Placid atya az európai keresztény kultúra tanúságtevője volt
2017. január 17.
Megrendülését és együttérzését fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök abban a levélben, melyet Olofsson Placid atya halála kapcsán írt Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapátnak, illetve a gyászoló közösségnek – tájékoztatta a miniszterelnok.hu-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

„Megrendülten értesültem arról, hogy a magyar szabadság és az európai keresztény kultúra igaz tanúságtevője távozott közülünk. Életének száz esztendeje bátor bizonyságtétel volt arról, hogy ahol az Úr Lelke, ott van a szabadság: templomban és tanteremben éppúgy, mint börtönben és kényszermunkatáborban” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: „tőle tanulhattuk meg a túlélés négy alapszabályát, és hogy a hívő ember Istenbe vetett bizalmát még a legsötétebb diktatúrák sem vehetik el”. „Hálásak vagyunk, hogy magával ragadó, derűs személyiségével bátorságot, hitet és lelki gyógyulást hozott az őt hallgatók életébe, hűségből és hazaszeretetből pedig minden magyar ember számára példát mutatott” – zárta emlékező sorait Orbán Viktor.

Olofsson Károly, szerzetesi nevén Olofsson Placid bencés szerzetes vasárnap este, életének 101. évében hunyt el.