Nagyon röviden és szükségszerűen, kurtán, elnagyoltan fogok válaszolni, amiért előre is elnézést kérek.
Autonómia. Szeretném világossá tenni a saját személyes álláspontomat. A kormány álláspontja ismert. A kormány támogatja az autonómiát. A személyes álláspontomat szeretném világossá tenni. Ez két mondatból áll, az autonómiát támogatom, jobb híján.
Ami a román belpolitikára vonatkozó és a romániai magyarság belpolitikájára vonatkozó kérdéseket illeti, ott az az érzésem volt, hogy olyan kérdéseket tesznek fel, amikre Önök jobban tudják a választ, mint én, és valójában vizsgáztatnak. Ezt most nem vállalnám, ha megengedik ezt a vizsgát. Egyetlen dologra szeretnék csak válaszolni, ez pedig az RMDSZ-hez való viszony. Szeretném világossá tenni, hogy gondolhatunk bármit filozófiai tételekről, politikai eszményekről, gondolhatunk bármit helyes stratégiáról és politikai taktikáról, egy dolog van, amin nincs mit gondolkodni, hogy kire szavaznak az emberek. És én, mint Magyarország miniszterelnöke nem hagyhatom figyelmen kívül azt a tényt, hogy Magyarország miniszterelnökének mindig is tiszteletben kell tartania azt a döntést, amit az erdélyi magyarság hoz meg, amikor a rendelkezésére álló politikai erők közül választhat, és miután elsöprő többségük az RMDSZ-t választja, ezért nekünk tisztességes, becsületes és ésszerű viszonyt kell kialakítanunk ezzel a politikai párttal is.
Ami az Erdélyben élő művészeknek a kérdését illeti, szeretném jelezni, hogy Magyarországon létrejött a Magyar Művészeti Akadémia, és azt gondolom, hogy ez egy lehetőséget, teret, perspektívát és horizontot nyit az Erdélyben élő művészek számára is.
Ami a Brexitet illeti, azt szeretném mondani, hogy nem osztom azt a rossz lelkiállapotot, amely ma Brüsszelben uralkodik, és amely ellenségnek tekinti az Egyesült Királyságot. Nagyon sokan azt gondolják, hogy most be kell bizonyítani, hogy az Európai Unión kívül csak rosszabbul lehet járni, mint belül. Én ezt a gondolatot teljes mértékben értelmetlennek tartom. Minden nemzet maga dönti el, hogy a saját érdekeit hol látja jobban érvényesíthetőnek: belül vagy kívül. És ha valaki úgy dönt, hogy kívül, hagyni kell, hogy kívül szerezzen érvényt az érdekeinek. Ezért én azt a nyelvi dichotómiát, amit felkínálnak nekünk, hogy soft, vagyis puha vagy hard, vagyis kemény Brexit legyen-e, elutasítom. Nekünk egy fair, vagyis egy méltányos és igazságos kilépési folyamatra és megállapodásra van szükségünk. Az Egyesült Királyság a barátunk, akkor is, ha nem tagja az Európai Uniónak.
Volt még egy kérdés, amely arról szólt, több részletkérdésbe csomagolva, hogy Magyarországon bevezetett társadalmi, szociális intézkedések kiterjeszthetők-e a határon túl élő magyarokra? A válaszom kiinduló pontja az, hogy igen. Az ütemezés a kérdés, a mikor és a hogyan. Csak olyan mozdulatokat szabad csinálni, csak úgy szabad kiterjeszteni azt a magyarországi politikát összmagyar politikává, hogy az semmilyen ellenérzést ne kavarjon otthon. Emlékezzenek a kettős állampolgárságról szóló népszavazásra, vannak olyan pernahajder politikai erők Magyarországon, akik képesek még a legfontosabb nemzeti ügyeket is arra felhasználni, hogy ellentétet szítsanak a magyarok között. Tehát én nagyon óvatosan haladok ezzel. Azt hiszem, hogy a jég megtört, mert azt a döntést meghoztuk, hogy az egyik legfontosabb családtámogatási elemünk, hogy egy újszülöttnél családtámogatást nyújtunk, a magyar határokon kívül minden magyar család számára lehetővé tettük, és így ilyen értelemben kiterjesztettük a családpolitikánkat nemzeti dimenzióba. Lépésről lépésre kell haladni, mindenkitől támogatást, türelmet és megértést szeretnék e tekintetben kérni. Ez igaz a csokra, vagyis a gyerekekhez kötött lakástámogatási rendszerre, ami most otthon megindult. Nem vagyok vele teljes mértékben elégedett, mert úgy látom, hogy a magyarországi falusi népesség számára – a városokban rendben van – egyelőre nem elég vonzó. Nekünk meg kell hirdetni egy falusi népességmegtartó lakástámogatási programot. És ezután következhet szerintem ennek tapasztalatai alapján egy Kárpát-medencei dimenziónak a megfontolása.
Ami a lengyel igazságszolgáltatási reformot illeti, itt a kettős mérce tipikus esetével állunk szemben. A lengyelek semmi olyat nem csináltak, az igazságügyi rendszerükben semmi változás nem hajtottak végre, ami kívül esne az Európai Unió által elfogadott, közösen osztott elveken és eszméken. Tehát unfair, igazságtalan, tisztességtelen, a kettős mérce tipikus megnyilvánulása az, amit ma Brüsszel a lengyelekkel szemben csinál, és ezért jóérzésű ember – nemcsak azért, mert magyarok vagyunk, hanem mert jóérzésű emberek vagyunk – ilyet nem fogadhat el. És ilyenkor mindig a megtámadott oldalra kell állni. Schulz elvtársnak üzenem: szolidárisak vagyunk Lengyelországgal.
Reformáció. Két dolgot szeretnék mondani. Az első az, hogy az eklézsiát mindig meg kell reformálni. Ez a legfontosabb tanulság. Ez a reformáció eszmjéének és a politikai munkának nyilvánvaló kapcsolódási pontja. Másodsorban a reformáció és a magyarországi reformátusok története jó érv arra, hogy miért kell a szótárunkból a lehetetlen szót kitörölni. Mert olyan 500 év után, amit átéltünk, még mindig itt vagyunk, ez jogosít bennünket arra, hogy mindenre alkalmasnak és képesnek érezzük magunkat. Ami a dolog személyes részét illeti, meg kell mondanom Önöknek, hogy ott folyamatosan küszködöm, nem is küszködöm, birkózom egy filozófiai és stratégiai problémával. Semjén Zsolttal rendszeresen szoktunk ebben a dimenzióban értekezni egymással, ami mégiscsak arról szól, hogy fest a mi munkánkban az igazság és a többség problémája. Ne ijedjenek meg, most nem fogok erről szabadegyetemi előadást tartani. Csak jelezni akarom, hogyha az embernek nincs többsége, akkor a politikában nem tud cselekedni az igazság érdekében, és ha többsége van, de azt nem az igazság kiteljesítésére használja fel, akkor mire való a többség, meg a hatalom? És ezt egy olyan világban kell megoldanunk, ahol a kereszténységet egyre nagyobb számban hagyják el a modern kor emberei. Tehát hogyan lehet kereszténydemokrata alapokon összhangba hozni a politikai hatalom gyakorlásához szükséges többség és a keresztény igazság megvalósításához szükséges meggyőződés kombinálását? Ezzel birkózom nagyon hosszú ideje. A reformáció története, talaja, maga a Biblia sok tanácsot és eligazítást ad, de mindenkit szeretnék arról tájékoztatni, hogy explicit, mondatszerű válasz nincsen benne. Tehát továbbra is gondolkodnunk kell, hogy az igazságot és a többséget, ezt a két dimenziót hogyan lehet a nemzetszolgálat munkájában összekapcsolni. Még egy megjegyzés talán, hogy a katolikus testvéreknek meg köszönettel tartozunk, hogy jól viselik a reformáció 500 éves évfordulójának ünnepségeit.
Miért nem vagyunk keményebbek a Soros-birodalom magyarországi képviselőivel? Még lehetünk. Először is ezt ne zárjuk ki. Másodsorban az európai politikai kultúrában határai vannak a politikai csatában bevethető eszközöknek, és ezt a határt se léptük túl. Az ellenfeleink rendszeresen túllépik egyébként. Erre most tudnék példákat hozni, de egy ilyen erős ország jó erőben lévő kormányának vezetője ne panaszkodjon. Tegyük ezt félre. De a helyzet az, hogy mi az európai kultúra általános szokásainak megfelelően jól elvoltunk, túloztam: elvoltunk Soros Györgyékkel is egy országban és egy fedél alatt egész addig, amíg a viták természete közöttünk filozófiai, kulturális, politikai eszményekről szólt, vagy éppen a gazdaság filozófiai kérdéseit érintette. Ezekben a kérdésekben, ha világok választanak is el egymástól, lehet értelmesen beszélni, nincs szükség törvényalkotásra vagy közhatalmi erő alkalmazására. A liszt ott dőlt ki, amikor ez a Soros-birodalom olyan területre lépett, amit úgy hívnak, hogy nemzetbiztonság, és ott nincsen pardon. Márpedig itt arról van szó, hogy Soros György elkezdte arra használni a pénzét, az embereit meg az intézményeit, hogy migránsokat szállítson be Európába. Ő maga lépett be a politika nemzetbiztonsági porondjára, meghirdette ezt a programot, ez ellentétes a magyar emberek biztonságával, Magyarország rövid, közép- és hosszú távú érdekeivel, sérti a magyar emberek és Magyarország nemzetbiztonságát. S ilyenkor nincs pardon, ilyenkor határozottan, erőteljesen, a jog, a jogalkotás és a jogkikényszerítés eszközével fel kell lépni. Ez nem róla szól, hanem a mi biztonságunkról, minden magyar ember biztonságáról, terrormentes életéről és kulturális identitásának megtartásáról. Itt tehát már nem filozófiai vitát folytatunk, a nemzetbiztonsági jogszabályokat be kell tartatnunk mindenkivel, azzal is, akit egyébként Soros Györgynek neveznek. Nem képezhet önmagában területenkívüliséget, vagy nem élvezhet területen kívüliséget sem ő, sem az emberei a magyar köztársaság területén.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tipikus kérdés a „Putyin vagy Trump?” Egyszer egy lengyelt megkérdeztek arról, még a kommunista időkben, hogyha választani kellett volna egy adott történelmi időszakban, akkor mit választott volna: „Hitlert vagy Sztálint?” S ő azt válaszolta, hogy „én Marlene Dietrichet választom.” S én azt akarom ezzel mondani, hogy a rossz kérdésekre nem lehet jó választ adni. S most nézzük ezt a kérdést komolyan. Mihez kell igazodnia, mi a vezérlő csillaga a mindenkori magyar külpolitikának? Trump volna? Putyin? Vagy Merkel? Vagy mi volna? A magyar külpolitika vezérlő csillaga a magyar érdek. Nekünk egyetlen dolgunk van, hogy úgy alakítsuk Magyarország külkapcsolatait, hogy az a magyar érdeket szolgálja. Én nem vagyok híve olyan politikának, amely kinéz magának valakit, és lecsatlakozik hozzá. A modern világban ez a politika nem vezet eredményre. Csináltunk ilyet, van benne gyakorlata Magyarországnak, jelentem nem vált be. Amit csinálnunk kell, az – ez bonyolultabb ugyan, nehezebb, de nem lehetetlen –, hogy minden egyes, a mi létezésünk szempontjából fontos országgal olyan viszonyt kell kialakítani, hogy neki is érdeke legyen, hogy mi sikeresek legyünk. Ez a művészet.
Ma azt tudom mondani, Oroszországgal olyan viszonyt alakítottunk ki, hogy Oroszországnak érdeke, hogy Magyarország sikeres legyen. Az Egyesült Államokkal olyan viszonyban vagyunk, hogy az Egyesült Államoknak érdeke, hiszen szövetségesek vagyunk, hogy sikeresek legyünk. Kínának, ha észrevesz bennünket – mert van ez a nagyság probléma, nagyságrendbeli különbségek problémája –, akkor nyugodtan mondhatja, hogy neki egyébként érdeke, hogy Magyarország az Európai Unióban, mint vele együttműködő ország erős legyen. S Izrael Állammal is ez a helyzet. Ha megnézzük a zsidó államnak az álláspontját, akkor azt kell mondanom, hogy Izrael Államnak is az az érdeke, hogy Magyarország egyébként erős legyen. Vagy a törökök, akik itt vannak szintén a hónunk alatt, lent délre, a török–magyar viszony ma olyan, hogy egy török politikai vezető ha Magyarországról gondolkodik, egy olyan országot lát maga előtt, akinek a sikerében ő is érdekelt. Így raktuk össze, hét éve dolgozok azon, hogy az ilyen lecsatlakozásos, vonakodó, szövetségesi gondolkodás és logika helyett a nemzeti önérdekből kiinduló külpolitikát építsünk fel. Hosszú éveket áldoztunk erre az életünkből, nem is sikertelenül, jól állunk. Egy mozaikkocka nincs a helyén, ezt Brüsszelnek hívják. Ez a következő választás után megoldandó feladat. Nem lehetetlen, látok erre lehetőséget, lesz megállapodás, csak kell hozzá még némi idő.
Az újságírói kérdésre mondom, hogy én nem az újságírókat és politikusokat említettem mindösszesen, amikor arról beszéltem, hogy szívesen adunk majd nekik lehetőséget a békés, nyugodt, keresztény életre Magyarország területén, hanem minden nyugati emberre gondoltam. Én csak azt akartam mondani, hogy amikor Magyarországot azzal vádolják, hogy nem fogad be idegeneket, pontatlanul fogalmaznak. Tehát arról van szó, hogy Magyarország nem fogad be olyanokat, akiktől fél, hogy megváltoztatják a kulturális identitását, de mindig is befogadott és mindig is szívesen látott olyanokat, akik nem megváltoztatni akartak bennünket, hanem együtt akartak velünk élni, szerették a kultúránkat, és közös célokat tudtak velünk kitűzni. Nem tudjuk, mit hoz a jövő, és nem kívánjuk Nyugat-Európának, hogy a sötét jóslatok teljesedjenek be. Azt se kívánom Nyugat-Európának, hogy egyszerű matematikai képletekkel ma levezethető demográfiai jövőt megtapasztalja a saját bőrén. Bármennyire is valószínűnek tűnik ma ez, nem kívánom nekik, de egy dolgot biztosan tudok mondani, hogy amíg rajtunk múlik, Magyarország olyan nemzeti érzelmű, keresztényi ország lesz, ahol a nyugat-európai keresztények mindig megtalálják a maguk biztonságát meg a számításaikat, ha beilleszkednek a magyar közösségbe, és elfogadják a mi nemzeti céljainkat.
Hogy van-e világterv, vagy Magyarországnak van-e hozzájárulása egy világtervhez, amellyel a gyökerénél lehetne megszüntetni a népvándorlás okait, arra azt tudom Önöknek mondani, hogy meggyőződésem, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt kell idehozni a nyakunkba. Keveset beszélünk róla, ez hiba. Létezik egy magyar ügynökség, az a neve, hogy „Hungary Helps”, vagyis „Magyarország segít”, és ebben a programban mi rendkívül sok energiát, azt kell mondanom, hogy euró milliókat költünk, sőt tízmilliókat költünk arra, hogy segítsük azokat az országokat, ahonnan ma Európa felé igyekeznek a bevándorlók. Hiba, hogy nem beszélünk erről. Egyébként a magyaroknak nem megy jól, a dicsekvés műfajában vagy az önhírverés műfajában a magyarok legendásan rosszak, körülbelül 150 éve. Valahogy ezt én is érzem, amikor beszélek magunkról, mikor odaérek, hogy most dicsérni kell magunkat, nekem is olyan nehezen megy. Tehát ott valahogy az emberben van egy kényelmetlenségi érzés, mert ha nem beszél a munkánk meg mindaz, amit tettünk önmagáért, akkor én hiába akarok meggyőzni bárkit. Tehát Magyarországon az a képesség, amit modern kommunikációs vagy PR-képességnek neveznek vagy marketingképességnek, rendkívül alulfejlett. S ezért hagyjuk például most is azt, hogy olyan színben tüntethessenek fel az ellenfeleink, mintha mi szívtelenek lennénk. Az egész migrációval szembeni fellépésünket az ellenfeleink Nyugaton úgy interpretálják, hogy mi egy szívtelen népség vagyunk, holott egyébként arányosan, a létszámunkhoz vagy a nemzeti közösségünk méretéhez és a gazdasági erőnkhöz képest meggyőződésem, nagyon sok országnál sokkal többet költünk azért, hogy segítsük azokat az országokat és embereket, akik ma bajban vannak, és a végén a bevándorlás kiindulópontjává válnak. És nemcsak keresztényeket, muszlim közösségeket is segítünk komoly pénzekkel, komoly anyagi áldozatokkal. Ezt nekünk sokkal jobban kell bemutatni, talán egyszer találok olyan embereket is magunk közül, akiknek mindez nem okoz kényelmetlenséget, hanem ezt őszintén, mosolyogva, gátlások nélkül tudják megtenni. A Fideszben egyelőre ilyeneket még nem találtam, a kereszténydemokratáknál esélyem sincsen. Tehát majd valahogy máshonnan kell ezt a tudást importálnunk. Arról nem is beszélve, hogy ezekből az országokból, ahonnan menekültek érkeznek, pontosabban migránsok érkeznek Európába, százszámra adunk ösztöndíjakat, illetve fogadunk be ösztöndíjas diákokat. Nincs Európának még egy olyan országa, amely a muszlim világból annyi tanulni akaró diáknak adna ösztöndíjat, magyar állami ösztöndíjat, mint éppen Magyarország. S erre mindannyian büszkék lehetünk.
Végezetül voltak még itt ezek a biztatások, amiket kaptam Önöktől. Itt szeretném jelezni – ritkán látjuk így együtt egymást, ezért megüthetek talán egy személyesebb hangot is –, jól esnek az elismerések, és köszönöm szépen a biztatásokat. A helyzet úgy áll, és a püspök úr a megmondhatója, mert ő is járt már ezen a zarándokúton, hogy az én szakmámban gyakran kell olyan benyomást kelteni, mintha az ember minimum fából, de inkább vasból lenne. Ez nekem nem megy rosszul, de az igazság az, hogy ez egy hazugság, ugyanis sem fából, sem vasból nem vagyok, én is emberből vagyok, szükségem van elismerésre és támogatásra is. S hálás vagyok Önöknek, hogy ezt minden évben Önöktől megkaphatom.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!
