Orbán Viktor Szófiába érkezett az EU-csúcsra
2018. május 16.
Orbán Viktor miniszterelnök megérkezett Szófiába, ahol részt vesz az EU és a nyugat-balkáni országok csütörtöki csúcstalálkozóján - tájékoztatta a bolgár fővárosban az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Szerda délután a kormányfő programja az Európai Néppárt csúcstalálkozóján kezdődött, majd este tartják meg az Európai Unió állam- és kormányfőinek munkavacsoráját – mondta.

A nyugat-balkáni csúcstalálkozó munkaüléseire valamint a V4-miniszterelnökök külön egyeztetésére csütörtökön kerül sor, emellett Orbán Viktor több kétoldalú tárgyalást is folytat majd európai vezetőkkel – közölte Havasi Bertalan.

A szófiai csúcstalálkozó célja, hogy új lendületet adjon az EU és a Nyugat-Balkán kapcsolatainak. A csúcstalálkozó résztvevői arra törekednek, hogy megerősítsék az EU elkötelezettségét a nyugat-balkáni partnerek mellett, és arra is fel kívánják hívni a figyelmet, hogy a térség az európai családhoz tartozik.

Emellett el akarják mélyíteni az EU és a Nyugat-Balkán közötti infrastrukturális és digitális összeköttetéseket, valamint szorosabb együttműködést akarnak kialakítani a közös kihívások kezelésében, így a biztonság, a migráció, a geopolitikai fejlemények és a jószomszédi kapcsolatok tekintetében.

A csúcstalálkozón az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőin túl a hat nyugat-balkáni partner, azaz Albánia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró, Macedónia és Koszovó vezetői vesznek részt. A találkozó házigazdája Bojko Boriszov, az EU soros elnökségét betöltő Bulgária miniszterelnöke.