Megosztás
nincs fotó

540 kilométeren zajlik az árvízi védekezés

Budapest, 2024. szeptember 17., kedd (MTI) – Jelenleg 540 kilométer hosszúságban zajlik az árvízi védekezés, ebből 200 kilométeren a legmagasabb, harmadfokú a készültség – közölte a miniszterelnök kedden a közösségi oldalán.

Orbán Viktor a Facebookra feltett videóban hangsúlyozta: a kedd reggel kapott jelentések szerint a legnehezebb helyzet a Lajta mentén alakult ki.

Emiatt át is vezényeltek a Duna túlsó oldaláról, az Alföldről több mint 800 szakembert, akik most a Dunántúlon teljesítenek szolgálatot és kiválóan dolgoznak a katonákkal együttműködve – tette hozzá.

A kormányfő közölte, hogy több mint 400 katona van most kint a gátakon, és 24 óra alatt további ezreket tudnak bevetni, ha szükséges, de – mint mondta – úgy látja, hogy a helyzetet meg tudják oldani a mostanra megmozdított szakemberekkel, illetve a lelkes önkéntesekkel.

KÖVESSEN
Megosztás

További hírek