Beszédek / Orbán Viktor sajtónyilatkozata Andrej Babišsal és Herbert Kickllel való tárgyalását követően
Megosztás

Orbán Viktor sajtónyilatkozata Andrej Babišsal és Herbert Kickllel való tárgyalását követően

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez a nap is elérkezett. Azt majd a történetírók eldöntik néhány év múlva, hogy mennyire volt fontos ez a nap. Mi azt gondoljuk, hogy ez az a nap, amikor megkezdődött az európai politika megváltoztatása. Én a nyolcvanas évek közepe óta vagyok a politikában, és 1989 óta a nemzetközi politikában. Mindent láttam, ami az elmúlt 25 évben történt Európában és az európai politikában. Ez adja meg nekem a felhatalmazást, intellektuális bátorságot, hogy azt merjem mondani Önöknek, hogy 1989-ben elkezdődött az európai politikának egy korszaka, amikor leomlott a berlini fal, és ez a korszak a mostani európai választással lezárult. Ez egy 25 éves korszak volt, ennek most vége van. Itt egy új korszak kezdődik, és ennek az új korszaknak az első, talán döntő jelentőségű pillanata az, amikor létrejön az az új európai politikai frakció, amely meg fogja változtatni az európai politikát.

Először is szeretnék köszönetet mondani Herbert Kickl elnök úrnak, hogy itt lehetek. Mi régebbről ismerjük egymást. Elnök úrnak mindig is tisztelője voltam, nemcsak azért, mert a Szabadságpártot Ausztria legnagyobb pártjává tette, hanem sokra értékeltem a bevándorlással kapcsolatos kormányzati politikáját is, ezért megtiszteltetés, hogy ma Bécsben az ő meghívására lehetek itt. Az elmúlt héten mindenfajta hírek voltak Brüsszelben és Brüsszelből, hogy milyen pártszerveződések indultak meg. Mi ezeket nem kommentáltuk, hanem csendben dolgoztunk, és Kickl elnök úrnak köszönhetően ez a munka eredményre vezetett. És ma egy olyan politikai formációt hozunk létre, amely – meggyőződésem szerint – hasítani fog, és nagyon gyorsan az európai jobboldal legnagyobb frakciója lesz. Ez napokon belül be fog következni, és utána a határ a csillagos ég – az majd egy másik sajtótájékoztató.

Ami az európai helyzetet illeti, világos, hogy az európai politikát meg kell változtatni. Ezt mi régóta mondjuk, de ez kevésbé fontos, mint az, hogy az európai választáson ezt mondták az európai emberek: Európában változás kell. A 27 országból 20-ban olyan pártok nyertek, amelyek a változást ígérték meg a polgároknak. 27-ből 20-ban a változást akaró pártok nyertek. Az elmúlt hetekben Brüsszelben voltam, és világosan látom, hogy a brüsszeli elit ellenáll ennek a döntésnek. Nem fogadják el Brüsszelben az európai emberek döntését. Nem akarnak változást, status quót akarnak fönntartani. Ez elfogadhatatlan! Ezért jön létre ez a mostani közös frakció és platform, hogy a változást a brüsszeli elit akarata ellenére is megcsináljuk. Önök is tudják, hogy az európai gazdaság válságban van, Európa gazdasági súlya csökken, terrorveszély és az illegális migráció állandósul, és a szomszédságunkban van egy háború, aminek a kitörését nem tudtuk megakadályozni, a kitörése után pedig nem tudtuk elszigetelni. Ezért a háborús eszkaláció árnyékában élünk. Az európai emberek három dolgot akarnak: békét, rendet és fejlődést. És amit a mostani brüsszeli elittől kapnak, az a háború, a migráció és a stagnálás. A külső rossz körülmények mellett ehhez a válsághoz a mostani brüsszeli elitnek a rossz döntései is, hibás politikai döntései is hozzájárultak. Versenyképtelenné tették az európai gazdaságot, kereskedelmi háború szélén állunk a legfontosabb potenciális partnereinkkel, és elrontották a zöldátállást. Ami most van Brüsszelben, az nem zöld politika – mi Magyarországon úgy mondjuk, hogy –, hanem méregzöld. Ez a zöld politika megmérgez bennünket, nem meggyógyít, hanem megmérgez bennünket. Ma több kőszenet használunk Európában, mint a zöld változás, a Green Deal előtt, és az árak sokkal magasabbak, mint korábban voltak, és ez tönkreteszi a gazdaságot.

A politikai változás Európában megkezdődött, hiszen több európai kormánynak is le kellett mondania az európai választások miatt. Ez egy bizonyíték arra, hogy a demokrácia csak nemzeti keretek között lehetséges. A nemzeti kormányoknak tudomásul kellett venni az európai emberek döntését, és lemondtak, de a brüsszeli elit ellenáll, mert Brüsszel nem demokratikus konstrukció. Ebben a helyzetben nekünk az a kötelességünk, hogy érvényt szerezzünk a választópolgárok akaratának. Három politikai párt ül itt most Önök előtt: a legerősebb osztrák párt, a legerősebb cseh párt és a legerősebb magyar párt, és vállaljuk azt a felelősséget, hogy elindítjuk ezt az új platformot és új frakciót. Szeretném világossá tenni, hogy az a célunk, és hiszünk abban, hogy így is lesz, hogy ez hamarosan az európai politika legerősebb jobboldali tömörülése lesz. Ezért bocsátjuk ki azt a patrióta manifesztumot, amit Önök is hamarosan kézhez vehetnek, és amit mi aláírunk. Ez egy manifesztum, amely összefoglalja azokat az eszméket és célokat, amelyek köré a mi munkánk majd szerveződik.

Még egyszer szeretném aláhúzni: megtiszteltetés, hogy Kickl elnök úr meghívására itt lehetek. Egyetlen feladatom van még, hogy átadjam a szót Babiš elnök úrnak. Szeretnék itt mondani néhány szót. Elnök úr már beszélt arról, hogy a politikában Magyarországon mi néhány dolgot másképpen csinálunk, mint Brüsszelben szokták. Mi nem támogatjuk a migrációt, mi megállítjuk az illegális migrációt. Mi a tradicionális családnak a képviselői vagyunk. Hiszünk a nemzeti szuverenitásban. Fontos eszmék okozzák azt, hogy Magyarország ma egy Island of Difference, egy különbözőség szigete a nagy európai liberális tengerben. Tudják, ez mind szép, de ez kevés. És én Andrej Babiš elnök úrtól tanultam meg, hogy ez kevés. Mert kell még egy dolog, ami nélkül ezek az eszmék nem működnek a politikában. Kell egy fontos dolog, és ezt ő mutatja és mutatta föl a legvilágosabban Európában. Siker kell. Jó kormányzás. És már pénzügyminiszterként is mindig tiszteltem az elnök urat, mert ő volt Európa legjobb pénzügyminisztere. Amit ott az áfa rendszerében csinált, az kisebbfajta pénzügyi csoda volt. Erre már persze Önök nem emlékeznek, de én nagyon jól emlékszem rá, mert kölcsönöztünk tőle megoldásokat. És amit miniszterelnökként csinált Csehországban, az egy fényes siker volt. Az egyik legsikeresebb európai kormány volt, amit ő vezetett, és ő a bizonyíték arra, hogy eszmék önmagában a politikában nem állnak meg a lábukon. Az eszméket kormányzati sikerrel kell kombinálni. Ennek a képviselője Babiš elnök úr az én számomra. Örülök, hogy átadhatom neki a szót. Andrej, parancsolj!

KÖVESSEN
Megosztás

További hírek