Történelmi szövetség a lengyel-magyar
2016. február 8.
Történelmi szövetségként jellemezte a lengyel-magyar kétoldalú kapcsolatokat Orbán Viktor miniszterelnök, aki hétfői tárgyalásuk után arról biztosította Beata Szydlo lengyel kormányfőt, hogy Lengyelország számíthat Magyarország szolidaritására bármilyen kettős mérce alkalmazásával szemben.

A Budapesten folytatott megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor elmondta: lengyel kollégájával közös célként határozták meg a visegrádi együttműködés (V4) megerősítését. Hangsúlyozta:

a következő években a közép-európai térség sikerén múlik az egész Európai Unió sikere,

ugyanis „ha mi nem leszünk sikeresek, akkor Európában nem lesz gazdasági növekedés”.

A miniszterelnök által történelmi szövetségként leírt lengyel-magyar kétoldalú kapcsolatokról azt is mondta, hogy egy kipróbált, több száz éves múltra visszatekintő barátságról van szó. Megjegyezte, ez a barátság nem a politikusokon múlik, ha úgy hozná a történelem, még a politikusok ellenére is fennállna.

Fotó: Szecsődi Balázs
Fotó: Szecsődi Balázs

„Szeretném világossá tenni, hogy minden kettős mérce alkalmazásával szemben – bármelyik irányból is érkezzen -, minden méltánytalansággal szemben, amely Lengyelország irányában tapasztalható, a miniszterelnök asszony és Lengyelország számíthat Magyarország szolidaritására” – hangsúlyozta.

A találkozó középpontjában álló kétoldalú gazdasági kérdésekről szólva a magyar miniszterelnök fontosnak nevezte a lengyel és magyar cégek közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését. Ennek érdekében Beata Szydlóval megállapodtak arról – közölte -, hogy a két ország keleti iparvidékeit négysávos gyorsforgalmi utakkal fűzik majd össze. Konkrétan Miskolcot említette, amelyet Kassa irányába autópálya-rendszer kötne össze Lengyelország keleti részével. Megegyeztek továbbá a vasúti összeköttetések és a közvetlen légi közlekedés megerősítésében. Utóbbi például Budapest és Katowice, illetve Krakkó között.

Fotó: Szecsődi Balázs
Fotó: Szecsődi Balázs

A brit kormány által javasolt uniós reformcsomaggal kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: lengyel partnerével megállapították, hogy a brit javaslatok nagy részével egyetértenek, de vannak olyan pontok, amelyekben tárgyalások lesznek még szükségesek.

A cél, hogy a jövő hétfői prágai V4-egyeztetést követő brüsszeli csúcstalálkozón a visegrádi tagállamok közös álláspontot képviseljenek – közölte.

Arról is szólt, Magyarország megértéssel fogadja Lengyelország elkötelezettségét amellett, hogy transzatlanti csapatok és eszközök állomásozzanak Közép-Európában. Minden országnak joga van ilyen igényt megfogalmazni – tette hozzá.

Fotó: Szecsődi Balázs
Fotó: Szecsődi Balázs

A megbeszélésen téma volt a migráció, amellyel kapcsolatban a magyar kormányfő megerősítette: Európa déli irányból védtelen, Görögország nem tudja megvédeni a kontinenst, ezért a magyar kabinet szerint egy új védelmi vonalra van szükség a bolgár-görög és a macedón-görög határon.

A migrációt firtató kérdésre Orbán Viktor arról is beszélt, hogy ebben az ügyben Nyugaton időnként „változó szelek fújnak”, de „ez ne tévesszen meg bennünket”, nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy

a mostani migrációs hullámot a nyugati országok legtöbbje támogatta.

A migráció „nem erőszakkal tört be Nyugat-Európába, hanem kinyitották az ajtókat”, sőt volt, amikor szállították is az embereket, méghozzá ellenőrizetlenül, Nyugat-Európába – mondta.

Szerinte a nyugat-európai politikai vezetők tekintélyes része erre a jelenségre, csakúgy, mint fél éve, pozitívként tekint. Ezért – folytatta – nem vagyunk túl az ügy nehezén, mert amíg az európai vezetők nem ismerik fel, hogy rossz dologról van szó, megállítani sem lehet a bevándorlást.

Orbán Viktor amellett érvelt, hogy a nyugatiak csatlakozzanak a közép-európaiak déli védvonalat szorgalmazó gondolkodásmódjához.

Megjegyezte továbbá, hogy Európa nyugati fele nem méltányolja eléggé azokat a közép-európai tehervállalásokat, amelyeket az Ukrajnából érkezett emberek érdekében tesznek. Lengyelország különösen elismerést érdemel, mert uniós támogatás nélkül is képes ezt megoldani – hívta fel a figyelmet.

„Amikor szolidaritásról van szó, akkor az összeurópai képbe az Ukrajnából érkezettek érdekében mozgósított erőfeszítéseket is kérjük értékelni” – jelezte.

Fotó: Szecsődi Balázs
Fotó: Szecsődi Balázs

Szintén kérdésre a miniszterelnök elmondta: szerinte

vitát kellene indítani arról, hogy milyen EU-t akarunk.

Erre a V4-ek vállalkoznak is a következő egy-két évben – közölte.

Lengyelország mindig támogatni fogja Magyarországot

Lengyelország mindig támogatni fogja Magyarországot politikai és gazdasági kérdésekben, és hálás Magyarországnak a szolidaritásáért – mondta Beata Szydlo.

A lengyel miniszterelnök kiemelte: elkötelezettek amellett, hogy a Brexit, Nagy-Britannia esetleges uniós kilépése tekintetében egységes álláspontot alakítsanak ki a visegrádi országok. A cseh és szlovák partnerekkel még tárgyalnak a február 15-ei prágai csúcstalálkozóig – közölte.

A lengyel kormányfő kijelentette: az ügyben a legfontosabb a szociális juttatásokkal kapcsolatos javaslat, amely a jelenlegi formájában elfogadhatatlan. A V4 nem fog belemenni abba, hogy a javaslatokat uniós szintre kiterjesztve értelmezzék – mutatott rá. Hozzáfűzte: a végleges közös állásponton még dolgoznak.

Ugyancsak a visegrádi álláspont jelentőségét hangsúlyozta a migrációval kapcsolatban, és közölte, hogy Lengyelország álláspontja egyértelmű: meg kell erősíteni a schengeni övezet déli határait, és a válság megoldását az EU határain kívül kell keresni. Megjegyezte: Lengyelország komolyan készül a keleti határ védelmére, és minden állam szuverén döntése, hogy milyen csapatokat enged a határai mellé.

A lengyel miniszterelnök hangsúlyozta: remélhetőleg egyre több kérdésben sikerül közös visegrádi álláspontot kialakítani az Európai Unión belül. Minél több olyan visegrádi projektre van szükség, amelynek hasznát az állampolgárok is élvezhetik – tette hozzá.

Fotó: Szecsődi Balázs
Fotó: Szecsődi Balázs

Azzal kapcsolatban, hogy a Velencei Bizottság képviselői hétfőn tesznek látogatást Varsóban, Beata Szydlo kérdésre kifejtette: alaposan előkészítették a testület látogatását, a szakértők megismerkedhetnek a tényekkel és konkrét dokumentumokkal is. A Velencei Bizottság találkozik a kormány és a lengyel alkotmánybíróság képviselőivel, és a látogatás jó alkalom arra, hogy elmagyarázhassák, milyen változásokat voltak kénytelenek bevezetni az alkotmánybírósággal kapcsolatban – közölte.

A lengyel miniszterelnök kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy ezekben a napokban reformcsomagot vezetnek be, hogy megvalósíthassák a választási ígéreteket. A gazdasági növekedés fokozására négy évre szóló programot dolgoztak ki, és kedden tárgyalnak a családok támogatásáról – mondta.

Fotó: Szecsődi Balázs
Fotó: Szecsődi Balázs

Úgy vélte, a lengyel az egyik legtöbbet dolgozó nép, mégis nagyon keveset keresnek az emberek, és ezen mindenképpen változtatni kell. Ennek érdekében megoldásokat keresnek, hogy az állami költségvetésben megemeljenek bizonyos forrásokat.

Példaként említette a bankadót, és bevezethetnek adót azoknak a vállalatoknak is, amelyek nagy kereskedelmi forgalmat bonyolítanak le, de az erről szóló jogszabály szövegtervezetét még nem fogadták el – magyarázta. Azt is közölte, hogy a lengyel pénzügyminiszter pozíciója nincs veszélyben.

A magyar-lengyel kapcsolatokról Beata Szydlo elmondta: Varsó számít arra, hogy Magyarországgal a gazdasági és politikai együttműködés egyre szorosabb lesz, hiszen nekik fontos, hogy Közép-Európa és a régió minél inkább fejlődjön és komoly nemzetközi szerepet töltsön be. A magyar-lengyel közvetlen együttműködési lehetőségek között említette a vasúti, a közúti és az energetikai fejlesztéseket.