Törőcsik Zsolt: Tegnap véget is ért az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója, ahol több fontos kérdést is megvitattak a tagállamok vezetői, köztük a háború, a migráció és a versenyképesség témáját. Ezekről is kérdezem a következő fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!
Jó reggelt kívánok!
Tegnap a csúcsra érkezve három csatát említett, amelyet meg kell vívni, elsőként az ukrajnai háborút. Aztán Zelenszkij ukrán elnök bemutatta Önöknek a győzelmi tervét. Milyen volt ennek a fogadtatása az állam- és kormányfők körében?
Két csoportból áll az Európai Unió az ukrán háborúval összefüggésben. Vannak a többiek meg mi. Így tudom leírni a helyzetet. Majd egyszer megírják a történészek, hogy ez hogy alakult ki, de Magyarország a kezdetek kezdetén bejelentette, hogy mi nem akarunk részt venni a háborús erőfeszítésekben. Ma az Európai Unió összes többi országa benne van a háborúban. Van, aki ezt erősebb nyelvezettel mondja, van, aki finomabbal, de tulajdonképpen mind arról beszélnek, hogy ők vívnak egy háborút Oroszország ellen. Nem közvetlenül ütköznek össze Oroszországgal, mert kettőjük között ott van Ukrajna, és az ukránok harcolnak a frontvonalon, ők is halnak ott meg, de valójában az Európai Unió úgy viselkedik, mint egy hadviselő fél. És Magyarország a legelején világossá tette, hogy ez egy rossz stratégia, tehát rosszul van kalkulálva. Ezt a háborút nem lehet megnyerni, az ukrán–orosz konfliktust a fronton nem lehet elrendezni, tehát a háború egyre erőteljesebbé fokozása helyett tárgyalások kellenek, egyezkedések, diplomácia, kontaktus, és meg kell próbálni valahogy lezárni a háborút minél hamarabb, hogy minél kevesebben haljanak meg, Ukrajna minél kevesebb területet veszítsen, egyáltalán, hogy mi, magyarok és általában az európaiak is vissza tudjunk térni a békés élethez. Ne kelljen milliárdokat, dollár- és eurómilliárdokat küldeni a háborúba és elégetni ott ezt a rengeteg pénzt. Ne kelljen szankciókat bevezetni, ne tegyük tönkre az európai kereskedelmet, ne tegyük tönkre az európai energiarendszert, ne hozzunk létre egy olyan helyzetet, amikor az energiaárak hirtelen megnőnek, óriási inflációt gerjesztve. Ne csináljuk azt, hogy az európai gazdaságban a gáznak az ára négyszerese-ötszöröse az amerikainak, ne csináljuk azt, hogy a villamos energia ára Európában kétszer-háromszor akkora, mint Amerikában, mert akkor a gyáraink nem tudják majd eladni a termékeiket, nem lesznek versenyképesek, tehát ezt mind ne csináljuk. Ez volt a magyar álláspont. És azt is mondtuk, hogy ennek a vége vereség lesz. Most itt állunk. Tehát most a másik 26 ország döbbenten kellett, hogy meghallgassa Zelenszkij elnököt arról, hogy most akkor neki van egy győzelmi terve. De hát eddig mije volt? Azt hittük, eddig is egy győzelmi terv szerint haladnak. De kiderült, hogy nem. Arról, ami eddig tervként létezett, kiderült, hogy az a vereség terve. Most erről át akarnak váltani a győzelem tervére. Mi azt mondtuk, én is ezt mondtam tegnap, hogy mi ebben nem veszünk részt. Ez nem a mi győzelmi tervünk, és kívánjuk az ukránoknak, hogy legyen igazuk, de szerintünk ezzel a győzelmi tervvel nem lehet nyerni, ezzel megint csak veszíteni lehet. Erről volt egy izgalmas beszélgetés, ahol nekünk jeleznünk kellett, hogy mi ezen a háborún kívül vagyunk, eddig sem vettünk benne részt, és ezután sem fogunk benne részt venni.
Mekkora esélye vagy kockázata van a harcok intenzitásának, növekedésének vagy kiszélesedésének akár, mert a Bild információi szerint Zelenszkij azt is felvetette például, hogyha az oroszok ismét megindulnak, mondjuk, Kijev felé, akkor néhány hétre lehet Ukrajna attól, hogy, mondjuk, atombombát fejlesszen ki.
Láttam a sajtóban az erről szóló beszámolókat. Az, amit én hallottam személyesen Zelenszkij elnöktől ezen a megbeszélésen, abból én ezt nem hallottam ki. Ugye, fordításokon keresztül kommunikálunk, ezért lehetnek árnyalatnyi különbségek, amit az ember nem észlel, de nekem nem úgy tűnt a tárgyalások során, hogy az ukránok komolyan gondolnák azt, hogy ők atomhatalommá fejlesztik magukat, amit elég nehéz is elképzelni egyébként. De megriad az ember ennek a lehetőségétől is. Tehát önmagában a helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy egy ilyen létező, nem létező, nem felfedett, félig titkos vagy teljesen titkos vagy talán nem is létező ukrán terv ilyen pánikszerű hullámokat tud vetni az európai közvéleményben. Olyan közel vagyunk ennek a lehetőségéhez, tehát hogy a háború egyszer csak berobban egész Európában, ezért mindenki érzi, hogy ez olyan közel van, hogy táptalaját adja ez a helyzet az ilyen félinformációknak. Úgyhogy erről inkább meg kell győződnünk még. A szolgálataink dolgoznak azon, hogy akkor tisztázzuk, hogy tényleg van-e valami atomfegyver-építési terve Ukrajnának.
Egyébként az érdekes, hogy egyre több politikus az, aki a békéről beszél, de talán Mark Rutte NATO-főtitkár fogalmazta meg legpontosabban tegnap a nyugati álláspontot, amikor azt mondta, hogy Ukrajnának az erő pozíciójából kellene megkezdenie a tárgyalásokat Oroszországgal. Tehát a tárgyalásokig vezető utat másképp látják, mint Ön. Mekkora esélyt lát arra, hogy lehet konszenzusra jutni, és, mondjuk, elkezdődhetnek a tárgyalások rövid határidőn belül?
Egy háború ügyében a spekulációnak nincs sok helye, az félrevezet egy országot, a tényekből kell kiindulni. Tehát persze az erő pozíciójából kell tárgyalni, de a háború óta a pozíciók Oroszország javára változtak, és Ukrajna rovására változtak. Tehát jó ötlet, hogy tárgyaljunk az erő pozíciójából, csak az a baj, hogy gyengék vagyunk. És most, ugye, a győzelmi terv arról szól, hogy hogy’ leszünk majd erősek, de hát éppen elveszítjük a háborút! Én szeretem ezeket a politikusi szalonokban megfogalmazott, remek mondatokat, miközben ezrével halnak meg a frontvonalon, mind a két oldalon, de az ukrán oldalon is fiatalemberek, egy ország java esik el éppen, és akkor azokat a tanácsokat adjuk, hogy milyen jó ötlet, hogy az erő pozíciójából tárgyaljunk. Szerintem a jó ötlet az, hogy ne harcoljunk, a jó ötlet az, hogy kössünk békét, vagy legalábbis legyen tűzszünet, és próbáljuk lezárni a konfliktust minél kisebb veszteséggel, és minél jobb perspektívákkal a jövőt illetően. Tehát én azt tudom mondani, hogy az Európai Unió összes többi országának háborús stratégiája van, Magyarországnak meg békestratégiája van. Érdekes módon a tüzet legerősebben az Európai Néppárt fújja. Tehát itt Manfred Weberék azok, akik a legerősebben elkötelezettek a háború mellett. Ugye, az Európai Néppárt egy német párt végül is, és mögötte a CDU, a kereszténydemokraták találhatók, akik meglepő módon a legelkötelezettebb háborúpártiak az egész európai politikai mezőnyben.
Ha már említette az Európai Néppártot, ez a konfliktus Budapest és Brüsszel között pártpolitikai alapon is kiéleződött ezen a héten. Az Európai Néppárt ugyanis közzétett egy olyan posztot a közösségi médiában, amelyen Ön szerepel egy piros háttér előtt, a felirat pedig az, hogy ideje távozni. Ennyire nyíltan eddig ezt még nem mondta ki az Európai Unió legnagyobb pártcsaládja. Hogyan értékeli ezt a fordulatot, ezt a lépést? Minek tulajdonítható ez egyáltalán?
Biztos benne van a háború is, amiről eddig beszéltünk. Ugye, a magyar álláspont, mint mondtam, nem a háború folytatásáról szól, hanem én föl is vetettem ezt a javaslatot, hogy itt az ideje a tárgyalásnak, és jó lenne, hogyha a német kancellár meg a francia elnök akár a maguk, akár Európa nevében elkezdené a tárgyalásokat az oroszokkal, még mielőtt az amerikaiak a színre lépnek. A néppárt más állásponton van. És nyilván, hogy ők Magyarországon az én távozásomat és ezzel kormányváltást követelnek, abban benne van a háború is. De benne van jó néhány más dolog is. Az Európai Néppárt egy olyan Európát képzel el, ami rossz a magyaroknak. És mi, én, a kormány ez ellen harcolunk évek óta. És az Európai Néppárt valóban egy szintet lépett, legutóbb a múlt heti vagy két hete történt európai parlamenti vitában láthattuk, ők bejelentették a saját igényüket. Azt mondták, ez a kormány menjen, ez a párt meg jöjjön; az Európai Néppárthoz tartozik ez a Tisza-féle párt, jöjjön az új párt, és a régi kormány vigye magával azt a politikáját, ami nem tetszik Brüsszelnek, az új meg csináljon egy olyan politikát, ami tetszik Brüsszelnek. Tehát engedje be a migránsokat, lépjen be a háborúba, fogadja el a genderideológiát, és szüntesse meg a gyerekvédelmi rendszert Magyarországon. És van egy csomó gazdasági követelésük is: ne adóztassuk meg a multijaikat, ne gyötörjük a bankjaikat, szóval amit ismerünk. Tehát évek óta zajlik ez a csata. Valóban az a helyzet, hogy Brüsszel saját maga által kinevezett helytartóként, megbízottként ideküldött kormányt akar látni a mostani kormány helyett. Ezt a magyarok majd eldöntik. Ez még soká lesz, most még addig több mint másfél év van hátra. Én a kampány helyett most inkább azt mondanám, hogy dolgozzunk, és a brüsszelitől különböző politikánkat a gazdaságban és a külpolitikában is vigyük sikerre. És ez a mi helyes válaszunk. Bakfitty – mondaná egy Petőfi-vers vagy valami hasonló valahogy 1848-ban, 1849-ben, nehogy má’ a németek mondják meg, hogy mi legyen Magyarországon.
Beszélünk majd mindjárt gazdaságpolitikáról is, de említette Ön is, hogy évek óta zajlik ez a csata. Mi lehet az oka annak, hogy ez most éleződött ki?
Bajok vannak az Európai Unióban, és pont azok a bajok jelentik a legnagyobb kihívást, amiben Magyarország más válaszokat ad. Most önmagában persze Magyarország nem kellene, hogy tétel legyen. Tízmilliós ország, nemzeti össztermékünk nem a legmagasabb az Európai Unióban, nem nekünk van a legnagyobb hadseregünk, nem nekünk van a legnagyobb befolyásunk, szóval akár békén is hagyhatnának bennünket. Mondhatnák azt, hogy jó, ők így csinálják, aztán majd meglátjuk a végén, hogy kinek sikerül jobban. Ez akár lehetne egy becsületes, tisztességes, fair verseny is. A probléma az, hogy közben kiderült, hogy amit mi csinálunk Magyarországon, az nagyjából az, amit az európai nép is szeretne látni otthon, és aminek a saját kormányuk épp az ellenkezőjét csinálja. Tehát ma az a helyzet, hogy Európában mindenki a migráció ellen van. Lehet, hogy túlzok, és talán még vannak migrációpárti erők, de a kormányokon kívül ma már senki nem érvel a migráció mellett, normális ember Brüsszelben vagy Európában ilyet nem tesz. Hát a fél karjukat odaadnák azért, ha olyan állapotok lennének migráció ügyben náluk, mint nálunk. Tehát az, hogy egy országban nincs migrációs krízis, mert nem engedjük be őket, miközben ők beleverik a fejüket a falba, hogy hogy’ lehettek ilyen szerencsétlenek, hogy beengedték milliószám a migránsokat, akikkel most nem tudnak mit kezdeni, és csak jönnek, és jönnek, és jönnek. Szóval Magyarország egy példa az európai emberek szemében a saját kormányaikkal szemben. Vagy például föl lehet tenni azt a kérdést, hogy miért van az, hogy Magyarországon, amely messze nem a leggazdagabb ország az Európai Unióban, ebben az országban fizetik a családok a legkevesebb, a legkisebb díjat az áramért meg a gázért, általában a rezsiért. Ez miért van így? És náluk miért nem lehet így? Itt ez a tízmilliós Magyarország ezzel a képességgel, amivel rendelkezik, és itt van a 84 milliós Németország, meg a hatvan-egynéhány milliós, hatalmas Franciaország, óriási ipari erővel, miért van az, hogy Magyarországon kevesebbet fizetnek? Az emberek nem hülyék. Fölteszik ezt a kérdést. Miért van az, hogy az ő kormányaik nyakig állnak a háborúban, miközben Magyarország a béke oldalán van, amin az európai emberek többsége szintén áll? Tehát azt hiszem, hogy Magyarország, miután egyedül vagyunk egyelőre, ezért egy szemet szúró, egy tüske a köröm alatt, egy szálka, ami kellemetlen helyzetbe hozza az európai kormányokat. Én próbálom egyébként ennek a jelentőségét csökkenteni, próbálok elmenni a fal mellett, meg nem provokálom őket, hanem csak azt akarom elérni, hogy hagyjanak bennünket békén, hogy úgy csinálhassuk a dolgainkat, ahogy az nekünk a legjobb. De a vezetők érzik a kihívást, hogy itt nem egyszerűen Magyarországról van szó, hanem arról, hogy az európai politikát, a gazdaságpolitikát, a katonapolitikát, az energiapolitikát, a migrációs politikát, ezeket mind lehetne másképpen csinálni. És a legnagyobb baj velünk az, hogy sikeresek vagyunk. Tehát ránézünk a gazdaságra, és azt mondjuk, hogy Németország stagnál, Magyarországon lesz egy 1,5-1,8 százalékos növekedés. Jövőre nekünk lesz egy 3 százalékos növekedésünk, miközben mindenhol stagnálásról beszélnek, tehát hogy helyben járás lesz. De ugyanígy ezer példát tudok mondani. A migráció például. Miért kell attól félni egy franciának meg egy németnek, hogy este nem engedheti ki a gyerekét az utcára? Miért van az, hogy egy nagy közösségi rendezvényen már vigyázni kell arra, hogy mi történik a tömegben? Miért van az, hogy nő a bűnözés? Miért van az, hogy terrorveszélyben élnek? Miközben Magyarországon ez mind nincs. Tehát az az igazság, hogy akaratunkon kívül mi kihívást jelentünk a többiek számára, amit én próbálok egy visszafogott viselkedéssel inkább valahogy a szőnyeg alatt tartani, mert nekünk nem az az érdekünk, hogy a mellünket verve kiálljunk, és dicsekedjünk, hanem az, hogy elintézzük, hogy mi a saját életünket a saját, nekünk tetsző módon tudjuk intézni. De hát mindegy, most már ez van, és az Európai Néppárt föltett mindent egy lapra. Ugye, mi otthagytuk őket, mert amiket követeltek Magyarországtól, az tarthatatlan volt. Tehát aki az Európai Néppártba belép, az nyilvánvalóan a mostani magyar társadalom érdekei ellen van. Találtak egy pártot, aki belépett, és ezt most hatalomra akarják juttatni, meg végre akarják velük hajtatni azt a programot, amit Magyarország elutasított, mert rossz lenne az itt élő embereknek. Hát ez a csata zajlik. Nemcsak belpolitika van, Brüsszelben is magyar belpolitika zajlik.
Ez a kiéleződő csata hogyan befolyásolja az ország mozgásterét vagy szuverenitását? És azért is érdekes ez a kérdés, mert arról beszéltünk az elmúlt hetekben is többször, hogy a gazdasági semlegesség politikájának a megvalósításához, ahhoz pont erre a mozgástérre vagy a szuverenitásra lenne szükség.
Furcsa módon ez a helyzet, amit most itt negatív módon írtam le, hogy kihívást jelentünk akaratunkon kívül a rossz politikát folytató uniós országok számára, ez azért megnöveli a tekintélyünket is. Tehát a támadások, amelyek érik Magyarországot, azok persze nem kellemesek, személyesen is tudnék erről beszélni, de az országnak se jók természetesen, de mégis megnövelik a tekintélyünket. A múlt héten mégiscsak Berlinben találkozott velem a kancellár. Jövő héten a francia elnöknél vagyok. Tehát jól láthatóan az, hogy mi másképpen csináljuk a dolgokat, és ez sikeres, ez fölértékeli Magyarországot a külpolitika világában. Ráadásul a tegnapi nap legfontosabb híre az, hogy Robert Fico mégiscsak visszatért, ugye, akit megpróbáltak itt valami baloldali aktivista segítségével lelőni, majd egyszer kiderül, hogy milyen konspirációs háttere volt ennek az egész dolognak, de túlélte, és kirobbanó formában tért vissza. És jövő héten már lesz is egy szerb–magyar–szlovák hármas csúcstalálkozó, amely a migrációval foglalkozik majd. Tehát azt akarom mondani ezzel, hogy mindaz a helyzet, amit leírtam, miközben kihívás elé állítja Magyarországot, miközben a brüsszeliek ide akarnak delegálni egy másik kormányt egy másik programmal, aközben megnöveli a tekintélyünket a régióban is, és megnöveli a tekintélyünket az Európai Unióban is. Azt hiszem, hogy a befolyásunk nagyobb annál, mint amit egyébként az ország mérete és tényleges gazdasági, katonai ereje indokolna. Nos, ami a gazdaságot illeti, ott pedig majd a jövő évben mi megindulunk, tehát alakul az a terv, amivel meg tudunk indulni a következő évben, és amivel egy nagy lendületet adunk a magyar gazdaságnak. Lesz nagy csodálkozás, amikor az első negyedéves gazdasági számok majd 2025-ben kijönnek, hogyha azt a húsz-egynéhány pontos tervet, amit lassacskán a közvélemény is megismerhet, megindítjuk. Meg lesz ez a nemzeti konzultáció, aminek nagy jelentőséget tulajdonítok, mert azzal kell megvetni a fundamentumait az új gazdaságpolitikának. Ugye, Európa helyben jár, látja, hogy a világ változik, és alkalmazkodni kellene, de nem tud, vagy nem esik jól neki, vagy nem akar, szóval valahogy nem sikerül, és ehhez képest Magyarország ki fog lőni. Mert mi egy gyors alkalmazkodással a gazdasági semlegesség politikáját meghirdetve és megerősítve el tudunk lépni ebben a versenyben, föltéve, hogyha az emberek is megerősítik ezt majd a nemzeti konzultáción keresztül. Mert egy új gazdaságpolitikának azért vannak nehézségei, nehéz lendületet venni, sokat kell dolgozni, némi kockázat is van, és ebbe csak akkor szabad belevágni, hogyha az emberek is támogatják ezt, és elfogadják, hogy Magyarországnak egy saját úton járó gazdaságpolitikát érdemes folytatnia.
Ha a három pillérről beszélünk, amellyel kapcsolatban, ugye, döntés született a héten a gazdasági semlegességbe illeszkedve. Azt látjuk, hogy melyek a nagy politikai dimenziói ennek a programnak és a gazdasági semlegességnek. De hogyha a konzultációra is gondolunk, ezt érdemes megnézni az emberek mindennapjai szempontjából is, hogy mi a célja ezeknek az intézkedéseknek, vagy mikorra lehet ezeknek az eredményét majd látni.
Van két fundamentuma. Az egyikről beszéltünk, ez a háború. Tehát persze, hogyha háború lesz, akkor azok a tervek, amelyeket mi itt kikovácsoltunk, meg most a nemzeti konzultációban is próbáljuk közös tervvé alakítani, akkor azok asztalfiókban maradnak, mert egy háború idején nem ilyen gazdaságpolitikára van szükség, de azon túl, hogy imádkozunk meg szurkolunk Donald Trumpnak, nagyon bízom is abban, hogy el tudjuk kerülni a háborúba történő belevonódást. Csak ne legyen több győzelmi terv – zárójel. A másik fundamentuma a mi gazdaságpolitikánknak vagy előföltétele az, hogy a migrációtól mindenképpen meg kell védeni az országot. Tehát egy olyan ország, amelyet elárasztanak a migránsok, ahol menekülttáborokat kell létrehozni, ahol be kell engedni tőlünk különböző kultúrából jött embereket, ott nem lehet megcsinálni azt a gazdaságpolitikát, amire most készülünk. Mert a migráció most túl azon, hogy terrorveszélyt, bűnözést hoz magával, meg feszültségeket szít, aközben rengeteg pénzt is felemészt. Tehát most például büntetnek bennünket Brüsszelből, mert nem engedjük be a migránsokat, de az a büntetés még mindig jóval kisebb, mint az a pénzügyi teher lenne, amit azért kellene elviselnünk, mert beengedjük őket. Tehát mindenképpen ki kell maradni a háborúból, és meg kell tartani migránsmentes övezetnek Magyarországot. Ez az alapja a gazdaságpolitikának. És utána jöhet persze a béremelés, mert eljött ennek az ideje, meg a gazdaságban fölhalmozódott teljesítmény ezt indokolja, ezt mondják a munkaadók is. Lakhatás. Drága a lakhatás, ezt olcsóbbá kell tenni, ezért konkrét, elsősorban a fiatalok számára megfizethető lakhatási körülményeket kell teremteni. A családok megsegítésének is eljött az ideje, ebben az új gazdaságpolitikában meg kell kétszerezni a gyerekek után járó adókedvezményt. A Demján Sándor-féle tervvel a kis- és középvállalkozókat meg lehet segíteni, perspektívát lehet nekik kínálni, előre tudnak lépni, be tudjuk őket jobban vonni a gazdasági növekedésbe. Tehát a mindennapi élet szempontjából látványosan mutatkozik majd meg ez az új gazdaságpolitika, hogyha sikerül a konzultációban megerősíteni, és a következő évben egy látványos változás zajlik majd le a mindennapi életben is.
Beszéltünk már arról, hogy az Európai Unióban is szükség lenne egy versenyképességi fordulatra is, és hogy ezzel a problémával gyakorlatilag egyetért mindenki, csak a megoldási utat látják másképp. Mi kellene ahhoz, hogy Európa újra fel tudja venni a versenyt akár Kínával, akár a Távol-Kelettel, akár az Egyesült Államokkal?
A legfontosabb, hogy azt szögezzük le, hogy nem az ész hiányzik, tehát nem intellektuális problémával állunk szemben. Tehát egyre-másra születnek meg azok a tanulmányok, és hangoznak el azok az előadások, amelyek reálisan vetnek számot a helyzettel. Tehát a volt olasz miniszterelnöknek a jelentése, ami Draghi-jelentés néven kísértetként járja be Európát, világosan beszél a bajokról. Tehát nem hivatkozhatnak a döntéshozók arra, hogy valami szellemi értelemben nehezen megoldható feladat előtt állnak, mert ezek meg vannak oldva, tehát leírják, elmondják, mit kéne csinálni. Meg kellene csinálni. Nem tudják megcsinálni. Most annak számos oka van, hogy Nyugaton miért nem tudják megcsinálni, de ez engem kevésbé érdekel, megmondom őszintén, sokkal inkább érdekel engem az, hogy mi, magyarok meg tudjuk-e csinálni. És szerintem azt, amit ezek a tanulmányok, elemzések a versenyképességről írnak, azt meg tudjuk csinálni. Az első és legfontosabb dolog, hogy úgy nem lehet versenyezni, hogy háromszor-négyszer nagyobb energiaárat fizetsz, mint a versenytársaid. Az a verseny esélytelen, abba be se nevezzél, elbuktad, véged van. Hát úgy nem lehet egy amerikai céggel versenyezni, hogy az ő elektromos áramszámlája vagy gázszámlája négyszer-ötször kisebb, mint a tied. Olyan cég nincsen Európában, amelyik ezt ki tudná gazdálkodni. Ez a legfontosabb dolog. A második, hogy nem lehet kibírni a magas adókat. Nyugaton adókat emelnek! Tehát ha a cégeket, a vállalatokat meg az embereknek a jövedelmét megterheled adókkal, akkor elveszíted a versenyképességet. Adót kell csökkenteni! Nyugaton rajtunk kívül szinte senki nem csökkentett adót az elmúlt időszakban. Tehát én abban bízom, hogy mi ezt mind meg tudjuk csinálni. És mi ezt összeraktuk. Ugye, 2010-ben, amikor a nagy córeszban – ha szabad így fogalmaznom – átvettük a kormányzást, hát azóta egy másik Magyarország áll előttünk, hogyha a tőkeerejét nézzük, ha a vállalkozókat nézzük, ha a családok anyagi helyzetét, ha a megtakarításokat. Persze gyötörnek bennünket mindenfajta bajok, de Magyarország 2010-ben elindult egy úton. Most annyiban más a helyzet, hogy közben a világban előállt egy 2010-ben még előre nem látható helyzet, hogy Európa versenyképessége az elmúlt tíz-egynéhány év történései miatt lecsökkent, Amerikáé meg Kínáé feljavult. És Európa erre a helyzetre egy bezárkózással, blokkosodással, védővámokkal, alapvetően egy sündisznóállással reagál, ami rossz. Ha mi is ezt a sündisznóállást vesszük föl, és becsukjuk a szemünket a valóság előtt, és homokba dugjuk a fejünket ahelyett, hogy versenyeznénk, hogy megértenénk, hogy a többiek miért jobbak, beazonosítanánk, hogy hol vannak az előnyeik, azokat utána behoznánk, a saját reformjaink révén mi is előnyösebb helyzetbe hoznánk magunkat, tehát ha nem versenyzünk, hanem bezárkózunk, akkor egyre rosszabbul fogunk élni. Ezért a magyar politikának az a lényege, hogy – amit konnektivitásnak mondunk vagy gazdasági semlegességnek – mindenkivel kereskedni kell, mindenkivel versenyezni kell, minden nemzetközi cégben, amelyik versenyképes, valahogy részt kell vennünk, be kell társulnunk, együtt kell működnünk, hogy a világban keletkező, nagy mennyiségű gazdasági haszonból jusson Magyarországnak is.
A háborúról, a nemzeti konzultációról és az új magyar gazdaságpolitikáról is kérdeztem az elmúlt fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt.