Orbán Viktor előadása a Nemzeti Közszolgálati Egyetem „Európai versenyképesség, magyar gazdasági semlegesség” című konferenciáján

Tisztelettel köszöntöm Önöket! Jó napot kívánok mindannyiuknak!

Tőlem is kérdezték, hogy mi lesz? Mondtam, hát valami lesz. Ez jól mutatja, hogy a műfaj, amiben most itt együtt vagyunk, körülhatárolatlan. Valójában egy egyedi alkalomról van szó. Tíz-egynéhány évente tudunk ilyen rendezvényt tartani, amikor Magyarország az EU-elnökséget adja. Tíz-egynéhány évvel ezelőtt ezt a munkát már egyszer elvégeztük. Hozzákezdtünk ehhez most július 1-jével, de olyan – mint hallhattuk – nemzetközi környülállások merültek föl, amelyek teljesen elterelték a magyar közvéleményt, sőt még a saját magunk figyelmét is arról a munkáról, amit az Európai Unió soros elnöksége jelent Magyarország számára. A rendezvénynek végül is az volna a célja, hogy visszakanyarodjunk a normális kerékvágásba, és arra összpontosítsuk a figyelmünket, ami ennek a félévnek valójában a legnagyobb kihívása. Az ukrán–orosz háború miatt a magyar elnökség kezdetén egy békemisszióval próbálkoztunk, utána megérkeztek a közép-európai árhullám Magyarországot is elérő tarajai, árvízi védekezés következett, gyakorlatilag az európai uniós rotációs elnökségünk céljáról, céljairól, feladatairól néhány diplomáciai híradáson kívül más nem is tudósított bennünket. Márpedig komoly dologról van szó, mert egy szokatlanul nehéz időszakban vette át Magyarország az Európai Unió soros elnökségét, és azt gondoltuk, hogy a helyszín – amihez gratulálok – és a közönség kifejezetten alkalmas arra, hogy komolyan beszéljünk arról, ami ide a hátam mögé írva vagyon: „Európai versenyképesség, gazdasági semlegesség.” Mind a két kifejezés, a versenyképesség és a gazdasági semlegesség is olyan kifejezések, amelyekkel a közeljövőben sokat fogunk majd találkozni. Ebben az előadásban, amire most engem fölkértek, én erről a két dologról fogok beszélni.

A versenyképességgel könnyebb dolgom van, mert a versenyképességet az ember maga elé tudja képzelni, adják magukat a könnyű képzettársítások, látjuk a futóversenyt, van győztes, van élboly, és vannak lemaradók. A versenyképességet nagyjából így kell elgondolni. Beletörik a bicskánk, mert nehezebb ügy a gazdasági semlegesség. Igaz, hogy – mint hallani vagy látni fogják majd – a versenyképesség sem olyan egyszerű, mint ahogy ezt most itt hirtelen definiáltam, de a gazdasági semlegesség egy sokkal nehezebb feladat. Ez egy furcsa, jelzős szerkezet. A semlegesség szót ismerjük, néha a politikában is használjuk, de ha a semlegesség szót hallom, akkor először az jut eszembe, hogy Ausztria, Svájc, tehát nem gazdasági összefüggésben, hanem sokkal inkább geopolitikai vagy politikai összefüggésben ötlik föl az ember fejében. Ma azonban ezzel a rendezvénnyel teszünk egy kísérletet arra, hogy ezt a kifejezést, a gazdasági semlegesség kifejezését bevezessük a magyar politikai életbe és a gazdaság területére is. Mit csinál a modern korban az ember, ha definíciós problémái vannak? Fölüti a ChatGPT-t. Én is ezt csináltam. Adtam oda egy utasítást: írj egy beszédet a gazdasági semlegességről, mondtam a gépnek, hozzátéve: harcos, elszánt stílusban Magyarország miniszterelnöke nevében. Egy percen belül ki is dobott egy beszédet.

Jó kis beszéd ez. Az első bekezdését rögtön fel is olvasom, mit gondol a gép a gazdasági semlegességről. „A világ minden sarkából összecsapások zaja hallatszik. Gazdasági hatalmak feszülnek egymásnak, ahogy az erőforrásokért vívják a jövő harcát. De mi, magyarok nem sodródhatunk vakon ebben a vihart kavaró folyamatban. Nemzetünk sorsa és jövője a kezünkben van, és itt az idő, hogy kijelentsük, Magyarország a gazdasági semlegesség zászlaját emeli magasba.” Lepontoztam, ha 1-től 5-ig osztályozok, 4-es a beszéd, amit a gép írt. Zárójelben jegyzem meg, hogy a szövegírók állása veszélyben van, ebből is látható, sőt azt gondolom, hogy az újságíróké még inkább. Ha az ember azonban a gép által adott választ elolvassa, ami attraktív, rögtön észreveszi, hogy valójában azonban ez inkább kevés. Van egy olyan furcsa érzése, hogy ezek a szavak, ezek a gép által írt szavak és mondatok konganak. És valóban így van. Elég üres ez így. Ezért nem is hagyatkozhatunk csupán a ChatGPT-re, hanem nekünk magunknak kell ma mélyebbre ásnunk, hogy a gazdasági semlegesség koncepcióját jobban megértsük, illetve megalapozzuk.

Kezdjük azonban a versenyképességgel. Azt talán Önök is tudják, hogy a magyar elnökség, az európai magyar elnökség programjának középpontjában a versenyképesség gondolata áll. Azt vettük a fejünkbe, hogy miután Európa legnagyobb problémáját ma a versenyképesség csökkenésében látta Bóka János és az ő szakmai stábja, e köré építsük fel a programunkat. És arra a merész következtetésre jutottak a miniszter úr csapatai, hogy nem elég beszélni a versenyképesség javításának lehetőségeiről, hanem rá kellene venni az európai vezetőket arra, hogy egy november 7-én vagy 8-án Magyarországon esedékes, nagy találkozó keretében kössünk egymással egy versenyképességi paktumot. Ez a célja a versenyképesség frontvonalba állításának. Nem olyan egyszerű eljutni egy ilyen paktumig intellektuálisan sem, hiszen össze kell hozni a versenyképességnek azt az értelmezését, és jó néhány jelentős intézkedést, amiben mindannyian, minden európai uniós tagállam egyetértünk. De vannak még ezen kívül más útvonalakadályok vagy kátyúk is, gyerekesen viselkedő európai uniós miniszterek és biztosok, akik hol eljönnek, hol nem, az ember maga sem tudja pontosan, kik jönnek, és kik nem. Azt hiszik nyilván, hogy kiszúrnak velünk, pedig csak magukat nevettetik ki, mégiscsak az Európai Unió egy óvodánál azért komolyabb dolog. De a helyzet, a versenyképességi helyzet – dacára az időnként komolytalan politikusi viselkedésnek – valójában rendkívül komoly aggodalomra ad okot.

Nehéz előhozakodni ezzel, mert abban a pillanatban, ahogy az ember az Európai Unió versenyképességének hanyatlásáról kezd beszélni, két politikai problémával találja magát szembe. Először is általában jelentős bajokról beszélni az Európai Unióban nem szokás. Tehát Brüsszelben ez neveletlenségnek minősül. Tehát az Európai Unió belső kommunikációs kultúrája arra épül, amire valaha a francia királyi udvarok kultúrája is épült: összejövünk, és akkor az értékeinkről, az egységről kell mondani mindenféléket, és aki szebben mondja, az áll előrébb a sorban, az kap nagyobb elismerést. Tehát általában bajokról, kihívásokról, sőt általános hanyatlásról beszélni, ez tabutémának minősül a brüsszeliták buborékjában és világában. Másfelől, miután jó száz évvel ezelőtt megírták a Nyugat hanyatlásáról szóló alapvető filozófiai munkát, akármilyen csökkenésről, gyengülésről, hanyatlásról beszél az ember, rögtön beleteszik, belesodródik egy ilyen ideológiai értelmezési keretbe, és könnyen megkapja a Nyugat-ellenes kategóriát. Ezért általában a versenyképesség hanyatlásáról beszélni önmagában is kockázatos dolog. De most, ha mentőangyalunk nem is, talán Draghi úr tiltakozna, ha őt így hívnánk, ha mentőangyalunk nem is, de segítségünk azért érkezett, mert az Európai Unió fölkérte, azt hiszem, az Európai Bizottság fölkérte az Európai Központi Bank volt elnökét, későbbi olasz miniszterelnököt, hogy írjon egy jelentést az európai versenyképesség állapotáról. Ez egy vaskos dokumentum. Nem tudom, az olvasás szokás-e még az egyetemisták világában, ha szokás, akkor mindenkinek ajánlom, hogy húzza maga elé, és rágja át magát rajta. Azt nem mondom, hogy az egészen, mert ez több száz oldal, de az izgalmasabb részeit mindenképpen érdemes megolvasni, meg- és elolvasni, mert olyasmiket talál ott az ember, amiket az egyszerű, mindennapi politikai vagy gazdasági kommunikációban lehetetlen elmondani. Szóval itt ez a Draghi-jelentés, amit mégiscsak egy feddhetetlen brüsszelita írt, ráadásul egy alapító tagállam volt miniszterelnökéről beszélünk, és bár talán Budapestről ez Önöknek nem evidens, de más súllyal esik latba az, amit egy alapító tagállam polgára, vezetője mond, és a később csatlakozott országok vezetői mondanak.

Azoknak, akik meg akarják spórolni az elolvasást, néhány pontban kigyűjtöttem a legfontosabb megállapításokat, mit mond az Európai Központi Bank volt elnöke, volt olasz miniszterelnök a mi Európánkról, a mi Európai Uniónkról, a mi versenyképességünkről. Pontokba szedem. Ezért a túlzott leegyszerűsítésért nem én vagyok a felelős, hanem a szerző. Az EU gazdasági növekedése az elmúlt két évtizedben tartósan lassabb volt, mint az Egyesült Államoké, miközben Kína gyorsan felzárkózott. Az uniós termelékenység lassabban növekszik, mint a versenytársaké. Ahogy a kapcsolatok normalizálódtak Oroszországgal – ez az ukrán–orosz háborút megelőző két évtizedre vonatkozik –, Európa képes volt kielégíteni az importált energiára vonatkozó igényét, vezetékes gázzal alapvetően, amely 2021-ben az EU földgázimportjának körülbelül 45 százalékát tette ki. Azt mondja Draghi úr, Draghi elnök úr, hogy ez a viszonylag olcsó energiaforrás azonban mára eltűnt. Az Európai Unió több mint egy év teljes GDP-növekedését veszítette el ezzel. Az Európai Unió a teljes éves GDP-növekedését elvesztette emiatt, miközben jelentős pénzügyi forrásokat kellett átcsoportosítania energiatámogatásokra, és a cseppfolyósított földgáz behozatalához szükséges új infrastruktúra kiépítésére. Azt mondja Draghi elnök úr, hogy az Európai Unió vállalatai ma kétszer-háromszor magasabb villamosenergia-árakkal dolgoznak, mint az Egyesült Államokban, a földgázárak négyszer-ötször magasabbak Európában, mint az Egyesült Államokban. Azt mondja az elnök úr, hogy bár az energetikai átállás – nyilván fosszilisról zöldre – fokozatos lesz, a fosszilis tüzelőanyagok a következő évtizedben továbbra is központi szerepet fognak játszani az energiaképzésben, ami a végfelhasználók számára folyamatos áringadozást és kiszámíthatatlanságot jelent majd. Aztán azt is mondja az elnök úr, hogy az Európai Unió világkereskedelmi részesedése csökken, Európa pozíciója a jövőbeli növekedést meghatározó fejlett technológiák terén folyamatosan romlik. Az EU vállalatainak több mint 60 százaléka, tehát az Európai Unióban működő vállalatok 60 százaléka a különböző szabályozásokat a beruházások legfőbb akadályának tartja. A kkv-k 55 százaléka a szabályozási akadályokat és az adminisztratív terheket jelöli meg legnagyobb kihívásként. Ma találkoztam az Eurochambres-nek a vezetőjével is, aki ugyanezeket a problémákat jelölte meg első helyen. Azt mondja Draghi úr, kicsit kiterjesztve az eddigi mondandóját egy történeti távlatra, hogy Európa modern történelme során először lép be egy olyan időszakba, amikor a nemzeti össztermék-növekedést nem a munkaerő folyamatos növekedése támogatja. A pozitív nettó migrációs egyenleg – a pozitív az itt nem értéktartalmat jelent, hanem csak egy matematikai kifejezés, tehát a pozitív nettó migrációs egyenleg – nem képes kompenzálni az EU népességének természetes csökkenését. Azt is mondja az elnök úr, hogy az Európai Unió és az USA közötti növekvő termelékenységi szakadék fő mozgatórugója a digitális technológia volt, és úgy tűnik, hogy Európa lemaradása tovább nő. 2021-ben az Európai Unió vállalatai körülbelül feleannyit költöttek kutatásra és fejlesztésre a nemzeti össztermék arányában, mint az Egyesült Államok vállalatai. És így tovább, és így tovább.

Dekarbonizáció. Azt mondja az elnök úr, hogy az európai zöld megállapodás alapja az új zöld munkahelyek létrehozása volt, itt a Green Deal-ről beszélünk. Tehát az volt az indoklás, történet, mese, ízlés szerint válogassanak a kategóriák közül, hogy az új zöldpolitika új zöld munkahelyeket hoz létre. Azt mondja az elnök úr, azonban a kezdeményezés, az európai zöld megállapodás, mint kezdeményezés politikai értelme megkérdőjeleződik, ha a dekarbonizáció Európa iparosodásának visszaeséséhez vezet, mert ennek eredményeképpen valójában az ilyen munkahelyeket más országokba helyezzük át. Tehát ha nincs összehangolva a zöldátmenet az iparpolitikával, akkor valójában kimegy a termelés Európából, és a munkahelyeket is magával viszi, és nem új munkahelyek jönnek létre, hanem a gazdasági teljesítmény zsugorodik. Az európai cégek – mint ma reggel is hallhattam – fele az energiaköltségeket tekinti a beruházások második legfontosabb akadályának. Mellbevágó a következő megállapítás: még ha teljesülnek is a megújuló energiaforrások telepítésére vonatkozó célkitűzések, mármint az Európai Unióban, az előrejelzések szerint 2030-ig nem csökken jelentősen azoknak az óráknak az aránya, amelyekben a fosszilis tüzelőanyagok határozzák meg az energiaárakat. Ez azt jelenti, hogy a Green Deal ebben a pillanatban munkanélküliséget okoz, és valójában nem eredményez olcsó energiát, mert továbbra is a fosszilis üzemanyagok ára határozza meg az energia árszintjét. Van némi biztatás is ebben a jelentésben magyar nézőpontból. Foglalkozik az akkumulátoriparral Draghi elnök úr, és azt mondja, hogy ez az iparág az Európai Unióban javuló kilátásokat mutat, ami azt bizonyítja, hogy a fókuszált politikai erőfeszítés sikeres lehet – zene a magyar fülnek! – még akkor is, ha nem az európai uniós szereplők profitálnak ebből a legjobban. Vagyis magyarul még akkor is érdemes csinálni. Az akkumulátorfejlesztéshez nyújtott állami támogatás kulcsfontosságú volt Európa pozíciójának megerősítésében, az erre a technológiára fordított közfinanszírozás az elmúlt évtizedben évente átlagosan 18 százalékkal nőtt Európában, bár Európa így is csak Japán és Dél-Korea mögött áll az erre a technológiára vonatkozó szabadalmi bejelentések terén, vagyis itt további erőfeszítéseket, iparfejlesztési erőfeszítéseket érdemes tenni.

Az autóiparra nézve azt mondja az elnök úr, hogy az autóipar az uniós tervezés hiányának egyik legfontosabb példája, amely iparpolitika nélkül alkalmazza az éghajlatpolitikát. Ez nagyon fontos megállapítás, bár ilyen brüsszelita nyelven van ez így mondva, tehát az a lényeg, hogy az éghajlatpolitika ugyan elsőbbséget élvez, és érdemes abból levezetni a többi szakpolitikát, de nemcsak érdemes, hanem le is kell vezetni. Ha nem vezetjük le, hogy milyen iparpolitika áll összhangban az éghajlatpolitikával, hanem egész egyszerűen lesöpörjük az asztalról az iparpolitikával foglalkozók véleményét, ami ma a gyakorlat egyébként az Európai Unióban, akkor egy olyan éghajlatpolitikát valósítunk meg, amely valójában tönkreteszi az iparunkat. Az Európai Unió nem követte az ambíciókat, mármint a zöldátállás és az éghajlatpolitika ambícióit, az európai beszállítói lánc átalakulásának összehangolt ösztönzésével, ezért az európai vállalatok már most is piaci részesedést veszítenek, és ez a tendencia felgyorsulhat. Nem untatom Önöket tovább Draghi elnök úr szavaival.

Mindenesetre csak annyit szerettem volna mondani, hogy az a fölismerése a Bóka János vezette minisztériumnak és EU-elnökségnek, hogy a magyar elnökség középpontjába a versenyképességet kell állítani – ez erős visszaigazolást kap ebből a jelentésből. A jelentésnek van egy második része is, azt nem ajánlom olvasásra, nem is mondom, hogy felesleges, de a második része a Draghi-féle jelentésnek, miután leírja ezeket a szörnyűségeket, ami után az ember lényegében az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, azt mondja, hogy de van erre megoldás, és javaslatokat tesz. Ezeket most azért nem ismertetem, mert ezeknek egy része egybevág azzal, amit mi gondolunk, talán kellő szerénységgel mondhatom, egybevág azzal, ami a magyar nemzetgazdaságnak is érdeke, és vannak olyan javaslatai, amelyek nem vágnak egybe. Alapvetően egy föderalista megoldási irányban látja a megoldást az elnök úr, de szerintem az majd egy másik konferencia témája lehet, hogy mi a megoldási javaslat. Ma az a fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy új helyzet van. Az Európai Unió versenyképessége olyan ütemben romlik, amit a magyar gazdaság egész egyszerűen nem bír ki. Tehát Magyarországnak válaszolnia kell mindarra, amit az előbb itt Draghi elnök úr idézeteivel próbáltam alátámasztani.

Nincs kétségünk afelől, hogy a világgazdaság megváltozott az elmúlt években, súlyponteltolódás történt, ezt Orbán Balázs a kormányban világrendszer-váltás kifejezéssel szokta leírni. A miniszterelnök, aki romantikusabb hajlamú, „két Nap van az égen” címmel szokta ugyanezt megjelölni, és a jegybankelnök környékén pedig rendszeresen halljuk a figyelmeztetést, hogy „vigyázó szemetek Ázsiára vessétek a következő évtizedekben.” És valóban, az ázsiai országok egymás közötti kereskedelme a világkereskedelem egészéhez mérten eddig a világkereskedelemnek körülbelül 15-16 százalékát tette ki, és minden előrejelzés szerint az ázsiai országok egymás közötti kereskedelme a teljes világgazdasági kereskedelem 60 százalékára fog növekedni belátható időn belül. Ez a jövő. Nyilvánvaló, hogy a dinamika Ázsiában van. Ott a legtöbb pénz, a legnagyobb bankok, a legnagyobb befektetési alapok, a legnagyobb vállalatok, kutatóintézetek, egyetemek, innovációk és szabadalmak. Ez a folyamat nem megállítható. Érdekes előadás lenne arról is hallani valamit, hogy ez miért alakult így, és hogyha ebben kihívást lát a Nyugat, akkor miért tette lehetővé, hogy ez megtörténjen, de ez szétfeszítené a mai találkozónk kereteit. Talán csak annyit mondanék, hogy miután – ha nem tévesztem el az időpontot, talán Gottfried Péter meg tud ebben erősíteni, hogy – 2001-ben az történt, hogy Kínát fölvették a WTO tagjainak a sorába, és ezzel gyakorlatilag beemelték a világkereskedelem azon rendszerébe, amelyben méreteinél, potenciáljánál fogva azt az utat járta be, amiről most itt beszéltem Önöknek. Ezek talán tudott dolgok. Az érdeklődőbb diákok és tanárok ezekről mind hallhattak.

Ami talán kevésbé tudott, hogy mi a mi válaszunk, mi a Nyugat válasza erre a jelenséghalmazra? Ha egy szóban akarom összefoglalni, akkor azt mondhatom, hogy a Nyugat válasza a blokkosodás. A világgazdaság megváltozására olyan választ próbálunk adni, amely hatalmi blokkok létrehozásához vezet. Egyszerűbben fogalmazva, a keleti és a nyugati gazdaságot – ha úgy tetszik –, a nyugati és a keleti világgazdaságot próbálják elválasztani időnként a vasfüggönyre emlékeztető vehemenciával és érvrendszerrel. Politikusként azt mondhatom, hogyha nem ilyen elegánsan beszélünk, hogy blokkosodás, hanem a saját nyelvünket használom, akkor a Nyugat olyan választ adott a világgazdaság átalakulására, amely nem más, mint visszatérés a hidegháború logikájához. Valójában azzal próbálkozunk, azzal próbálkoznak Brüsszelben és Washingtonban is, hogy életre keltsék a XX. századot. Valójában ezzel kettétörik a világgazdaságot. Az egységes világgazdaság helyett két fél-világgazdaság rajzolódik ki a szemünk előtt. Ez a valóság. Nem lehet, meg így is alakulhat – ez történik minden nap, minden héten, minden döntéssel. A kérdés az, hogy mit válaszol erre a Kelet. A Kelet egy darabig küzdött azzal, hogy ezt a folyamatot megakadályozza. Jól emlékszem olyan Kínában tartott nagy konferenciákra, ahol Kína váratlanul a WTO legfőbb védelmezőjeként jelent meg, és általában a multipoláris világgazdasági rend szószólójaként tűnt föl, és valószínűleg komolyan is gondolták, hogy a Nyugat oldaláról fölmerülő blokkosodási válasz zárójelbe tehető. De ha most megvizsgáljuk, hogy mi történik tőlünk keletre, akkor azt láthatjuk, hogy gőzerővel zajlik egy saját pénzügyi rendszernek a kiépítése. Ha megpróbáljuk megfejteni az ottani döntések mögötti végső mozgatórugót, akkor azt fogjuk találni, hogy arra törekednek, hogy a dollár alapú világgazdasági elszámolási rendszer helyett, kiépítsenek egy nem dollár alapú elszámolású, keleti pénzügyi rendszert. És ha ez bekövetkezik, márpedig nincsenek ettől messze, akkor a kettévált világ létre is jön, két pénzügyi rendszerben fogunk létezni. Érdekes statisztikai adatokat találhatnak az érdeklődők arról, hogy a kínai külkereskedelem dollárban elszámolt részaránya hogyan csökkent a jüanban elszámolt részarányhoz képest. Ennek nemcsak elméleti következményei vannak. Most nagyot ugrok absztrakciós szintet tekintve lefelé, hogy amikor kettéválik egy korábban egységes világgazdaság, akkor mi mivel találkozunk. Nyilván túl voltak a vizsgaidőszakon, és örültek, hogy elmehettek végre, és nem a gazdasági híreket bújták 2024 júniusában a tisztelt diákok, ha azonban ezt tették volna, akkor elolvashatták volna a Reuters – tehát nem a kínai hírügynökség, nem Moszkva, hanem a Reuters – azon oknyomozó, nagy tanulmányát és jelentését, amely arról ír, hogy a COVID időszakában az amerikaiak milyen ipari dezinformációs kampányt építettek föl és finanszíroztak a kínai vakcinák használata ellen. Tehát amikor a világgazdaság kettéválik, amikor az technológiailag sem egységes többé, hanem mindenki a saját technológiájának próbál teret nyitni, akkor ez nemcsak egy elméleti, közgazdasági vita marad, ez beköszönt hozzánk, bekopog a politikusok ajtaján, levonjuk a politikai konzekvenciákat, erőforrásokat helyezünk ebbe a harcba, és megindul egy olyan küzdelem, amely az idősebbeket itt talán emlékezteti az 1990 előtti szovjet vs. kapitalista világgazdaság-részek közötti versenyfutásra. És ha a tegnapelőtti híreket is kinyitják, akkor ott meg azt láthatják, az amerikaiak eldöntötték, hogy 1,6 milliárd dollárt fognak elkölteni hamarosan a Kína elleni információs háborúra. Ide is jut majd belőle, ne lepődjenek meg, hogyha a magyar nyilvánosságban ezzel majd találkozunk. De ez nem az én dolgom, hanem a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökéé, illetve munkatársaié.

Mi az Európai Unió válasza? Láttuk, mit csinál a Kelet, láttuk, hogy hogyan válaszolt a Nyugat, hogyan válaszolt erre vissza Ázsia. Mit csinál ebben a helyzetben, amit itt a Draghi-jelentés is körvonalaz a számunkra, az Európai Unió? Az Európai Unióban két irányzat létezik jelen pillanatban. Ezek nem tudnak egymással dűlőre jutni, minden vitában ott van ennek az alapvető gondolkodásbeli különbségnek a lenyomata. Az egyik irányzat, amit úgy neveznék, hogy a transzatlanti fél-Európai Unió, a transzatlanti irányzat hívei, akik mintegy az Európai Tanácsnak talán a felét is kitehetik, ők azt mondják, hogy vegyük tudomásul, hogy fél-világgazdaságok vannak. Európának az a dolga, hogy a nyugati térfélen foglalja el a helyét az Amerikai Egyesült Államokkal együtt, ezért egy transzatlanti világgazdaság felépítésében vegyen részt, ami azt jelenti az itt leírtak szerint, hogy tagozódjunk be a most komoly versenyelőnnyel rendelkező Amerikai Egyesült Államok alá. Ez a transzatlanti válasz. Magyarországon is vannak ennek képviselői. Az elmúlt napokban én is olvastam magyar vezető politikusokat, akik emellett érvelnek. Van egy másik álláspont is, az pedig azt mondja, hogy európai stratégiai autonómiára van szükség. A francia elnök vezette be az európai politikában ezt a gondolkodásmódot és kifejezést. Ők azok és a körülöttük elhelyezkedő országok, akik nem egy transzatlanti gazdasági rendszerbe való betagozódásban látják Európa jövőjét, hanem egy stratégiai autonómiában, ahol Európa a saját érdekeinek megfelelően alakítja az összes többi szereplőhöz a saját viszonyát. Nyilvánvalóan nekünk, magyaroknak történelmi ösztönrendszerünk alapján is a második a szimpatikus. Milyen kár, hogy az sem fog működni! Ugyanis sajnos a stratégiai autonómia gondolata csupa olyan vezetők részéről érkezett meg, akik ennek részeként egy föderális Európát képzelnek el. Tehát nem nemzeti alapon álló stratégiai autonómiáról beszélnek, hanem egy föderális Európát látnak, amelynek stratégiai autonómiája van.

Az én meggyőződésem szerint – bár ez a vita nincs lezárva, tehát kérem Önöket, hogy kellő bizalmatlansággal vagy kritikai megközelítéssel viszonyuljanak ahhoz, amit mondok –, szerintem a föderális Európa egy olyan vágyálom, amely súlyos hajótörést fog szenvedni. Másképpen fogalmazva van három probléma, három fal, amibe bele fog ütközni, sőt már bele is ütközött, ezért ennek az erőltetése, stratégiai autonómia föderális alapon szerintem egy lehetetlen, fából vaskarika gondolat. Bele fog ütközni a föderális Európa, és ezért valójában már vesztésre is áll a migrációs kérdésben. Nem lehet közös, föderális migrációs álláspontot létrehozni a migrációban, mert a tagállamok érdeke, megközelítése, ösztön- és értékvilága annyira sokszínű, hogy abból nem lehet föderális migrációs politikát csinálni. Bele fog ütközni a jóléti falba is, ugyanis föderális alapon csak gyenge európai uniós gazdasági teljesítményre leszünk képesek, legalábbis az elmúlt időszak ezt igazolja, ezért túl sok ország lenne, amely veszít az életszínvonalából, és azt meg akarja védeni, ezért egy föderális Európával mindig szemben érvel majd. Hogyha nem akarják, hogy rébuszokban beszéljünk, akkor idézzék maguk elé, mondjuk, Hollandia képét. És van egy harmadik fal is, amibe a föderális elképzelések beleütköznek, ami egyébként a Draghi-jelentés egyik javaslati pontjaként is szerepel, habár mi nem vagyunk tőle boldogok, ez pedig a hitel, a közös hitelfelvétel fala, hiszen egy föderális Európát finanszírozni kell, pénzünk meg nincs. Ilyenkor mi a megváltó ötlet? Hát akkor más pénzét kell erre a célra használni! Ezt hitelnek hívják. Vegyünk föl közösen hitelt, lehetőleg jó sokat – ezt mondja Draghi elnök úr is. De vannak olyan tagállamok az Európai Unióban, most Magyarország a maga mérete miatt nem játszik itt döntő szerepet, bár zárójelben jegyzem meg, hogy az alkotmány nekünk nem teszi lehetővé, hogy ilyen közös hitelfelvételekben részt vegyünk, vagy csak rendkívüli esetekben, de vannak rajtunk kívül testesebb, erőteljesebb államok is, amelyek számára gazdasági öngyilkosság lenne a közös hitelfelvétel elfogadása. Sosem fogják elfogadni. Tehát a föderális Európa ennek a három falnak ütközik neki: a migráció, a jólét és a közös hitelfelvétel falának, ezért ha stratégiai autonómiát akar az Európai Unió, akkor azt nem föderális alapon, hanem kizárólag nemzeti alapon lehetne létrehozni, a nemzetek szövetségeként elképzelve az Európai Uniót.

Ilyen fordulatok már vannak is, egyes országokban bekövetkeztek nemzeti fordulatok. A nacionalizmus szót tilos használni Európában, stichje van, ezt most tegyük félre, a patrióta fordulat ugyanazt jelenti, de ezt lehet használni. Patrióta fordulat van mindenhol, vagy legalábbis ezek az erők erősödnek. Ilyen fordulat következett be Hollandiában, Olaszországban, ennek a szélén billeg Franciaország, és több közép-európai országban is ez a meghatározó tendencia. Összességében tehát azt akarom mondani, hogyha az Európai Unió erre a nagy versenyképességi hanyatlással összefüggő kérdésözönre eredményes választ akar adni, akkor a stratégiai autonómia mellett kellene érvelnie, de nem föderális, hanem nemzeti alapon. Azonban ez a gondolat nincs többségben Brüsszelben, sőt kisebbségben vagyunk. Tulajdonképpen számszerűleg nem is, de hatalmi pozíciókat tekintve jelentős kisebbségben vagyunk. Ezért én nem remélem azt, hogy az Európai Unió talál a versenyképesség hanyatlására egy olyan közös választ, amiben ha Magyarország osztozik, azzal megoldjuk a magyar versenyképesség problémáját is. Ezt nem várhatjuk.

Következésképpen azt a kérdést kell föltennünk, hogyha az unió erre nem képes, akkor mi, magyarok képesek lehetünk-e? Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy képessé tegyük magunkat, először is le kell számolni a tabukkal, és most fölhasználva a Draghi-féle paravánt, a Draghi-féle jelentés paravánját, néhány dolgot le kell szögezni. Az első, hogyha az Európai Unió visszatér a blokkosodáshoz, akkor Európában mindenki tönkremegy. Ezért kormányzati szinten is érdemes kimondani, hogy a blokkosodás ellentétes az Európai Unió tagállamainak vagy a legtöbb tagállamának érdekével. Érdemes azt a tabut is ledönteni, amely a múlt és a jövő közötti összefüggést mutatja, vagyishogy ebben az új világban, ami előttünk kirajzolódik, nincs más dolgunk, csak kis korrekciókkal folytatni azt, amit korábban is csináltunk. Ez nem igaz! Új világ van, ezeknek új problémái vannak, és a múlt válaszai nem adnak megoldást ezekre a problémákra. Érdemes kimondanunk, hogy a XX. századot nem lehet életre kelteni, és mindenfajta hagymázas, ideologikus megközelítések helyett a józan ész hangjára van szükség, új gazdaságpolitikát kell hirdetni, vagy legalábbis egy új fejezetet az európai gazdaságpolitikában.

És itt érkeztünk meg a mai előadásunk második témájához, a gazdasági semlegességhez. Vagyis a feladat Magyarország számára, ha már ezt Brüsszel – mint mondtam – nem képes elvégezni, a feladat Budapest számára, hogy megfogalmazza, hogy mi is volna az a semleges gazdaságpolitika, ami az itt leírt világgazdasági helyzetben esélyt ad a sikerre, esélyt ad a gazdasági versenyképesség javítására. Magyarországnak mindig föl kell tennie a kérdést, ha valamit elsőként fogalmaz meg, hogy indokolt-e, hogy ő legyen az első. A szerénység, alázat, méretproblémák szólnak itt érvek amellett, hogy inkább várjuk meg, amíg mások hozakodnak elő az éles meglátásaikkal. De ez a mostani kérdéskör, a gazdasági semlegesség egy olyan ügy, amelyben Magyarországnak talán indokolt elsőként megszólalnia, és érdemes vállalni azt a szerepet, hogy a gazdasági semlegesség elméletét és gyakorlatát megfogalmazza, és aztán meg is valósítsa Magyarországon. Ennek szerintem az lehet az oka, mármint hogy Magyarország tűnik erre leginkább alkalmasnak, mert Magyarország hosszú évek óta ideológiamentes gazdaságpolitikát folytat. Tehát a gazdasági semlegesség, bár nem tudtuk, hogy ezt így hívják, de az életünk és a napi gyakorlatunk részévé vált az elmúlt évek során. Gondoljanak például a járványra! Amikor az Európai Unió országai számára evidens volt, hogy csak nyugati, leginkább amerikai vakcinákat szabad használni, Magyarország pedig azt mondta, hogy micsoda marhaság ez, már elnézést, emberek halnak meg, a világ nemcsak Amerikából áll! Vakcinák, tudósok, kutatóintézetek, orvosprofesszorok máshol is élnek, ők is kifejlesztettek vakcinákat, és miután a világnak nincs elég vakcinája, miért ne örülhetnénk, ha hozzáférünk orosz vagy éppen kínai vakcinákhoz? Tehát Magyarországnak az elmúlt években kialakult egy olyan gazdaságpolitikája, ami leginkább közel van ahhoz, amit gazdasági semlegességnek lehet nevezni. De elég, ha egy másik példára utalok, ez a migráció, ahol szintén azt láttuk, hogy miközben egész Európa az ideológia mentén próbálta megközelíteni a migráció problémáját, Magyarország nem ezt tette, hanem a dolgot magát nézte, és azt mondta, hogy ebből nem kérünk. Tehát amikor a dolgot magát kell nézni, és nem ideológiai szempontból kell valamit megközelíteni, ez esetben a versenyképesség kérdését, akkor abban mi, magyarok jók vagyunk, ha nem tűnik szerénytelenségnek, azt mondanám, hogy talán mi vagyunk a legjobbak.

Akkor beszéljünk arról, hogy mit is jelentene a gazdasági semlegesség? A gazdasági semlegesség lényege mégiscsak az, hogyha kettéválasztják a világgazdaságot, akkor is lesznek olyan területek, nevezzük őket átfedési felületnek, találkozási pontok, áteresztő csatornák, ahol a két világgazdasági rendszer érintkezik. Ez még a legvadabb hidegháború idején is így volt. Elég, ha Bécsre gondolunk, Bécs ilyen hely volt. Tehát a gazdasági semlegesség lényege Magyarország számára az, hogy mi pont azon a helyen vagyunk földrajzilag is, szellemi értelemben is, ahol a különböző világgazdasági rendszerek hiába távolodnak egymástól, szükségszerűen mégiscsak valahol átfedést mutatnak, találkoznak, és a pénzfolyamoknak is áteresztő csatornákra lesz szükségük. Miután Magyarország 2010-ben a liberális gazdaságpolitika helyett végrehajtott egy nemzeti fordulatot, nemzeti kormányunk van, a nemzeti szuverenitás a legfontosabb célkitűzésünk, tulajdonképpen meg is van a semleges gazdaságpolitika hatalmi vagy politikai alapja. Azt én nem állítom, hogy már 2010-ben tudtuk, hogy majd 15 év múlva kettéválik a világgazdaság, de a magyar életösztön, amely mindig is a függetlenség meg a szuverenitás felé hajlott, most éppen kapóra jön nekünk. Nézzük, hogy milyen elveknek, alapelveknek kell a gazdasági semlegességet rögzíteniük, definiálniuk! A gazdasági semlegesség első és legfontosabb tétele az, hogy mi döntjük el, hogy kivel üzletelünk. Tehát ha valakivel üzletelni akarunk, akkor nem egy másik hatalmi központon keresztül üzletelünk, hanem közvetlen hozunk létre kapcsolatokat. A második szempont vagy második alapelv, amire egy gazdasági semlegesség épülhet, hogy azzal üzletelünk, akivel leginkább megéri üzletelni. A gazdasági hatékonyság, versenyképesség szempontját semmi sem előzi meg. A harmadik alapelv lehetne, hogy kimondjuk, hogy csak a saját értékeink alapján tárgyalunk. Ez evidenciának tűnik, de a gyakorlat ma Európában, sőt Amerikában az ellenkezője. Ugyanis árukapcsolások vannak.

Nézzük például az európai uniós pénzügyi támogatás kérdését, aminek a darázsfészkébe most nem nyúlok bele, csak zárójelben jelzem, hogy a helyzet nem úgy van, mint ahogy Önök azt olvasni szokták. De akárhogy is van, a nekünk járó európai uniós pénz egy része ugyan elérhető, a másik része nem. Miért nem érhető el? Mikor függesztették föl? Mikor tették zárójelbe? Amikor Magyarország elfogadta a gyermekvédelmi törvényt, és meg is mondták, hogyha visszavonjuk, máris küldik. Árukapcsolás van. Nagyon fontos, hogy a gazdasági semlegesség nem tűri az árukapcsolást, nem lehet összekeverni ideológiai kérdéseket gazdasági kérdésekkel, ezért nincs woke meg gender meg migrációs, nem tudom, milyen előfeltétel semmilyen gazdasági kapcsolatban. Arra kell törekednünk, hogy a gazdasági kapcsolataink kizárólag gazdaságiak legyenek, és ezért a saját értékeinkből semmit se kelljen föladni a gazdasági kapcsolatok érdekében.

És végezetül fontos alapelv lehet, hogy minden égtáj felé tájékozódni kell. Ez nem könnyű a magyaroknak. Az ilyen magamfajta kálvinisták oktatásában jelentős fejezetet tesz ki annak a történelmi előzménynek a taglalása, hogy a valamikori vándordiákok Sárospatakról – ha már itt van Stumpf István volt alkotmánybíró úr is velünk – és más helyekről is Nyugatra mentek, és az ottani mintákat próbálták utána hazahozni. Tehát a magyarok genetikai rendszerében, ösztönvilágában 400-500 év óta erősen benne van az, hogy a modernizáció valahol tőlünk nyugatra van, és ezért a tájékozódás elsőrendű iránya mindig a Nyugat. De én épp arról beszélek, hogy a világ megváltozott, világrendszer-váltás van, és most tanulja éppen mindenki, így a magamfajták is, hogy a modernitás és a modernizáció nem kizárólagosan nyugati kategória. A modernizációnak számos példáját látjuk a közép-ázsiai világban, az általam említett kínai világban, de a Nyugattal egyébként jó viszonyt ápoló, már korábban sikeres ázsiai országokban, mint Dél-Koreában vagy éppen Japánban. Tehát a modernitás nem kizárólag nyugati kategória. Ha fejlődni akarunk, modernek akarunk lenni, versenyképesek szeretnénk lenni, akkor nekünk ma már a megváltozott helyzet miatt minden égtáj felé nyitottnak kell lennünk. Ez tulajdonképpen az a néhány alapelv, ami a testtartását jelöli ki egy olyan országnak, amely gazdasági semlegességre törekszik.

Mi a gazdasági semlegesség tartalma? Mi lehet? Először is finanszírozási semlegesség. Tehát ha semleges gazdaságpolitikát akarunk művelni, akkor lehetetlen, hogy mindig ugyanarról a pénzpiacról szerezzük be az ország működtetéséhez szükséges pénzügyi eszközöket, hogy magyarul beszéljek: hiteleket. Tehát jelen kell lennünk a londoni pénzpiacon, de jelen kell lennünk a japán pénzpiacon is, sőt jelen kell lennünk a kínai pénzpiacon is, sőt az arab pénzpiacon is jelen kell lennünk. Ennek az első lépéseit egyébként katari és kínai pénzügyi hitelkapcsolatokkal már ki is építettük. A gazdasági semlegesség második tartalma a beruházási semlegesség. Nem kell válogatni a Magyarországra érkező tőkeberuházások között. Ha megnézik a Magyarországra lepakolt tőkemennyiséget, ami az elmúlt harminc esztendőben érkezett Magyarországra, akkor olyan számokat látnak majd, remélem, hogy jól idézem föl őket, hogy 25 milliárd eurónyi tőkét tettek le ide a németek, 9 milliárdnyi tőkét tettek le az amerikaiak, 9 milliárdnyit tettek le a kínaiak, és utána következik Dél-Korea. Tehát jól látható, különösen az utóbbi idők fejleményeként, hogy Magyarország egy beruházási semlegesség irányába halad, fogadja a beruházásokat a világgazdaság minden jelentős erőcentrumából. A harmadik tartalmi eleme a semlegességnek az a piaci semlegesség. Annak adunk el, aki megveszi. Nem kell ezt túlbonyolítani. Érdekes kísérlet, amit tőlünk délre, Szerbiában látunk. Szerbia egy olyan ország, amely csatlakozni szeretne az Európai Unióhoz, és a napokban alá is írt egy szabadkereskedelmi megállapodást Kínával 15.000 árucikkre, ha jól látom, mert azt gondolták, hogy amíg nem lépnek be az Európai Unióba, addig a kettő is megférhet egymás mellett. Ezt nem tudjuk, figyeljük. Érdekes kísérlet. Mindenképpen jól mutatja, hogy már a szomszédunkban is teret hódít az a fölfogás, ami szerint, amíg lehet, ideológiai és politikai kapcsolatoktól függetlenül a piaci mozgásteret a lehető legteljesebb mértékig használjuk ki. A gazdasági semlegesség negyedik tartalmi eleme a technológiai semlegesség. És most nem a Huaweiről beszélek meg a távközlési, infokommunikációs világról, hanem gondoljanak Paksra. Amiről úgy tudjuk, hogyha az újságot olvassuk, illetve ha a nem megfelelő újságot olvassuk, hogy ez egy orosz beruházás. De ha közelebb megyünk a valósághoz, akkor rögtön látszik, hogy ez egy interkontinentális beruházás. Hatalmas amerikai cégek, német cégek és francia cégek dolgoznak ott együtt az oroszokkal meg a magyarokkal. Ez a technológiai semlegesség. És végezetül energiasemlegesség, amiről már Draghi elnök úr szavai alapján beszéltem, nem untatom Önöket ezzel tovább. Ha tudjuk, hogy mi a testtartás, hogy mik az alapelvei a gazdasági semlegességnek, és nagyjából látjuk, hogy mi az az öt fontos elem, amely a tartalmát adja, akkor már csak egyetlen kérdést kell föltennünk, hogy mi a gazdasági semlegességnek a politikája, vagyis milyen politikai döntések következnek az itt elmondott tételekből? Ezek formálódó félben vannak. Dolgozunk, azt is mondhatnám. Van néhány pont, amiben bizonyos vagyok, néhány másik pontot még vitatnunk kell.

Most olyasmit, olyanokat fogok Önöknek itt fölidézni, amelyekről azt gondolom, hogy hosszabb távon is a gazdasági semlegesség politikájának tartós gazdaságpolitikai eleme marad. Az első az a növekedés ügye. Az Európai Unió beleragad a 3 százaléknál alacsonyabb növekedési sávba, valahol 0 és 3 százalék között. Ebben az évben talán 1 százalékot tud növekedni az Európai Unió, de ha csak valami radikális gazdaságpolitikai fordulat nem történik, arról beszéltem, hogy szerintem nem történik, akkor nem tud kitörni az unió a 0 és 3 százalék közötti GDP-növekedés sávjából. Ez nekünk kevés! Tehát a gazdasági semlegesség politikájának első és talán legfontosabb eleme, hogy nekünk a 3 és 6 százalék közötti gazdasági növekedési tartományban kell hosszabb távon is helyet foglalnunk. A következő évben az első lépést meg tudjuk tenni. Bizonytalanságok vannak persze, ha olvassák a jelentéseket, jegybank, pénzintézetek, hogy mekkora lesz a következő évi gazdasági növekedés. Én ezt mindig ilyen kuncogva olvasom, mert olyan, mintha nekünk ehhez semmi közünk nem lenne. Én azt hittem, hogy a kormány döntései játszanak itt valamilyen szerepet, de mindegy. Szóval azt gondolom, hogy a 3 és 6 százalék közötti gazdasági növekedési sávba már be tudunk lépni a következő évben, ott tudunk maradni 2026-ban, és meg tudjuk célozni utána a sáv fölső szélét is.

A második fontos politikai következmény, hogy nem csúszhatunk vissza az adósrabszolgaságba. Úgyhogy beszéljünk egyenesen, ez egy szokatlan nyelvezet, tudom, államadósságról szoktak inkább beszélni, de ez valamilyen adósrabszolgaság, amiről beszélünk, mert ha az államadósság elér egy bizonyos szintet, onnan nincsen visszaút, akkor te életed végéig ott fizetni fogsz. Vita van arról, hogy van-e ilyen határ egyáltalán, és hol van. Szerintem elméleti, közgazdasági eszközökkel ez a határ nem jelölhető ki. Szerintem ilyen határt csak tapasztalati alapon lehet meghúzni. Én harminc éve figyelem, csinálom, szerintem ez valahol a 90 százalék körül van. Akinek a nemzeti összterméke 90 százalékát eléri az államadósságát illetően, onnan visszakapaszkodni a nem folyamatosan hiteleket visszafizető tartományba szinte lehetetlen, nem is láttam az elmúlt időszakban ilyet, ezért Magyarországnak törekedni kell, hogy ide ne csússzon vissza. Valahol 2010 környékén már voltunk a 85 százalékos magasságban, ott rezgett a léc, onnan jöttünk le, már majdnem a 60-as sávban voltunk, amikor a COVID visszatolt bennünket megint. És most leküzdöttük ismét magunkat, mert itt a kisebb szám a siker, valahova a 70 százalék környékére. Tehát egyelőre a magyar gazdaság képes nem visszacsúszni az adósrabszolgaságba, de szerintem a gazdasági semlegességnek ez kulcskérdése, mert ha elveszted a pénzügyi függetlenségedet, nem tudsz semleges maradni, nem maradhatsz semleges sem, mert a hitelezők rálépnek a nyakadra és a tüdődre, és kipréselik belőled a szuszt, és végül is ők határozzák meg, hogy semlegesség helyett milyen orientációt válassz. Ezért helyes, ha az IMF-et nem engedjük vissza, és az államadósságot továbbra is csökkenteni kell. Ehhez pedig kell egy karbantartott, fegyelmezett költségvetési politika.

A harmadik gazdaságsemlegességi politikai elem, hogy nekünk szükség van külső tőkére továbbra is. Tehát ugyan elsőbbséget élveznek Magyarországon a magyarok, az elsőbbség a magyar kis- és középvállalkozóké meg a magyar nagyvállalkozóké, de nem tud Magyarország a 3 és 6 százalék közötti gazdasági sávban növekedni, hogyha nem jön, nem hozunk újabb és újabb, lehetőleg modern technológiai szektorba érkező külföldi tőkét. Folyamatos adócsökkentés. Ez a gazdasági semlegesség politikájának kulcskérdése, hiszen a cégeinknek, a vállalatainknak, a magyar kis- és közép- és nagyvállalatoknak kell versenyképesnek lenni, nem a makrogazdasági számoknak, ahhoz pedig adócsökkentésre van szükség. Ehhez tőkejuttatási programot kell hirdetni a kis- és középvállalkozók számára, ez a 2025-ös költségvetés egyik nagy feladata. Nagy Márton miniszter úr dolgozik rajta. Egy átfogó és jelentős tőkejuttatási programot kell fölajánlanunk a kis- és középvállalkozók számára. Szerintem a gazdasági semlegesség politikájának tartalmi eleme, hogy a gazdaság döntő nukleuszát, alapelemét a családban látja, és ezért van családpolitikája, és ezért 2025-ben meg is kell dupláznunk a gyermekek után járó adókedvezményt. Ez a gazdasági semlegesség logikus következménye. Fontos dolog, hogyha a munkát meg akarjuk becsülni, akkor azt az egyensúlytalan helyzetet, miszerint diákhitel van, munkáshitel meg nincs, meg kell változtatni. Szép dolog, hogy adunk hitelt azoknak a fiataloknak, akik egyetemre mennek, például Önöknek, ki tudják fizetni a tandíjukat, vagy hogy minden erejüket a tanulásra tudják összpontosítani, még a megélhetéshez szükséges hiteleket is el tudják érni. Sőt, most adunk adókedvezményt a cégeknek, adókedvezményeket a cégeknek, hogyha Önöket alkalmazzák, akkor át tudják vállalni Önöktől a diákhitel-törlesztést, ami nagyon szép dolog és fontos is. De mi van azokkal, akik nem járnak egyetemre? Mi van azokkal a fiatalokkal, akik elmennek dolgozni? Azért nekik is el kell valahogy kezdeni az életüket. Úgyhogy ez hiányzott eddig a magyar rendszerből, úgyhogy a következő költségvetési évben azt várjuk a gazdasági miniszter úrtól, hogy egy ilyen fiatal, egyfajta munkáshitelt adjunk azoknak is, akik nem egyetemen folytatják az életüket, illetve nem ott kezdik el a felnőtt életüket.

És itt van az új technológiák kérdése is. Tehát a gazdasági semlegesség csak akkor áll meg a lábán, a gazdasági semlegesség gazdaságpolitikája akkor védhető meg, hogyha az nem jelenti a technológiai fősodorból való kimaradást. Tehát ugyan konzervatív kormányunk van, nemzeti és konzervatív, de nem szabad idegenkednünk a modernségtől. Modern technológiákra van szükségünk. Ha nincs modern technológia, nincs versenyképesség. Arra van szükségünk, hogy itt, Magyarországon gyártsák a jövő autóját. Itt, Magyarországon működtessék a zöldenergia csúcstechnológiáit. Arra van szükségünk, hogy Magyarországon legyen a legtöbb digitalizált okmány. És arra van szükségünk, hogy itt legyen, Magyarországon legyen a legkiterjedtebb a digitális ügyintézés egész Európában. Ha beszéltünk a gazdasági semlegesség alapjairól, utána a tartalmáról, most pedig a politikájáról, akkor azt kell mondanom, hogy a politika tükörképe vagy leképződése, tükre, inkább azt mondanám, a költségvetés, ezért elvárható, hogy a 2025-ös költségvetésben a gazdasági semlegesség politikájának elemei megjelenjenek.

Kifutottunk minden időből, az udvariatlanság határmezsgyéjén barangolunk, ezért most már csak, sok kérdés volna még, de már csak egyet emelek be ide, Önök elé. Hogyha a gazdasági semlegességet vagy a semleges gazdaságpolitikát Európának kellene megcsinálnia, de nem tudja, akkor vajon Magyarország egyedül képes lehet-e erre? Ez a kihívás, ez a legnagyobb feladat Magyarország számára: semleges országnak maradni egy gazdaságilag blokkosodó világban. Meg tudjuk-e csinálni? Ez itt a kérdés. Mit kell tenni akkor, ha nem vagy biztos a válaszban. Akkor a ChatGPT-t megint meg kell kérdezni. Ezt is megtettem. A gép a következőket mondja. Idézem, két bekezdést is idézek. Azt kértem, hogy erőteljes stílusban írja meg nekem. „Nem lehetünk egyetlen nagyhatalom gazdasági játszmájának áldozatai. Függetlenségünk az alapköve annak, hogy hosszú távon erős, virágzó nemzetet építsünk. És meg fogjuk építeni. Egy olyan Magyarországot, ahol a döntések magyar kézben vannak, ahol a magyar gazdaság a magyar népet szolgálja, nem idegen érdekeket.” Majd ezt mondja a gép: „Magyarország nem hajt fejet, nem hajol meg, és nem enged. Mi vagyunk a nemzetünk jövőjének őrzői, és ezt a jövőt mi fogjuk megírni. Csak a mi utunk vezet a valódi szabadsághoz, és ezen az úton nem állíthat meg semmi.” Ezt mondja a gép. No, hát ha egy gép is ezt mondja, amelynek nincs fantáziája, nincsen lelke, és nincsen szíve, akkor nekünk, akiknek van fantáziánk is, szívünk is meg lelkünk is, az a feladatunk, hogy legalább ennyit tudjunk mondani. Ezért én biztos vagyok abban, és szeretném Önöket megnyugtatni, hogy biztosak lehetünk mindannyian abban, hogyha Magyarország elszánja magát, akkor a gazdasági semlegesség politikáját meg tudja csinálni. A géppel mondom: nincs más hátra, mint előre!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!