Orbán Viktor interjúja a puskasakademia.hu honlapnak

Istenes László: Elnök úr, percekkel vagyunk a 2023/24-es idény kezdése előtt. Nálunk is az utolsó simítások zajlanak itt, az arénában. Ilyenkor egy picit lehet összegezni, lehet mérleget vonni, vannak állandóságok, és vannak változások az akadémia környezetében. Kezdjük az állandósággal! Hogy’ látja, hol tart ma a Puskás Akadémia?

Nagyon fontos, hogy az ember ne tévessze szeme elől a céljait. A futball egy csábító műfaj, jön az új bajnokság, és akkor az ember, mint egy mókuskerékbe, belezuhan, ami a nagy csapatoknál talán rendjén is van, hiszen nekik nincs más céljuk, mint hogy minél jobb helyezést érjenek el a bajnokságukban. De egy akadémia mindig más, és mi egy akadémia vagyunk. Egy akadémiának az aktuális, helyezésen túli céljai vannak, mondjuk úgy, hogy távlatiak, kicsit nagyképűen történelmiek. Tehát a mi dolgunk, ugye, az, hogy olyan futballistákat neveljünk a magyar labdarúgás számára, akikkel vissza tudunk kapaszkodni a világ élvonalába, röviden összefoglalva. És ezt mi egy Puskás Akadémián keresztül tesszük. Úgyhogy nekünk a saját céljainkat kell szem előtt tartani, mármint a Puskás Akadémiának minden bajnoki idény előtt. Na, most, ami az első csapatot illeti, hiszen mégiscsak az akadémia csapata, hiába első osztályú csapat. Ugye, minden évben tisztázni kell a célokat. Én alapítója vagyok az akadémiának, nem folyom bele az operatív munkába, de mint a rendes szülők a gyerekekért, azért felelősséget érzünk, amíg élünk, meg aggódunk, meg féltjük, meg próbáljuk segíteni, és ezért én minden évben élek is a lehetőséggel kétszer, a nyári szezonkezdet és a téli szezonkezdet előtt, hogy leüljek mindenkivel. Most is éppen a szakmai igazgató úrral, Tóth Balázzsal fejeztem be egy hosszabb beszélgetést, és az akadémiához most érkezett összes új edzővel beszéltem. Részben, hogy megismerjem őket; részben, akit ismertem, attól pedig megtudhassam, hogy milyen személyes ambícióik vannak, amiket össze tudunk illeszteni az akadémia céljaival. No, tehát ami a bajnokságot illeti, mondtam Balázsnak, minden évben szoktam mondani, nekünk egyetlen célunk van a helyezést illetően: ne essünk ki. Tehát a Puskás Akadémia első számú célja, hogy ne essünk ki. Ez nagy dolog! Ez azért nagy dolog, mert közben azt akarjuk, hogy a csapatban minél több saját nevelésű játékos játsszon. És úgy nagyon nehéz bennmaradni, hogy az ember két célt kombinál, hogy egyre több fiatal és saját nevelésű is legyen, meg ki se essen, mert a magyar bajnokság a tizenkét csapat miatt olyan, hogy a kiesés és az ötödik meg a harmadik hely között időnként 3-6-9 pont van, csak az két-három meccs. Tehát nagyon könnyű kizúgni az NB I.-ből, miközben az ember azt gondolta, hogy már az éremért küzd, aztán egyszer csak kieső helyen van. Nekünk, mint akadémia különösen nehéz ilyen körülmények között beépíteni fiatalokat, az nagy bátorságot és merészséget igényel az edzőtől. Ezért is tartjuk meg ilyen hosszú idő óta Hornyák Zsoltot, mert ő kombinálja legjobban ezt a „kockázatok, de azért nem esünk ki” típusú edzői megközelítést; megpróbál beépíteni minél több gyereket a csapatba, ugyanakkor nem kockáztatja a csapat NB I.-es tagságát. Ez nagyon nehéz edzői feladat. És örülök, hogy végül is marad, és még legalább egy évig itt dolgozik velünk, aztán majd meglátjuk. Szép eredményeket értünk el vele. Tehát ez a legfontosabb. A második fontos dolog, ami az állandóságot illeti, hogy az akadémia, mint egy gépezet, működjön, jönnek be a gyerekek, kezdik az iskolát, kezdik az alapozást, és megkezdődik a képzésük. És azt sosem szabad szem előtt téveszteni, hogy végül is a végén, négy-öt évvel később, az első érkezésük után négy-öt évvel később milyen tudású gyerekek mennek ki innen. Túl azon, hogy miután fiatalemberekről van szó, az akadémiai jelmondat továbbra is érvényes, hogy embereket nevelünk, rendes embereket nevelünk, akik egyébként jó futballisták. Tehát itt a 14 és 18 év közötti a legnehezebb korszak az ember életében talán, mindannyian emlékszünk az akkori hányattatásainkra, 18 és 19 év között jön be minden. Ugye, az iskola, a pályaválasztás, a lányok, a csapat, szóval ott összekeveredik minden, és nagyon nehéz az embernek helytállnia, és megtalálnia a saját útját. Ehhez kell segíteni a fiataloknak; nem úgy, hogy helyettük hozunk döntéseket, mert akkor nem segítettünk rajtuk, akkor gyerekek maradnak még felnőttkorukra is, hanem segíteni, hogy ők hozhassák meg azokat a döntéseket, amivel aztán irányítják a saját életüket. Ezek mind az állandó feladatok közé tartoznak itt, az akadémián.

Ennek az egésznek talán a sava-borsa, a gyümölcse, értelme az, hogy tehetséges fiatalokat neveljenek az akadémiák. Hogy’ látja ennek a lehetőségét a következő évben, és akár egy picit távolabb nézve azon történések tükrében, hogy van egy Szoboszlaink, van sok teltházas válogatott mérkőzésünk, és közben a Ferencváros kiesik egy félprofi csapattól a BL-selejtezőben?

Igen, a legfontosabb, hogy ne felejtsük el, ne tévesszük el, hogy vannak problémáink, és komoly problémáink vannak, szerkezeti problémáink vannak a magyar futballban. Tehát sok minden jobb, mint volt, de úgy vagyunk, ahogy Bécsben mondják: minden nagyon jó, de semmi nincs a helyén. Ez kicsit persze túlzás, de sok minden nincs még a helyén. Mint akadémiát alapító ember mondom, hogy az egyik legnagyobb szakmai problémája a magyar futballnak ma az, ami nem választható el az ország kulturális állapotától, hogy, ugye, itt 14 éves korukban érkeznek a gyerekek. És a futball-szakirodalom szerint 12 éves korig számos olyan képesség kifejlődik, ami később már nem tud kifejlődni. Tehát az egész magyar labdarúgásnak ma a legnagyobb szakmai kihívása a 12-13 éves korig tartó képzése a gyerekeknek. Ahol igazából a mi időnkben még nem is kellett képzésről beszélni, mert futottunk a réten, ugrottuk az árkot, másztuk a fát, tehát úgy éltünk, hogy kifejlődtek olyan fizikai képességek, döntéshozatali helyzetek voltak, amelyek aztán 13-14 éves korunkra, mire eljött a középiskola, mi már azért komoly embernek számítottunk. A mamahotel, az az egész pátyolgatás, ami Magyarországon jellemző nagyon sok szülőre, a rengeteg kütyü, a különórák világa, ami a modern világnak a velejárója, ma nem segíti a magyar futballt. Tehát a magyar futballnak ebben a kulturális közegben egy sajátos, különleges szigetet kéne létrehoznia, sok száz és sok ezer kicsi klubbal és gyerekcsapattal és tornákkal, és ezt nem lehet az akadémiákról megszervezni, még csak a klubokból sem lehet. Ez igazából a Magyar Labdarúgó-szövetségnek a nagy kihívása, történelmi kihívása. Ugye, ő a tetejével meg az aljával foglalkozik, mert a klubok köszönik szépen, jól vannak, ők majd elintézik a saját életüket. Az MLSZ-nek, ugye, az aljával, a 12-13 éves korig tartó versenyeztetéssel, képzéssel – nehezítve ezzel a kulturális batyuval, amiről beszéltem – kell foglalkoznia meg a válogatottakkal. És a válogatott szintjén az eredmények jönnek is, tehát mindenki megsüvegeli, megsüvegelheti az MLSZ-t, jó okkal. Itt, lent még nagyon sokat kell dolgoznunk. Ez kevésbé látványos, nincs rivaldafény, kevesebb az elismerés, nehezebb a meló, de itt kell a sok tíz- és százezer, 12 év körüli kisgyerekkel foglalkozni, hogy olyan életformát és életrendet vigyenek, amiből aztán 14 éves korukra a tehetségesebbek el tudnak jutni az akadémiáig, ugyanis mi hozott anyaggal dolgozunk. De így is azt kell mondanom, hogy nem lenne helyes áthárítani a felelősséget, mert az innen 18-19 éves korukban kimenő játékosok tudásáért végül is mi, az akadémiák vagyunk felelősek. Mindegy, hogy 12-13 éves korban még nem kellően fölkészített gyermekeket kapunk. Nem szabad, hogy ez az akadémiát a saját felelősségének a tompítására ösztönözze, nekünk ki kell hozni azokból a legjobbat, akik ide kerülnek hozzánk.

A legtöbb kritika azért éri az akadémiákat, hogy kevés az első csapatban a magyar, saját nevelésű játékos. Hogy’ látja, lehet-e ez cél, elérhető lehet-e az, hogy a csapatok, az első csapatok 50-60 százaléka magyar, urambocsá, saját nevelésű játékos legyen?

Ha ezt a célt föladjuk, akkor az egész futballt, magyar futballt nem érdemes csinálni. Mert a magyar futball nem a szórakoztatóipar része. A futball komolyabb dolog ennél. A futball az életünk, az az életünk része, az a magyar ember életének a része, az a nemzeti identitás része. Tehát mi nem szórakozni akarunk és tapsikolni a lelátón mindenfajta, messzi földről idefújt, ügyes játékosok játékán örvendezve, hanem mi a saját gyerekeinket akarjuk látni. A magyar gyerekeket, a magyar válogatottat, a magyar klubcsapatokat. Ha ezt föladjuk, akkor az egész futballnak nincs értelme, mármint a magyar futballnak. Úgyhogy ezt sosem szabad föladni. Ugye, itt mi az akadémián mit csinálunk? Mi azt csináljuk, ezt kellene Zsoltnak, Hornyák Zsoltnak elérnie, de ez nem egyszerű feladat azért, hogy legyenek nagyon jó külföldi játékosok, akik húzó minőséget képviselnek a saját nevelt játékosunknak, az akadémiából kijövőknek, hogy fölnézzenek rájuk, hogy utánozni akarják, hogy ellessék, hogy tanuljanak tőlük. Tehát legyen a csapat fele ilyen, nagyon jó minőségű külföldi, de a csapat másik fele saját nevelésű gyerek kell, hogy legyen. Most itt Hornyák mesternek sikerül ezt nagyjából beállítani. A tavalyi évben azért mindig kezdtünk négy-öt saját nevelésűvel, cserének bejött még egy-kettő, tehát azért minden héten láttunk legalább hat saját nevelésű játékost a pályán. Ez nem rossz! Ugye, hétig-nyolcig is föl lehet jutni, majd meglátjuk, hogy dolgoznak az utánpótlás-edzőink, mennyi gyereket tudnak föladni. De még egyszer mondom: a kockázat nagy, mert elvesztesz két vagy három meccset, és a dobogóról a kiesőjelöltek között találod magad. És akkor mindenki tudja, aki már látott futballklubot, beindulnak a pánikmechanizmusok, és hogyha nem tudsz úrrá lenni a helyzeten egy hét alatt, a második héten már véged van, ki fogsz esni. Hány ilyen nagy csapatot láttunk az elmúlt években! Ami nehézséget okoz még az akadémiának pluszban, hogy a saját nevelésű gyerekeket elviszik külföldre. Tehát a legjobbjaink külföldön vannak. Mert ha ők itthon lennének, akkor mi a Fradival pariban lennénk a bajnoki címért. Tehát most ha összedobnánk hirtelen egy All Star Puskást, akkor azt mondanám, hogy Tóth Balázs védhetne, Szoszó itt van a jobb oldalon, a válogatott Nagy Joe a balfutóban, a baloldali védőben Tamás Márk, aki most szerződött valahova, talán éppen Azerbajdzsánba Sepsiszentgyörgyről. Spandler Csabi most épp a Videotonban játszik, de saját nevelésű középhátvéd. Itthon lenne Scholes, Zsótér Donát, hogy mondjak egy másikat, Gyurcsó, most ment el Kis Tomi, de itt van Gyuszika, és itt van Sallai, aki meg a Bundesligában játszik. Tehát ha ők mind itthon lennének, akkor egy darab külföldire se volna szükségünk, az All Star Puskás Akadémia versenyben lenne a bajnoki címért. De elviszik a legjobbjainkat, és nem is baj, hogy elviszik, mert a magyar futballnak arra van szüksége, hogy a legjobbak a csúcsbajnokságokban kapjanak nagyobb terhelést, nagyobb kihívást, és így tudják szolgálni a válogatottat. De ez azt jelenti, hogy nekünk 17-18-19 éves reménységeket kell beépíteni a csapatba, aminek mindig óriási a kockázata. Nagyjából ez az a problémahalmaz vagy aknamező, amin Hornyák Zsoltnak át kell vezetnie az első csapatot.

Elnök úr, a huszonkét hazai és határon túli csapatot összefogó módszertani központ napokkal ezelőtt Felcsútról Budapestre költözött. Új vezetése van, Schmidt Ádám, Szalai Ádám és az akadémiánk egykori igazgatója, Liszkai Dezső. Mi a cél ezzel?

A módszertani központnak a helyszíne, ahol a munkát kell végezni, itt marad, a hivatalok mentek Pestre. Tehát valóban kettéválasztottuk a Puskás Akadémiát és a kiemelt országos akadémiák működtetéséért felelős szakmai stábot. Nehéz döntés volt. Nem vagyok egyedül azzal a filozófiával, amely bizalmatlan a mindenkori bürokráciával szemben, különösen, ha sportról van szó. Általában jó, hogyha a bürokráciával szemben bizalmatlanok vagyunk, de a futballban különösen így van ez meg a sportban, mert, ugye, se a szövetségben, se a minisztériumban futballt nem lehet csinálni. A futballt a pályán kell, a klubokban. Ezt nem könnyű azoknak megérteni, akik ezzel foglalkoznak, akár a szövetségben vannak, akár a minisztériumban. De azt tudomásul kell vennünk, hogy mi nem futballhatóságok vagyunk, a szövetség sem az, és a minisztérium sem az, hanem szolgáltató központ vagyunk. Persze valami rendet kell tartani, ki kell írni a bajnokságot, bíróküldés van, fegyelmi eljárások, és így tovább. De azért összességében nekünk az a dolgunk, hogy szolgáltatást nyújtsunk a kluboknak, hogy segítsük őket abban, hogy jó csapataik legyenek, hiszen a futball a klubokban van. Olyan Bajnokok Ligája, ahol az MLSZ indult, még nem volt, hogy Magyar Minisztérium, ilyen nevű csapat nem indult. Tehát nehéz volt a döntés, mert örültem annak, hogy a Puskás Akadémia meg az akadémiák minőségbiztosítását végző módszertani központ egy helyen van, de megölt már bennünket. A Puskás Akadémiát lassan agyonnyomta. Mert a határon túli magyar csapatokkal való foglalkozás is itt volt meg a módszertani központ is, ami tíz magyar akadémiának a munkáját segíteni hivatott – meg még a saját akadémiánk is. Úgy láttam, hogy ez most már sok, ez most már az itteni munkának a rovására megy. Tehát leültem Liszkai Dezső elnök úrral, vezérigazgatóval, vagy Atyaisten, nem tudom, hogy kell hívni, Liszkai tótumfaktum úrral, és áttekintettük a helyzetet, és arra jutottunk, hogy jobb, hogyha ezt leválasztjuk. És miután ezt a munkát ő végezte az elmúlt évek során, az volt a logikus, hogy az ő kezében is maradjon. Ezzel elvesztettünk két-három nagyon jó embert, mert még elvitt magával két egészen kiváló szakembert, és így jött létre egy jó kis nukleusz ott, a minisztériumban, meg most még, látom, Szalai Ádámot is leigazolták. Az legalább akkora igazolás, mint Szoboszlai Dominik, szerintem. Úgyhogy az év egyik igazolása itt van Magyarországon. Úgyhogy ők lesznek azok, akik segíteni fogják majd az akadémiákat, mi meg foglalkozhatunk a saját csapatainkkal.

Állandósággal kezdtük, változással fejezzük be a beszélgetést. Tóth Balázs kezébe került az akadémia az első csapat mellett. Ettől mit vár?

Úgy voltam vele, hogyha már külön kell választanunk az akadémiák módszertani központját meg a határon túli magyar csapatokkal foglalkozás munkakörét meg a Puskás Akadémiát, akkor oldjunk meg itt egy régi dolgot is, hiszen itt fordítva született a gyerek. Tehát először volt meg az akadémia, és utána jött az NB I.-es csapat. Ezért az NB I.-es csapat szakmai elvárásai nem jelentek meg az akadémián, mert az akadémiának saját utánpótlás-nevelési szempontjai voltak. Ami helyes, de az az egészséges, hogyha folyamatosan van fölülről, egy NB I.-es csapat részéről egy szakmai kihívás, kontroll-ellenőrzés, a bukás lehetősége, a hibák ott derülnek ki, meg ott látjuk, hogy mi az, ami jó. De nálunk ez külön volt. És ez hátránya volt most már az utóbbi két-három évben a munkánknak, hogy ez az egymásra vetítés nem jött létre. És most, hogy úgyis hozzá kellett nyúlni a működési rendszerünkhöz, hát akkor az volt a jó, hogyha ezt Tóth Balázs szakmai igazgató úr elvállalta. Én már korábban beszélgettem vele erről. Balázs nagyon jó. Nem tudom, emlékszik-e rá, hogy egy fantasztikus labdaszerző középpályás volt, tehát mellette megélni nehéz volt, és ha harmincon belülre került, akkor ha onnan azért elengedte, a kapusoknak volt bajuk. Tehát Balázs egy óvatos duhaj, ahogy egy 6-os labdaszerző középpályáshoz illik, csak annyi kockázatot vállalunk, amennyit föltétlenül kell, meg biztosak vagyunk benne, hogy hiba nélkül meg tudjuk oldani. Úgyhogy lassan állt rá arra, hogy az akadémiának a szakmai felügyeletét is át kell vennie. De végül is most már elérkezett oda, hogy igent tudott mondani erre. A Fradi esete is ezért fontos a számunkra. Nagy lecke, mert a futballban mindig történnek megmagyarázhatatlan dolgok. Tehát az, aki azt gondolja, akár vezetőként, akár szakmai igazgatóként, akár edzőként, hogy képes arra, hogy mindig mindent ellenőrzés alatt tartson, hogy bizonyos lehetőségeket kizárjon a csapata életéből, az félreérti a futballt. A futball olyan, mint az élet. Mindig beesik valami, történik valami váratlan, amire nem gondoltál. Olyasmi is, amit nem tudsz megmagyarázni. Mert nekem mondhatnak, amit akarnak, olvasom az elemzéseket, hogy a Fradi tavaszi szezonjából következett, hogy… Ugyan már, hogy következett volna akármilyen rossz tavaszi szezonból az, hogy egy Feröer-szigeti csapattól hármat kapunk otthon?! Ez nem következik semmiből sem! Itt nincs összefüggés. Itt az van, hogy a futballban vannak megmagyarázhatatlan dolgok. És a Fradival is ez történt. A magyar futballra nézve egyébként ebből az a tanulság adódik – mert a Fradi majd a saját dolgát megoldja –, hogy nem jó dolog, hogy csak egy nemzetközileg komolyan jegyzett csapatunk van. Mert ha az elesik – és mindig történhet a futballban ilyen, mint láttuk –, akkor ott maradunk egész őszre meg tavaszra komoly, nagy csapat nélkül. Tehát a magyar futball egyik nagy problémájára világít rá a Fradi kudarca, hogy nem lehet csak egy Fradi. Nekünk kell még egy vagy kettő, a Fradihoz hasonló költségvetéssel, játékos-minőséggel és nemzetközi besorolással rendelkező csapat, amiből ha az egyik vagy kettő elesik, még mindig van egy harmadik, amelyik talpon marad, ha egyik elesik, majd boldogul a másik. És ez nincs megoldva ebben a pillanatban a magyar futballban. A magyar futball csak a Fradit tudta abba a helyzetbe hozni, hogy azzal a tőkeerővel, szurkolói háttérrel, létesítményrendszerrel rendelkezzen, amivel vissza tud kapaszkodni Európa harminc legjobb futballcsapata közé majd – most éppen nem sikerült. De kell legalább még egy olyan csapatnak lenni, ami erre képes, de a legjobb lenne, ha lenne kettő. Most épp rossz irányba haladunk, mert a Videoton kiesett ebből. Ugye, a Videoton volt a Fradi mellett, helyett, után – mikor, hogy – az a nemzetközi csapat, amelyik helyt tudott állni biztosan, garantáltan eljutva egy bizonyos szintig. De valahogy föl kell növesztenie a magyar futballvilágnak magából még legalább egy nemzetközi csapatot, hogy ne fájjon annyira – még egy magamfajta embernek, aki nem vagyok Fradi-szurkoló, nekem is fáj –, ne fájjon annyira az egyetlen Ferencvárosnak a kudarca.

Ilyenkor egyébként úgy illik, hogy mindenki legyen Fradi-szurkoló olyankor, amikor ők szerepelnek. Csak akkor még egy kérdésem van, bocsánat, merthogy dobott egy magas labdát. Cél az, hogy a Puskás Akadémia legyen az egyik abból az egy-kettőből, amire utalt, tehát Hornyák Zsoltnak, Tóth Balázsnak feladata, hogy a Puskás Akadémiát felhúzza erre a szintre?

Nem, ezt mi nem tudjuk vállalni. Ehhez történelmi gyökerek kellenek, ehhez nagy hagyomány kell, ehhez nagy klub kell: egy Debrecen, egy Újpest, egy Kispest, ha nem esett volna ki. Egy Győr, hogyha jobb állapotban lenne, akihez ne felejtsük el, mégiscsak volt már Bajnokok Ligájában a legjobb négy között, csak erre már kevesen emlékszünk, csak ilyen, magunkfajta öregek. Tehát azért a Győrnek is van nagy nemzetközi hagyománya. Tehát a nagy klubok közül kell majd valakinek jönni. A Puskás ezt nem tudja vállalni. A Puskásnak azt a küldetést kell beteljesíteni, ami így is leköti minden erőnket, minél több tehetséges gyereket kiváló iskolai és szakmai háttérrel, a legjobb minőségű tudást nyújtva, nagyszerű volt futballistákkal, egyéni képzéssel fűszerezve eljuttassunk az NB I., a válogatott és a nemzetközi nagy bajnokságoknak a kapujába. Itt azért fantasztikus emberekkel dolgozunk, csak akikkel most délelőtt tudtam beszélni. Azért Vanczák úrnak mégiscsak van 79 válogatott meccse, Laczkó Zsolt mégiscsak volt Olaszországban, ott is 20 fölött van a válogatottság. Sándor Gyuri egy agytöbbletes középpályásunk volt mindig a magyar futballban, ha valakitől, tőle lehet tanulni. Vagy itt van Polonkai vagy Vaskó, aki most állt be hozzánk, Vaskó Tamás úr. Tehát nagyon komoly embereink vannak, és, ugye, Horváth Péter pedig most már, én nem is tudom, lassan második évtizede adja meg az akadémiának az utánpótlás-szakmai filozófiáját és egyben szakmai kereteit. Tehát nagyon erős csapatunk van. Mi erre vagyunk jók. Ebből nem jön ki semmilyen nemzetközi cél. Néha beesünk valami nemzetközi kupába. De ebből nem jön ki az a cél, hogy nekünk a magyar futball nevében nemzetközi színtéren helyt kellene állni. Néha kicsúszhat egy-egy olyan évfolyamunk. Tehát lehet olyan, hogy van három-négy nagyon tehetséges gyerekünk, sikerül őket beépíteni, éppen jó elegyet alkotnak a külföldiekkel, és akkor mehetünk egy-két kört nemzetközi kupákban is. De hosszabb távon a Puskásra nem, mint nemzetközileg elismert klubra kell számítani, hanem egy olyan helyre, ahonnan megbízható és biztosan jól felkészített, erős mentalitású, lelkierejű, jól képzett és a magyar futball legjobb hagyományait folytató játékosok kerülnek ki. Mi ezt tudjuk vállalni, de ezt vállalni is fogjuk.