Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Újraválasztotta az Európai Bizottság elnökévé Ursula von der Leyent tegnapi ülésén az Európai Parlament. A német politikus az előzetes várakozásokkal ellentétben magabiztosan szerezte meg a szavazatok többségét. Voksolás előtti beszédében pedig élesen bírálta a magyar kormányfő békemisszióját is. Orbán Viktor miniszterelnököt köszöntöm a stúdióban. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Ön már, ugye, az állam- és kormányfők tanácsában sem támogatta von der Leyen újabb ötéves elnöki ciklusát. Mit vár a következő öt évben a bizottság elnökétől?

Valóban Magyarország nem támogatta, azért, mert a teljesítmény, amely az elmúlt öt évet jellemezte a bizottság munkáját illetően, harmatgyenge teljesítmény volt. A zöld átmenetben kudarcot vallottunk, leromboljuk az európai ipart, ha ez így megy tovább. A háború ügyében nem a békére, hanem az ukránok melletti háborús részvételre összpontosítunk. Migrációról sokat beszéltünk, de hát továbbra is jönnek befele. Szóval azt gondolom, hogy egy ötéves periódustól sokkal többet kellene kapniuk az európai embereknek. De von der Leyen nem a politikai ellenfelünk. Fontos megérteni, hogy az európai politika egy sajátságos, az itthonitól eltérő, az itthon megszokottól eltérő rendszerben működik. Ugye, von der Leyen, ami alkalmazottunk, az Öné is. Lehet, hogy Ön nem tud róla, de most szeretném tájékoztatni, hogy von der Leyen az Ön alkalmazottja is. Igaz, hogy rajtam keresztül, de ez a lényegen nem változtat. Ugyanis a bizottság elnökének az a dolga, hogy a miniszterelnökök által megszabott irányvonalat hajtsa végre. És miután ő egy alkalmazott, az európai költségvetésből kapja a fizetését, amit Ön fizet be, tehát a tagállamok dobnak össze, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy ő egy függelmi viszonyban van. Ezért az igazi probléma nem az, hogy ő mit csinált, illetve mit nem, hanem hogy a miniszterelnökök hagyták, hogy ezt csinálja, illetve hogy ne csináljon többet. Tehát én az európai politikának a súlypontját az Európai Tanácsban – ez a miniszterelnököknek a testülete – keresem, és szerintem ott is lehet megtalálni. A bizottság pedig a miáltalunk kiadott irányvonal szerint kell, hogy cselekedjen. Én azért nem támogattam őt, mert mi rendszeresen kiadtunk irányvonalat, mondjuk, háború ügyben éppen nem adtunk ki jó irányvonalat, mert ott mi kisebbségben voltunk, de a zöldátmenet esetében például, hogy az legyen sokkal ésszerűbb, ott a miniszterelnökök jó irányvonalat szabtak meg. Migráció ügyben is bátortalanabbak a miniszterelnökök, mint kellene, de ott is egy világos irányvonalat adtunk ki, és a kiadott irányvonalhoz képest gyenge volt a teljesítmény. Egy jobb végrehajtót kell találnunk, egy ilyen főtitkárszerűségről beszélünk, egy jobb főtitkárt kellett volna találnunk. És akkor van még egy szereplője az európai politikának, ez az Európai Parlament, ami nagyon furcsa képződmény, mert ugyan vannak olyan jogai, amelyek emlékeztetnek a nemzeti parlamentek jogaira, ugyanakkor nem ők adják a bizalmat és a támogatást az Európát irányító bürokrácia mögé, hanem az a miniszterelnököktől jön. Ez egy bonyolult rendszer, beletelik néhány évbe, míg az ember kiismeri magát. Tehát a dolog lényege mégiscsak az, hogy von der Leyennek azt kell tenni, amit a miniszterelnökök mondanak, és ha változást akarunk, amelynek egy részét el is értük már az Európai Parlamentben, akkor a következő lépése a változásnak a nemzeti választásokon érhető el, amik majd, mondjuk, szeptemberben Ausztriában lesznek, számos helyen a kormányok éppen hogy léteznek és billegnek, lesznek előrehozott választások, tartományi választások lesznek Németországban szintén most, az ősz elején. Tehát azt remélem, hogy a miniszterelnökök összetétele változik, és ezen keresztül jobb utasításokat tudunk adni von der Leyennek, mint eddig, illetve mi, miniszterelnökök jobbak leszünk a számonkérésben, mint eddig voltunk. Tehát összességében azt javaslom, hogy ne tekintsük politikai ellenfélnek von der Leyent, mert az ember a saját alkalmazottját ne tekintse ellenfélnek, az mégiscsak abszurd dolog lenne, tekintsük politikai ellenfélnek azokat a miniszterelnököket, leginkább háborúpárti és migránspárti miniszterelnököket, akik szerintünk Európa szempontjából hibás álláspontot képviselnek, meg persze tekintsük ellenfélnek azokat a pártvezetőket, akik az Európai Parlamentben Magyarország ellen dolgoznak. Itt is az élen egy német ember áll, Weber úr, aki közismerten egy magyargyűlölő ember, háborúpárti, migrációt támogató ember, vele kell majd csatákat vívni a magyar parlamenti delegációnak az Európai Parlamentben. Így néz ki nagyjából a térkép. Ugye, mindaz, ami most történt, az az európai választások lecsengése, ennek a folyamatnak a lezárása, ahol azt tudom mondani a nemzeti erők szempontjából, nevezzük őket szuverenistáknak vagy hazafiaknak, tehát a patrióták szempontjából, hogy nagy előretörést értünk el. A harmadik legnagyobb parlamenti frakció a mienk. Ez nemsokára köt majd szövetségeket, és lesz még hamarosan második is, aztán majd meglátjuk. Tehát előretörés sikerült, áttörést még nem értünk el. Arra a nemzeti választásokon kerülhet sor, mint ahogy elmaradt Franciaországban, de jönnek újabb választások, ahol szerintem áttörést tudunk elérni. Ugye, kiegészítve ezzel az Amerikában várható áttörést, ami majd a novemberi elnökválasztáson történhet meg. Én még továbbra is tartom – hát ígéretnek, nem mondanám, de az ember csak olyat ígérjen, amit tud teljesíteni is – azt az előrejelzésemet vagy tervemet, hogy az év végére a patrióták a nyugati világban, együtt értve itt Európát és az Egyesült Államokat többségbe fogunk, fognak, fogunk kerülni.

Még hogyha a tegnapi napról beszélünk, azért valóban itt vannak hatalomtechnikai és tartalmi kérdések is. Ha a hatalomtechnikaiakat nézzük először, akkor annak milyen üzenete van, hogy nagyjából ugyanaz a néppárti-szociáldemokrata-liberális szövetség áll von der Leyen mögött, mint amely az elmúlt öt évben is ott állt mögötte, holott, ugye, Ön is említette a patrióta pártszövetség életre hívásakor, hogy 27 országból 20-ban változást akartak az emberek.

Igen. Ugye, ez egy problémája az európai politikának. Örüljünk annak, hogy Magyarországon nincs ilyen problémánk. Ugye, ez a probléma abban áll, hogy nem azt csinálják az európai vezetők, amit az emberek akarnak. Tehát itt szoktak időnként gúnyolódni ilyen liberális oldalról, hogy én hányszor mondom, de nem véletlenül mondom sokszor, hogy az a kérdés, hogy a magyar emberek mit akarnak, és a vezetőknek, a választott vezetőknek meg az a dolguk, hogy azt, amit a magyar emberek akarnak, azt megpróbálják megvalósítani. Illetve, hogyha van egy bonyolult kérdés, amit első látásra nem értenek meg az emberek, akkor segítsenek nekik abban, hogy azt megérthessék, legyen benne egy álláspontjuk, azt képesek legyenek képviselni, és utána az köszönjön vissza a kormányzati döntésekben, mert miután demokrácia van, ezt így kell, ezek szerint a szabályok szerint kell végrehajtani, teljesíteni és lejátszani. Az szerintem nem megy, vagy ha igen, helytelen, és csak időlegesen lehet sikeres, hogy az emberek gondolnak valamit, akarnak valamit, megválasztják a vezetőket, utána azok elfelejtik, hogy miért szavaztak rájuk, és, mondjuk, a jobboldaliak – lásd: Weber úr, Európai Néppárt – fogja magukat és a baloldallal kötnek szövetséget, holott egyébként az emberek azt akarták, hogy ezt ne tegye meg, hanem változtassa meg azt a politikát, amit eddig ő is, közösen a baloldallal csinált. Az ő kezében, a néppárt kezében volt a helyzet kulcsa, balra nyit, vagy jobbra köt szövetséget. Miután az emberek egész Európában békét akarnak a háború helyett, a baloldal meg háborúpárti. Az emberek azt akarják, hogy a migrációt állítsák le. A baloldal migrációpárti. Az emberek nem akarják, hogy a családjaikból viccet csináljanak, és a számukra fontos családi köteléket, amely egy férfi, egy nő, és a gyereknevelés köré szervezi az életet, ezt kigúnyolják mindenfajta más, ezzel azonos szintre emelt együttélési formákkal, nevezzük ezt egyszerűen gendernek, közben a baloldal meg genderpárti. És sorolhatnám tovább. Nemzeti szuverenitás, nemzeti büszkeség, az emberek ezt akarják. A baloldal ezeket sosem akarta, sőt inkább veszélyesnek tekinti. Tehát megvolt a lehetőség, és meg is marad a jövőben is, ez nem illan el, ez itt van velünk. Az európai emberek más Európát és más európai politikát akarnak, mint amit a baloldal egyébként ajánl nekik. Van egy világos jobboldali kínálat, javaslat, program, vízió, elgondolás. Ennek tengelyében a patrióták állnak, az a csoport, amit most hoztunk létre, ami egy nemzetekből álló, büszke, hazafiak által irányított, családbarát, migrációellenes és békepárti Európát képzel el, és ezért dolgozik. A középen álló erő, az Európai Néppárt, amely dönthetett volna, hogy az egyébként jelentős erejét kihez adja oda: balra vagy jobbra, most úgy döntött, hogy továbbra is balra adja. Ennek következménye az, hogy maradtak azok a pozíciókban, akik eddig voltak, hiszen eddig is ők kormányozták – rossz irányba egyébként – Európát. Most így állunk. Meg fog ez változni, dolgozni kell ezen, nem ért ez véget. Az európai politika egy folyamat, hiszen a nemzeti választások újra és újra változásokat idéznek elő, és mint említettem, lesz jó néhány fontos választás Európában.

Hogyha tartalmi kérdésekről beszélünk, von der Leyen hitet tett Ukrajna további támogatása mellett, ugyanakkor célként tűzte ki a következő öt évre az európai versenyképességnek a növelését. Mit tud tenni ez utóbbiért a bizottság úgy, hogy elemzők szerint éppen a háború az, ami csökkentette Európa versenyképességét?

A versenyképesség fontos dolog, bár nem hiszem, hogy az emberek ennek a szónak a mélységét a mindennapos beszélgetésekben át szokták tekinteni. Ugye, a versenyképesség azt jelenti, hogy hogy’ élünk. Tehát ha versenyképesek vagyunk, akkor jól élünk. Ha nem vagyunk versenyképesek, akkor rosszul élünk, tekintettel arra, hogyha nem vagy versenyképes, akkor a teáltalad előállított termékeket nem tudod eladni a világban. Ez olyan, minthogyha Magyarországon legyártanánk az Audit, a Mercedest, a BMW-t vagy a Richter a gyógyszereket, aztán nem tudnánk eladni, azért, mert olyan áron állítjuk elő, hogy a versenytársaink jobb árat kínálva elveszik tőlünk a vevőket. A versenyképesség ennyit jelent. Most ebből a szempontból baj van. Tehát az európai versenyképesség… Ezt nem én mondom, hanem itt már a bizottság pecsétje is rajta van azon, amit mondok, ez egy dokumentumban található kijelentés, egy volt olasz baloldali miniszterelnököt kértek föl, hogy egy jelentést készítsen el az európai versenyképességről, egy Letta nevű volt miniszterelnök, ezt Letta-jelentésnek hívják, ezt meg is tárgyalta egyébként az Európai Tanács. Lesz még egy jelentés ugyanebben a kérdésben hamarosan. Azt egy másik volt olasz miniszterelnök, aki az Európai Központi Bank elnöke volt, Draghi úr fogja elkészíteni. Vele is tárgyaltam már erről a kérdésről, és látom, hogy ő is a versenyképesség problémáját állítja a középpontba. Tehát nekünk olcsóbban és jobb minőséget és korszerűbben kell termelnünk Európában, mint ahogy eddig tettük. Most a magyar elnökség, ez most bennünket jelent, ez a mi munkánk, amiről beszélek, központi témája ez. Persze itt a háború, amit meg kell oldani, de amit mi választottunk magunknak, mint központi témát, ahol eredményt akarunk elérni, az az európai versenyképesség javítása. November 8-án lesz Budapesten egy olyan tanácsülés, ahol erről fogunk tárgyalni, és elő is terjesztek ott egy úgynevezett versenyképességi paktumot. Erről már tárgyaltam a franciákkal, olaszokkal, németekkel. Vannak jó kiinduló anyagok, mint az előbb említett jelentés is. Tehát lesz egy olyan, az európai gazdaság képességeit, versenyképességét javítani tudó magyar javaslat az asztalon, amit november 8-án el tudunk fogadni, és ami reményeink szerint nyit egy új fejezetet, és kijavítja az eddigi hibákat. Most hogy’ függ ez össze a háborúval? Összefügg sajnos. Beszéljünk egyenesen. Ezen a háborún eddig Európa semmit nem nyert, csak veszített, és a pénz Ukrajnába megy. Úgy nagyon nehéz versenyképességet javítani, hogyha közben iszonyatos mennyiségű pénzt költünk el egy háborúra, ami ráadásul nem is a mi háborúnk, hanem két szláv nép háborúja, és az egyik oldalára mi talicskával hordjuk a pénzt. Már jóval százmilliárd fölött vagyunk. Közben kevesebb pénz jut a gazdáknak, akik érthető okokból sztrájkolnak. Már az elektromos átállást, elektromosautó-támogatást vissza kellett venni, mert a pénz Ukrajnába megy. Az infrastruktúra-fejlesztés, amire szükség volna, út-, híd-, vasútfejlesztés egész Európában, arra sincsen elég pénz, mert az is Ukrajnába megy. Tehát nyilvánvaló, hogyha a háborús politika folytatódik, akkor a versenyképességre fölhasználható pénzösszeg mennyisége kisebb lesz. Ha békepolitika lenne, és ha a háborús költségvetési béklyóktól megszabadulnánk, akkor az európai gazdaság is jobban teljesítene. Ez igaz ránk, magyarokra nézve is. Egész addig, amíg háborús idők vannak, addig háborús költségvetést kell készíteni. Ha békét tudunk teremteni, akkor jön a békeköltségvetés. Ezt úgy kell elgondolni a legegyszerűbb formában, hogyha, mondjuk, a 2025-ös évben már békeköltségvetést tudnánk csinálni, ami egyébként bent van az asztalfiókban a legfontosabb pontjait illetően, az körülbelül megkétszerezné a magyar gazdaság idei növekedését. Ennyit számít a háború vagy a béke kérdése. Nemcsak morális okokból, hogy csökkentsük az elesettek meg a meghaltak meg a megnyomorított embereknek a számát, mondjuk úgy, hogy egy keresztény kötelességből szántam rá magam egy békemisszióra, ez persze a legfontosabb dolog, mert az emberi életnél semmi sem fontosabb, de ott van mellette rögtön az is, hogy ez a magyarok érdeke. Ha béke van, abban a pillanatban egy más gazdasági helyzetben találjuk magunkat itt, Magyarországon, sokkal több lehetőséget tudunk kinyitni az emberek számára. Ezért amikor a béke mellett állunk, és a békéért dolgozunk, akkor Magyarország mellett állunk, és Magyarországért is dolgozunk.

Ezzel összefüggésben érdekes egyébként, hogy von der Leyen tegnap élesen kritizálta a békemissziót. Azt mondta róla, hogy az, hogy Moszkvába utazott, nem volt más, mint egy megalkuvási küldetés. Ugye, a nyugati főcsoportnak az az álláspontja, hogy akkor lesz béke, ha Oroszország kivonul Ukrajnából. Ön szerint pedig tárgyalni kell a feleknek, mert a harctéren nincs megoldás. Az elmúlt két, két és fél hetet, ha összegezzük a békemissziót, akkor hogy’ látja, mennyire közelíthető ez a két álláspont egymáshoz?

Semennyire sem, mert von der Leyen és az európai liberálisok naiv emberek. Tehát én nem vádolom őket haszonleséssel, butasággal végképp nem. Persze mindig vannak, akik a háborún nyernek. Ha egy háború elkezdődik, ott megjelennek a héják vagy a keselyűk, és köröznek, és akkor az ilyen dollárspekulánsok, háborús spekulánsok megjelennek, és megpróbálnak pénzt csinálni a háborúból. De én nem vádolom azzal sem von der Leyent, sem a háborúpárti európai vezetőket, hogy ők benne lennének Soros György-típusú dollárspekulánsok zsebében. Talán erre is akadt példa, de biztos nem ez a meghatározó. A meghatározó a naivitás. Tehát ők azt gondolják, hogy békét úgy lehet teremteni, hogy jobb belátásra bírjuk a feleket. Tehát a lelkükre beszélünk. Odamegyünk, és azt mondjuk nekik, hát ez nem szép dolog, szóval jobb lenne, ha inkább háború helyett a béke mellett köteleznétek el magatokat. És azt várják, mondjuk, egy békemissziótól, hogy másnap majd nem lőnek. De ez egy félreértés! Itt ez a gyerekkórház ügye is. Azért kell békemissziót csinálni, mert ha nincs békemisszió, folyamatosan eszkalálódik, kiterjed, fokozódik a háború, és egyre szörnyűbb veszteségeket fognak elszenvedni az ott élők. Én beszéltem mind a két féllel. Én vagyok az egyetlen Európában, aki mind a két féllel beszélt, és meg is írtam a jelentésemet tájékoztatva a miniszterelnököket, hogy a két fél nem akar békét. Tehát ne legyünk naivak! Tehát nem arról van szó, hogy majd von der Leyen vagy valaki más az oroszok lelkére beszél, vagy a másik oldalról valaki az ukránok lelkére beszél, és azok belátják, hogy a béke jobb, mint a háború. Mind a két fél úgy gondolja, hogy ő a háborún nyerhet. Azt gondolják, hogy az idő az ő oldalukon van, a háború folytatása nekik hoz előnyt. És persze majd egyszer lesznek béketárgyalások is, de a kérdés az, hogy ki milyen erőben ül majd az asztalnál. És mind a két fél azt reméli, hogy az előtte álló időszakban a másik rovására és a saját javára szerez majd teret, előnyt, és ez javítja a helyzetet majd a ki tudja mikor, egyszer, ha nem lépünk, akkor sok-sok év múlva esedékes béketárgyaláson. És közben ezek a naiv európaiak azt gondolják, hogy szóljunk már Putyin elnök úrnak, hogy ne bombázza már le a nem tudom, milyen várost, vagy szóljunk az ukrán elnöknek, hogy persze adunk neki fegyvereket, de nagyon messzire ne lőjön be Oroszország területére, mert azért nem szép dolog. Ez így nem megy. Tehát a valóság az erő. A háború erő kérdése. És ha a háborúzó felek nem akarnak békét, akkor azt a kérdést kell föltenni, hogy a világ nagy erőközpontjai hajlandóak-e közösen föllépni a békéért. Nem a lelkére beszélni a háborúzó feleknek, hanem közölni velük, hogy az egész világ békét akar, mert ez a háború mindenkinek, aki közel van, annak inkább, aki távol, de annak is, rossz, és ezért azt várják el az európai, illetve a világnagyhatalmak, hogy a béketárgyalások kezdődjenek meg. Nem mondom, hogy kényszeríteni kell, mert ez nem egy helyes kifejezés, de rá kell őket vezetni, el kell őket vinni, a háborúzó feleket annak a megértéséhez, hogy az egész világ elvárja, nem kéri, könyörög, belátást kér, elvárja, és erővel érvényt is fog szerezni annak, hogy béketárgyalásnak márpedig lenni kell. Három ilyen szereplő van: a kínaiak, az amerikaiak, meg mi, az Európai Unió. Ha ez a három erőközpont egy nyelven beszél, és megegyezik egymással, hogy márpedig békének lenni kell, akkor el tudjuk vezetni a háborúzó feleket oda, hogy leüljenek egy tárgyalóasztalhoz, és legyen tűzszünet. A kínaiak egyébként is békepárti állásponton vannak. Az amerikaiak most váltanak. Most háborúpárti elnök van, ha jön Trump elnök úr, akkor békepárti elnök lesz, az már kettő a háromból. Már csak ránk van szükség, az Európai Unióra. Mi vagyunk egyébként legközelebb, hiszen egy európai konfliktusról beszélünk. Ez a konfliktus nem Amerikában van meg Kínában, hanem Európában. Tehát ha az Európai Unió is belátná, hogy nem a háborút kell támogatnia, hanem a tárgyalóasztalhoz kell segíteni a feleket, akkor háromból három. És ha háromból három azt mondja, hogy márpedig a világ elvárja, hogy tűzszünet és béketárgyalás legyen, akkor az is lesz. Ez a megoldás! Tehát erő kell, a béke mögé komoly erőt kell fölsorakoztatni, nem lelkére beszélni a háborúzó feleknek. Ez a különbség a naiv európaiak, akik ebben a jólétben, békében és nem tudom, miben élnek már, az Isten tudja, hány évtizede, meg a közép-európaiak között, akik nem éltünk békében, megszállás alatt voltunk, ismerjük a Szovjetuniót, ismerjük az oroszokat, ismerjük az ukránokat is, alaposan ismerjük őket, és pontosan tudjuk, hogy hogyan működik a háború, ha ők ketten háborúznak. Ezért ma Közép-Európának szerintem és így a magyar elnökségnek is van egy sajátosan többletfelelőssége, azon túl, hogy szerintem keresztény kötelesség is, aminek eleget teszünk. Ha a Jóisten a kezedbe eszközt ad, hogy valami rossz dolgot megállíts, és egy jó dolgot szolgálj, akkor az a dolgod, hogy azt használd! A magyar elnökség ilyen, ezért vagyok békemisszióban, vagyok és leszek a jövőben is.

Ugye, ezt meg is írta egy levélben az Európai Unió vezetőinek és az állam- és kormányfőknek. Milyen reakciók érkeztek erre? Mert, ugye, ebben javaslatot tett például egy önálló külpolitika megalkotására, egy, az amerikaitól eltérő külpolitika megalkotására is, de hát ehhez nyilván kell egyrészt hajlandóság, másrészt, amit Ön is említett: erő.

Meg belátási képesség. Tehát amit én mondok minden európai vezetőnek, és tegnap is többükkel tárgyaltam, tegnap volt egy ilyen Európai Politikai Közösség nevű összeurópai vezetői találkozó valahol, Angliában, az a következő: Kína békepárti. Amerikában változás lesz. Amerikában novemberben van választás. Addig mindenki a kampánnyal foglalkozik. Az amerikaiak nem fognak tenni semmit, mert nincsenek abban a helyzetben a következő három hónapban, de utána egy teljesen új amerikai politika következhet, amely békepárti lesz. Erről Trump elnökjelölt úr, volt elnök, leendő elnök – már nem is tudom, milyen –, túlélő elnök – már nem is tudom, hány titulusa van szegénynek –, bíróság elé állított elnök, a demokrácia színpadáról leszorítani akart elnök, tehát ő elég világosan beszél arról, hogy mit fog tenni. Ő a békéről beszél. Miért akarunk mi lemaradni? Ez meg fogja változtatni az európaiak helyzetét is. Tehát nekünk, európaiaknak előre kell gondolkodni. Most ért véget a labdarúgó Európa-bajnokság. Mindig mondom, a gyerekek az udvaron, mikor futballoznak, egy csomóban vannak, mert mindenki odaszalad, ahol a labda van. Amikor profik játszanak, akkor senki nem oda megy, ahol a labda van, hanem oda megy mindenki, ahol majd lesz. De ez a politika lényege is. Azt kell tudnunk, hogy hol lesz az események epicentruma, a középpontja hol lesz. És azt pontosan tudjuk, hogy a kínaiak meg az amerikaiak miatt békepárti súlypontú politikai korszak következik november után. Mi meg kimaradunk ebből ahelyett, hogy tudnánk, hogy hol a labda, és oda helyezkednénk már most, és most mi, hiszen a mi kontinensünkről van szó, lennénk a legerősebben béke mellett érvelő világhatalom, mint Európai Unió. Ez volna a feladat! Csak miután beleásták magukat az urak és hölgyek nyakig a lövészárokba, nehéz onnan kimászni, és egy háborús lövészárok-politika helyett egy tárgyalóasztalos békepolitikát támogatni. Ez az ő problémájuk. Idő kell hozzá. De a békemisszió lényege az állhatatosság. Nem az van, hogy az ember elmegy, prédikál kettőt, és beköszönt a béke, és mindenki jobb belátásra tér. Ez egy aprómunka, ezt folyamatosan, szisztematikusan csinálni kell minden nap. Én minden nap tárgyalok valakivel valamilyen lehetőségről, részletkérdésről, újabb és újabb kezdeményezésekről. És az egész fél év alatt, amíg el nem következik a tűzszünet, addig ezt kell csinálni. Az állhatatosság a döntő kifejezés. És majd fordul Európa is, csak nagyon nehéz kiugrani ebből a lövészárokból, amiben most ők benne vannak, és megfordítani a helyzetet. De az biztos, hogy legkésőbb az amerikai elnökválasztás napján az egész fordulni fog. Csak jobb lenne, ha az nem egy pánikszerű, kapkodó fordulat lenne, hanem egy átgondolt folyamat, amellyel átállunk a háborút támogató politikáról egy békét támogató európai politikára. Mindenkinek ez volna az érdeke.

Említette azt, hogy folytatódik a békemisszió, és folyamatosan tárgyal ez ügyben. Mi a következő lépés, lehet-e most tudni?

Mindig utólag szoktam tájékoztatni a közvéleményt. Ennek nem a túlzott óvatosság az oka, hanem ez egy megalapozott óvatosság. Miután nagyon sok ellenfele van ennek a békemissziónak, ezért ha lehet előre tudni, hogy mi a következő lépés, sokan fognak tenni azért, hogy azt ne lehessen végrehajtani. Ezért van az, hogy mindig először elvégzek valamit, és utána beszélek róla, ezért az Ön kérdésére is szívesen válaszolok később.

Érdekes, hogy említette az ellenfeleit a békemissziónak, mert egyébként nagyon hevesen reagált akár a bizottság, akár az Európai Parlament, és hát láttuk azt is, hogy a Donald Trumppal folytatott megbeszélése után néhány nappal merényletet követtek el ellene. Még most a motivációk ugyan nem ismertek, de szinte napra pontosan két hónappal azután történt, hogy a Fico elleni merényletet elkövették. Minek köszönhető ez az indulat a békepárti politikával és politikusokkal szemben?

Arra figyeljünk föl, hogy először is a merényletek száma, a látványos és a világ figyelmét megragadó merényletek száma nő. Második, hogy minden merényletet háborúellenes, békepárti politikusokkal szemben követik el. Tehát a háborús erők vannak olyan izgalmi, feszült, felbujtott, szervezett állapotban, hogy megpróbálják letakarítani a színpadról vagy a politikai élet középpontjából a békepárti erőket. De én Trump elnök úrral valóban két nappal a merénylet előtt beszéltem. Tárgyaltunk több mint két órát. Az elnök úr jó állapotban van, jelentem, harcra kész, ez látszott talán, ahogyan túlélte a merényletet. Hála a Jóistennek, hogy nem engedte, hogy megöljék. Ez azt jelenti, remélem, hogy a Jóistennek tervei vannak az elnökkel, és mi más lehetne a Jóisten terve egy ilyen háborús időben, mint az, hogy valaki hozzon már békét, és ő a béke elnöke volt. De beszéltem vele gazdasági kérdésekről is, mert az amerikai elnök mögött dolgozó, számára gazdasági programot meg külpolitikai programot író csapattal nekünk régről nagyon jó kapcsolataink vannak, mondhatnám, hogy részt veszünk ebben a programírásban. Van néhány dolog, családpolitika, migráció megállítása, amelyben elég komoly tekintélyünk is van. De az elnök úrral beszéltem például gazdasági kérdésekről is, és volt néhány olyan pontja a programjának, amit örömest hoznék át Magyarországra már a következő évben. Vannak kis és nagy dolgok is, nem lehet pontosan tudni, persze a gazdaságban mi a kicsi, mi a nagy, de például az, hogy a borravalót Amerikában nem fogják adóztatni, ha Trump elnök nyer, az rendkívül figyelemreméltó. Itt, Magyarországon sem látom annak szükségét, hogy a borravalót adóztatni kellene. Tehát én nagyon remélem, hogy kapunk majd jó impulzusokat Trump elnök úr gazdasági programjából is. Ott is a versenyképesség áll a középpontban, az iparfejlesztés áll a középpontban, az „erőssé tenni a gazdaságot” gondolat áll a középpontban. Szerintem nemcsak mi adunk nekik itthon már bevált, sikeres recepteket, hanem kapunk majd tőlük is, folyamatosan kapunk gondolatokat, például ez a „ne legyen adó a borravalón” című javaslat egy ilyen, de lesz még, találtam több ilyet is a programjukban, és az elnök úrral erről elég alaposan beszéltünk is. Nagyon szurkolunk az ő sikeréért. Ő pedig hosszú idő után, nagyon hosszú négy év után, ami nem négy évnek tűnt, hanem negyvennek szinte, végre megint lehet egy magyarbarát elnöke az Egyesült Államoknak. Néha nekünk is lehetne most már igazán szerencsénk.

Rövid időnk van, de beszéljünk még egy sajnálatos ügyről, ami az elmúlt napokban történt. A szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás, ettől volt hangos a sajtó az elmúlt napokban. Mit szólt a látottakhoz? Megrázó volt egyébként, megrázó képsorok voltak, és kinek mit kellene tennie azért, hogy ne fordulhassanak elő hasonló esetek?

Ez a dolog elviselhetetlen, tűrhetetlen, és következményekért kiált. Önnek van gyermeke?

Kettő is, így van.

És hova teszi őket nyáron?

Most még kicsik, úgyhogy próbáljuk megoldani a nagyszülőknél, de majd igen, a táboroztatás…

Most mondom Önnek, hogy majd táborba fogja őket adni. Nekem is van öt, most már persze nagy gyermekem, akiket mindig táborba adtam. Tehát nem kell túlbonyolítani a dolgokat. Ez egy egyszerű ügy. Amikor odaadom a gyerekemet a táborba, akkor tudom, hogy ki szervezi azt a tábort. És akinek odaadtam a gyerekemet, és a tábor szervezője, az felelősséggel tartozik a gyerekemért. Vigyáz rá, rendben tartja, gondoskodik róla, az épségéről is meg arról, hogy hasznosan töltse az időt. És nem fordulhat elő, hogy bárki ebben a táborban bántsa a gyerekemet, felnőtt, mert a gyerekek egymás között – az egy másik történet. Tehát ilyen egész egyszerűen nem fordulhat elő. Ez egy világos felelősségi helyzet. Aki a tábort működteti, az tartozik felelősséggel a szülők felé. A kormánynak meg az a dolga, hogy aki nem tud ennek a felelősségnek megfelelni, és itt láthatóan nem tudtak megfelelni, ilyen emberek ne szervezzenek tábort, mert ilyen emberekre nem akarjuk és nem is lehet rábízni a gyerekeinket. Ennek kell érvényt szerezni.

Az Európai Bizottság elnökének újraválasztásáról, a békemisszióról és a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazásról is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.