Orbán Viktor interjúja a Hír Televízió „Napi aktuális” című műsorában

Bayer Zsolt: Jó estét kívánok! Napi aktuális, különkiadás. Vendégem a stúdióban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Tisztelettel köszöntelek! Szervusz!

Jó estét kívánok, szervusz!

A nézők kedvéért elmondom, hogy előre megbeszéltük, hogy 36 éves ismeretségünk okán megpróbálhatnánk magázódni, de úgyse menne, úgyhogy maradtunk ennél. Kezdjünk bele! Két és fél évvel ezelőtt senki vagy legalábbis nagyon kevesen gondolták volna azt, hogy egy háború fog kitörni itt, a szomszédunkban. Aztán egy évvel ezelőtt talán senki nem gondolta, hogy ebbe a háborúba az egész Európai Unió rajtunk kívül megpróbál majd beszállni. És három héttel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy Közép Európában egy szomszédos ország miniszterelnöke ellen merényletet fognak elkövetni. És hogyha mindezt végiggondoljuk, kicsit rémülten ülök itt, hogy mi lehet az, amire most nem gondolok, és Isten ne adja, jövő héten rögvalósággá válik.

Csupa olyan dolgok lehetségesek, amikre ma nem gondolunk, vagy ha gondolunk is, elhessegetjük, aztán majd bekövetkezik. Én ezt az utat járom az érvelésemben, amit most tőled hallottam. Szokták mondani, mi eltúlozzuk a háborús veszélyt, túl sötétre festjük a horizontot vagy felhőket, de ha visszagondolunk arra, hogy hol voltunk két évvel ezelőtt, akkor semmi túlzás nincs abban, amit most mondunk, és amit előre jelzünk. Ugye, a háború előtt én voltam kint az orosz elnöknél, talán két vagy három héttel a háború előtt, ahonnan úgy jöttem haza, talán lehet, hogy itt is voltam, ebben a stúdióban, ahol azt mondtam, hogy 50-50 százalék esély van arra, hogy Oroszország meg fogja támadni Ukrajnát, tekintettel arra, hogy semmiképpen nem tudják elfogadni az oroszok, hogy az ukránok csatlakozni fognak a NATO-hoz. És legalább 50 százalék esély van arra, hogy ennek az elhárításáért akár háborút is vállalnak, egy támadást, a nemzetközi jog szempontjából elfogadhatatlan támadást Ukrajna ellen. Ez bekövetkezett. Akik azt mondják, hogy most túlzunk, annak mindig vissza szoktam idézni, hogy azt mondta a német kancellár ezelőtt két évvel, hogy mi majd csak sisakokat küldünk, és hogy halált okozó fegyverek Ukrajnába szállításáról szó sem lehet. Ja, és szankciók! Hát jó, persze kell némi szankció, na de az energiaszektorra semmiképpen nem lehet szankciót kivetni. Innen indulunk. És ma ott tartunk, hogy német tankok rohangálnak Ukrajna területén, német légvédelmi rendszereket szállítanak, és a teljes európai gazdaságot levágták az egyébként olcsó és ésszerű ellátást biztosító orosz energiaszisztémáról. Tehát ha ennek az ütemnek csak a felével haladunk tovább, akkor néhány hónap, és ott vagyunk a nyílt katonai konfrontáció előestéjén.

Az imént említetted, ugye, idehaza az ellenzék minden nap elmondja, hogy kizárólag Orbán szítja a háborús pszichózist. Ehhez képest van az, amit most az imént felsoroltál. Én még hadd tegyem ehhez hozzá, hogy ma – a francia elnök kezdte – mindenki elkezdett nyíltan beszélni egy lehetséges atomháborús konfliktus lehetőségéről, a lengyel elnök pedig egyenesen megkérte az EU-t vagy a NATO-t, hogy ők szívesen látnának atomfegyvereket a saját országuk területén. Nekem pedig eszembe szokott jutni a klasszikus dramaturgia: ha kitesszük a színpadra a pisztolyt, annak a harmadik felvonás végéig el kell süljön. Most meg már atomfegyvereket pakolászunk a színpadra. Miben lehet reménykedni?

A háborút emberek csinálják, ez a mi legnagyobb reményünk. A háborúk úgy haladnak, hogy meghatározott, jól ismert személyek döntéseket hoznak arról, hogy ez folytatódjon. Tehát ez a háború nem kényszer vagy sors vagy Isten csapása vagy elháríthatatlan átok a háború emberi döntése következtében. Most is meg tudjuk mondani, hogy egészen onnantól, hogy az orosz elnök parancsot adott Ukrajna megtámadására, ami egy emberi döntés volt, hogyan következtek egymás után azok az emberi döntések. Európai Tanács, ott ülök az asztalnál, láttam, hogy ez hogyan történik, mikor ki hogyan érvelt, és hogyan döntöttek, szavazták le, vagy tolták félre a békepárti magyar álláspontot, és mentek tovább egy-egy döntéssel mindig közelebb a nyílt konfliktushoz. Tehát amiben reménykedni tudunk, hogy miután emberek hozzák a döntéseket, és az eddigi rossz döntéseket is emberek hozták, ezért az emberek tudnak hozni jó döntéseket is. Az a kérdés, hogy maguktól tudnak-e. Jelentem, nem. Rá kell őket kényszeríteni. Ezek az emberek, akiket személyesen is ismerek, és kollégáim, nem tudnak más döntést hozni, mint amit eddig hoztak. Tehát csak a politikai változás, kényszer hatása alatt bekövetkező változás az, amiben reménykedhetünk. Ez két felvonásban tud megvalósulni, mert a mostani háborús őrületnek, pszichózisnak, a gonosz feltámadásának két forrásvidéke van. Az egyik az Európai Unió központja, a másik pedig az amerikai kormányzat központja. Tehát első lépésben rá kell szorítani a mostani embereket, mert maguktól nem fogják ezt belátni, hogy hozzanak háborúellenes döntéseket. Erről szól az európai parlamenti választás. Nemcsak arról, hogy – az is fontos, hogy – az Európai Parlamentben mennyi lesz a békepárti, és mennyi lesz a háborúpárti képviselő, hanem úgy, mint nálunk, a többi országban is nemzeti alapon történik a parlamenti, európai parlamenti választás. Tehát a nemzeti kormányokról is véleményt mondanak. Én is azt kérem az emberektől, hogy erősítsék meg a magyar kormány mögötti bizalmat, erősítsék meg a mi politikai képességeinket, érdekérvényesítő képességünket a béke érdekében. Most más országokban is ez a vita zajlik, és hogyha a belpolitikában világossá válik a legtöbb országban reményeim szerint, hogy a békepártiak többen vannak, mint a háborúpártiak, ez az eddig rossz döntéseket hozó embereket jobb irányba fordíthatja. De ez csak a mérkőzés első fele itt vasárnap, lesz még egy novemberi Amerikában, ami legalább olyan fontos, de lehet, hogy fontosabb, mint az európai. És ha ott békepárti elnököt választanak, akkor mind a két helyen megvannak azok az emberek, akik a közvélemény nyomásának engedve Európában, Amerikában eleve egy békepárti meggyőződésű emberrel közösen meg tudjuk állítani a háborút. 24 óra alatt lehet megállítani ezt a háborút. Tehát a tűzszünetet, hogy ne öljenek meg több embert a frontvonalon, 24 óra alatt lehet megállítani. Három telefonhívás kell az ukrán elnöknek, ami arról szól, hogy kedves Elnök úr, az a helyzet, hogy úgy döntöttünk, hogy a korábbi automatikus támogatás helyett most feltételhez kötött támogatás lesz. Az első feltétel az, hogy azonnali tűzszünetet kell indítványozni. És aztán meglátjuk, hogy ezután milyen béketárgyalások következhetnek. Ez 24 óra alatt rendezhető el.

Tudom, hogy ez részemről hályogkovácsolás, de hadd maradjak még a rossz döntések sorozatánál, amiről most itt beszéltél. Van bármiféle, ésszel felfogható magyarázat arra, hogy ez az Európai Unió – hadd idézzelek ide a tavalyi tusványosi beszédedből – a pogány hedonista világ. Mi a mesterterv? Miért gondolják azt, hogy most jött el az idő Oroszország legyőzésére, ahogy ezt a mondatot már többször több vezető is elmondta. Hogy? Miért? Mi a feltételezhető cél?

Valóban az a helyzet, hogy a nyugati háborúpárti vezetők le akarják győzni egy háborúban Oroszországot. Ez a mesterterv. Ilyen egyszerű. Az a kérdés, hogy miért? Hát a pénzért, a pénzért, a vagyonért, a befolyásért, ahogy lenni szokott! Ukrajna adottságait tekintve egy gazdag ország. És Ukrajna úgy van eladósodva, hogy…

Ki se lát.

És most, csak hogy mondjak egy viszonylag friss hírt, az amerikaiak azzal a remek indítvánnyal házalnak, hogy akkor ők adnának újra 40 milliárd dollárnyi kölcsönt Ukrajnának, és mi, európaiak viszont garantáljuk, hogy az ukránok ezt vissza fogják fizetni, tehát vállaljunk rá garanciát.

Mi legyünk a kezesek.

Természetesen. Tehát azt akarom csak mondani, hogy a dolog végén a pénz, a hatalom, Ukrajna megszerezhető, fölosztható vagyona, az ottani termőföld, az ottani gazdasági lehetőségek, és aztán ki tudja még, onnan majd továbbmenve vissza is lehetne térni a jelcini időkhöz. Hát azért nagyon sok amerikai és európai úgy emlékszik vissza a kilencvenes évekre, Jelcin elnök úr időszakára, mint a nagy gazdasági lehetőségek időszakára, amikor akadály nélkül, sőt szívesen látva fogadták őket, és mentek be az orosz gazdaság területére, és az orosz gazdasági lehetőségeket a modern világgazdaság logikája szerint elkezdték átalakítani és kihasználni. Amire az oroszok egy idő után azt mondták, hogy nekik ehhez nincs kedvük, ez nem tűnik olyan ésszerű megoldásnak, és inkább a saját kezükbe vették, újraszabályozták, orosz módon természetesen, ahogy ezt egy orosz katonai közösség és katonai állam tudja, fogták, és újraszabályozták a saját világukat. És sokan kívánkoznak vissza a kilencvenes évekbe, amikor nemcsak Ukrajna, hanem még Oroszország is elérhető volt, ezek az erőforrások: vagyon, pénz elérhető volt. Tehát itt egy nagy keleti erőviszony-átrendezést vizionálnak sokan, aminek az első lépése az, hogy az oroszokat most egy katonai konfliktusban, a Jóisten tudja pontosan, mióta először, ott, saját szomszédságukban Ukrajna és Oroszország határán meg lehet verni. És közben, ha egy ilyen háború megindul, akkor mindenki alkalmazkodik, mindenki meglátja a lehetőséget, mit lehet ebből kihozni. Jönnek a fegyverszállítók, jönnek a hitelezők, a spekulánsok, és degeszre keresik magukat, és ők aztán már nyomják a gépezetet előre. Nekünk azt kell tudnunk, mert ez az ő világuk, ezek nem mi vagyunk. Nekünk azt kell tudnunk, hogy egy háborúban sohasem az dől el, hogy kinek van igaza. Egy háborúban az dől el, hogy ki marad életben, mert a háború logikája más, mint a békéé. Ezt én két éve mondom Európában, de csak süket fülekre találok, mert amikor elkezdődik egy háború, meghal az első ember, aztán egyre többen halnak meg, egyre több pénzt invesztálsz, aztán átállítottad a gazdaságodat is inkább egy katonai típusú működésre, akkor már nagyon nehéz megállítani ezt a gépezetet, mert már te abba belefektettél, már életeket áldoztál, már a gazdaságodat is alárendelted a győzelem céljának, és abból kijönni, visszajönni, megállni egész más. Az elején azt gondolják mindig a politikusok, hogy majd elmegyünk egy bizonyos határig, és ott megállunk. De sosem sikerül megállni. Tehát más az események logikája a háború előtt, amikor azt elgondolják a politikusok, mint menetközben meg a végén. Ezért nem szabad sosem átengedni a diplomatáknak az ügyek eldöntését a katonák kezébe, mert nehéz onnan visszaszerezni. Tehát a legnagyobb hiba az volt, hogy először is, hogy kitört a háború, a második, hogy amikor kitört, akkor mi rossz választ adtunk, nem elszigeteltük ezt a konfliktust úgy, ahogy tettük a Krím esetében, hanem egy nyílt, összeurópai konfliktussá tettük, és Magyarországot leszámítva minden ország belevonódott, már majdnem hadviselő féllé vált, saját háborújának tekinti az ukránok háborúját, holott ez két szláv nép háborúja, ami egy bonyolult történet, de amit lokalizálni lehetett volna, és meg lehetett volna akadályozni, hogy oda jussunk, hogy ma arról beszélünk, hogy atomfegyverek, NATO-csapatok küldése, NATO–Ukrajna misszió, fegyverszállítás, német páncélosok: ez mind elkerülhető lett volna, ha jól reagáltunk volna az oroszok a nemzetközi jogot kétségkívül fölrúgó háborús kezdeményezésére.

Hadd kérdezzek rá a magányosságunkra, hogy hogy’ létezhet, hogy a békepárti állásponttal egyedül maradtunk? Tíz éve vagy talán már több Soros György adott egy hosszú interjút, ahol elhangzik a következő mondat. Annyira vérlázító, hogy azt hiszem, megtanultam kívülről. Azt mondja Soros tíz éve: „Az oroszokat majd úgy kell legyőzni, hogy a Nyugat technikai fölényével és a közép- és kelet-európaiak vére árán, hiszen a nyugati emberek nem viselnék el, hogy a frontról nyugati katonák hullazsákba érkezzenek haza.” Én ennél vérlázítóbb és aljasabb mondatot keveset hallottam életemben. És ezt a mondatot nyilván nemcsak mi hallottuk egyedül. Hogy’ létezhet ezek után, hogy legalább Közép-Európa nem áll ki határozottan ugyanamellett, ami mellett mi?

Szerintem Közép-Európa azt gondolja, amit mi, csak a vezetők nem azt mondják. Tehát szerintem a közép-európai népek között nagy véleménykülönbség a Kárpátoktól délre, azt hiszem, nincsen. Tehát, hogy egy szlovák, egy magyar, egy horvát, egy szerb meggyőződésem, egy román: szerintem nagyjából egy sávon belül vannak ezek a vélemények. A Kárpátoktól északra egy másik történet, a lengyelek meg a balti államok: egy más történelmi tapasztalatokkal rendelkező régió. De a közép-európaiak szerintem észnél vannak, és pontosan tudják, hogy minden háborún csak rajtaveszíthetünk közösen, mindannyian. Még az is, aki azt hiszi, hogy győzött, utóbb kiderül, hogy veszített. A vezetők azonban nincsenek abban a helyzetben, hogy azt a véleményt képviseljék, amit az emberek gondolnak, aminek leginkább az az oka, hogy létezik egy befolyásolási szisztéma ma, és talán mindig is létezett a világpolitikában. A nagyok kiépítik azt a képességüket, amit a szakemberek erőkivetésnek neveznek, hogy képesek legyenek az akaratukat más országok vezetésével szemben, más országok területén érvényesíteni. Ez a szövetségesi rendszeren belül is megvan, tehát mi szövetségesei vagyunk az Egyesült Államoknak, például NATO-tagok vagyunk mindketten, de ettől még van amerikai befolyásolási kísérlet folyamatosan Európában. Szövetségesek vagyunk mi a brüsszeliekkel is, hát az Európai Unió tagjai vagyunk, de ettől még német vagy francia erőkivetítési kísérlet Magyarország irányában mindig is volt, és most is van. De nem kell meglepődnünk, ezt én a dolgok természetes részének tekintem. És nem is csinálok mást, mint a Magyarország függetlenségére felesküdött magyar kormányfő, minthogy építem azt a magyar nemzetbiztonsági, függetlenségi rendszert, amely az ilyen erőkivetítési kísérleteket képes elhárítani. És beletettünk sokan az életünkből – talán a többes szám nem indokolatlan – jó néhány évet abba, hogy egy olyan erős Magyarországot építsünk föl, amely képes magát megvédeni egy ilyen bonyolult erőkivetítési rendszerrel szemben. Mert itt beszélünk civil szervezetekről, beszélünk médiáról, beszélünk finanszírozásról, beszélünk ösztöndíjakról, egyetemekről. Ugye, a nyílt társadalom az, amit Soros György a zászlajára tűzött, és aminek a nevében elkövet mindent a világon, amit elkövet, a helyes megfogalmazásban úgy hangzik, hogy felnyitni a társadalmakat, felnyitni a mi üzleti érdekeink előtt, és lehetővé tenni, hogy oda be tudjunk hatolni. Ez a nyílt társadalom. Mi ez ellen védekezünk. Megjegyzem egyébként, még amikor a baloldal jobb állapotban volt, most neveket nem is mondok, volt olyan baloldali miniszterelnök, aki ezzel szemben védekezett. Az nem volt mindig úgy, hogy a baloldalt kilóra megvették a Sorosék vagy a brüsszeliek vagy éppen az amerikaiak, és függetlenül a baloldali szavazók békevágyától, ami Magyarországon is szerintem adottság, létezik, rá tudják kívülről kényszeríteni a baloldal vezetőit, hogy mégis háborúpárti álláspontot képviseljenek. Ez nem volt mindig így Magyarországon. Mi intaktak maradtunk, a polgári, nemzeti, keresztény oldal megszervezte magát, és nemcsak magát tudja megvédeni, hanem az egész országot. A baloldal erre nem volt képes, ezért elesett. Az internacionalizmus áldozata lett.

Erőkivetési kísérlet – így fogalmaztál. Az erőkivetési kísérletnek, gondolom én, egyik módja a pénzbeli anyagi függőségbe hozás. Akkor most ezen a szemüvegen keresztül hadd kérdezzem meg, ha már Soros vérlázító mondatáról beszéltünk, van itt még valami, ami lehet, hogy csak nekem, de azt gondolom, hogy vérlázító. Az Európai Bíróság napi 6 millió forint büntetést akar, illetve nem akar, mert ez már befejezett tény, az ítéletet meghozták, csak hogy a vérlázító részét még fokozzam, nem akarják nyilvánosságra hozni a választásokig, mert összezavarják itten a választók fejét, szóval napi 6 millió forintra büntetnek, mert kívül tartjuk a migránsokat Magyarország területéről, védjük az unió külső határát. Nem tudom, mennyi pénzt feccöltünk már ebbe bele 2015 óta.

700-750 milliárd forintot.

És most túl leszünk a választáson, lesz egy ítélet, és itt fogunk állni, hogy amiért megvédjük a külső határt, legyünk szívesek napi 6 milliót fizetni. Muszáj megkérdeznem, mit lehet ebben a helyzetben csinálni? Ki fogunk fizetni évi, nem tudom, hány milliárdot?

Most úgy áll. Vagy beengedjük a migránsokat. De én azt javaslom, hogy Magyarország – erről beszéltem az előbb – nem egyszerűen csak az intézményeiben erős ország, hanem a közvéleményében is erős ország. Szerintem, ha megkérdezzük az embereket arról, hogy fizessünk-e napi 6 millió forintot, vagy engedjük be a migránsokat úgy, ahogy Brüsszel akarja, melyiket választjuk?

Valószínűleg tudom a választ.

Ez a helyzet. Ennél súlyosabb eszközök is vannak. Bennünket azért, magyarokat megpróbáltak megfojtani pénzügyi eszközökkel is. Tehát az erőkivetítés, a befolyás-érvényesítés minden eszközét kipróbálták már. Hosszú időn keresztül nem akarták és nem is adták ide az európai uniós pénzeket. Aztán persze egy részét megszereztük, és ma azok jönnek, de a terv az volt, hogy azt a hírt kell a nemzetközi pénzvilágban elterjeszteni, hogy Magyarország mindjárt össze fog omlani, ezt a baloldal itthon megénekelte, nincs európai uniós pénz, ilyen körülmények között nem érdemes Magyarországnak a pénzpiacokról se pénzt adni, meg nem érdemes befektetni, és akkor a magyarok majd visszajönnek ide, Brüsszelbe, letérdelnek, úgy, ahogy a derék holland miniszterelnök javasolta, és alázatosan arra kérik a brüsszeli bürokratákat, hogy csináljuk ezt az egészet vissza, és legyünk ismét jó barátok. Ehhez képest a magyar gazdaságba dőlnek a beruházások, a pénzpiacokról, ha nem is korlátlanul, de nagy mennyiségben tudunk pénzt elérni. Kiderült, hogy a világnak nemcsak nyugati, hanem keleti lába is van, a gazdasági növekedés Magyarországon ebben az évben magasabb lesz jóval, mint az unió átlaga. Az inflációt, ha vért izzadva is, de letörtük és visszahoztuk, és a magyar gazdaság legalább olyan jó, de szerintem inkább jobb kilátásokkal rendelkezik, mint a legtöbb európai gazdaság. Nem lehetett bennünket megfojtani, mert beletettük az életünkből azt a húsz-harminc évet Antall Józseffel kezdődően, hogy fölépítsünk egy olyan rendszert, ami meg tudja magát védeni. Fölépítsük a független, szuverén Magyarországot. Voltak jobb időszakok, volt, akinek ez gyorsabban, és jobban ment, van, akinek kevésbé, de ezt építettük, amikor nem baloldali kormányok voltak Magyarországon. És ma ez áll. Azért alapvetően ennek a rendszernek a szíve közepe mégiscsak az, hogy a választópolgárok elmennek választani, és olyan bizalmat adnak a mindenkori kormánynak, hogy ne kelljen koalíciós tárgyalások révén megosztott kormányzati rendszert létrehozni, mert ahogy koalíciós rendszerek vannak, már a befolyolási kísérletek azokon a réseken, ahol az egyenetlenség van, már jönnek befele, már feszítik szét, már megtalálják azokat, akiknek az érdekei bevonhatók a nyugatiak érdekkörébe, és Magyarország szép lassan elveszítené a saját, szuverén döntéshozó képességét. Ettől az állampolgárok védik meg Magyarországot, nem a magyar kormány. Az, hogy mi meg tudjuk védeni az országot, csak egy következmény. Azért tudjuk megvédeni, mert a magyarok azt akarják, hogy Magyarország az EU-tagság, NATO-tagság mellett is legyen független és szuverén ország.

Ha már a gazdaság szóba került, egy nagyon rövid összefoglalást próbálok most prezentálni. A világ legnagyobb volumenű kereskedelme mind a mai napig Kína és az Egyesült Államok között zajlik. Az orosz gáz legnagyobb volumenű vásárlói ma Spanyolország és Olaszország. Az Egyesült Államok két és félszer annyi dúsított uránt vásárol Oroszországtól, a háború második évében, mint amennyit vásárolt a háború előtt. Ehhez néhány szikár tény. Ehhez képest nekünk naponta elmondják, hogy nem szabad Oroszországgal semmit kereskedni, Kínát nem szabad ide beengedni, a kínai befolyás: juj, juj, de rettenetes… Most azon túlmenően, mert megint mindig ugyanahhoz a kérdéshez kell visszatérjek, azon túlmenően, hogy egy farizeus, hazug magatartás ez az egész, hogy miközben ők megcsinálják, nekünk meg akarják tiltani. De ennek megint csak mi áll a hátterében részükről, miért fontos nekik, hogy mi ne kereskedjünk például Kínával, másrészt miért fontos nekünk, hogy de igen, mégis?

Szerintem nem baj, hogyha néha a saját hibáinkkal is tisztában vagyunk. Ráadásul vannak olyan tulajdonságok, amelyek innen nézve erények, amonnan nézve meg talán inkább fogyatékosságok. És itt egy olyan pontra tapintottál rá, amit én inkább fogyatékosságnak tartok. De látom benne az erény jeleit is, tehát nem szégyellem ezt a fogyatékosságot. Önérzetesek vagyunk. Tehát a magyar túlságosan önérzetes. Kit érdekel, mit mondanak? Tehát bennünket érdekel, hogy mit mondanak a Kínába való kereskedelemről a nyugatiak. Őket nem érdekli, hogy mit mondunk róluk, akkor nekünk miért kell, hogy érdekeljen? Tehát a magyarok szerintem nem azt mondom, hogy túlérzékenyek, nem erről van szó. A magyarok azt gondolják, hogy egy fair elbánásnak kéne lenni a világban. De nem akarom ezt a rossz hírt én megosztani az emberekkel, de a világ nem igazságos. És a világ hatalmasai, különösen a nagyobbak nálad nem akarnak veled igazságosak lenni. Őket a saját érdekük befolyásolja. Azt fogják tenni, ami az érdekük. Olyanokat fognak mondani, ami azt szolgálja. Te meg, ha akarod, meghallod, ha nem akarod, én például általában nem szoktam meghallani. Tehát nekem is van önérzetem, de tudom, hogy a politikai játszmákat hogyan kell játszani. Tehát azt gondolom, hogy nekünk nem kell túl sokat foglalkoznunk – pedig ezt tesszük ma – azokkal a véleményekkel, amit rólunk mondanak Nyugaton. Nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy mik a céljaink, vannak-e a célokhoz vezető útvonalterveink, vannak-e eszközeink, vannak-e erőforrásaink, és elérjük-e a céljainkat. Nem mindegy, mit mondanak a budapesti reptér visszavásárlásáról? Visszavettük, és kész. Tehát azt akarom csak mondani, hogy kevesebb figyelmet kell fordítani az önérzetünk okán arra, amit mondanak, és sokkal többet arra, amit csinálni akarunk. Tevékenyebb élet kell – mondaná Klebelsberg Kuno. John Lukacs azt tanította nekem még a kilencvenes években, hogy, kedves Viktor, a magyar egy kijelentő nép, kijelent valamit, és utána várja, hogy az megtörténik, tehát nem kell törődni a kijelentésekkel, meg kell határozni, ki kell jelölni, és el kell érni a céljainkat. Erre van szükség. Úgy, ahogy azt a nyugatiak csinálják. Tehát csak annyi önérzet, ami föltétlenül kell, annyi önbecsülés, amivel tartozunk magunknak. Nem érdekes, mit írnak Párizsban. Nézem az olasz sajtót, minden nap egy rahedli cikket írnak Magyarország ellen. Az olasz sajtó másról sem szól. És?

Akkor hadd kérdezzek már rá, mert ez viszonylag friss hír. Miért volt fontos Magyarország számára a reptér-visszavásárlás?

2010-ben, amikor a nép úgy döntött, hogy elég volt a Gyurcsány-korszakból, és jobb híján minket talált meg arra, hogy kijavítsuk azokat a hibákat, és megkaptuk a kétharmados felhatalmazást, és itt, a magyar rónán szétnéztünk, akkor azt láttuk, hogy a bankszektor 90 százaléka külföldi kézen van, az energiaszektor nagy része külföldi kézen van, a média külföldi kézen van, a kiskereskedelem külföldi kézen van, és még az olyan monopol vagyontárgyak is, mint a reptér, amiből egy van, az is külföldi kézen van. És akkor mi megalkottunk egy programot, és azt mondtuk, hogy vannak bizonyos területek, ahol a nemzeti tulajdon, nem az állami föltétlenül, de a magyar nemzeti tulajdon, a magán és állami együtt meg kell, hogy haladja az 50 százalékot, mert ez nemzetbiztonsági kérdés. És elindultunk, és a területek nagy részén ezt elértük. Nem tudtuk elérni a kiskereskedelemben mind a mai napig, ami a magyar agrárvilág számára pedig fontos lenne. Ez egy feladat a jövőt illetően, és kinéztük azokat a vagyontárgyakat is, amikről az volt a véleményünk, hogy monopolhelyzetben van, nem fejlődik, mert nem fejlesztik, csak a profitot viszik ki, és azt vissza kell venni. Ilyen volt a reptér. Benne van az életemből tíz-egynéhány év, hogy előállt az a helyzet, amit úgy hívnak, hogy eladási szándék. Ez létrejött, már a COVID előtt közel voltunk ahhoz, hogy leüssük az üzletet, beesett a COVID, akkor nem lehetett ilyesmivel foglalkozni, az egy teljesen más logikát követelt a politikában meg a gazdaságban is, ott az emberi életeket kellett menteni, ezt félre kellett tenni. De most, hogy azon túljutottunk, és a magyar gazdaság erősen áll a lábán, eljött a pillanat. És nem is csak az a nagy dolog, hogy visszavettük, persze az a legfontosabb, hanem, hogy úgy tudtuk, nem vagyunk kommunisták, tehát nem elvettük, fizettünk érte, ahogy egy polgári világban a szokás, és megtaláltuk azt a működtető partnert, akitől azt reméljük, hogy ebből egy fantasztikus repteret csinál majd, ebből a lekoszlott akármiből, amit most Liszt Ferenc repülőtérnek neveznek. És a világ egyik legjobb repülőtér-működtetőjét sikerült bevonnunk. Nagy fejlesztési tervekkel, tehát óriási terveink vannak arra nézve, hogy a magyar gazdaság hogyan profitál majd abból, hogy ez ismét nemzeti kézben van.

Értem.

Jó cég a francia cég, a magyar állam nem tud repteret működtetni, tehát sok jó miniszterem van, de egyiket se tartanám arra alkalmasnak, hogy egyéb, bokros teendői mellett, még mellékesen a magyar repteret is felügyelje, ez nem menne. Tehát kell egy magánszereplő, akinek pénzügyi érdeke az, hogy ez jól működjön, és az ő pénzügyi érdeke nekünk is kamatozik.

Szentkirályi Alexandra visszalépett a főpolgármester-jelöltségtől. A pillanat szülte racionális döntés vagy taktika?

Alexandra egy bátor nő először is, tehát amikor ő belevágott, akkor egy nagyon nehéz célt tűzött ki maga elé. Ne felejtsük el, hogy ugyan Fidesz támogatta polgármester állt a város élén kilenc évig, ott Alexandra is vagy öt évig főpolgármester-helyettes volt, tehát ismeri belülről a céget, de a Fidesz budapesti szervezetének megerősítése valahogy mindig elmaradt. Tehát be kell vallanom, hogy ma a szervezettségünk Budapesten nem éri el azt a szintet, amit az ország bármely más városában vagy falujában elérünk. Tehát a leggyengébben szervezett Fidesz-közösség vagy a polgári, nemzeti, keresztény közösség politikai képviselete Budapesten van. Ez a mi felelősségünk, ezt én vállalom is. Tehát úgy kellett Szentkirályi Alexandrának belevágnia ebbe a kampányba, hogy mögötte nem volt egy felépített politikai közösség. Budapesten nagyon sok nemzeti érzelmű ember lakik, mindig is laktak. Ez nemcsak a belvárosból és nemcsak annak a közepéből áll ez a város, van ennek széle is, meg laknak itt olyan emberek, akik nagyon hasonlítanak azokra gondolkodásmód szempontjából, mint akik onnan néhány kilométerre, már vidéken vannak. Tehát Budapest nem egy eleve elveszett hely a polgári, nemzeti, keresztény gondolat számára. Én sose így gondolok erre a városra, hanem egy olyan város, amiért meg kell küzdeni. Színes, sokfajta szellemi irányzat van benne, jól fejlett politikai szereplők is vannak benne. Itt küzdelem kell, ha bizalmat akarsz szerezni, akkor harcolni kell, de nem vagyunk esélytelenek – ha megfelelően dolgoztunk évekig. Ez hiányzott. És ezért Alexandra egy olyan kampányba vágott bele, aminek a háttere sajnos nem volt elég erős. És úgy látta most, a kampány végén, hogy ő elvégezte, amit elvégezhetett. Én egyébként csak a legjobbakat tudom mondani erről, és azt mondta, hogyha változást akarunk, akkor neki vissza kell lépnie. Én mondtam Alexandrának, én azt tudom mondani, hogy eddig is azt csináltam ebben a kampányban, amit Ön mondott, mert ez az Ön által vezetett kampány. Szerintem Önnek igaza van. A Fidesz szempontját megelőzi most egy másik szempont, ez pedig az, hogy legyen változás Budapesten. És ha Maga így látja ezt jónak, meg így látja elérhetőnek, akkor rám számíthat. Én az Ön döntését nemcsak tudomásul veszem, hanem meg is támogatom.

Holnap választ az ország. Mi ennek a választásnak a tétje?

Két tétje van. Van egy háború vagy béke, európai választás, és van a helyi vezetők megválasztása. Te is járod az országot, talán az országot legjobban ismerő emberek közé tartozol, biztosan meg tudod mondani, talán sok esetben, nemcsak a városok esetében, hanem a falvak esetében is, hogy hol van jó polgármester, és jó testület, és hol van pernahajder. Az rögtön látszik a falun meg a városon. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen vezetőket választanak a települések. Ha jó vezetőket választanak, akkor ezek a települések fejlődni fognak, kihasználják a lehetőséget, mert lesznek lehetőségek, vannak jó lehetőségek Magyarország előtt, de ahhoz kellenek jó helyi vezetők, akik tudnak együttműködni a kormánnyal, akik tudják, hogy mit akar a településük, és képesek is azt megvalósítani. Tehát jó vezetőket kell választanunk, mert ezen múlik a lakóhelyünk következő öt évének perspektívája.

Marco Rossi keretet hirdetett. Mi az elfogadható minimum számodra az Eb-n?

Ugye, a végén majd egyszer csak a vb-döntő elfogadható. Tehát azért mégis a helyes hozzáállás az, hogy ahol már egyszer voltunk, oda el kell tudnunk jutni újra. Tehát ha megmásztunk egyszer egy hegycsúcsot, akkor olyan nincs, hogy ne tudnánk még egyszer megmászni. Tehát majd egyszer, itt most időt nem merek mondani, de egyszer majd oda kell eljutni, hiszen kétszer már voltunk ott. Ami a mostani Eb-t illeti, én látok egy fejlődési ívet, ahonnan elindultunk 2010-ben, egy teljesen zűrzavaros helyzetből, és ahol Storck szövetségi kapitány úr munkájának köszönhetően meg Rossi kapitány úr munkájának köszönhetően eljutottunk oda, ahol most vagyunk. Szerintem nemcsak hogy vállalható, hanem egy nagy tettekre képes csapatunk van. De még nem olyan jó, hogy nagy tetteket várjunk el tőlük. Képesek arra, hogy meglepjenek bennünket, de azt várni tőlük, hogy lepjenek meg bennünket minden mérkőzésen, az szerintem még túlzás. Az eredményt a végén tudomásul kell venni, hogyha megvolt a szív, és odatettük magunkat. Én ezt várom. Bármi lehet. Lehet napfény, lehet sár.

Miniszterelnök úr, köszönöm szépen, hogy rendelkezésünkre álltál. Én is köszönöm. Önöknek köszönjük a megtisztelő figyelmet. Holnap választás, mindenkinek el kell menni. Minden jót, viszontlátásra!