Orbán Viktor ünnepi beszéde az 1956. évi forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján

Hölgyeim és Uraim! Ünneplő Magyarok!

Tisztelettel köszöntök mindenkit. Azért jöttünk össze, hogy kifejezzük tiszteletünket, és fejet hajtsunk az ’56-os októberi forradalom hősei előtt. Mai ünnepünk rendhagyó, mert itt vannak velünk azok is, akik egy hónappal ezelőtt megvédték Magyarországot a dunai árvíztől. Itt vannak velünk azok, akik az áradással és pusztítással fenyegető, hatalmas víztömeget a folyómederben tartották. Képzeljünk magunk elé egy hirtelen, a semmiből előbukkanó, hatméteres vízfalat! Amely ráadásul nem egyetlen cunamiszerű hullám, hanem egy 400 kilométer hosszú vízi kígyó. Amit a vízügyesek, katasztrófavédelmisek, katonák, rendőrök és önkéntesek elvégeztek, emberfeletti munka volt. A többi országban a katasztrófa 24 halálos áldozatot követelt, az árvíz által okozott kár meghaladja a 10 milliárd eurót. Mi egyetlen emberi életet sem veszítettünk el, a károkat pedig minimálisra szorítottuk. Köszönjük, köszönjük, köszönjük!

Tisztelt Ünneplők!

Ha veszedelem közeledik, ha bajban van a hazánk, össze kell fogni. Ez a törvény. Büszke, sőt nyakas nép vagyunk. Nem tűrjük el, hogy bármely felsőbbség belebeszéljen az életünkbe. De az összefogás törvényét betartjuk, mert összefogás nélkül nincs se biztonságunk, se szabadságunk. Összefogás nélkül a természet erői levernének bennünket a lábunkról. Összefogás nélkül idegenek uralkodnának rajtunk, előbb-utóbb kiforgatnának mindenünkből, és adósrabszolga sorba juttatnának.

Tisztelt Emlékezők!

Az 1956-os forradalmat sorscsapások előzték meg. 1956 januárjában földrengés rázta meg az országot, márciusban pedig jeges ár öntötte el a Duna vidékét. Felnőttek és gyermekek haltak meg, több száz család vált hajléktalanná, és több ezer embert telepítettek ki. Felhívó jel volt ez, ideje készülni az összefogást követelő, nagy időkre. És 1956 októberében aztán a Duna után a történelem is kilépett a medréből. A megáradt történelem, akárcsak a megáradt folyó, nem fúj visszavonulót délutánra, és nem húzódik vissza a vackára éjszakára sem. Végigmegy a maga útján, a saját törvényei szerint. Ilyenkor születnek a hősök. Hősök lesznek a cipészlegényekből, a gyári munkásokból, a földművesekből, mártírrá válnak a könyvelők, az óvónők és az egyetemisták. 1956 októbere arannyal írta be a bátor magyarok nevét a nemzet nagy történelemkönyvébe.

Tisztelt Emlékezők!

1956 őszén azért lépett ki medréből a történelem, mert Magyarország nem tűrhette tovább a szovjet birodalmi elnyomást. A magyar szabadságszerető és szabadságharcos nép. Rosszul viseli a zablát, és csak idő kérdése, mikor tör ki a hámból. A magyarokat még soha egyetlen megszállónak sem sikerült betörni vagy megszelídíteni. A szovjet birodalmi elnyomás megbéklyózott, és meg is nyomorított bennünket. Kirabolta, nincstelenné tette, és nemzedékek munkájának értelmétől fosztotta meg a magyar családokat. A mi országunk erőforrásait, a mi népünk munkáját a nemzeti érdek helyett a birodalom szolgálatába akarta állítani. A pusztító világháború után bábkormányt ültettek a nyakunkba. Olyan bábkormányt, amelyben kollaboráns magyarok ültek. Az volt a megbízatásuk, hogy a magyarok javait idegen kézre játsszák át, a magyarok munkáját és életerejét pedig a birodalmi érdekek szolgálatába állítsák.

Barátaim!

A birodalmak szeretik elrejteni brutális arcvonásaikat. A birodalmak finnyásak, azt szeretik, ha valaki behívja őket. És mindent meg is tesznek, hogy legyen olyan magyar, aki végül behívja őket. Így tett a Szovjetunió is. Azt akarták, hogy az ő elvtársaik, a magyar kommunisták adják a bábkormányt, ami aztán maradásra kéri a megszálló szovjet csapatokat, s ha a helyzet még több megszálló katonát kívánna, akkor behívják az erősítést is. Koholt vádakkal börtönbe vetették a nem kommunista vezetőinket. Megfélemlítéssel, zsarolással és erőszakkal sarokba szorították a magyar embereket. Ami nem tetszett nekik, azt bezárták. Ami megtetszett nekik, azt elfoglalták. És amikor a magyarok dacoltak velük, akkor választási csalással juttatták elvtársaikat a hatalomba. Így végül sikerült a moszkvai kádereket a magyar emberek nyakára ültetni. A többit tudjuk: padlássöprés, internálótábor, csengőfrász, megnyomorított életek, elveszett magyar jövő.

Már azt hitték, mindent szépen elrendeztek, amikor váratlanul megjelent az írás a falon. Egy gyermekmondóka, amit egyszerűsége tett fenyegetővé: „ne mosolyogj, Iljics, nem lesz így örökké, 150 év alatt sem lettünk mi törökké.” Hiába van a hatalom minden fegyvere a kezükben, hiába az erőfölény, hiába a világpolitikai kényszerhelyzet, a magyarok nem tűrik a megaláztatást. Hogy egyszer és mindenkorra minden bábkormány és birodalom is megértse, és soha többé ne felejthesse el, megcsináltuk a világtörténelem legfényesebb szabadságharcát. Egy életre megtanítottuk nekik, hogy ne bántsd a magyart. A szovjetek és a kommunista helytartóik megértették a leckét. A következő 34 évben visszább fogták az agarakat, és végül csak hazamentek. Ezért állhatunk ma itt, ezért lehetünk ma szabadok, s ezért tudja ma is mindenki a világon, a magyarokkal csínján kell bánni. Gloria victis! Dicsőség a hősöknek!

Tisztelt Ünneplők!

Ma a történelem ismét kilépni készül a medréből. Az írás újra ott van a falon. Látjuk a jeleket. Az előttünk álló évben nem a vizet, hanem a történelmet kell a medrében tartanunk. Merthogy a szomszédunkban háború pusztít. Harmadik éve folyik ez a háború. Egyre véresebb és elkeseredettebb. Senki sem tudja, meddig fog tartani. A frontvonalon már százezrek vesztek oda. Az európai gazdaság is tüdőlövést kapott, számolatlanul küldik a pénzt Ukrajnába, a fejlődés megállt, az árak az egekben, az európai vállalatok szenvednek. A szankciók bennünket véreztetnek ki, a befektetők Európából Amerikába vándorolnak, s közben az európai vezetők a háborús győzelem illúziójában ringatják magukat. A felek három éve nem bírnak egymással, folytatódik a vérontás, s közben egyre nő az esély, hogy a háború szétterjed. Ha pedig szétterjed, ki tudja, hol áll meg. Az elmúlt hetven évben nem álltunk ilyen közel a világháborúhoz.

Mindenki látja, de mindenki úgy tesz, mintha nem látná. A király meztelen. Ideje kimondani: az európai vezetők, a brüsszeli bürokraták egy reménytelen háborúba vezették a Nyugatot. A győzelem reményétől megszédült fejükben ez a háború a Nyugat háborúja Oroszország ellen, amit meg kell nyerniük, az ellenséget térdre kell kényszeríteniük, és ki kell belőle vasalniuk, amit csak lehet. Ez az ő nagy közös céljuk. Most már az egész Európai Uniót akarják nyíltan betolni az ukrán háborúba. Az új győzelmi tervet nyilvánosságra is hozták. A győzelmi terv lényege a háború kiterjesztése. A tervben az áll, hogy Ukrajna azonnali NATO-meghívást kap. A háború színterét orosz földre helyezik át. A tervnek az is a része, hogy miután a keleti fronton megvan a győzelem, Ukrajna vállalja, hogy az amerikaiakat helyettesítve egész Európa biztonságát garantálja saját, megerősített hadseregével. Vagyis mi, magyarok egy reggel arra ébrednénk, hogy ismét keletről jött, szláv katonák állomásoznak Magyarország területén. Mi ezt nem akarjuk! De a brüsszeli nyomás napról napra erősebb az országon is és a kormányon is. Nekünk, magyaroknak is el kell döntenünk, hogy akarunk-e háborúba menni Oroszország ellen.

Politikai ellenfeleink szerint menni kell. Nekik 1956 tanulsága az, hogy harcolnunk kell Ukrajnáért, sőt Ukrajnában. Nekünk 1956 tanulsága az, hogy csak egyetlen dologért, Magyarországért és a magyar szabadságért szabad harcolnunk. Magyarországért és a magyar szabadságért most azzal tehetjük a legtöbbet, hogy nem veszünk részt mások háborújában. Azzal tehetjük a legtöbbet, hogy nem hagyjuk, hogy háborús felvonulási területté alakítsák az országunkat, és megőrizzük Magyarország szabadságát, békéjét és biztonságát. Ne dugjuk homokba a fejünket! Nézzünk szembe a valósággal! Ebbe a háborúba az egész európai gazdaság belerokkan, és családok milliói mennek tönkre, ha hagyjuk, hogy így menjen tovább. Hát ne hagyjuk, Barátaim!

Tisztelt Emlékezők!

A független magyar politika Brüsszel számára elfogadhatatlan. Nézzünk szembe ezzel a ténnyel! Ezért Brüsszelben bejelentették, hogy meg fognak szabadulni Magyarország nemzeti kormányától. Azt is bejelentették, hogy egy brüsszeli bábkormányt akarnak az ország nyakába ültetni. Ismét itt a régi kérdés: meghajolunk-e az idegen akarat előtt – ezúttal a brüsszeli akarat előtt –, vagy ellenállunk neki? Ez a súlyos döntés vár most Magyarországra. Azt javaslom, hogy a szavunk legyen olyan világos és egyértelmű, mint ’56-ban volt.

Nem fogunk részt venni semmilyen birodalmi versengésben, és nem akarunk részt venni mások ellenségeskedésében. Nem hiszünk a világboldogító ideológiáknak; mindegy, hogy keletről vagy éppen nyugatról érkeznek-e. Mi csak egyetlen dolgot akarunk: békében akarunk élni itt, a Kárpát-medencében, a saját szabályaink szerint és a saját boldogulásunkat keresve. Már százszor bebizonyítottuk, hogy nem ijedünk meg, ha az aktuális birodalom zsarol minket. Tudjuk, hogy háborúba akarnak kényszeríteni bennünket. Tudjuk, hogy ránk akarják sózni a migránsaikat. Tudjuk, hogy genderaktivisták kezére akarják adni a gyerekeinket. Tudjuk, hogy megvan a kiszemelt bábkormány. Megvan már a párt, amelyet a nyakunkba akarnak ültetni. Megvan az emberük is rá, igazi aláíró fajta. Ideális jelölt egy bábkormány élére.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

’56 szabadságharc volt, Magyarország szabadságharca egy világbirodalom ellen. Ahogy Nándorfehérvárnál az ottománok ellen vagy 1848-ban Bécs ellen, úgy 1956-ban a szovjet csapatok ellen. Dávid harca Góliát ellen. Aki hazafi, az ma is harcol a magyar szabadságért. De attól 2024-ben még nem lesz az ember hazafi, ha lyukat vág a zászló közepébe. Attól még nem lesz ’56-os hős, ha elhajít egy Molotov-koktélt. Nem a ruha teszi a szabadságharcost, és nem a duma teszi a szabadságharcost. Csak a tettek számítanak. A tettek pedig magukért beszélnek. Az egész ország láthatta, hogy ki mit csinált az Európai Parlamentben. Mi a magyar érdeket, a magyar szabadságot védtük az Európai Unió birodalmi politikájával szemben. Eközben a magyar ellenzék felajánlotta szolgálatait a birodalomnak. Jobboldali nemzeti hagyomány, hogy megvédjük a családot, megvédjük a hazát. Internacionalista hagyomány kiárulni a hazát és elárulni a családot. Régi ellenzék, új ellenzék, csak a címke változik. Ez az új is azt csinálja, amit a régi. Idegeneket hív a magyarok ellen segítségül. 1956-ban muszkavezetők, ma Brüsszel-vezetők. Az ellenzék új vezére ott ül az asztaluknál, Manfred Weber mellett. Ez nem összeesküvés-elmélet, ez összeesküvés a gyakorlatban, ország-világ előtt. Egy új, XXI. századi love story. A brüsszeli gazda megvakarta a kutyus fejét, a többit mindenki láthatta. Csak úgy áradt a szerelem! Ez az ő hagyományuk, kedves Barátaim! Dávid és Góliát párharcában ők valahogy mindig Góliát oldalára állnak. De egyet mindig elfelejtenek: a történet végét. Mert ennek a történetnek mindig ugyanaz a vége. Góliát veszít, Dávid győz. Aztán lehet pakolni, és elhúzni a csíkot. Kun Béláék Bécsbe, Rákosiék Moszkvába, a mostaniak pedig Brüsszelbe.

Barátaim!

1956-ban megvolt az egység, megvolt a közös akarat, de az erő nem volt elegendő a szuverén cselekvésre. Ma van erős nemzeti egység a jobboldali kormányzat mögött. Van közös akarat. És ma az egységhez és az akarathoz erő is társul. Ma megvan a szuverén cselekvés lehetősége, és ígérem, hogy mi élünk is vele. Magyarnak lenni annyit jelent, mint küzdeni. Ezt tanítják ’56 hősei. Ezt követelik tőlünk ’56 hősei. Nem tűrjük el, hogy újra bábállammá, Brüsszel vazallusává tegyék Magyarországot. Nem fog nekik sikerülni. Itt nem törnek át. Mi győzünk, ők veszítenek. Mi, magyarok meg tudjuk és meg is fogjuk csinálni. Újra meg fogjuk csinálni.

Dicsőség az ’56-os magyar hősöknek! A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!