Orbán Viktor beszéde a Mol-Csoport Poliol Komplexum gyárátadó ünnepségén

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindenkit tisztelettel köszöntök, akit az előttem szólók már köszöntöttek. Örülök, hogy ezen a szép napon itt együtt lehetünk. Kellő szerénységgel, de azt mondhatom, hogy a Mollal és Hernádi Zsolt igazgató úrral kialakult egy jó szokásunk: pár évente összejövünk itt, Tiszaújvárosban, és átadunk egy-egy új Mol gyárat. Így jártunk el 2015-ben, három év múlva, 2018-ban, és most, hat évre rá, 2024-ben. Jöhettem volna hamarabb is, tarthattuk volna a hároméves ütemet, csak a járvány és a háború keresztbe tett, és megnehezítette a dolgunkat, de a Molt úgy ismerjük, hogy nem olyan fából faragták, hogy ezek a nehézségek eltántorították volna őket a beruházástól, amit jól bizonyít, hogy ma itt lehetünk együtt.

Hölgyeim és Uraim!

Az előző két alkalommal, 2015-ben és 2018-ban abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy köszönthettem a Japánból érkezett befektetőket és a japán állam képviselőit. Most viszont Németországból köszöntöm Ilse Henne asszonyt, a thyssenkrupp képviselőjét, és valljuk be, az ő technológiai hozzájárulásuk nélkül a mai beruházás nem valósulhatott volna meg. Jól tette a Mol, hogy ezt a technológiát megvásárolta. Azt szoktuk mondani, hogyha csinálunk valamit, akkor csináljuk világszínvonalon. Ebből a nézőpontból jó döntés, hogyha a Mol fejlesztésre adja a fejét, akkor nem éri be kevesebbel, mint a japán és a német csúcstechnológiával. Ez megnyugtató, hiszen a Mol Magyarország legnagyobb és legsikeresebb vállalata, és láthatjuk, ha ők megépítenek valamit, ahogy a hadseregben mondták: az meg van építve.

Kedves Barátaim!

A helyzet az, hogy Magyarország, és ha a határon túli magyarokra gondolunk, akkor az egész magyar nemzet sokat köszönhet a Molnak. Emlékszem, a Mol volt a mi mentsvárunk az ínséges időkben, amikor a rendszerváltoztatás hajnalán az egyébként valóban elavult szocialista ipart privatizáció jogcímén elkótyavetyélték, akkor a Mol maradt az egyetlen komolyan vehető magyar cég, amely sikeres volt a legnehezebb időkben is. Ha ez nem így lett volna, akkor Magyarország jóval nagyobb sebeket kapott volna a rendszerváltáskor és a 2000-es években is, a baloldal dicstelen kormányzásának idején.

Hölgyeim és Uraim!

A Mol és a magyar gazdaság sorsa ugyanannak a könyvnek két oldala. A könyv lényegében arról szól, hogy hogyan kell megnyerni a XXI. századot, ha már a XX.-at elvesztettük. A Mol ugyanazt az utat járja be, mint maga a magyar gazdaság. Húsz évvel ezelőtt, ha visszaemlékeznek rá, a Mol tevékenységi köre – fogalmazzunk úgy, hogy – egyfelfüggesztésű volt, és ezt úgy hívták, hogy kőolaj-kereskedelem. Voltak a Molnak olajmezői, de a legtöbb kőolajat inkább megvásárolta, feldolgozta, tovább értékesítette, aztán első magyarországi vállalatként egyre terjeszkedett a környező országokban. Örülök annak, hogy a vállalat nem elégedett meg ennyivel. Ebből a szempontból Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató úr színrelépése és munkássága elévülhetetlen érdemeket mutat, hiszen a Mol az ő idején kezdett régiós terjeszkedésbe, a hagyományos mellett biogáz- és biodízel-üzemet hoztak létre, beléptek a szállítmányozási piacra, és legújabban a hulladékgazdálkodásban is megkerülhetetlenné váltak. Olyan ez, mint a céllövöldében: azt a célpontot a legnehezebb kilőni, amelyet a legtöbb hurkapálca tart. A Mol is így áll a lábán. Általában az ilyen nyeremény jellemzően a legértékesebb is. Nem csoda, hogy a Mol Magyarország legértékesebb, több lábon álló vállalatává vált.

Hölgyeim és Uraim!

Van egy ismert útja annak, hogy egy vállalat értékessé tegye magát. A szakemberek ezt úgy mondják, hogy feljebb kell lépni a termelési láncban. A Mol ebben is húzott egy erőset, ugyanis nemcsak feljebb lépett a termelési láncban, hanem ő maga vált teljes termelési lánccá. Itt, Tiszaújvárosban egy olyan vegyipari komplexumot hozott létre, amelyben a megtermelt és feldolgozott nyersanyagot késztermékké alakítja úgy, hogy közben még a szállítmányozásban is érdekelt. Amit itt gyártani fognak, a poliol, azt mi, laikusok hívhatjuk a műanyaggyártás svájci bicskájának. Mindenre jó az autóipartól a bútorgyártáson át, az építő- és textiliparig mindenhol szükség van rá. Azzal főzünk, ami van, és azt gyártjuk, ami mindenhez jó. Egyszerű, mint a pofon, mégis kevesen képesek rá. A Mol képes volt. Gratulálok hozzá!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha igaz, hogy a Mol ugyanannak a könyvnek egy lapja, amelyben a magyar gazdaság történetét is írják, akkor logikus, hogy a Mollal az történik, ami a magyar gazdasággal. Ahogy a Mol több lábra állt, feljebb lépett az értékláncokban, és egyre értékesebbé vált. Mindez megtörtént a magyar nemzetgazdasággal is. Több lábra álltunk, diverzifikáltunk, feljebb akarunk lépni a termelési láncokban, és egyre értékesebbé akarjuk tenni Magyarországot. Ezt nevezzük a konnektivitás magyar stratégiájának. Mi nemzeti szinten is csökkenteni akarjuk az egyoldalú függőségeinket. Ebben egyébként maga a Mol is segítségünkre van, például azzal, hogy új földgáz- és kőolaj-lelőhelyeket talál meg Magyarországon. Alig várjuk, hogy a Molra úgy tekinthessünk vagy a vezérigazgatójára, mint a magyar Jockey Ewingra. Sok szerencsét kívánunk a további kutatáshoz, tisztelt Hernádi vezérigazgató úr! A magyar gazdaság diverzifikálja az energiabeszerzési forrásait, új energiatranzit-útvonalakat építettünk ki. Földgázt szerzünk be Katarból, zöldáramot fogunk vásárolni Azerbajdzsánból, növeljük a napenergia-kapacitásainkat, közben új atomerőművet építünk annak érdekében, hogy minél kevésbé legyünk kiszolgáltatva a tőlünk független világpiaci folyamatoknak. Szükségünk is lesz a sok energiára, mert terveink szerint az ország villamosenergia-igénye 50, azaz ötven százalékkal nőni fog 2030-ig.

Dióhéjban: ez azért lesz így, mert a legfejlettebb iparágakat honosítjuk meg Magyarországon. Arra vállalkoztunk, hogy a keleti nyersanyagok és erőforrások és a nyugati technika és know-how találkozási pontjává tegyük Magyarországot. Lesznek nyugati és keleti autógyáraink, a zöldenergia tárolásához szükséges technológiánk és gyártókapacitásunk, részt veszünk az űrkutatásban, bekapcsoljuk Magyarországot a legkorszerűbb információs technológiai vérkeringésbe, felépítjük a legmodernebb európai hadiipart, feljebb lépünk az élelmiszeriparban, a gyógyszer- és a vegyiparban is. Vannak, akik kételkednek, és azt mondják, hogy ehhez nem lesz elegendő energia, meg nem lesz elegendő munkás, de én azok közé tartozom, akik meg vannak győződve arról, hogy a magyar iparpolitika képes lesz elegendő energiát és jól képzett munkaerőt is az ipar rendelkezésére bocsátani. Ebből a szempontból biztató az Önök példája, hiszen most átadunk egy gyárat, amelyben, ha jól látom, akkor körülbelül 300 szakképzett magyar ember dolgozik majd. Ezek a magyar emberek egyre jobb állásokat töltenek be; ez a gyáregység is jó példa erre: 300 új, hosszú távon is versenyképes, magas hozzáadott értékű munkahely 300 ember számára biztos, kiszámítható jövőt jelent.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar iparstratégia fontos eleme, hogy állami eszközökkel ösztönözzük, hogy a magyar cégek lépjenek ki a külföldi piacokra. Úgy megnőttünk, úgy megnőtt a magyar ipar, hogy Magyarország már kicsi. Nem itt kell lökdösődni, hanem új iparokat kell, új területeket kell találni, külföldön kell befektetni, onnan érdemes hazahozni a profitot annak érdekében, hogy a Magyarországon termelő multicégek által kivitt profitot ellensúlyozzuk, és beálljon – ez nem holnap lesz, de néhány év alatt – a tőke egyensúlya a magyar gazdaságban. Ezért a terveink szerint a meglévő 12 ezer, ma külföldön tevékenykedő vagy külföldre szállítani képes cég mellé 5.000 új kkv-t fogunk létrehozni, illetve fogunk megtámogatni, hogy erre a szintre léphessenek. Erre hamarosan programot is fogunk hirdetni. A magyar iparstratégia, Hölgyeim és Uraim, egy jó terv, ebben a Molnak fontos szerepe van. Ez a magyar iparstratégia éppúgy, mint a Mol, ambiciózus, sőt nagyratörő. Ambiciózus és nagyratörő, de két lábbal áll a földön. Erre jó okunk van. Az egyikről Hernádi Zsolt vezérigazgató úr már beszélt. A mai európai politika nem támogatja az ipart. A mai európai politika az ipart veszélyesnek tartja, korlátozni, leépíteni akarja, ezt ő zöldítésnek hívja, de valójában rengeteg ipari kapacitást veszítünk el az úgynevezett zöldítés szerintem rosszul megtervezett folyamatában.

Tehát jó, ha két lábbal állunk a Földön, mert az európai politikát, iparpolitikát mindenképpen meg kell változtatnunk, másfelől van itt még másfajta veszély is, mert ma a legnagyobb veszélyt nem az elhibázott európai iparpolitika, hanem valójában a háború jelenti. Mi, magyarok ismerjük a háborút: az egyet jelent a pusztítással, az otthonok elvesztésével, a pénzünk elértéktelenedésével. Nincs messze, látjuk Ukrajnát, látjuk, mi történik ott. A háborúban valójában nincs szükség bútoriparra, textiliparra, autóiparra, nincs szükség kreatív iparágakra, sokkal kevesebb fogyasztási cikkre van szükség, de még a békeidőből ismert, széles skálájú élelmiszeripar sem kell. Háborúban ugyanis egyetlen dologra van szükség igazán: háborúban mindenki hadianyagot és lőszert gyárt. A háborúban a munkaerő nem a gyárba megy, hanem a frontra viszik. Nincs igény a hadiiparon kívül semmire, nincs, aki a gyárban dolgozzon, ennek következtében nincs vásárlóerő sem, amely végső soron pörgeti a gazdaságot. Látjuk Ukrajnát: háborúban minden hanyatlik. Háborúban hanyatlik a gazdaság, hanyatlik a haza és maguk az emberek is. Sokan vannak ma Európában, akik mégis háborúba vezetnék a kontinenst, és ebbe belerángatnák Magyarországot is. Ezért a nagy gazdasági tervek mellett figyelmet és energiát kell szentelni arra, hogy ezeket az erőket megfékezzük, visszaszorítsuk és letörjük. Ezért mindenkit biztatok itt, Tiszaújvárosban is, hogy június 9-én menjen el, és vegyen részt a választásokon. Vegyen részt a helyi vezetők megválasztásában, de kérem Önöket, hogy vegyenek részt az európai választáson is, mert a háború és a béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz. Kérem Önöket, hogy menjenek el, és álljanak ki a béke mellett, segítsenek elzavarni a brüsszeli háborús héjákat. Ez nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy az az iparpolitikai építkezés, amit 14 évvel ezelőtt elkezdtünk, folytatódhasson, és Magyarországot valóban Európa egyik legvirágzóbb országává tegyük.

Köszönöm, hogy meghallgattak! Mindenkinek gratulálok! Gratulálok a tervezőknek, a kivitelezőknek, a pénzügyi finanszírozóknak, a külföldi partnernek! Gratulálok az itt dolgozó munkásoknak, annak a szakképzett munkaerőnek, amely mindig a döntő faktor egy ipari beruházás helyszínének kiválasztásában. Mindegy, mit mondanak a főnökök, az igazság az, a beruházás oda megy, ahol jól képzett szakmunkások vannak, akik tudnak és hajlandóak dolgozni. Úgyhogy gratulálok a Tiszaújvárosban élő munkásoknak, akik végül is megszerezték ezt a beruházást.

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!