Orbán Viktor sajtótájékoztatója a szerb–magyar kormányzati csúcstalálkozót követően
2016. november 21. Niš (Ниш)

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm szépen a meghívást a kormányom nevében ide, ebbe a szép városba, Niš városába. Köszönöm, hogy részt vehettem ma azon a szemlén, amelyen megtekintettük az épülő autópályát. A miniszterelnök úr mértani pontossággal fogalmazott, ez az autópálya Szerbiában épül, de ez Magyarország számára rendkívül fontos, és így mi is érdekeltek vagyunk abban, hogy ez megvalósuljon. Gratulálunk az előrehaladáshoz. Amikor arról beszéltem Vučić miniszterelnök úrral, hogy a lassan évente egyszer szokásos módon megrendezendő szerb–magyar csúcstalálkozót Niš városában tartsuk, az egyik legfontosabb érv az volt, hogy Niš olyan város, amely alkalmas arra, hogy a látogatásunkkal ki tudjuk fejezni a szerb nép iránti tiszteletünket. Másodsorban azért jöttünk el, mert a mi elemzéseink, amelyek Szerbiáról készülnek, azt mutatják, hogy Szerbia egy nagy föllendülés előtt áll. Mi is megszenvedtük a történelmet, nehezen hiszi el az ember, hogy jobb idők következnek majd, mint amilyenek a korábbiak voltak. Az optimizmus nem természetes tulajdonsága a közép-európai embereknek, de a számok világosan beszélnek. Az Európai Unión belül lévő közép-európai országok föllendülése után – mi most ezt éljük Magyarországon – Szerbia föllendülése is küszöbön áll, úgyhogy Szerbia sokkal nagyobb gazdasági lehetőségeket tartogat a befektetők számára, mint bármikor korábban. És úgy gondoltuk, hogy miután Magyarországon komoly befektetendő tőke halmozódott föl az elmúlt években, szeretnénk ennek egy részét Szerbiában befektetni, és immáron nem csupán a fővárosig, hanem annál délebbre is szeretnénk eljutni, szeretnénk Dél-Szerbiával is kiépíteni gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat. Megállapítom, hogy az elmúlt években az Önök miniszterelnökének és kormányának köszönhetően a gazdasági együttműködés politikai feltételei megteremtődtek. Ezért mi hálásak vagyunk Vučić miniszterelnök úrnak, és köszönetet mondunk Pásztor elnök úrnak is. Most eljött az időszak, amikor nagyon gyakorlatiasnak kell lennünk, amikor a gazdaság nyelvén és logikáján kell beszélnünk, és létre kell hozni azokat a beruházásokat, amelyek egyszerre szolgálják a két ország érdekét. Itt szeretnék egy dolgot világossá tenni. Magyarországnak vannak tapasztalatai a külföldi beruházókkal kapcsolatban; vannak jó tapasztalataink, és vannak rossz tapasztalataink. A jó tapasztalataink ahhoz kapcsolódnak, amikor a Magyarországra érkezett befektetők egyeztették a terveiket a magyar gazdaságstratégiával, ezek mind jó befektetések voltak, hosszútávon fönnmaradtak, nyereségesek voltak, és a magyarok elfogadták őket. Mi ezt a politikát folytatjuk Szerbia esetében is. Mi csak olyan szektorokba és olyan területekre kívánunk beruházni az Önök országában, amely területek és ágazatok szolgálják az Önök érdekét. Mi kapcsolódni szeretnénk a szerb iparpolitikához és a szerb gazdasági stratégiához azért, hogy az ideérkező magyar befektetők hosszabb távon is itthon érezhessék magukat. Ugyanakkor hangsúlyoztam a miniszterelnök úrnak, hogy kérjük, küldjenek Magyarországra szerb befektetőket, mert igaz, hogy most Magyarország egy szerencsésebb tíz évet zárhat, mint Szerbia, a történelem számunkra talán kedvezőbb volt, mint az Önök számára, ezért a mi gazdasági számaink most erősebbek, de ez nem lesz mindig így. Ez ki fog egyenlítődni, és mi azt szeretnénk, hogyha az egyensúly jellemezné a szerb–magyar kapcsolatokat, és ezért szükségünk van arra, hogy ne csak mi ruházzunk be Szerbiába, hanem Önök is ruházzanak be Magyarországon. A miniszterelnök úrnak fölajánlottam, hogy a magyar pénzügyi rendszer – ideérte a magyar beruházásokat támogató magyar pénzügyi alapokat – állnak a szerb vállalkozók rendelkezésére, hozzanak létre Magyarországon látható, sikeres szerb beruházásokat. Mi ezeket támogatni fogjuk.

Szeretném megismételni, hogy Szerbia stabilitása kulcskérdés az egész közép-európai térség stabilitása szempontjából. Mi, mint szomszédok abban vagyunk érdekeltek, hogy Szerbia sikeres legyen, hogy Szerbia stabil legyen, hogy itt rend, nyugalom és kiegyensúlyozottság legyen. A legjobb befektetés mindig is egy jó szomszéd, úgyhogy mi érdekeltek vagyunk a szerb kormány sikerében, érdekeltek vagyunk a szerb nép gazdasági sikerében, és támogatni fogunk minden olyan lépést, ami a terrorizmus ellen és a biztonság megteremtését szolgálja itt, Szerbiában. Hasonló logika miatt támogatni fogjuk Szerbiának minden olyan lépését, amellyel az illegális migrációt próbálja megállítani; ha kell, élő erőt küldünk, ha kell, anyagi forrásokat bocsátunk rendelkezésre, ha kell, szakértőket küldünk, mert Szerbia stabilitása magyar, és ezen keresztül közép-európai, sőt a migráció okán egész Európa érdeke is.

Végezetül szeretném megköszönni a szerb kormánynak, hogy a Szerbiában élő magyarokat szívügyének tekintette. Köszönjük azt a politikát, amellyel Szerbia messze kiemelkedik egész Európában, és amellyel a Szerbiában élő kisebbségeket támogatja, köztük a magyarokat is. És ígéretet tettem a miniszterelnök úrnak arra, hogy bár a Magyarországon élő szerbek száma jóval kisebb, mint a Szerbiában élő magyarok száma, ez nem mennyiségi kérdés a számunkra, hanem elvi, becsületbeli ügy, ezért a magyarországi szerb közösséget is mindig támogatni fogjuk, és minden kulturális identitás megőrzését szolgáló lépésében támogatni fogjuk, és az erre vonatkozó pénzügyi terheket is vállaljuk. Tehát, tisztelt Vučić miniszterelnök úr, a Magyarországon élő szerbek számíthatnak a kormányomra.

Köszönöm szépen a figyelmüket!