Bayer Zsolt: Folytatjuk a műsort. Vendégem a stúdióban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Szervusz, Miniszterelnök úr!
Szervusz! Jó estét!
A nézők kedvéért meg az illendőség végett azért, ugye, 30-án beszélgetünk most, ráadásul ez a Fidesz alapításának harmincadik születésnapja. Ezt a tettet harminchetedmagunkkal együtt követtük el, úgyhogy tán mindenki megbocsájt nekünk, hogy tegeződünk.
Vicces lenne, ha most kezdenénk el magázódni.
Igen, érdekesen nézne ki. Fölmerült már – a mai születésnapon is beszélgettünk erről –, hadd térjek rá vissza, választ akkor se találtunk rá megnyugtatót, de hátha most sikerül. Hogy létezik az, hogy mi vagyunk az a párt, mi vagyunk az a 37 ember, néhány lemorzsolódástól eltekintve, akik harminc éven keresztül meg tudtunk maradni, a politika élvonalában tudtunk maradni, nem ettük meg egymást, nem estünk egymás torkának. És nemhogy Magyarországon nincs ilyen, nemhogy Magyarországon mi vagyunk az egyetlenek, akik a rendszerváltás óta a politika első vonalában tudtunk maradni, de nem nagyon látok ilyet még Közép-Európában sem. Még a Szolidaritásnak sem sikerült, pedig ők lehúztak hat évet föld alatt.
Rejtélyes dolgok a politikában is vannak. Egy dolgot biztosan tudunk mondani, hogy – a fiatal nézőink erre még nem emlékeznek –, amikor 1988-ban mi megalakultunk, akkor még korhatáros szervezetként alakultunk meg. Ugye, aki 35 évnél idősebb volt, nem léphetett be a Fideszbe. És miután bezártuk magunkat egy ilyen korhatáros kalickába, és ezt mások is megtették egyébként Közép-Európában, az akkori szabadságküzdelmek során, nekik nem is sikerült az egész kalickát betolni a parlamentbe való bejutás küszöbe fölé, tehát nem tudtak parlamenti erővé válni. És a rendszerváltások, a román, lengyel vagy éppen csehszlovák – akkor még volt ilyen ország – rendszerváltás lendületével el is tűntek a közéletből. Mi azonban azzal, hogy parlamenti párt lettünk, belekerültünk a jövőbe is. És szerintem van egy olyan különlegesség, hogy akármilyen politikai kérdések is kerültek elő az elmúlt harminc évben, két dologból sosem engedtünk. Ezt nevezhetjük a Fidesz két vezércsillagának is: a szabadságból és a nemzeti függetlenségből. És szerintem a nagy célok melletti kitartás összetartja a közösségeket. Egyébként a magyar politikatörténetben szerintem nem példa nélküli, hogy egy-egy nemzedék hosszú időn keresztül képes keretet adni és alakítani a magyar közéletet.
Ugye, minden kampány során elhangzik az a varázsmondat, hogy sorsdöntő választás előtt állunk. Aztán ez vagy jelent valamit, vagy nem jelent semmit.
Akkor ez visszaköt bennünket az első kérdésedre is, mert van még egy dolog, amit a kampányokban is lehet látni, hogy mi küzdöttünk az ellen, majd a nézők eldöntik meg a választók, hogy sikerrel-e, vagy sem, hogy belemerevedjünk, belecsontosodjunk az állam nagy ügyeit intéző férfiak vagy hölgyek pozíciójába. Tehát a humor, az önirónia, az abszurd iránti érzék mindig megmaradt bennünk, és ezért a kampányaink is még a felnőtt, most már ilyen nagyapai korban is azért mindig hordoznak magukon, magukban valamit ebből a humorból és az öniróniából. Ezért a kampányokban ugyan sok taszító dolog van, de összességében a mi számunkra a kampány inkább egy nagyszerű alkalom és lehetőség részben, hogy a jókedvünket megőrizzük, részben, hogy a választópolgárokkal, ahogyan tettük egyébként 1988-tól mindig is, kapcsolatba tudjunk lépni és ezek az élő kapcsolatok megakadályozzák, hogy ilyen nagyfejű, szürke öltönyös pasasok vagy górék legyünk.
Szóval visszatérve arra a mondatra, hogy sorsdöntő választás előtt állunk. Ez egy kötelező kampánymondat, de talán most mégiscsak kimondhatjuk április 8-a előtt tízen-egynéhány nappal, hogy most tényleg sorsdöntő választás előtt állunk. És hogyha elkezdjük fölfejteni, hogy miért, akkor talán kezdjük onnan, hogyha mi vagyunk az a politikai formáció, ami harminc éve permanensen a magyarországi és az európai – most már mondhatjuk – politika élvonalában tudott maradni, akkor talán most egy sorsdöntő választás előtt meg kéne tudjuk mondani azt, hogy valójában kikkel, mikkel állunk szemben.
A sorsdöntő szó valóban egy ilyen súlyos kifejezés, ami szinte ide, az asztalra lepréseli az embert, de van ebben igazság. Ha a szót boncolgatjuk egy kicsit, akkor, ugye, a sorsdöntő az, amikor eldől az embernek a jövője. Most Magyarországon szerintem utoljára 1990-ben volt sorsdöntő választás. Utána olyan választások voltak, amiknek eredményeképpen, hogyha ügyefogyottabb kormányok is alakultak, a rá következő kormányoknak maradt esélyük, hogy az elődeik hibáit kijavítsák. Tehát, mondjuk, volt egy Bokros-csomag 1994 és 1998 között. 1998-ban megnyertük a választást, és kijavítottuk a Bokros-csomag okozta károkat, illetve begyógyítottuk a sebeket. Gyurcsányék eladósították az országot, tönkretették, pénzügyi csőd szélére vitték 2010-re, de 2010-ben nekiálltunk, és az országot mégiscsak sikerült gatyába rázni, saját lábára állítani. Szóval úgy nézünk ki, mint egy saját lábon álló, tisztességes, becsületes ország. Tehát eddig olyan választásaink voltak, ahol hozhatott a magyar nép ilyen vagy olyan döntést. Akárhogyan is, bízhattunk abban, hogy majd legfeljebb négy év múlva kijavítjuk. Most azonban olyan kérdés áll a választás középpontjában, amit ha elhibázunk, nem tudjuk kijavítani. Pótvizsga nincs, javítási lehetőség sincs, mert most a bevándorlás áll a választás középpontjában. És hogyha az ország elmozdul, akár csak egyetlen lépést is tesz abba az irányba, hogy a nyugat-európai államokhoz hasonlóan bevándorlóországgá alakítja saját magát, onnan többet nem tud visszajönni. Tehát ha kevert népességű Magyarország jön létre, utána nem tudjuk őket különválogatni, és akik most beözönlenek majd egy betelepítési politika eredményeképpen, és átszakítják a gátat, azokat nem fogjuk tudni kivinni Magyarországról. Sokan reménykedtek korábban abban, hogy azt láttuk 2015-ben is, hogy bejöttek, ez nem volt jó, de az ország másik részén pedig kimentek. De ennek vége van, mert az osztrákok is, meg a németek is visszaállították a határellenőrzést. Aki hozzánk bejön, az innen nem tud továbbmenni. Tehát a jövőnk valóban eldől ezen a választáson. Megmaradunk-e magyar országnak, olyan országnak, amit mi ismerünk, szeretünk, ahol otthon érezzük magunkat? Vagy ide fognak jönni mások, egy kevert népességű ország jön létre különböző kultúrákkal, párhuzamos társadalmakkal és annak minden következményével, amit egyébként Nyugat-Európában láthatunk. Nagyon ritkán mondhatjuk azt, amit most mondhatunk, hogy tanuljunk mások hibájából. Azokat a hibákat, amiket a nálunk egyébként gazdagabb és fejlettebb nyugat-európai országok elkövettek, mi ne kövessük el. Óriási lehetőség, hogy mások hibájából tanulhatunk.
Az ellenzék folyamatosan azt mondja ehhez képest, hogy ez a kérdés nem kérdés, ez a kérdés álprobléma, ez azért van, hogy elfedje a kormány a valódi kérdéseket, a figyelmet azokról elterelje, és valójában ők beszélnek a valódi kérdésekről.
Jó, de hát…
Továbbá, hogy a kormány boszorkányüldözést folytat, mondjuk, Soros György ellen, és ennek semmi értelme.
Jó, de ez egy szamárság, hiszen ha visszamegyünk a bevándorlási válság kezdetére, amikor a jelenség Európában látványosan felütötte a fejét, ők akkor is azt mondták, hogy ilyen veszély nincsen, bevándorlási veszély nincs, migránsok nincsenek. Már amikor a Keleti pályaudvarnál láttuk, hogy…
Ezrével ott voltak.
…mit jelent mindez, még akkor is azt hajtogatták, hogy ez valójában csak egy átmeneti jelenség. Aztán azt hajtogatták, hogy nincs összefüggés a migránsok és a terrorveszély között, nincs összefüggés a migránsok és a közbiztonság romlása között. Aztán azt bizonygatták, hogy nem is igaz, hogy a migránsok miatt kerültek veszélybe számos nyugat-európai országban az asszonyok meg a nők. Tehát szerintük a helyzet romlása és a helyzet megváltozását előidéző néptömegek között nincs összefüggés. Mind a mai napig tulajdonképpen ezt mondják. Ők részei egy olyan hálózatnak, amely azon dolgozik, hogy cenzúrázza a migrációról és a bevándorlásról szóló híreket. Sosem gondoltam volna – visszautalva a harminc évvel ezelőtti Fidesz-megalakulásra –, hogy eljön az a pillanat, amikor azt kell mondanunk innen, Budapestről, hogy de emberek, Nyugat-Európában cenzúra van, a migrációra és bevándorlásra vonatkozó híreket rendszeresen kihagyják, meghamisítják, megváltoztatják. Még a szociális médiában, tehát a hivatalosság alatti szinten működő, internetes felületeken is folyamatosan letiltják a reklámokat, kicenzúrázzák a híreket. És a magyarországi ellenzéki pártok ennek a nyugat-európai akciónak részei. Soros György nem kitaláció. Te személyesen is közreműködtél abban, ha jól hallottam meg láttam, írtál is róla, hogy hogyan leplezte le ez a hálózat saját magát. Hallottuk, hogy ők maguk mondják el saját hangjukon, hogy dolgoznak a magyar kormány ellen, meg akarják buktatni. Ők mondták be, hogy legalább kétezer fizetett embere dolgozik Soros Györgynek a magyar kormány megbuktatásán. Tehát olyan nagyon nem hiszem, hogy föl kéne háborodniuk, amikor ők saját maguk leplezték le saját magukat.
Úgy fogalmaztál, hogy már amikor három évvel ezelőtt nyilvánvaló volt, hogy mit is jelent a migrációs nyomás, az ellenzék még mindig arról beszélt, hogy ez egy nem létező álprobléma. Én tágítanám a három évet, ugyanis mindkettőnk egyik kedvenc könyve a nemrégiben megjelent Douglas Murray-nek az Európa furcsa halála, és tényleg mindenkinek jó szívvel ajánlom, hogy olvassa el. Intellektuális csemegének sem utolsó…
Olvasni jó dolog. Jó könyvet olvasni különösen jó dolog.
Igen, az meg pláne jó dolog. Ugye, csak hogyha a könyv első részeit nézzük, itt feketén-fehéren le van írva, ami engem tán a legjobban megdöbbentett, hogy ez a dolog gyakorlatilag az ötvenes évek óta folyik Nyugat-Európában. Ez nem 2015-ben kezdődött, hanem négy évtizeddel ezelőtt kezdődött vagy öt évtizeddel ezelőtt. És ráadásul az is megdöbbentő, hogy ha akadtak politikusok nyugaton már a hatvanas években, akik fölemelték a szavukat ez ellen, már akkor ugyanaz volt a reakció, fasiszta, kirekesztő, náci satöbbi. És a bélyegek semmit nem változtak. Négy-öt évtizedes folyamat zajlik Nyugat-Európában, és Nyugat-Európa népei ezt még mindig, gyakorlatilag mindenféle ellenállás nélkül tűrik? Ez hogy fordulhat elő?
Néha próbálkoznak azért. Tehát a nép néha felüti a fejét, és elmondja a véleményét, de valahogy – egész a legutóbbi látványos nagy rohamokig – ez egy olyan lassú folyamat volt, lassú víz partot mos, amit nem nagyon tudtak megragadni azok a politikusok, akik egyébként meg akarták védeni a francia, német vagy az olasz nemzeti kultúrát, a keresztény Európát, a nemzeti identitást. Illetve olyan erőkkel találták magukat szemben, akik le tudták őket győzni. Na, most érdemes gondolkodni azon, mégis kikkel állunk szemben? Anélkül, hogy a műsor keretét a történetfilozófia irányába széttépnénk, szétfeszegetnénk, ugye az első dolog, amit azért ki kell mondanunk nyíltan, a baloldal nemzetközi a karakterében. Tehát a baloldal nemzetközi, ezért folyamatosan támad minden olyan témát és ügyet, amely alkalmas arra, hogy a nemzeti identitást megerősítse. Például a bevándorlással szembeni föllépésnél mégiscsak föl kell tenni azt a kérdést, hogy miért nem akarjuk, hogy ide bevándorlók jöjjenek? Azért nem akarjuk, mert nekünk van egy saját életünk, amit, mondjuk, Magyarországon mi, magyarok alakítottunk ki, Németországban meg a németek. Van egy kultúránk, amit mi magunk építettünk föl, ebben a nemzeti identitás, önazonosság, hogy azok vagyunk, akik vagyunk, rendkívül fontos szerepet játszik. A baloldal ezt nem egy pozitív dolognak tekinti, ezt mindig is negatív dolognak tekintette, és ő a nemzeteket meghaladó nemzetköziségben hitt. Mi, konzervatívok vagy kereszténydemokraták abban hiszünk, hogy vannak nemzetek, akiknek együtt kell működniük a béke és a biztonság érdekében. De az együttműködésnek nem az a célja, hogy eltűnjön a nemzeti karakterünk és a nemzeti érdekünk. Mi a nemzetközi együttműködésnek vagyunk a hívei. A baloldal nemzetközi, és mindent, ami a nemzetet erősíti, támad, ami a nemzetet gyengíti, bevallva vagy bevallatlanul, de támogatja. Ez van szerintem a dolgok mélyén. És aztán van egy számítás is, nem akarok megvádolni senkit, de én ismerek olyan nyugat-európai baloldali pártokat, akik azzal kalkulálnak, hogy az általuk ide behozott, beengedett, beszállított bevándorlók előbb-utóbb állampolgárságot fognak kapni, és sosem fognak szavazni, mondjuk, a kereszténydemokrata pártokra, hiszen ők nem keresztény kultúrából érkeznek. Sosem fognak szavazni erős nemzeti identitást védelmező pártokra, hiszen ők nem tartoznak ehhez a nemzeti közösséghez, vagy legalábbis egyelőre még nem tartoznak oda, tehát baloldali szavazók lesznek belőlük. Nagyon sok baloldali rövid távú kalkulációk okán szerintem föláldozza a saját nemzete hosszú távú érdekeit. Ezt nem kéne megengedni Magyarországon. Ezért mondom én, hogy a mostani választáson is két lehetőségünk van. Vannak a mi jelöltjeink, akik azt akarják, hogy Magyarország magyar ország maradjon, nemzeti, keresztény kultúrát szeretnénk fönntartani, jelentsen ez akármit, ennek a tartalmáról lehet értelmes vitákat folytatni, de hogy ezt akarjuk, az bizonyos. És vannak Soros György jelöltjei a másik oldalon, akik túl akarnak ezen lépni, a keresztény és a nemzeti hagyományokat maguk mögött akarják hagyni, mint egy puttonyt, le akarják tenni és föl akarják oldani Magyarországot egy nagy nemzetköziségben, és ehhez egyébként a bevándorlás kiváló eszköz. Ezért én biztos vagyok abban, hogyha tehetnék, lebontanák a kerítést, és beengednék a bevándorlókat. És sajnos azt kell mondanom, hogy a Jobbik is megkötötte a maga paktumát, Vona–Gyurcsány-paktum szerintem létezik. Abban a pillanatban, amikor a Jobbik nem szavazta meg a bevándorlás megállítása érdekében szükséges, a migránsokkal szembeni föllépéshez elengedhetetlen alkotmánymódosítást, akkor bekerült abba az akolba, amit ma Soros György tart egyben és finanszíroz.
Most egy pillanatra hazaugrunk a belpolitikába és ennek is a választási kampány mocsárszerű, televényes világába. Ugye, első blikkre mi itt, ezen az oldalon, ez a politikai közösség azt látja, hogy van egy meglehetősen szétszabdalt baloldali liberális ellenzék, kiegészülve egy egykor nemzeti radikálisként induló, ma már szerintem semmilyen identitással nem rendelkező Jobbikkal. És így első ránézésre az egész arról szól, hogy ők most hónapok óta ilyen matematikapéldákat oldanak meg, hogy kinek, kivel és hol kell összefogni ahhoz, hogy legyen esélyük az egy meccset játszó Fidesz–KDNP pártszövetséggel szemben. Én néha azért elkezdek aggódni, hogy valójában nem ennyire gyenge ez az ellenfél, hanem még mással is szembe kell nézzünk.
A helyzet úgy fest, hogyha az ember első blikkre vagy látásra, pillantásra akar ítélni, akkor valóban lát jó néhány zavaros fejű embert. Második pillantásra lát ilyen esetlen alakokat, és tényleg. Ráadásul az egész kampányból nem tudjuk, azon kívül, hogy utálnak engem személy szerint, utálják, azt hiszem, a keresztény, nemzeti koncepción és pilléreken nyugvó Magyarországot. Velem együtt téged is, mert Te is a Fidesz alapítója voltál. Szóval utálják mindazt, ami a keresztény, nemzeti, magyar hagyományokhoz kötődik. Ezen túlmenően csak arról tudnak beszélni, hogy egymással hogyan, mikor, miért fognak össze, vagy miért nem fognak össze. Ebből van egy ilyen esetlen benyomása az embernek, kicsit olyan ügyefogyottaknak néznek ki. De az igazság az, hogy nem szabad, hogy ez megtévesszen bennünket, mert nagyon erős hatalmak, komoly erők állnak a hátuk mögött. Nem őket kell személy szerint komolyan venni, hanem azokat az erőket kell véresen komolyan venni, akik mögöttük állnak, finanszírozzák, és tolják őket előre, ha engedjük, akkor egészen be a parlamenti patkóba, és utána pedig kormányzati pozícióba. Ez az erő, ami mögöttük van, ami igazán veszélyes a számunkra. Tehát nehéz néha döntést hozni, hogy sírjunk vagy nevessünk. Én azt gondolom, hogy semmiképpen ne nevessünk, és annak érdekében, hogy ne kelljen sírnunk, legyünk észnél, és legyünk ott a választáskor, hogy megakadályozzuk, hogy ezeket az embereket a mögöttük lévő háttérerők betolják döntési pozícióba.
Miniszterelnök úr, akkor a végére egy roppant egyszerű kérdés. Egy hét van hátra. Mi a teendő? Mit tudunk még tenni, miben tudunk még segíteni?
Szerintem a helyzet valóban egyszerű, vagy leegyszerűsödött. Aki egy kicsit is követte a választási kampány eseményeit, most már tisztán láthat. Egyik oldalon vannak a mi jelöltjeink, egyenesen beszélünk, világosan, érthetően, nekünk Magyarország az első. A másik oldalon pedig vannak Soros Györgynek a jelöltjei, akik különböző pártok színeiben indulnak, akiket most nem akarok megbántani, de annyit biztosan mondhatok, hogy nekik nem Magyarország az első, hanem valami más. És e közül kell választanunk, e közül választhatunk. Én csak azt tudom mondani mindenkinek, akinek Magyarország az első, hogy semmiképpen ne maradjon otthon. Tán emlékszel rá, még az első választáson, 1990-ben létezett egy plakát, talán éppen a mi plakátunk volt, ahova az volt kiírva, hogy a kommunisták mind szavaznak, legyünk ott mi is. Most azt tudom mondani, hogy a sorosisták mind szavaznak, legyünk ott mi is. És hogy kedvet is csináljunk ehhez, Székesfehérváron pénteken délután tartjuk az országos kampányzárónkat, ami egy magyar kampányzáró, vagyis nem lezárja a kampányt, hanem megnyitja annak utolsó szakaszát. A régi bölcsesség szerint, ismered Te is: az amerikai nem köszön, de elmegy, a magyar elköszön, de marad. Mi is úgy zárjuk be a kampányt, hogy arra hívjuk föl az embereket, hogy még kampányoljanak a hátralévő két napban, és hozzanak el mindenkit, maguk is menjenek el, és hozzák el minden ismerősüket, akiknek fontos Magyarország jövője. És utána a jó isten kezében vagyunk mindannyian.
Köszönöm szépen, hogy itt voltál!