Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Benyújtotta a héten a kormány a jövő évi költségvetést a parlamentnek. A dokumentumban az olvasható, hogy 2025 a magyar gazdaság erősödésének az éve lesz. A tervezet szerint jövőre több pénz jut gazdaságfejlesztésre, béremelésre, otthonteremtésre és családtámogatásra is. Orbán Viktor miniszterelnök stúdiónk vendége. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Ezek a jövő évi tervek, a realitás ugyanakkor most az, legalábbis a szeptemberi realitás, hogy 5,4 százalékkal csökkent az ipari termelés, és 8,2 százalékkal az építőipar teljesítménye. Ennek fényében mi kell ahhoz, hogy elérhető legyen a jövőre tervezett 3,4 százalékos növekedés, és legyen pénz a bevezetőben felsorolt célok elérésére?

Az kell hozzá, hogy vége legyen a háborúnak. Ilyen egyszerű ez. A magyar gazdaság bajai kivétel nélkül a háborúból és háború következményeiből származnak. Van maga a háború, az arra adott rossz válasz, amit úgy hívunk, hogy szankciók, ezek elhibázottak, átgondolatlanok voltak. Nem mi vetettük ki, tehát nem magamat ostorozom itt, hanem a brüsszelieket. A szankciók energiaár-emeléshez vezettek, az meg elhozta az inflációt, és az egész gazdaságban a sikerhez szükséges kiszámíthatóság, nyugalom, tervezhetőség, optimizmus, fejlődésbe vetett hit, a lehetőségek keresése, a „hogyan növekedjünk,” „hogyan legyünk jobbak” életérzés és attitűd helyett jött egy védekező testtartás, mert mi a fészkes fenét csinálna az ember egy háborúban, ha nem védekezik? Tehát a vállalkozások azt gondolták, hogy az is jó, ha nem lesz rosszabb, meg ne veszítsék el azt, amijük már van, vagy a piaci pozíciójuk ne romoljon le, tehát lelkileg, gondolkodásmódjában, jövőtervezését illetően átalakult a hangulat. Ebben élünk 2022-ben, 2023-ban, 2024-ben, harmadik éve. És ha ennek nem tudunk véget vetni, akkor akármilyen intézkedésekkel is próbálkozunk, nem tér vissza a lélek, az életerő, a reménykedés, a bizakodás, a jövőtervezés, ez mind nem fog visszatérni a gazdaságba. Anélkül pedig hiába néznek ki a számok pénzügyileg jól, vagy nyílnak ki lehetőségek. A gazdaságot is emberek működtetik, maguk a tőketulajdonosok, a vállalkozók meg a munkavállalók is, akik látják értelmét a több munkának. Ha ők nem hisznek abban, amit csinálnak, hanem megelégednek azzal, ami van, és inkább sündisznószerű magatartást vesznek föl, meg azt látják, hogy az egész világ is így viselkedik, abból nem lesz gazdasági fejlődés. Tehát ahhoz, hogy sikeresek legyünk újra, véget kell vetni a háborúnak. Persze emberi és keresztényi szempontok is mondatták velem az elmúlt három évben minden nap, hogy vessünk véget a háborúnak. Mert ott mégiscsak emberek ezrei, sőt százezrei halnak meg, meg veszítik el a testi épségüket, és naponta több ezer árvával gyarapodik Ukrajna és Oroszország lakossága, az özvegyek. Szóval szenvedés, vér és szomorúság mindenhol, tehát ez persze a háborúval szembeni legfontosabb érv, de van egy másik érvünk is; ez egy magyar érv, hogy nekünk ez a háború a zsebünk szempontjából, a gazdaságunk, a jövedelmünk, az életszínvonalunk szempontjából egy istencsapása. Ezért az a jó, ha minél hamarabb véget tudunk neki vetni. Én dolgoztam ezen meg a magyar diplomácia, amit lehetett, tehát ezzel a fizikummal, ami nekünk van, ezzel az erővel, amit el lehetett érni, azt elértük, meg minden kísérletet vállaltunk, időnként a saját magunk fejére zúdítva mások haragját, de kellett egy főszereplő, aki elég erős ahhoz, hogy ne csak akarja a békét, hanem meg is tudja teremteni. Ezért volt fontos az amerikai választás. Ez úgy függ össze a költségvetéssel, hogy, ugye, két logikában kellett a költségvetést végiggondolnunk: ha lesz háború, és ha nem lesz háború, ha béke lesz, vagy nem lesz béke. És különböző okokból én elég régóta biztos voltam abban, amennyire persze egy választás esetén az ember biztos lehet bármiben, de minden emberi kalkuláció és számítás szerint lehettem biztos abban, hogy Trump elnök úr visszatér, és ezért egy nagyon jól kidolgozott békeköltségvetésünk van. Megvolt a háborúsnak is az összes fontos számítása. Azt inkább nem is mondom el, mert nem akarok szívbajt hozni a magyar hallgatókra, hogy milyen lenne a 2025-ös év, ha arra épülne, hogy folytatódik a háború, ehelyett azonban egy békeköltségvetést dolgoztunk ki, ezt nyújtottuk be, ezt tárgyalja majd a parlament. És amit Ön idézett a költségvetésből, hogy erőteljes fejlődés lesz, azt, ugye, bikkfanyelven, tehát az ember unalmasan nem szívesen beszél, de a költségvetés egy prózai műfaj, itt visszafogottan kell beszélni, ezt pénzügyesek írják, de valójában én leginkább a fantasztikus, a nagyszerű, a példátlan, én ilyen szavakat szerettem volna látni, mert 2025-ben valóban történnek majd olyan dolgok Magyarországon, amelyek korábban még sosem, és amelyre nem indokolatlan a fantasztikus kifejezés használata sem.

Beszélünk mindjárt arról, hogy hogyan lehet vége a háborúnak, de még a költségvetésnél és a magyar helyzetnél maradva az a háborús helyzet, amiről az imént beszélt, az nyilván nemcsak a gazdaságokra nyomta rá a bélyegét, hanem a családok, az emberek, a vállalkozások is óvatosabbak lettek. Most hogyan lehet náluk visszahozni a bizalmat, hogyha véget ér a háború? Hogyan lesz nekik jobb a 2025-ös költségvetés alapján?

Amit próbálok mindenkinek elmondani, hogy ez a költségvetés egy új gazdaságpolitikának a költségvetése. Tehát valóban lezárunk egy szakaszt, ezt a nyögvenyelős, nehéz, túlélős, szenvedős, „csak bekkeljük ki valahogy” korszakot lezárja, és perspektívákat, reményt, lehetőségeket nyit, és leginkább a legkisebb szereplőkre összpontosít. Tehát először is a családokra, hiszen megduplázzuk a családi adókedvezményt. Másfelől egy komoly bértárgyalásban vagyunk a munkaadókkal és a szakszervezetekkel, mert szeretnénk emelni a béreket, hiszen az elmúlt időben infláció volt. Ez magyarul áremelkedéseket jelentett. És az áremelkedések ellen az egyetlen segítség, amit egy kormány adni tud az embereknek, ha lehetőséget teremt, hogy több pénzt keressenek, mert az árak elviselhetőbbek akkor, hogyha az emberek többet keresnek. Ezért nagyon fontos, hogy egy nagyon magas, nagyon ambiciózus, többéves célt tűztünk ki, hogy érjük el az egymillió forintos átlagjövedelmet Magyarországon. A lakhatás a következő nagy csomag vagy akcióterv, csokor. Több intézkedés is azt a célt tűzi ki maga elé, hogy megfizethetőek legyenek az otthonteremtés és a lakhatás költségei Magyarországon, ezért olyasmivel próbálkozunk, ami még nem volt. Nagy reményeket fűzök hozzá. A 35 évnél fiatalabbak számára a munkaadó 150 ezer forintig, havonta 150 ezer forintig, tehát egy évben az – osztok-szorzok – valahol 1 millió 800 ezer forint értékig kedvezményesen adhat lakhatási támogatást, amit a 35 évnél fiatalabb alkalmazott, akár lakásbérleti díjfizetésre is fölhasználhat, ha pedig saját lakást vásárol, akkor pedig annak a törlesztőrészletére is fölhasználhatja. Ez régóta motoszkált már a fejünkben, hogy nem az állami bérlakásépítés irányába kellene valahogy menni, mert akkor visszajön az egész IKV-s kultúra, hanem inkább a magánszektort kell abba a helyzetbe hozni, hogy érdekelt legyen abban, hogy a fiatal munkavállalóinak adjon lakhatási támogatást. Ez nagy vonzerő lesz szerintem. Azok a cégek, amelyek ilyet tudnak adni, versenyelőnybe fognak kerülni a jó képességű fiatalokért folytatott mérkőzésben, hiszen Magyarországon, ugye, több munkahely van, mint amennyi munkaképes ember, különösen ambiciózus fiatalokból van hiány, őértük nagy verseny megy, és aki a bér mellett még tud adni béren kívüli juttatásként havonta 150 ezer forint lakhatási támogatást, az szerintem jó munkaerőhöz juthat. És van egy kisvállalkozókat támogató, másik nagy programcsomag, ez pedig a Demján Sándor nevét viselő programcsomag, ahol a kisvállalkozókat próbáljuk ahhoz hozzásegíteni, hogy egy nagyságrenddel följebb lépjenek, megerősödjenek, és egy soha korábban nem volt tőkejuttatási programot kísérlünk meg. Tehát azért mondom, hogy nagyszerű lehet a következő évünk, mert olyan intézkedéseket vezetünk be, amelyek eddig nem voltak részei a magyar gazdaságpolitikának. És akkor a munkáshitelről még nem is beszéltem, ami meg érzelmileg is talán a legközelebb áll sokunkhoz a kormányban, hogy végre nemcsak a kétségkívül támogatást érdemlő tanuló fiatalokkal, hanem a dolgozó fiatalokkal is tudunk foglalkozni, és nekik is tudunk adni egy életkezdési esélyt, és amit mondunk, hogy a munkát meg kell becsülni, azt nemcsak szavakban mondjuk, hanem a fiatalok esetében egy kézzelfogható támogatás, egy 4 millió forintos egyszeri, kamatmentes, tíz év alatt visszafizetendő, gyerekvállalás esetén pedig leírható kölcsönlehetőséget adunk, aztán ők majd eldöntik, hogy mihez kezdenek ezzel.

Ön is említette az imént, hogy a jövő évi költségvetés megvalósíthatósága összefügg a békével, amelyről egyébként az éjjel egy rendezvényen Donald Trump ismét úgy nyilatkozott, hogy a kormánya egyik fő célja lesz az orosz–ukrán háborúban a béke elérése, és most már egyre több tagját ismerjük a következő Trump-kormánynak. Hogyan látja most a béke esélyeit?

Szélcsendben vagyunk. Eddig húzott a hajó, fújt a szél, a kampány maga egy hurrikán, tehát azért a békepártiak hajóját nagy sebességgel vitte előre, hiszen a leendő amerikai elnök minden nap elmondta, hogy béke lesz, béke lesz, béke lesz. És miután éppen nincsen béke, meg az ellenfél, az amerikai demokraták háborúpárti volt, ezért ez a küzdelem a béke- és a háborúpártiak között napirenden volt, szinte minden nap hallottunk róla, és az embernek az az érzése volt, hogy minden nap egy lépéssel közelebb kerülünk a békéhez. Most a békepárti elnökjelölt győzött, és most várjuk a békét. Azonban itt van ez a szélcsendes idő, mert ő majd január 20-án lép hivatalba. És úgy látom, hogy van egy vita Amerikában. Ez nem az én dolgom, hogy ezt minősítsem, de az alkotmányos rendszerüknek van az a furcsasága, hogy az elnököt megválasztották novemberben, és majd január 20-án lép hivatalba. Az a kérdés, hogy mi történik a két időpont között? Ez általában nem túl izgalmas kérdés. De hogyha a hatalmon lévő amerikai kormány háborúpárti, aki nyert, az meg békepárti, akkor ez a kérdés hirtelen izgalmassá válik, hogy akkor az amerikaiak tudomásul veszik-e az amerikai nép döntését, mármint az amerikai vezetők, hogy a békepárti elnök győzött. Tehát nekik igazából, ha van demokrácia, ha van fairness, ha van méltányosság, ha van becsület, akkor már nem szabadna fokozni a háborús lépéseiket vagy az iránti elkötelezettségüket, hanem lehetőséget kellene adni az új, békepárti elnöknek, hogy minél könnyebben tudja majd megvalósítani a programját, hiszen Amerika ezt a programot választotta. Akit meg megválasztottak, ő is egy ilyen furcsa helyzetben van, ő még nem elnök. Intézkedni nem elnökként az amerikai jog szerint egy kockázatos dolog. És miután Donald Trumpot állandóan börtönbe akarják zárni, szerintem ő ötször is meg fogja gondolni, hogy akkor mit lehet és mit nem ebben a holttérben, ebben a holtidőben. Ezért most hirtelen a kampány hatalmas szélereje megállt, és a vitorlásunk is ott vesztegel, a békevitorlás ott vesztegel a nyílt tengeren, hogy most akkor mi lesz. Nagyon nehéz, izgalmas és komplikált két hónap előtt állunk. Nekünk egyetlen dolgunk van, mert nekünk nem az amerikaiak problémáit kell megoldanunk, ezt elég, ha megértjük, hiszen hatással van ránk. Nekünk azon kell dolgozni, hogy Brüsszelben érjünk el változást, mert attól, hogy Amerikában a harcostársunk nyert, a békepárti harcostársunk nyert, Brüsszelben még nem következett be változás. És ez a mi dolgunk igazából, hiszen mi az Európai Unió tagjai vagyunk. Tehát nekünk egy békepárti fordulatot kell sürgetnünk folyamatosan Brüsszelben, nehogy véletlenül az a gondolat szökjön szárba, hogy az amerikaiak nélkül is képesek vagyunk folytatni ezt a háborút. Vannak ennek hívei, őket vissza kell szorítani, és rá kell őket kényszeríteni egy értelmes párbeszédre, hogy mondják már meg, hogy az amerikaiak nélkül mégis hogyan fogjuk támogatni Ukrajnát anélkül, hogy tönkretennénk a saját gazdaságainkat? Merthogy annyi pénz nincs Európában, ami ennek a háborúnak a finanszírozásához Amerika nélkül kellene, az bizonyos. Tehát Magyarországnak tovább kell folytatni a békéért folytatott, a békéért vívott küzdelmét immáron brüsszeli helyszínnel egy nagy, amerikai, várakozást keltő sikerrel a hátunk mögött. Így néz ki a béke ügye. Összességében én lehetségesnek láttam, és a kormányzati felelősség logikájába belefér, hogy a brüsszeli, még nyílt háború versus békecsata ellenére mi egy békepárti költségvetést nyújtsunk be.

Azért is érdekes ez az európai vita a háború esetleges további egyedüli finanszírozásával kapcsolatban, mert tegnap a Portfólión megjelent egy friss elemzés, amely alapján az unió az USA harmadik legszegényebb tagállama lenne, hogyha amerikai tagállam lenne, ami azért jól mutatja a versenyképességi problémákat is. Ugye, éppen egy hete Budapesten tárgyaltak az uniós állam- és kormányfők, és a magyar elnökség vezetésével megállapodtak egy versenyképességi paktumról. Mikor és milyen eredményei látszódhatnak ennek a csomagnak?

Próbálok pontos számokat felidézni. Tehát ezelőtt úgy tíz-tizenöt évvel az Egyesült Államok és Európa gazdasági fejlődése fej-fej mellett állt, vagy haladt. És ha az utolsó tíz-egynéhány évet nézem, akkor az európai gazdaság növekedett olyan 15 százalékkal, az amerikai meg 65-tel. 15 versus 65. Ez azt jelenti, hogy az amerikaiak elléptek mellettünk. Akkor még nem beszéltem Kínáról meg az ázsiai, föltörekvő gazdaságokról, mert azok meg szélsebes vonattal száguldottak el Európa mellett, most még csak Amerikáról beszélek. Tehát azok elléptek mellettünk. És miután mi egy kultúrkörbe tartozunk, és azonos fejlettségi szintről indultunk tíz-egynéhány évvel ezelőtt, föl kell tenni a kérdést, hogy mi az, amit mi rosszul csinálunk. Valamit rosszul csinálunk. Az amerikaiak meg valamit jól. És erre a kérdésre választ kell adni, és ezért felelősséggel is tartozik valaki. Az európai gazdaságpolitikát mégiscsak valaki irányítja, ott van egy bizottság, annak elnöke van. Ott ül 30 ezer bürokrata, akik, nem tudom, pontosan mit csinálnak, de hogy nem jót, az biztos, mert akkor mi is 65 százalékkal nőttünk volna. Tehát ott születnek döntések, kereskedelempolitikai döntések, árszabályozások, szankciókról szóló döntések, energiaár-szabályozási kérdések, a zöldátmenet kérdései. Ezek nyilvánvalóan rossz döntések voltak, mert ha nem lettek volna rosszak, akkor ott lennénk legalább, ahol az amerikaiak. Tehát itt egy nagyon komoly önvizsgálatot kell tartani az európai intézményeknek, mert nyilvánvalóan elrontották a mögöttünk hagyott öt-tíz évet. Magyarország még elég jól megúszta ezt. A magyarok, akik kevesebbet járnak Nyugatra, talán nem látják olyan világosan, mint én, hogy mi elég jól megúsztuk, mert a többi európai országhoz képest mi sokkal kevésbé lassultunk le, vagy estünk ki a fejlődés üteméből. A nálunk gazdagabb országok, akik persze még mindig gazdagabbak, azoknak szörnyű éveik voltak az elmúlt időszakban. Ha beszél egy némettel vagy egy franciával, mármint egy normális emberrel, akinek családja van, meg saját lakása, és megkérdezi, hogy hogy’ néz ki a családnak a havi költségvetési szerkezete, mire mennyit költenek, akkor ott szörnyülködő embereket, véleményeket és számokat fog látni, merthogy ugyebár ott nincs rezsicsökkentés, és az energiaárak emelése fölette, fölzabálta a családi jövedelmek egy tekintélyes részét. Ettől persze még mindig gazdagabbak, mint mi, mert nem volt kommunizmus, és így tovább, és így tovább, nem volt tervgazdaság, meg nem volt Szovjetunió, meg nem volt KGST, tehát van egy történelmi előnyük, de önmagukhoz képest ott mindenki panaszkodik. És ennek érthető okai vannak. Tehát azt akarom ezzel mondani válaszképpen az Ön kérdésére, hogy nincs idő. Na, az az, ami nincs. Macron elnök úr mondta azt, hogyha az Európai Unió pillanatok alatt nem vált stratégiát, akkor két-három év alatt meghal, azt hiszem, valahogy ezt a kifejezést használta. Ami azért a francia elnök szájából, amely ország mégis Európa második legerősebb gazdasága, több mint riasztóan hangzik. Én azt mondom, hogyha a következő fél évben nem hozunk meg bizonyos döntéseket, ha Brüsszelben nem tudunk átvinni bizonyos döntéseket, akkor nem lehet megakadályozni, hogy bekövetkezzen az, amiről a francia elnök beszél, hogy két-három év múlva kalap-kabát, keresztet vethetünk, bezár a bolt. Mit kell csinálni a következő fél évben? Először is az energiaárakat le kell csökkenteni. Tehát olyan verseny nincs, hogy az amerikaiak négyszer kevesebbet fizetnek az áramért meg a gázért, mint az európaiak, és mi nyerünk, nem ők. Tehát így nem lehet nyerni. Akármit csinálunk, a fejünk tetejére állunk, bármilyen mutatványt húzunk elő vagy nyulat a cilinderből, egy ilyen versenyhátrányt nem lehet kompenzálni, azt el fogjuk veszíteni. Tehát mindenképpen le kell vinni az energiaárakat. Ez azt jelenti, hogy felül kell vizsgálni a szankciókat, mert ilyen szankciós politika mellett az energiaárak nem fognak lejjebb jönni. Fájdalmas lesz azoknak, akik a szankciók mellett érveltek, nekünk nem, mert mi ezt győzelemként fogjuk megélni, de a másik tábornak muszáj változtatnia, mert tönkreteszi másképp az európai gazdaságot. Ami nem könnyű, be kell ismerni, hogy korábban hibát követtek el, vissza kell térni egy korábban megtagadott logikához, tehát nem egyszerű politikai küzdelem ez, de nekünk szorítani kell őket folyamatosan. És egy antibürokratikus forradalmat kell hirdetni, mert az unióban a második legnagyobb baj, hogy annyi idióta szabály létezik, életszerűtlen, életidegen szabály, ami megöli a gazdaságot. A következő fél évben ezt a két teljesítményt, ezt a két eredményt el kell érnünk.

Mennyi esély van erre? Mert azért ismerjük az uniós bürokráciának a működését, és azért mire egy-egy jogszabály, mire egy-egy terv eljut odáig, hogy a gyakorlati megvalósítás útjára lépjen, azért az hosszabb idő szokott lenni, mint fél év.

30 százalék. Az esély szerintem 30 százalék, ezért nagyon fontos, hogy ne is várjunk Brüsszelre. Tehát én a rebellió híve vagyok, tehát lázadni kell. Ott, ahol Brüsszel ránk akar erőltetni olyasmit, ami rossz a magyar családoknak, ott egész egyszerűen ellen kell állni, és fel kell lázadni, és nem is suttyomban meg sunyi módon, hanem nyíltan és egyenesen, ahogy tettük a migráció ügyében. A mi költségvetésünk egy nyílt lázadás. Benne van a rezsicsökkentés, lakhatási támogatást indítunk meg, kisvállalkozó-támogatási programokat indítunk meg. Ha jól emlékszem, akkor 2025-ben megindul több mint 300 új beruházás, ez több mint 8 ezer milliárd forintnyi beruházás, ami megindul. Ebből ki is fogunk fizetni a következő évben 480 milliárdot. Akkor a következő évben befejeződik körülbelül 500 beruházás. Óriási vasúti beruházásokat indítunk, autópálya-felújítások és -építések vannak, egyetemet is építünk, talán a Heim Pál Gyermekkórházra is végre sort tudunk keríteni, tehát komoly, nagy dolgok indulnak meg, amik szöges ellentétben állnak mindazzal, amit Brüsszel csinál, meggondol.

Egyébként azért, hogyha politikai szempontból megnézzük ezt a múlt heti csúcstalálkozót, sokan azt várták, hogy ez majd egyfajta tiltakozási fórumot jelent a magyar kormány politikájával egyet nem értők számára. Voltak olyanok, akik lebegtették, hogy majd nem is jönnek el. Ehhez képest egy rég nem látott egységet tapasztalhattunk az uniós intézmények és a tagállamok vezetői között. Ennek mi lehet az oka?

Ennek az okát Mario Draghinak hívják. Tehát szívesen bekasszíroznám ezt az érdemet, hogy mi teremtettünk valamifajta, ha csak két napig is tartó, teljes egyetértést, de ez nem így van. Magyarország ehhez hozzájárult ugyan, de a döntő szerepet nem mi játszottuk ebben, hanem az, hogy az Európai Központi Bank korábbi elnöke – egyébként brüsszeli fölkérésre – készített egy tanulmányt arról, hogy hogyan áll az európai gazdaság. És ezt bemutatta itt, Budapesten a miniszterelnököknek és államfőknek. És az annyira mellbevágó, az annyira letaglózó, hogy a hang bennakad az emberben, ha azt elolvassa. Tehát ott az, amit itthon én nem tudom, miért, a liberális sajtó folyamatosan valami civilizációs küzdelemként próbál ábrázolni, hogy nem szabad azt mondani, hogy Nyugaton rosszul mennek a dolgok, mert valahogy ezt ideológiai kérdésnek tekinti itthon a magyar közvéleményalakítóknak egy tekintélyes része, hogyha valaki arról beszél, hogy hanyatlik a nyugati gazdaság, akkor abban a pillanatban valami keleti diktátornak írják le, tehát ezért nincs értelmes párbeszéd erről a kérdésről Magyarországon, de ahogyan ezt Draghi elnök úr leírta, az nem hanyatlás, az zuhanás. Tehát, hogy Európa egy olyan úton jár, ami az öngyilkossággal azonos. És ez mellbe vágta szerintem az európai vezetőket. Mert ugyan szoktak ők ilyesmiről a maguk nyelvén beszélni, ugye, mindig mondom, hogy a brüsszeli politikának a nyelve a francia királyi udvarok nyelvére hasonlít még a középkorból, ahol minden udvaronc abban versenyzett a másikkal, hogy ki tud szebbeket és jobbakat mondani a királyról. Most Brüsszel is így van fölépítve, összejövünk, és az a verseny, persze mi, magyarok ebből kimaradunk, mert nekünk ez nem esik jól, de a többiek abban versenyeznek, hogy az európai egységről, az európai értékekről, az európai intézményekről ki tud lágyabb, selymesebb, dallamosabb énekeket kigondolni, mint ilyen modernkori igricek, ahelyett, hogy szembenéznénk a valóságos problémákkal. De erre most itt, Pesten nem volt lehetőség, és nem miattam vagy Magyarország miatt, hanem Draghi elnök úr miatt, aki letette az asztalra ezt a papírt, volt hozzá vagy hetven táblázata meg melléklete, és azt mondta: emberek, ez a helyzet. Szerintem ez hozta létre azt a légkört, azt a pillanatot, amikor mindenki egyetértett abban, hogy na, tényleg, ha így áll a helyzet, és ezt az unió által, az unión belül mindenki által respektált Mario Draghi, korábbi jegybanki kormányzó mondja, akkor ezt most komolyan kell venni, döntéseket kell hozni, és annak a végrehajtási ösvényén el kell indulni. Így jött létre a budapesti egyetértés és a budapesti deklaráció, budapesti nyilatkozat a versenyképességről, amit váratlan módon, simán el tudtunk fogadtatni minden tagállammal.

Rövid időnk van, de egy témára még térjünk ki, mert az új gazdaságpolitikával kapcsolatban egy nemzeti konzultáció is zajlik, amelyről, úgy fogalmazott, hogy épp az a lényege, hogy megerősítse fontos ügyekben a kormányt. Ugyanakkor azt is mondta, hogy fontos ügyekben most már nem vagyunk egyedül, velünk van egész Amerika. Mi szükség van még a konzultációra, hogyha velünk van Amerika?

A konzultációknak mindig két értelme van. Az egyik, hogy a brüsszeli csatákhoz kell az embernek muníció. Ugye, ott nem háború van, hanem politikai csaták dúlnak, ezért nem golyóval meg golyószóróval meg aknavetővel harcolunk, hanem politikai érvekkel. A demokráciában a legerősebb politikai érv maga a nép, a népnek az akarata. Ha az megvan, akkor lehet harcolni. Ha az nincs meg, az több mint kockázatos. A másik célja a konzultációnak pedig, hogy azért azok, akik hajlandóak elgondolkodni Magyarország jövőjéről, a tízmillió emberből nem mindenki hajlandó erre, mert nem szokása neki, meg másképp él, meg nincs rá ideje, meg fontosabb dolga is van, szóval ismerjük, hogy hogyan zajlik a mindennapi élet, de mindig van azért olyan egymillió, másfél millió ember, akit ha a kormány megkér arra, hogy ugyan szánjon már néhány percet arra, hogy gondolkozzon Magyarország jövőjéről, és itt van néhány kérdés, ami ebben segít, és ami a gondolkodást inspirálja, és ahol kíváncsiak is vagyunk az ő véleményére, akkor olyan egy-másfélmillió ember kötélnek áll, és hajlandó gondolkodni az ország jövőjéről, a fontos kérdésekről, sőt véleményt nyilvánítani. Ha valaki erre hajlandó, akkor biztosan beszél is valaki mással. Esetleg ott többen is vannak. A nemzeti konzultáció arra alkalmas, hogy bizonyos kérdésekről akár több millió ember is legalább néhány szót váltson egymással olyan ügyben, ami mindannyiunk közös jövőjéről szól. Ilyen értelemben a politikai dilemmák, az ország előtt álló jövő nagy kérdéseinek a közösségiesítésére is alkalmas a nemzeti konzultáció. Ezért érdemes mindenhova eljuttatni, ezért kérek mindenkit, hogy töltse ki, szánjon arra néhány percet, hogy elmondja, amit gondol, aztán szánjon néhány percet arra, hogy beszéljen másokkal is arról, hogy ő mit gondol, hátha a másiknak is támadnak gondolatai, és így az ország lelkileg is, intellektuálisan és politikailag is erősebb lesz, meg egységesebb is lesz.

A jövő évi költségvetésről, a béke esélyeiről és a múlt heti uniós csúcs eredményeiről is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.