Orbán Viktor köszöntője a XIV. Puskás–Suzuki-kupa megnyitásakor
2021. július 26. Felcsút

Jó napot kívánok mindenkinek, Hölgyeim és Uraim!

Külön köszöntöm a futballistákat, akik Magyarországon kívülről érkeztek, azokat is, akik Kis- meg azokat is, akik Nagy-Magyarországról jöttek. Örülünk, hogy eljöttek, különösen azoknak, akik olyan messziről jöttek, mint a brazil barátaink. Ebben az évben semmi sem úgy van, ahogy lenni szokott, ez egy nagyon bonyolult év. This year is more complicated than ever. Ez egy bonyolultabb év, mint bármikor korábban, mindenkinek nehezebb a dolga, aminek látjuk majd a következményeit a pályán, hiszen teljesen különböző közegből jönnek a csapatok. Van, ahol már az élet olyan szabad, mint nálunk, és van, ahol még korlátozások vannak. De akármilyen bonyolult is az élet, és bármilyen nehézségeket is hoz, egy dolog nem változik: mindannyian, akik itt vagyunk, szerelmesei vagyunk ennek a sportágnak. Úgyhogy lehet, hogy nem vagyunk a legtökéletesebb állapotban, lehet, hogy a felkészülés sem volt tökéletes, de egy dolog biztos: aki itt van, mind szerelmese ennek a játéknak. Szóval ha a lábunk nincs is rendben, de a szívünk mindenképpen rendben van, ezért is állunk most itt. Meg fogjuk koszorúzni Puskás Ferenc szobrát. A fiataloknak mondom, hogy persze mindenki arról ismeri őt, hogy számolatlanul lőtte a gólokat, de érdemes róla tudni, hogy ő nálunk az újrakezdés bajnoka. Egy olyan ember, aki arra tanít bennünket, hogy sohase adjuk föl, ha bízunk a Jóistenben, és hiszünk a saját magunk képességeiben, akkor bármilyen nehézségen úrrá tudunk lenni. El kellett menekülnie Magyarországról – mondom a külföldieknek – az ’56-os forradalom után. Meghízva, megöregedve. Mindenki múlt időben beszélt már róla. És akkor úgy döntött, hogy nem adja föl, és a Real Madridban a második virágkorát is megélte. A lecke világos: mindegy, milyen nehezek a körülmények, csak rajtunk múlik, hogy sikerül-e legyőznünk a nehézségeket. Ezt kívánom az ide érkezett csapatok játékosainak. A profi sportolók élete rendkívül nehéz, nagyon sok lemondással jár, sokat kell szenvedni, és nem lehetsz biztos abban, hogy megtérül. Jöhet egy sérülés, egy baleset, egy rossz időszak, egy rossz edző, aki csak legyint rád. Egy dolog a fontos, hogy te higgyél magadban, és ha hiszel magadban, akkor győzni fogsz, és akkor meg fogod csinálni. Ennek a történetnek a példaképe és professzora volt Puskás Ferenc. Igazán megérdemli nemcsak azoknak a szeretetét, akik még ismerték őt személyesen, hanem azokét is, akik csak a filmvászonról ismerhetik őt. Ennek jegyében ezt a tornát most megnyitom. Azt kívánom Nektek, azt kívánom az edzőknek, Nektek, játékosoknak is, hogy először is érezzétek jól magatokat. Ez egy elég jó ország. Ha akarjátok, akkor tudjátok magatokat jól érezni. Érezzétek, hogy nagyon örülünk Nektek, hogy itt vagytok. Büszkék vagyunk arra, hogy eljöttetek, nagy klubokat képviseltek, olyan csapatokat, akik méltóak a torna névadójához. És mindannyiótoknak sok sikert kívánok most is és a jövőre nézve is.

Hajrá, magyarok!