- miniszterelnok.hu - https://miniszterelnok.hu/orban-viktor-interjuja-a-zalaegerszegi-televizio-egerszegi-estek-cimu-kozeleti-magazinjanak-kulonkiadasaban-2/ -

Orbán Viktor interjúja a Zalaegerszegi Televízió „Egerszegi Esték” című közéleti magazinjának különkiadásában

Frauenhoffer Márta: Köszöntöm a kedves nézőket, jó estét kívánok! Önök a Zalaegerszegi Televízió közéleti magazinjának különkiadását látják, mégpedig abból az alkalomból, hogy a mai napon Zalaegerszegen felavatta a járműipari tesztpálya első ütemét Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Orbán Viktort köszöntöm itt, a stúdióban, köszönöm, hogy elfogadta a meghívást. Jó napot kívánok!

Köszönöm szépen a meghívást. Jó napot!

Talán már elmondhatjuk azt, hogy kétévenként van szerencsénk zalaegerszegieknek arra, hogy Miniszterelnök úr ellátogasson hozzánk. 2015-ben járt itt, amikor a Modern Városok Programnak a szerződéskötése volt, majd 2017-ben, szinte napra pontosan, egészen pontosan május 19-én, amikor letették a tesztpálya alapkövét. Most pedig rá két évre, a mai napon megtörtént az avatóünnepség. Szívesen jön Zalaegerszegre? Ezt mindig elmondjuk…

Szívesen jövök. Életemből eltöltöttem itt mintegy másfél esztendőt, amikor még két részletben a hazát szolgáltam a magyar sorkatonaság kötelékében, úgyhogy én ezt a várost fiatalkoromból elég jól ismerem, és sok szép emlék is köt hozzá. És az emlékek mind emberekhez is kötődnek. Most éppen Gyimesi Bandi barátommal találkoztam itt, kint, az előcsarnokban, akire még onnan emlékszem, hogy levéltári igazgató volt, amikor az ő irodájában engedélyezte, hogy a helyi csoport, a Fidesz helyi csoportja megalakulhasson. Aztán ideköt Szalai Panni emléke. Bizonyára emlékeznek rá még a helyiek, hogy micsoda kiváló és nagy harcosa volt ő a polgári oldalnak, és az egész új médiarendszer kialakításában milyen fantasztikus teljesítményt nyújtott, és az első komoly zalaegerszegi fejlesztési terveket még ő tette le az én asztalomra. Aztán itt van a polgármester úr, aki egy fiatal ember, és nekünk már a jövőre is gondolnunk kell, mert nem élünk örökké, és elég régóta vagyunk már az iparban, tehát keressük azokat a tehetséges, bizonyítani tudó fiatal embereket, akik ennek a polgári, nemzeti és keresztény tábornak az utánunk következő nemzedékét, annak a derékhadát és vezetőit adják majd. Úgyhogy sok ok van arra, hogy eljöjjön az ember ide. Ráadásul kölcsönöztem Zalából egy minisztert is, mert végül is Palkovics László miniszter úr idevalósi, az Önök megyéjébe, az egyik legfontosabb tárcát viszi, és a munkájának meg is van a látszatja, mert ne áruljunk zsákbamacskát, őnélküle ez a zalaegerszegi tesztpálya sem jött volna létre, hazahúzta a szíve. Túl azon, hogy az országnak is jó helyre került ez a beruházás, azért ehhez kellett az ő személyes elkötelezettsége is. Tehát sok minden van, ami az embert, ha miniszterelnök, Zalaegerszeg felé húzza.

Legutóbb két évvel ezelőtt, amikor az alapkőletétel volt, akkor is pontosan úgy fogalmazott, hogy a jövő elkezdődött itt, Zalaegerszegen. Most is elhangzott ez a mondat. Félidejénél tart körülbelül a beruházás, hiszen az első ütem megvalósult. Miniszterelnök urat körbe is vitték ezen a tesztpályán. Elégedett az itt megvalósult munkával?

Nézze, az én állásom vagy az én munkám egy furcsa munka, mert olyasmiről beszélek, amit általában még csak én látok először. Úgyhogy amikor 2017-ben letettük az alapkövet, akkor mindenki nézett rám, hogy milyen jövő kezdődött itt el, hiszen itt csak egy szántóföldet vagy egy beruházásra kijelölt területet láthatunk. De a miniszterelnöknek az a dolga, hogy azt is tudja, hogy mi fog ott történni. Nemcsak a döntéseket kell meghozni, hanem látni kell azt is, hogy mi lesz a döntések következménye. Úgyhogy én könnyen mondok ilyen hangzatos mondatokat, hogy a jövő elkezdődött, mert tudom, hogy mi fog történni. És most, hogy visszajöttem ide két év elteltével, átadtuk az első szakaszt, és valóban az nőtt ki a földből, amiről akkor beszéltünk. Az történik most, amiben akkor reménykedtünk. Megjelentek nagy, komoly cégek, és Zalaegerszeg felkerült az európai autóiparnak a térképére. És Zalaegerszegről úgy beszélnek, mint a következő évtized egyik legfontosabb fejlesztési, kutatási, autóipari helyszínéről. És nemcsak mi beszélünk így, mert mi, ugye, részrehajlóak vagyunk, mert szeretjük a hazánkat meg a saját városunkat, de most itt voltak az európai nagy cégeknek a vezetői is, akik dolgoznak már itt, és fognak dolgozni a jövőben is. Már nemcsak mi látjuk magunk előtt azt a jövőt, ami elkezdődött, hanem most már látják a nemzetközi cégek vezetői, látják a befektetők, a kutatók, az innovációban dolgozó szakemberek. És szerintem, ha kimennek arra a területre a zalaegerszegiek, akkor saját szemükkel is láthatják, hogy ott valóban egy figyelemre méltó, komoly, nemzetközi mércével mérve is komoly ipari központ épült föl.

És ahogy fogalmazott, ez európai szinten nagyon nagy jelentőségű, nemcsak Zalaegerszeg és nemcsak Magyarország számára.

Mert, ugye, úgy van az, hogy a nyugat-európai országok szerencsések, mert, ugye, gazdagok. Amikor meghúzták a szögesdrótot Európa közepén, akkor ők a szerencsés felére kerültek, mi meg a kommunista oldalra kerültünk, és ők gazdagok, és nagy iparvállalataik vannak. És általában a gazdasági fejlődés a nagy ipari cégeknek a döntései szerint halad előre. De mi a rossz oldalán voltunk a vasfüggönynek, ezért mi mindig szegényebbek vagyunk, a cégeink is sokkal kisebbek. Ezért ha arra várunk, hogy csak a cégek fejlesszék az országot, akkor Magyarország lassan fog fejlődni. Ha csak a cégek döntenének egy-egy fejlesztésről, akkor ez a tesztpálya sosem épült volna meg. Ilyenkor jön az állam, amelyik azt mondja, ha talál cselekvőképes képviselőt – Önök rendelkeznek ilyennel –, egy jó polgármestert – Önök rendelkeznek ezzel is –, van egy jó miniszter, aki idevalósi – ez is megvan –, akkor azt mondhatja a kormány, hogy nyúljunk bele a gazdaságba a fejlesztés oldaláról, és hozzunk létre valamit, amiről tudjuk, hogy szükség lesz rá, aminek van üzleti jövője, de egyébként nélkülünk, mármint kormánydöntés nélkül nem jönne létre. Ezért 45 milliárd forintot szántunk arra a célra, hogy ez az ipari fejlesztés itt, Zalaegerszegen megtörténjen. Ez magával húzza az ipart, és végül egész Zalaegerszeg jól jár vele.

Bár tudom, hogy miniszterelnökként sem szívesen megy olyan helyszínre, ahol még csak valami elkezdődött, de nem valósult meg teljesen. Viszont itt, Zalaegerszegen talán jó a döntés, hogy már az első ütemet átadják, megkezdődik a munka, és közben pedig folyik a kivitelezés, és 2020-ra talán be is fejeződik a tesztpálya építése.

Én is vakartam a kobakomat először, amikor mondták, hogy adjuk át az első ütemet. Mondom hát, amikor kész lesz. De aztán a Palkovics miniszter úr meggyőzött arról, hogy meg lehet oldani, ehhez persze kell némi ipari kultúra és intelligencia, hogy egyszerre történjen a tesztpálya egyik részén építkezés, a másik részén pedig már kutatások történjenek. Ez lehetséges. És én azt nagy jelentőségűnek tartom, hogy nem kell várnunk még két évet a kutatások megkezdésével, hanem már most zajlanak ezek a fejlesztések meg ezek a kutatások, és aztán úgy lép majd be a második ütem. Tehát ugyan mi azt mondjuk, hogy első és második ütem, de lényegében ez önmagában egy komplett beruházás, a második is az lesz, és ma már itt egyezkedtünk a következő, harmadik lépésről is. Erről most még korai beszélni, de látom magam előtt, ahogy a harmadik fázisa is megvalósul majd ennek a nagy beruházásnak.

És Zalaegerszegen más tekintetben is elkezdődött a jövő. Hiszen hogyha az elmúlt éveket nézzük, akkor több mint 4.000 munkahely jött létre a városban. És azzal is büszkélkedhet a város vezetése, hogy a munkanélküliségi arány 2,5 százalék mértékére csökkent. Most talán volt ideje egy kicsit körülnézni. Miniszterelnök úr is látta, hogy mekkora fejlődésen megy keresztül a város?

Ha nem láttam volna a saját szememmel, akkor látnám a havonta kiutalt pénzösszegekből, mert hiszen az Önök polgármesterével kötött megállapodás szerint halad, lépésről lépésre a Modern Városok Program. De szerencsére én ismerem a várost, mint mondtam, éltem itt egy ideig, az embereket is ismerem. Ez jó hely, Zalaegerszeg szerintem jó helyen van, udvariasan próbálok fogalmazni, jófajta emberek laknak. Akit én itt megismertem, Zalaegerszegen, azok mind olyan emberek voltak, akik akartak valamit csinálni. Persze itt sem elégedett soha senki sem semmivel – magyarok vagyunk –, ez nem várható el, de a hozzáállása az embereknek Magyarország ezen részén ilyen pozitív vagy szorgalmas vagy munkaképes. Ők szeretnének boldogulni, akarnak csinálni valamit. A munkanélküliséggel sem csak az volt a baj nekik, hogy nem volt munka, hanem láthatóan fájt. Olyan emberek, akik egyébként munkaképesnek érzik magukat, szándék is van bennük, és nem juthat munkához, azok nemcsak pénzbeli szenvedést vagy pénzbeli veszteséget szenvednek el, hanem fáj nekik, hogy parlagon van az erejük. Úgyhogy nem csoda, hogy Zalaegerszeg az első adandó alkalommal sok munkahelyet hozott létre. Megragadta a lehetőséget, és létrejött itt néhány év alatt több mint 4.000 munkahely. Valóban a mi tudásunk, papírjaink szerint is 2,5 százalék környékén van itt a munkanélküliség, és ez még megy majd lejjebb is, mert ahogy majd újabb és újabb ütemek lépnek be a fejlesztésekbe, erre szükség lesz. És hát persze, mint mondtam, a magyar ember sosem elégedett, az Önök polgármestere sem az. Ma reggel azzal kezdtük a munkánkat, hogy átnéztük, hogy mi hol tart. Ez elég látványos. Azt kell mondanom, hogy Zalaegerszeg jól járt a polgármesterrel, mert nagyon komoly fejlesztéseket tud megindítani. Biztosan jó a képviselőtestület is, mert nyilván az is kell egy polgármester mögé, és jók a kormányzati kapcsolatok is, mert az is szükséges egy ilyen fejlesztéshez, de persze nem elég, úgyhogy most kivette belőlem, vagy szavamat vette, hogy a tényleg szárnyaszegett állapotban lévő sportcsarnokot el kell bontani, és kell helyette építeni egy újat. És azt én belátom. És a tervezéshez szükséges összegekről ma meg is egyeztünk, úgyhogy megkezdődik a tervezése az új sportcsarnoknak, és meg is fogjuk azt majd építeni.

Közben pedig elindult az uszodaépítés, készül az M76-os kétszer kétsávos gyorsforgalmi út, és folyamatosan indulnak a beruházások a Modern Városok Program keretében is.

Nézze, én mindig azt hallottam, amikor itt voltam, itt ezt a zalaegerszegiek is csöndben maguk között mondták, hogy mindig azzal cikizik őket, hogy ők egy csinált város. De ez most már a múlt. Tehát lehet, hogy valamikor csinált város volt Zalaegerszeg, de most egy szerves fejlődésen megy keresztül. Ez most már egy mély gyökerekkel rendelkező város. Színháza van, éppen most újítjuk föl, uszodája, uszodái vannak, fantasztikus a környezete. Az a természet, ami körülöleli ezt a várost, fantasztikus. Van nagyon komoly kulturális létesítményrendszere. Van egy legendájuk, Mindszenty bíboros személyében. Most már vannak modern ipari beruházások. Szóval azt kell mondanom, hogy ez egy komoly regionális központ lesz. És azzal, hogy ez a beruházás itt valósult meg, Horvátország, Szlovénia, Ausztria, ami itt van az Önök szomszédjában, Egerszegnek komoly regionális központszerű jövője is van.

Én is tudom, hogy Miniszterelnök úrnak a szívügye a foci. Most már elmondhatjuk, hogy van NB I.-es futballcsapata is Zalaegerszegnek. Ismét van NB I.-es csapata.

Az úgy van, hogy egy újabb siker egy újabb gond. Nem lesz az egyszerű. Én gratulálok természetesen a csapatnak. Én még a Bozsik-féle bajnokcsapatot is láttam. Sőt, én még láttam a diadalmenetet vagy helytállást – talán ez a pontosabb – még az akkori Bajnokok Ligájában, Koplárovics… Szóval még ezeket a régi dolgokat is tudom. Sőt, én még láttam a régi Zalaegerszegből nagyon sok jó futballistát is, mindig is tiszteltem őket. Nagyon szerettem azt az ölre menő, vérre menő rivalizálást, ami Szombathely és Zalaegerszeg között minden sporteseményen megfigyelhető volt. Úgyhogy örülök, hogy egy ilyen patinás, komoly egyesület visszatér az élvonalba. Ismerem ezt az élvonalat belülről elég jól, ez most egy másik kávéház, mint néhány évvel ezelőtt volt, itt nem lesz könnyű helytállni. Sok sikert kívánok az edzőnek meg a játékosoknak. Az edzőt egyébként ismerem, mert Barna valamikor az általam alapított Puskás Akadémián is edzősködött, és nagyon kiváló edző volt már akkor is, úgyhogy tudtam, hogy Önöknek ő jó fogás, amikor leszerződtették. Úgy látom, hogy szakmailag itt megvannak a lehetőségek, de hogy az a város ott marad-e a csapat mögött, és a nehéz időszakban is kitart-e a csapat mellett, mert újoncként az nagyon nehéz – mi estünk ki NB I.-ből, én tudom milyen az –, szóval az azért nagy próbatétel lesz majd a szurkolóknak is. Mindenesetre sok örömöt és sok sikert kívánok nekik meg türelmet.

Van viszont még próbatétel az ország előtt is. Május 26-án lesznek az európai parlamenti választások. Most azt mondják a legfrissebb felmérések, hogy várhatóan minden korábbinál többen fognak elmenni szavazni vasárnap. Miniszterelnök úr, hogyan állnak? Egyáltalán: milyen reményeket fűz a vasárnapi választásokhoz?

Én sosem hiszek a felméréseknek, különösen nem a választások előtt néhány nappal. Meg a magyar ember egy ilyen európai választásnál is olyan könnyen megváltoztatja a szándékát, hogy elmenjen vagy ne. Én most már lassan hatodik hete kampányolok Magyarországon azért, hogy rávegyem az embereket, meggyőzzem őket arról, hogy ne tekintsenek erre a választásra úgy, mint egy távoli, messze Európában történő dologra, hanem ez az ő választásuk. Ez Magyarországról szól, ez az ő hangjuk. Az ő üzenetüket kell elküldeni most Brüsszelbe. És én is buzdítom az embereket, hogy vegyenek részt. Én nem vagyok annyira optimista, mint a mérések. Szép idő van, a dolgok nem mennek rosszul Magyarországon, ilyenkor az emberek ritkábban vonódnak be a politikába, de én szeretném őket meggyőzni arról, hogy ez egy nagyon fontos választás lesz. Nem mindegy, hogy Európa élén bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetők állnak majd. Nem mindegy, hogy a magyar kormánynak mi a súlya Brüsszelben, mert itt mindenki csak az Európai Parlamentről beszél, mert persze oda választunk most képviselőket, de a választás most a kormányokat is megerősíti vagy gyengíti. Nekem sem mindegy, a magyar kormánynak sem mindegy, hogy milyen választási eredmény lesz, és mennyien állnak ki a kormány mögött. Mert az Európai Tanácsban, nem a Parlamentben, hanem ahol a miniszterelnökök vannak, ott lesz súlya, és lesz következménye annak, hogy hogyan döntenek egy-egy országban a választópolgárok. Ennek a választásnak az eredményeképpen egy-egy miniszterelnök meggyengülhet és megerősödhet, egy-egy ország meggyengülhet vagy megerősödhet. És nekünk az az érdekünk, hogy mi erősek legyünk Brüsszelben. Ehhez kellenek az emberek, kell az ő támogatásuk és a szavazatuk. Kérem őket, hogy jöjjenek el, és vegyenek részt a választáson.

Köszönöm szépen. És mi mikor számíthatunk itt, Zalaegerszegen az Ön látogatására?

Legkésőbb két év múlva.

Akkor maradunk a hagyománynál. Köszönöm szépen Orbán Viktornak, hogy elfogadta a meghívásunkat.

Köszönöm szépen!