Orbán Viktor beszéde a Nemzeti Filmintézet új filmstúdiójának átadó ünnepségén

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Nekem a film olyan, mint halnak a víz, nem tudok meglenni nélküle” – egy kiváló magyar rendező mondta ezt egyszer. De így vagyunk ezzel mind, mármint mi, magyarok. Nem tudunk meglenni filmek nélkül. Mi is ott akarunk lenni, benne akarunk úszni a filmek nagy tengerében. Benne akarunk lenni a sodrásban, a pezsgő művészvilágban. Nemcsak nézni akarjuk a filmeket, hanem csinálni is akarjuk azokat. A tények azt mutatják, hogy a magyaroknak a vérükben van a filmgyártás. Amint megjelentek az első némafilmek, mi már ott voltunk, ráadásul rögtön az élvonalban. Az köztudott, hogy Hollywood születésénél is ott voltak a magyarok, de azt kevesebben tudják, hogy már az 1910-es években Budapesten és Kolozsváron is évente jöttek ki a jobbnál jobb filmek. Azt hiszem, ez nem véletlenül alakult így: a magyar gondolkodás történetközpontú. A magyar gondolatvilág, lelkialkat és talán a nyelv is kevésbé bölcselkedésben, kevésbé szenvtelen, metafizikai légvárakban ölt testet, inkább eleven és élettel teli történetekben. A magyar ember mesélni akar. Nem kizárt, hogy ez összefügg a keleti örökségünkkel. A keleti világ ezeregy éjszakán át tartó nagy meséi, világra szóló hőstettei, sejtelmes igazságai mindig vonzottak minket. Woody Allen egyszer azt mondta: „soha senkitől nem tanultam annyit, mint ettől a karizmatikus magyartól.” Egri Lajos könyvéről beszélt, ami a forgatókönyvírás alapműve. Nem csoda, hogy hamar rámentünk a filmre is, és azóta sem tudunk lejönni róla. A múlt század első felében a magyar filmesek világhódító útjukra indultak, a század második felében pedig a film segített minket abban, hogy elviseljük az elviselhetetlent, és kimondhassuk a kimondhatatlant. Meggyőződésem, hogy a kommunizmus alatt született filmek is hozzájárultak, azt hiszem, jelentősen járultak hozzá a kommunizmus bukásához. Emlékszem, a nyolcvanas években minden valamire való ellenzéki körnek volt filmklubja. Nekünk is. A filmek segítettek megérteni, mit jelent a szabadság, azaz mit vettek el tőlünk. A filmekből mi azt a következtetést vontuk le, hogy ebből így, lassú reformokkal nem lesz semmi, abba kell hagyni a totyorgást a homokozó körül, és el kell zavarni azokat, akik a szabadságot elvették tőlünk. Kommunisták le, szovjetek ki!

Kedves Barátaim!

Azt mondhatjuk tehát, hogy a XX. század, bár két különböző fél századból állt, a magyar film dicsőséges évszázadát is jelentette. Furcsa módon ez a páratlan ív, ez a sodró lendület megtört a rendszerváltoztatás után. A rendszerváltó magunkfajták és az ancien régime küzdelme húsz évig tartott. Ez nem tett jót a magyar filmnek. Ez azért lehetett így, mert az államnak is van felelőssége abban, hogy éppen milyen állapotban van a magyar filmgyártás. Nem a filmes kreativitásról van szó, ebben a kormány szerencsére egyáltalán nem illetékes. A film nemcsak ipar, de művészet is, és a művészet szabad. Ezt a filmesek tudják a legjobban. De a filmipar fejlesztéséhez már szükség van az államra is. Tanulságos, hogy az óriási felhatalmazással érkező, új amerikai elnök milyen lendülettel vetette bele magát az ottani filmipar megújításába. Úgy tűnik, az államra, mint partnerre a filmiparban mindenhol szükség van. A korábban világszínvonalú magyar filmes infrastruktúrát hagyták leépülni. Így történt meg az a csúfság, hogy egy időre Magyarország lekerült a világ filmes térképéről, a világ filmvásznáról. A külföldi stábok más városokat választottak Budapest helyett, pedig a magyar filmes kiválóság is olyan, mint minden más magyar kiválóság. Akkor és csak akkor ragyog fel a maga tejlességében, ha a kor színvonalán képes alkotni, ha benne van a fősodorban. Nekünk szükségünk van arra, hogy folyamatosan találkozzunk külföldiekkel, megnézzük, ők hogy’ csinálják, és kitaláljuk, mi mit tudunk ehhez hozzátenni, hogy’ tudnánk ezt mi jobban csinálni. Ha a külföldi stábok elmaradnak Magyarországról, elvész a felhajtó-inspiráló erő, és provinciálissá lesz a magyar filmgyártás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Úgy becsüljük, hogy a 2000-es évek elhibázott filmpolitikája miatt 200 millió dollár bevételtől esett el Magyarország. Ez már tizenöt éve volt, alig emlékszünk rá, de fontos tudnunk, hogy ezen rajtavesztettek a magyar emberek, rajtavesztettek a magyar filmesek, és rajtaveszített a nagybetűs magyar film is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A nemzeti kormány nem akart beletörődni ebbe. A Jóisten megsegített bennünket, mert találtunk egy olyan magyar embert, aki értette, mitől jó egy modern film, hogyan lehet az elmaradt tudást bepótolni. Ez a magyar ember Andy Vajna volt, akinek emlékét örökre a szívünkbe zártuk, és akinek elévülhetetlen érdemeiért hálával tartozunk. Kormánybiztosként ő hozta létre a Nemzeti Filmintézet körüli intézményrendszert, amely a magyar film megújításáért felelt. Nélküle nem tartanánk ott, ahol most. Szó szerint óriások vállán állunk. Dicsőség Andy Vajnának!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A film egyszerre művészet és ipar is. Andy tudta ezt. A fejlesztések nyomán Magyarország évente több mint 100 milliárd forintos szervízprodukciós költést vonz. A magyar filmgyártás még a COVID évében is 220 milliárd forintos forgalmat generált, ma pedig a regisztrált összköltés meghaladta a 250 milliárd forintot. Nemcsak a kamerák forognak, hanem a pénztárgépek is. A filmipar ma több mint 20 ezer embernek ad munkát. Ez felér Fót teljes lakosságával. Végre eljutottunk arra a pontra is, hogy állami támogatás nélkül készülnek saját lábukon megálló filmek is. Végül is ezt akartuk: legyen a film mindenkié.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ma már világhírű stúdiók állnak rendelkezésre Magyarországon: Korda, Origo, Stern. Ez lehetővé teszi, hogy hazánk London után a legkeresettebb filmgyártó központ legyen Európában. De persze mi a brit fővárost is magunk mögé akarjuk utasítani, a magyar parlament is másfél méterrel hosszabb, mint a londoni. A fóti fejlesztés ennek a tervnek része. Új szintre emeli a magyar filmipart. Nem hiszem, hogy meglepem Önöket azzal, ha azt mondom, a filmes világban szép számmal vannak liberálisok, akik nem éppen barátai a mai nemzeti kormánynak. Nekik mondom: a nemzeti kormány beruházásával az a filmes is jól jár, aki nem ránk szavaz. A beruházás puszta méretei fantasztikusak. 42 milliárdos projektbe vágtuk a fejszénket, ez minden idők legnagyobb állami stúdiófejlesztése. Új stúdiók, a rengeteg itt forgó film és a folyamatosan fejlődő szakemberek mind azt mutatják, hogy Magyarország újra a világ filmgyártásának egyik fontos helyszínévé vált. Ez nemcsak a nagy nemzetközi produkcióknak köszönhető, hanem a magyar filmeknek és a magyar filmeseknek is, amelyek egyre több nézőt hódítanak meg itthon és külföldön is. Azt reméljük, hogy ez egy olyan korszak kezdete, amire mindannyian büszkék lehetünk.

Tisztelt Jelenlévők!

Ez a stúdió azt üzeni, hogy mi, magyarok nem érhetjük be a középszerrel. Ehhez ugyanis nem vagyunk elég nagyok. Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy középszerűek legyünk. Nem érdekel bennünket a hátsó sor vagy a kakasülő. Nekünk a nagyszínpad kell. Ha csinálunk valamit, azt a lehető legjobban kell csinálnunk. Azt kívánom, hogy a magyar filmesek éljenek a lehetőséggel, és legyenek ott a legjobbak között. A stúdiót ezennel átadom!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!