Orbán Viktor sajtónyilatkozata Volodimir Boriszovics Grojszman ukrán miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követően
2016. november 24. Budapest

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm Ukrajna miniszterelnökét és az ukrán kormány delegációját. Emlékeztetni szeretném magunkat arra, hogy szeptemberben találkoztunk egy fontos lengyel városban, amit Krynicának hívnak, és ott megállapodtunk néhány dologban. Kettő hónap telt el, és kettő hónap alatt mindenben előrehaladtunk, amiben ott megállapodás történt. Tető alá hoztuk ezt a hivatalos ukrán kormányzati látogatást, kijelöltük azokat a feladatokat, amelyeket el akarunk végezni, és a mai napon tető alá hoztunk néhány megállapodást, amely egyszerre jó Ukrajnának, és jó Magyarországnak is. Szeretném elmondani Önöknek, hogy a mai találkozónkat az a hangulat foglalta keretbe, hogy a magyarok és az ukránok sorsközösséget éreznek egymás iránt, egy sorsközösségben látják a saját és saját nemzetük életét. Ebből fakadóan mi Ukrajna szuverenitását a legfontosabb kérdésnek tartjuk, feltétlenül tiszteletben tartjuk, és a szuverenitás megerősítése érdekében készek vagyunk Ukrajnának a segítséget megadni. Két baráti népről is beszélünk. Önök ismerik a magyar irodalmat és a magyar szellemtörténetet, abból világosan kiolvasható, hogy a magyarok és az ukránok között mindig is volt egy baráti szolidaritás, és mindig volt egy mély együttműködési készség. Ez most hangzatos mondatokon túl néhány konkrétumban is testet kell, hogy öltsön, ugyanis Ukrajna azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a nyugati világ részévé válik, közeledik, sőt elfoglalja az ő saját, jól megérdemelt helyét az európai népek és az Európai Unió közösségében. Szeretném teljes egyértelműséggel kifejezni, hogy Magyarország támogatja Ukrajna európai uniós tagságát. Igaz, hogy ez a kérdés ma nincs napirenden, mert amíg eljutunk majd addig az állapotig, hogy Ukrajna tagságáról lehet beszélni, még néhány lépcsőfokot meg kell másznunk, de mi szeretnénk világossá tenni, hogy amikor ezeket a lépcsőfokokat megtesszük, akkor a mi szemünk előtt egy olyan Európa van, amelynek Ukrajna a teljes jogú tagja. Azt kell mondanom, hogy ma azonban az Európai Unióban két fontos ügyet, Ukrajna számára két döntő ügyet európai országok blokkolnak, márpedig ez két húsbavágó ügy; az egyik a vízummentesség kérdése, a másik pedig a szabadkereskedelmi megállapodás. Szeretném a sajtó képviselőit tájékoztatni arról, hogy ebben a két ügyben Európában ma Ukrajna szószólója a V4-ek közössége, és mi büszkék vagyunk, hogy Ukrajna szószólói közé tartozhatunk az Európai Unión belüli vitákban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A mai találkozóról azt is elmondhatjuk, hogy a két ország történetének legjelentősebb gazdasági és infrastrukturális programjáról állapodtunk meg. Magyarország 50 millió eurót bocsát rendelkezésre ennek a programnak a végrehajtásához, illetve ahhoz, hogy a végrehajtása megindulhasson. Tájékoztatom Önöket, hogy ebben az évben Magyarország 2 milliárd, a következő évben pedig 5,2 milliárd forintot ajánl föl Ukrajna gazdaságának fejlesztésére. Szeretném Önöket arról is tájékoztatni, hogy a két ország közötti kereskedelem nagyarányú visszaesést szenvedett el a mögöttünk hagyott két évben. Ez összefügg az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciókkal. Az ukrán–magyar kereskedelem 33 százalékkal esett vissza, ez egy óriási vérveszteség. A jó hír az, hogy a 2016-os év első nyolc hónapjában ismét növekedést tapasztalunk, egy 11 százalékos jelentős növekedést, ami azt jelenti, hogy az ukrán–magyar kereskedelem megkezdte a visszakapaszkodást arra a szintre, sőt talán még a fölé is, ahonnan visszahanyatlottunk. Annak érdekében, hogy ez a fejlődés töretlen maradjon, ígéretet tettünk és vállalást, hogy 2020-ra az ukrán–magyar határt magyar oldalról el fogjuk érni az autópályával.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarország számára Ukrajna és az ukrán emberek Európai Unióba szóló vízummentessége erkölcsi kérdés. Lehet fölhozni pro és kontra gazdasági érveket, biztonsági érveket, sokfajta érvet, de egy dolgot nem szabad megkérdőjelezni, hogy az után a három nehéz év után, amin Ukrajna keresztülment, és amelyet az európai értékek nevében vállalt, erkölcsi kötelessége az Európai Uniónak, hogy a vízumot megadja Ukrajna számára. Sajnos, mint említettem ezt blokkolják, ezért Magyarország úgy döntött, hogy erre való tekintet nélkül a mai naptól bevezetjük a D-típusú, vagyis nemzeti vízumok díjmentességét az ukrán állampolgárok számára. Tisztelettel kértem a miniszterelnök urat, hogy vizsgálja meg, hogy a viszonosság alapján a Magyarországról Ukrajnába menő munkavállalók számára mikortól lehetne megadni ugyanezt a lehetőséget. Tájékoztatni szeretném Önöket arról, hogy továbbra is készen állunk sebesültek katonák fogadására a magyar kórházakban. Húsz főt fogadunk ebben az évben is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egyetértettünk abban, hogy az országaink területén élő ukrán, illetve magyar nemzeti kisebbségek különleges értéket jelentenek mindkét ország számára, és elkötelezettek vagyunk ezeknek a közösségeknek a megerősítése, oktatási, kulturális identitásának a megerősítése mellett. Én kifejezetten kértem a miniszterelnök urat, hogy legyen az Ukrajnában élő magyarok szószólója, patrónusa és érdekvédője azokban a kérdésekben, amelyek a magyar közösség számára Ukrajna területén fontosak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönetet szeretnék mondani nyilvánosan is Ukrajnának, hogy támogatta, hogy Magyarországot beválasszák az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába a 2017-19-es időszakra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Összességében tehát azt kell mondanom, hogy a mai napon mind a diplomáciai kapcsolatok tekintetében, mind a szabad mozgás tekintetében, mind a kisebbségek ügyében, mind a gazdasági együttműködés tekintetében fontos és komoly lépést tettünk előre. Nem akarom eltagadni azt, hogy szerintem ezek az eredmények összefüggésben állnak azzal, hogy Ukrajnának új miniszterelnöke van, akit talán Magyarországon kevésbé ismernek, de akiről fontos tudni, hogy egy nagyon sikeres helyi, önkormányzati képviselő, polgármester és vezető volt Ukrajnában, aki azzal vált híressé ott, hogy a legnehezebb gyakorlatias ügyeket is a legrövidebb idő alatt képes volt megvalósítani. És úgy látom, hogy a két ország kormányszintű kapcsolataiban is ez a hatékonyság, elvi megközelítés fog érvényesülni a következő időszakban. Ezért itt a nyilvánosság előtt is szeretnék köszönetet mondani a miniszterelnök úrnak, hogy a számunkra oly fontos ügyekben két hónap alatt ilyen nagy előrelépést érhettünk el.

Sok sikert kívánok Ukrajna kormányának és Ukrajna népének is!