Orbán Viktor interjúja a tv2 „Tények” című műsorában 

Gönczi Gábor: A stúdióban itt van velünk Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Jó estét! Köszönjük, hogy eljött!

Jó estét kívánok!

Van az én generációmnak és a nálam fiatalabbaknak egy óriási szerencsénk: sose éltünk háborúban. És soha nem is szeretnék háborúban élni. Na, most ehhez képest nagyon baljós megnyilatkozásokat hallunk Európa-szerte vezetőktől, országot vezető emberektől. Fegyvert, katonákat, kötelező sorkatonaságot emlegetnek. Ez egyenes út a háború felé, Ön ezt állítja. Ez nagyon-nagyon rosszul hangzik, és azt is mondja, hogy talán most még ez az a pont, ahonnan még vissza lehetne fordulni. Valóban vissza lehetne fordulni?

Döntések vannak, tehát nem arról beszélek én, hogy ki mit mond, melyik európai vezető mit mond, hanem ott ülök, ahol megszületnek azok a döntések, amelyek a mi tiltakozásunk ellenére lépésről lépésre közelebb visznek a háborúhoz. Ha visszagondolunk arra a két évre, ami mögöttünk van, és amikor a háború elkezdődött, akkor én arra emlékszem, ott ültem, azt mondta a német kancellár, hogy csak sisakokat fogunk vinni, szó sem lehet arról, hogy a németek emberi élet kioltására alkalmas eszközöket vigyenek az ukránoknak. Azt is mondta, hogy jó, jó, persze szankció is kell, de hát az energiáról szó sem lehet, arra nem lehet szankciót kivetni. Így kezdtük. Most ehhez képest német tankok száguldoznak Ukrajna területén, német és egyéb nyugat-európai légvédelmi rakétarendszereket telepítenek, vadászbombázó gépeket szállítanak, és a szankciók pedig tönkretették az európai gazdaságot. Tehát ha abban az ütemben haladunk, ahogyan eljutottunk ide az elmúlt két év alatt, akkor nem túlzás azt mondani, hogy centiméterekre vagyunk attól, hogy a végső és utolsó állomást is elérjük, amikor már katonák, nyugat-európai vagy amerikai katonák jelennek meg Ukrajna területén. Tehát a közvetlen összeütközéstől centiméterekre vagyunk ebben a pillanatban. 

És ezt Önön kívül egyébként senki nem látja? Tehát mindenki ölbe tett kézzel nézi, hogy ez a dolog megtörténik, haladunk, benne ülünk egy sodrásban…

Akarjuk…

…és akarjuk a háborút…?

Nem az a baj.

Ön pedig húzza a vészcsengőt, de nem akarják meghallani.

De nem az a baj, hogy ők nem látják, ők ezt akarják. Ez a különbség. Tehát mi nem akarunk háborút, ők akarnak háborút. Tehát ők azt gondolják, hogy Oroszországot most le lehet győzni katonai eszközökkel. És az elgondolás az, hogy az ukránok harcolnak, a Nyugat pedig adja a fegyvert, meg adja a pénzt. Most adta eddig a fegyvert korlátozott felhasználásra, most azt gondolják, hogy ez kevés volt, most hadd lehessen használni ezeket a fegyvereket már Oroszország földjén bevetve is. És ők azt gondolják, hogy igen, tovább kell menni, mondják is, csak mi nem vesszük komolyan, amit szükséges, mindent, ami szükséges, tehát ők el vannak szánva, hogy valóban belegyalogolnak egy közvetlen katonai összeütközésbe Oroszországgal. Ők nem sodródnak, talán néhány közép-európai ország, akinek hasonló tapasztalata van, mint nekünk, de nem olyan önálló és szuverén, mint Magyarország, ezért nem mondja, amit gondol, de azt kell mondanom, hogy az Amerika irányából jövő nyomásnak engedve, tudván tudva, hogy mi lesz a következménye, a háború felé mennek.

Ez még az a pont, visszatérek az első kérdésre, amikor még vissza lehet fordítani a folyamatot?

Az utolsó előtti pillanatban vagyunk. Ez egy olyan háborús menetelés, egy olyan háborús pszichózis, amelynek két különböző helyen van a forrása. Az egyik Brüsszel, a másik pedig Washington. Tehát ahhoz, hogy ezt a háborús szerelvényt meg tudjuk állítani, először változást kell elérnünk Brüsszelben, és utána változást kell elérnünk Washingtonban. Az utóbbiba nem nagyon tudunk beleszólni, mert azt mondja, hogy az istenadta amerikai nép el fogja dönteni, hogy végül is melyik elnököt, a békepártit vagy a háborúpártit választja-e meg elnöknek. Ahol van befolyásunk, ahol van eszközünk, hogy magunk is kikényszerítsük a változást, az Brüsszel, de itt is csak azért van esélyünk, mert szerencsére most jön az európai választás. Ha ez nem volna, akkor nem lenne eszközünk se. Sose gondoltam volna, hogy valaha egy európai parlamenti választásnak olyan súlya, felelőssége és lehetősége lesz a változás előidézésére, mint ennek az európai választásnak. Ha meg tudjuk nyerni az európai választást, ha jól láthatóan több lesz a békepárti képviselő az Európai Parlamentben, mint a háborúpárti, és minden országban, mert, ugye, nemzeti alapon választunk egész Európában, a békepárti erők belpolitikailag is megerősödnek, és nyomás alá tudják helyezni a saját háborúpárti kormányaikat, akkor Brüsszelt le lehet lassítani, talán meg is lehet állítani, és a novemberi amerikai elnökválasztásig nem lesz baj. Akkor jön a novemberi amerikai elnökválasztás. Ha a Jóisten velünk van, Trump nyer, béke van; ha nem, akkor egy nehéz helyzetben találjuk magunkat.

Ez egy jó forgatókönyv lenne. Most Magyarországon mi a helyzet? Ugye, a baloldal azt mondja, hogy ez nem úgy van, ahogy Önök állítják, nem sodor háborúba ez az egész folyamat, mégsem vagyunk annyira nehéz helyzetben, és nem vagyunk akkora veszélyben sem.

A baloldalnak a valóságérzékelése nem mindig működik hibátlanul. Én jól emlékszem 2015-2016 tájékán, amikor a migrációs válság első tünetei felütötték a fejüket, és megjelentek az első nagyobb migránstömegek Magyarország déli határainál, mi döntöttünk arról, hogy kerítést fogunk építeni, és meg fogjuk őket állítani. Akkor azt mondta a baloldal, hogy ez egy álprobléma, igazából a migráció egy álprobléma. Tele volt ezzel a sajtó. Most ehhez képest az elmúlt években kiderült, hogy sajnos nekünk volt igazunk. Ez nem egy álprobléma, hanem egy valóságos baj. Több ezer ember halt meg azóta Nyugat-Európában terrortámadások következtében, amelyek nyilvánvaló összefüggésben vannak a migrációval. És azóta is a migrációs válság a mindennapok része tőlünk nyugatra. Tehát amikor a baloldal azt mondja valamire, hogy azt nem kell komolyan venni, akkor jó, ha elkezdünk félni.

Itt például a plakátkampány kapcsán, ugye, ők azt állították, hogy ezek a nagy HÁBORÚ feliratok, ugye, megijesztik az embereket és ártalmasak a gyerekeinkre.

Nézze, biztos van abban valami igazság, hogy egy szülőnek nehéz dolog elmagyarázni egy gyermeknek azt, hogy mi is a háború. A gyereket nem a plakát fenyegeti, hanem az, ha elveszíti az édesapját, és a plakát azért kell, hogy ne veszítse el az édesapját.

Mi lehet a legrosszabb forgatókönyv abban az esetben, ha most nem sikerül megállítani ezt a folyamatot?

Az amerikai elnökválasztás után az amerikai elnöknek meg kell mondania, hogy merre, hány méter. De csak a legutolsó egy-két nap eseménye, hogy érzékeltessem talán Önnel is, hogy milyen sebességgel halad ez a vonat, és milyen erőkkel kell nekünk visszatartani. Most az a javaslat van asztalon az amerikaiaktól, hogy akkor ők adnak 40 milliárd újabb dollárt. Nemrégen adtunk mi 50-et, ők 60-at. Tehát ők adnak 40 milliárd dollárt egy újabb csomagban, és mi, európaiak pedig – ezt ők kölcsönként adják az ukránoknak – vállaljunk garanciát arra, hogy az ukránok vissza fogják fizetni. Tehát itt tartunk.

A sorkatonaság kapcsán az egy valós veszély, hogy valóban visszaállíthatják úgy a kötelező sorkatonaságot, hogy az bennünket is érintsen?

Azt biztosan lehet látni, hogy minden országban ez napirenden van. És vannak, akik arról beszélnek, hogy egy európai hadseregbe kellene besorozni a különböző országok fiataljait, és egy összeurópai hadseregben, egységes európai irányítás alatt kellene az ő sorsukról dönteni, kiképezni és bevetni vagy nem bevetni őket. Most Magyarország azt gondolja, hogy a sorkatonaság ügye kizárólagos nemzeti hatáskör. Ezt majd mi, magyarok eldöntjük, hogy hogy’ legyen. Én bízom abban, hogy megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy még ilyen háborús időkben sem vezetjük vissza a sorkatonaságot, hanem inkább a tartalékos kiképzéssel, a honvédelem oktatásával az iskolában föl tudjuk készíteni a fiatalokat, az önvédelem képességét meg tudjuk nekik adni anélkül is, hogy egyébként visszahoznák a sorkatonaságot. Bízom abban, hogy ez lehetséges. Arról meg aztán végképp szó sem lehet, hogy magyar fiatalokat besorozzanak valamilyen másik hadseregbe, ahol aztán elveszítjük az irányítás és a felelősség jogát és kötelességét, és mások fognak dönteni a magyar fiatalok életéről. Ez nem engedhető meg, biztos, hogy minden ilyen kezdeményezéssel szembe fogunk menni. Olyanról lehet szó, ami a NATO-ban is van, hogyha meg kell védeni Európát, meg kell védeni Magyarország területét, akkor a NATO-ban, akik tagok, fölajánlanak bizonyos katonai egységeket közös katonai védelmi akcióra. De akkor sem lehet szó arról a NATO esetében sem, hogy közös katonai egységek a tagállamok területén kívül hajtsanak végre katonai műveleteket. Ez szigorúan tilos! A NATO nem erre jött létre, ez egy védelmi szövetség, a szabályok világosak, arra szövetkeztünk, hogy egymást fogjuk megvédeni, ha támadás ér bennünket. De arról, hogy egy harmadik ország területén közösen hajtunk végre katonai akciókat, erről szó sem volt, és Magyarország részéről nem is lehet, különösképpen nem Ukrajnában.

Olvastunk arról, hogy a NATO szárazföldi folyosó kialakítását tervezi, vagy már talán meg is kezdte, hogy, ugye, egy esetleges oroszországi támadás esetén minél gyorsabban a frontra irányíthassa a katonákat. Itt akkor megint felmerül az, hogy ebből mi óvatosan és persze a NATO tagjaként ki tudunk-e maradni?

Ez a következő egy hónap nagy kérdése. A jövő héten, a választásokat követően jön hozzánk a NATO főtitkára, ahol ezt a kérdést is érinteni fogjuk, és július elején pedig NATO-csúcs lesz Washingtonban. Itt kell megvívnunk azt a csatát, hogy Magyarország minden olyan katonai jellegű akcióból ki akar, és ki tudjon maradni, amely Magyarország területén kívül, másokkal szemben akar föllépni.

Erre van lehetőségünk?

Ez erő kérdése. Tehát háborúból kimaradni, közös NATO-akcióból, NATO területen kívül bevetett akcióból kimaradni erő kérdése. Jogilag nincs senki, aki erre kényszeríthetne bennünket. A probléma az, hogy van itt mögöttünk egy ezeréves történelem, annak az utolsó száz éve pedig azt mutatja, hogy kétszer is volt olyan világháború, amiből mind a kétszer ki akartunk maradni. Az első világháborúból is meg a másodikból is. Az akarat meg a szándék megvolt, csak az erő hiányzott, ezért belenyomtak bennünket. Nagyon hasonló helyzet előállhat most is, amikor erő kérdése lesz, hogy Magyarország kimarad, vagy belepréselik egy háborúba. Honnan jön az erő egy demokráciában? A szavazatokból jön. Tehát hogyha a magyar emberek kiállnak a béke mellett, akkor a kormány is kívül tudja tartani az országot a háborún. Ha az emberek adnak erőt a kormánynak, a kormány is elég erős lesz, hogy kívül tartsa Magyarországot a háborún. Ha nem, hát akkor persze helyt fogunk állni akkor is, gondolom én, meg mindent megteszünk, kitartunk rendületlenül, ahogy a Tiszák mondták, de az erő nélkül az igazság keveset ér.

Tehát most nagyon fontos az, hogy aki egyetért azzal, hogy békét akar, tehát a békepárti táborhoz tartozik, annak mindenképpen el kell mennie szavazni.

Én azt javaslom, hogy azt írja föl mindenki az első helyre, azt hívja elő a gondolataiból, hogy persze fontos, hogy melyik párt neve mellé teszi az X-et, és én persze annak örülnék, hogyha a kormányzópárt mellé tennék, de most valójában az a kérdés, hogy háború vagy béke. Tehát nem a párthovatartozás számít most itt, hanem az, hogy a magyar kormányt megerősítjük-e. Ha a magyar kormányt megerősítjük ezen a választáson, akkor ki tud állni a béke mellett, és elég erős lesz, hogy kívül tartsa Magyarországot ezen a konfliktuson. Ha nem erősítjük meg, hanem magára hagyjuk a kormányt, abból lehet baj.

Az előbb a rossz forgatókönyvet kérdeztem, most a jót kérdezem. Hogyha minden úgy alakul, ahogy azt szeretnénk, és mindent megteszünk azért, hogy elkerüljük a háborút, illetve jó lenne lezárni az ukrajnai háborút, ami még olyan nagyon nagy távlati célként lebeg csak ott, a szemünk előtt. Ezt hogy’ lehetne megtenni? Tehát mi lenne a metódus, mi lenne az algoritmusa ennek?

Ahonnan kiindulnunk érdemes, amikor keressük az Ön kérdésére a választ, az a tény, hogy minden háború emberi döntés következménye. Tehát nincs végzet meg istencsapása meg elkerülhetetlenség. Nem, a háború emberi döntések következménye. Tudjuk, hogy kik azok az emberek, akik ezeket a döntéseket meghozhatják. Ezeket az embereket kell befolyásolnunk, hogy ne háborús, hanem békepárti döntést hozzanak. Ilyen az Egyesült Államok elnöke, és ilyen a nagy európai államok vezetőinek csoportja. Őket kell meggyőzni, vagy őket kell olyan nyomás alá helyezni, hogy amikor a döntő szót ki fogják mondani, akkor ne az jöjjön ki a szájukon, hogy háború, hanem az, hogy béke. És ha ez megtörténik, akkor 24 órán belül meg lehet állítani a háborút. Tehát ha ma az európai vezetők azt akarnák, hogy béke legyen, 24 órán belül tűzszünet lenne a frontvonalon. Csak annyit kellene mondani, hogy kedves ukránok, tűzszünetre van szükség, meg kell állni. Nem adunk több fegyvert, nem adunk több pénzt egész addig, amíg nincsen tűzszünet, és nem kezdődnek meg a béketárgyalások. Ezt Donald Trump 24 óra alatt tudja előidézni.

Ez olyan egyszerűen hangzik, és két éve nem jutunk előrébb.

Még egyszer mondom: minden háborús döntés emberi döntés következménye. Ismerjük az embereket személy szerint, akik ezeket a döntéseket meghozzák. Megfelelő embert kell a megfelelő helyre küldeni. Ezért mondom, hogy az európai parlamenti választásnak is az a tétje, hogy megfelelő embereket küldjünk a megfelelő helyre, békepárti képviselőket küldjünk a brüsszeli parlamentbe.

Miniszterelnök úr, vasárnap nemcsak európai parlamenti választások lesznek, de önkormányzati választások is. Ez is közvetlenül érint bennünket, nemcsak a jövőnket, a jelenünket is nagymértékben befolyásolja. Miért fontos, hogy itt is helytálljanak a válaszok?

Jó vezetőket kell választani. Tehát azt mindenki láthatja, hogy azok a falvak meg városok, ahol jó képességű, akcióképes, tenni akaró, elkötelezett polgármesterek és testületi tagok vannak, azok a városok és falvak jobban néznek ki, mint azok, ahol nem ilyen vezetők vannak. Tehát most azokat a vezetőket fogjuk megválasztani, akiknek az irányításával a következő öt évben a falunk meg a városunk életét majd közösen alakítani fogjuk. Ha rossz vezetőket választunk, nem sokra jutunk. Ha jó vezetőket választunk, akkor szép jövő előtt áll minden falu meg minden város. Tehát biztatok mindenkit a békén túl, hogy találják meg a megfelelő helyi polgármestert és testületi tagokat azért, hogy a városuk és a falujuk fejlődni tudjon.

Rengeteget beszéltünk itt a Tényekben is a Budapest és az agglomeráció nagy problémáiról és Budapest jövőjéről. Ezzel kapcsolatban egy ma reggeli hír, amiről még nem tudtuk Önt megkérdezni, hogy Szentkirályi Alexandra egy egyébként nagyon sikeres és nagyon szép kampány utolsó szakaszában visszamondta a főpolgármesteri jelölést. Hogyan értékeli ezt?

Engem meggyőzött. Én úgy láttam, hogy neki igaza van. Elmondta, hogy mi a helyzet, és ezt a döntést, a visszalépést látja a helyes döntésnek, és ezt mi elfogadtuk.

És megyünk tovább előre.

Nézze, ha a hadvezér, aki a csatában van, fölméri a helyzetet, és azt mondja, hogy ezt a lépést javasolja, akkor mi, akik nem vagyunk ott, a frontvonalban, mert mi egy európai parlamenti választási kampányban vagyunk, én személy szerint, és nem a fővárosiban, egyetlen dolgot tehetek, meggyőződöm arról, hogy vajon igaza van-e. Meghallgattam őt, és úgy láttam, hogy igaza van, azt fogom tenni, amit ő tanácsol.

És egy másik fontos hír, amiről nagyon sokat beszéltünk, és rengeteget olvastunk róla, hogy a magyar reptér újra magyar többségi tulajdonba került. Ez egy nagyon fontos lépés volt, és hallottam már az Ön megnyilatkozását is erről, hogy ez egy stratégiai lépés volt.

Nézze, nagyon régóta harcoltam, személy szerint én is, hogy ez megtörténjen. 2010-ben, amikor a választópolgárok úgy döntöttek, hogy a baloldalt félreteszik, és visszahívnak bennünket a kormányrúdhoz, akkor körülnéztünk az országban, és azt láttuk, hogy a bankok többsége, az energiavállalatok többsége, a média többsége, ideértve Önöket is, a kereskedelmi cégek többsége, az egyetlen monopolhelyzetben lévő, nagy nemzetközi reptér: ezek mind külföldi kézben vannak. És mi nem vagyunk hívei a nagy állami tulajdonnak. Tehát én személy szerint is, amikor nemzeti tulajdonról beszélek, akkor leginkább magyar cégekről beszélek, amelyek nem állami tulajdonban vannak, de vannak olyan monopolhelyzetben lévő cégek, ahol az állami tulajdon is jobb, mint a külföldi tulajdon. Mondjuk, a Magyar Villamos Művek jobb, hogyha magyar állami kézben van, mintha külföldi kézben lenne, és a reptér is jobb, hogyha magyar állami kézben van, mintha külföldi kézen lenne. Nézzék meg ezt a repteret, a lehetőségeit vessék össze a valósággal. Nem fejlődött, tehát ez inkább szégyellnivaló sem, mint büszkék lehetnénk rá, ideje, hogy végre jó tulajdonos, jó menedzsment és egy fantasztikus, sikeres budapesti Liszt Ferenc repterünk legyen. Ennek az előföltétele volt, hogy ez a visszavásárlás megtörténjen. Nem vagyunk kommunisták, tehát nem elvettük a tulajdonosoktól, nem államosítottuk, fizettünk érte, tisztességes üzleti mércével mérve értelmes árat fizettünk érte, megtaláltuk azokat, akik tudják működtetni, mert nem árulok el nagy titkot, az állam vagy a kormány nem tud repteret működtetni, ez egy másik szakma. A világ egyik legjobb reptérműködtető cégét, a franciákat tudtuk ebbe bevonni. A legszebb jövő előtt áll a repterünk.

Miniszterelnök úr, vasárnap tehát választás lesz, ez egy nagyon izgalmas és jövőnket befolyásoló háborút és békét, reméljük, hogy jó irányba eldöntő választás lesz, na, de egy héttel később indul a futball Európa-bajnokság, amire szintén odafigyelünk, és együtt dobog a szívünk a játékosainkkal.

A dicsőség is fontos, igen.

Mire számít?

Én mindig a bizakodók közé tartoztam. Van egy csoport, ismerjük az ellenfeleinket. Ha higgadtak vagyunk, tehát még a fröccsök előtt mondunk véleményt az esélyeinkről, akkor azt mondom, hogy mind a három meccset meg is lehet nyerni, meg el is lehet veszíteni. Nem érdemes túl nagy nyomás alá helyezni a csapatunkat, irreális elvárásokat nem kell támasztani. Egyetlen dolog van, amit én személy szerint, mint szurkoló, mert a miniszterelnök nem érdekes, mint szurkoló várok a csapattól, hogy azt lássam, hogy minden meccsre úgy megyünk ki, hogy ezeket most le fogjuk itten verni, és győzni fogunk, és miénk lesz a három pont. Ha ezt látom a csapaton, a hadiszerencse pedig másképpen alakul, hát ilyen van. A becsületes küzdelem mind a három mérkőzésen elvárható, és akkor a magyar zászló magasan fog lobogni.

Így legyen! Köszönjük szépen, hogy eljött hozzánk.

Én is köszönöm.