egy parlamenti vitában. A demokratikus rendszer nem bírja ki ezt a véleménykülönbséget, valakinek engednie kell, és az a valószínűbb, hogy a vezetőknek kell majd alkalmazkodniuk – jelezte.

A miniszterelnök azt mondta, bár a sajtó „istencsapásként” és a szélsőjobb előretöréseként értékeli az AfD erősödését, Magyarországnak jó lenne, ha az a gazdaságpolitika, külpolitika és migrációs politika valósulna meg, amit ők képviselnek. Az AfD és társelnöke, Alice Weidel a jövő, ezért fogadta őt a napokban Budapesten – mondta.

Orbán Viktor hangsúlyozta: ha nem találnak ki valamit a németek és a franciák, és nem állítják új pályára az Európai Uniót, annak napjai meg vannak számlálva. Pedig az Európai Uniónak pozitív küldetése van, ha jól lenne szervezve, akkor jól szolgálná a tagállamok érdekét. Még mindig azt mondom, hogy Magyarországnak inkább belül kell lennie, de azt is látni kell, hogy az EU így nem tud megmaradni – értékelt.

Kiemelte: ha két dolgot nem teszünk meg sürgősen, akkor az Európai Uniónak vége van. Az első, hogy az energiaárakat mindenképpen csökkenteni kell.

A mostani helyzet ugyanis rossz a családoknak, de talán még ennél is nagyobb baj, hogy tönkremennek az európai cégek. Ha egy európai cég kétszer-háromszor többet fizet a villamos energiáért és négyszer-ötször többet a gázért, mint a versenytársai Kínában vagy Amerikában, akkor ez a gazdaság tönkre fog menni – mutatott rá.

A miniszterelnök azt mondta, ma az európai szabályozás miatt magas az ár. A háborúnak is van szerepe ebben, de van egy Green Dealnek, zöld megállapodásnak nevezett energiapolitika, aminek erőltetése tönkreteszi az európai gazdaságot – jelezte.

Hozzátette, a második dolog, amin változtatni kell, az az európai tőkepiac létrehozása. A globális riválisok ugyanis bátorítják az európai tőkét, hogy hagyja el Európát és máshol fektessen be. Szabályozókkal és csábítással együtt ráveszik a nagy európai gyárakat, tőketulajdonosokat, hogy ne Európában fejlesszenek, ne itt folytassák a munkájukat, hanem valahol máshol, például Amerikában. Ezért van például a német autóipar óriási bajban – jegyezte meg Orbán Viktor.

Ez ellen úgy lehet védekezni, hogy mi jobb ajánlatot teszünk az európai tőkének, az európai nagyvállalatoknak, mint amit kapnak Amerikából, Kínából és a világ más részeiből. Ehhez kell egy egységes tőkepiac, hogy ezt meg tudjuk tenni – összegzett.

Rámutatott: ez csak szándék kérdése. Ha ebben meg tudnánk egyezni, amit egyébként Magyarország tiszta szívből támogat, akkor a tőkepiac létrejönne, és máris itt tudnánk tartani a gazdaság működtetéséhez szükséges pénzügyi forrásokat, vagyis magát a pénzt. Ha ezt nem tesszük meg, energiaár-csökkentés és a pénzek itt tartása nélkül befellegzett az Európai Uniónak – szögezte le.

Orbán Viktor arról is beszélt, ki kell törnünk az európai elszigeteltségből, egy konnektivitásra, kapcsolatokra építő külgazdaságot kell működtetnünk.

Azt mondta, Európa „kapálózik”, és „nem biztos, hogy túléli ezt a helyzetet”, de nekünk Magyarországról kell gondolkodnunk, „a magyar érdek az első”, ezért olyan gazdaságpolitikára van szükségünk, ami akkor is működik, ha az unió sikeres, és akkor is, ha nem.

Nem lehetünk kiszolgáltatva az európai gazdaságnak – fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva, „lehet olyan gazdaságpolitikát csinálni, ami az európai gyengélkedés, kapálózás okozta negatív hatásokat enyhíti, és más irányba nyit lehetőségeket”.

Hangsúlyozta, szemben a több évszázada megszokottal, „a világ gazdasági jövőjét nem Európában írják”, hanem Ázsiában, az arab világban, a felemelkedő országokban, Donald Trump sikere esetén az Egyesült Államokban.

Elmondta, a magyar gazdaság azért tud ilyen életszínvonalat biztosítani az embereknek, mert el tudja adni az idehaza előállított termékeket, „nekünk termelnünk és kereskednünk kell, és eladnunk kell”, márpedig ezt nem Európával, hanem a világ más részeivel lehet leginkább megtenni.

Hozzátette: ehhez tőkejuttatással támogatni kell a hazai kis- és közepes vállalkozásokat a külföldi kapcsolatkeresésben, a digitalizációban, akárcsak a 850-900 ezernyi egyéni vállalkozót, akik számára 12-ről 18 millió forintra emelték az kedvezményes adózás értékhatárát.

A nyugdíjemelésekről szólva a miniszterelnök kijelentette, „meglehetősen becsületes” a magyarországi rendszer, az év elején legalább a jegybank által megállapított infláció mértékében emelik a juttatást; ha felülbecsülik a pénzromlás mértékét, azt nem veszik vissza, ha alul, akkor azt novemberben korrigálják.

Pontos elszámolás, hosszú barátság – fogalmazott a miniszterelnök, hangsúlyozva, erős a szövetség a nyugdíjasok és a kormány között.

Megjegyezte: az ellenzék mellett folyamatos támadás éri a hazai nyugdíjrendszert Brüsszelből is, ahonnan 2017-ben érkezett az első felszólítás az átalakítására, ami a 13. havi juttatás elvételét, a korhatár emelését jelentette volna.

Folyamatos nyomás alatt vagyunk, részben szakértői, részben brüsszeli bürokrata nyomás alatt, hogy a 13. havi nyugdíjat adjuk fel, alakítsuk át, kurtítsuk meg, tegyük kevésbé kedvezővé a rendszert a magyar nyugdíjasok számára. A magyar kormány ennek ellenáll – közölte. Meg fogjuk védeni a nyugdíjakat – jelentette ki a kormányfő, majd úgy fogalmazott: a nyugdíjak kérdése nem egyszerűen pénzkérdés, hanem megbecsülés, elismertség kérdése.

Orbán Viktor kijelentette, mindenképpen védeni kell a háztartásokat, és vissza kell szorítani azokat a törekvéseket, amelyekkel Brüsszel fel akarja emelni a rezsiköltséget. Elmondta: egy, a napokban megjelent hír szerint Brüsszel azt követeli, hogy az energiaszolgáltatók szabadon állapíthassák meg áraikat, amitől „lenne itt haddelhadd”.

Ha hagynánk, ha hagynám, hogy az energiaszolgáltatók olyan árakat vágjanak az emberek nyakába, amit szeretnének, akkor ma a családok rezsiköltsége legalább másfélszer, de lehet, hogy kétszer lenne nagyobb – közölte Orbán Viktor.

Hangsúlyozta, hogy napjainkban a magyar családok fizetik a legalacsonyabb rezsit az Európai Unióban.

KÖVESSEN
Megosztás

További hírek