Törőcsik Zsolt: Gőzerővel dolgozik Brüsszel a kilencedik uniós szankciós csomagon. Erről beszélt finnországi látogatásán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, miközben egyre több európai országból a harmadik negyedéves GDP-adatok alapján már a gazdaság lassulásáról érkeznek hírek. A helyzetet a szakértők szerint tovább nehezítheti, hogy december 5-én életbe lép az uniós olajembargó, vagyis hétfőtől nem lehet nyersolajat szállítani Oroszországból. Orbán Viktor miniszterelnök stúdiónk vendége. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Fontos határidő lesz tehát december 5., az olajszankciók életbe lépése. De hogyan érinti mindez Magyarországot?

Kilenc hónapja tart a háború. Az volt az elképzelés, hogy a szankciók bevezetésével a háborút sikerül lezárni, vagy legalábbis közelebb jutunk a háború végéhez. Az a kilenc hónapnyi idő jól mutatja, hogy ez a várakozás nem teljesült, a szankciók egyetlen milliméterrel sem vittek bennünket közelebb a háború végéhez, ellenben jó nagy kalamajkát, sőt súlyos gondokat okoztak azoknak, akik a szankciókat kivetették, vagyis az Európai Unió országainak. Egy nehéz tél előtt állunk, Ukrajna egyre nehezebb helyzetben van, az oroszok pedig nyilván elszenvednek gazdasági nehézségeket, de a magas energiaárak miatt a bevételeik továbbra is extra magasságokban vannak, és tudják folytatni a háborút. Ebből a képből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a szankciók politikája nem érte el a célját, és elhibázott volt. Viszont eddig igazából a szankciókról csak beszéltünk, illetve belengették, hogy a szankciók hatályba fognak lépni. Persze vannak olyanok, amelyek már kifejtették a hatásukat, de a legkomolyabb része a szankcióknak most, ahogy’ Ön is mondta, december 5-én lép hatályba. Azt is mondhatnám, hogy a majom most ugrik bele a vízbe. Ez meg fogja nehezíteni az európai gazdaság működését. Ugye, Magyarországnak azt sikerült elérnie, hogy miután ránk a szankciós tiltás nem vonatkozik, ezért Magyarország hozhat be Oroszországból olajat. Tehát attól nem kell tartanunk, hogy ellátási hiány lépne föl. Tehát nekünk jogunk van ahhoz, hogy hozzájussunk az ország működtetéséhez szükséges olajhoz. A probléma az ár, mert a szankciók árfelhajtó hatása alól azonban Magyarország sem tudja magát kivonni, és ezért várjuk, hogy december 5-én az árakra milyen hatást gyakorol a szankciók hatályba lépése.

Az ársapka napirenden van, bár életbe még nem lépett, és döntés nincs róla, nemcsak az olajjal, hanem a gázzal kapcsolatban is. És ahogyan a bevezetőben is említettem, von der Leyen utalt rá, hogy gőzerővel dolgoznak az említett hatások ellenére is a kilencedik csomagon. Van-e arról bármilyen információja a magyar kormánynak, hogy mit tartalmazhat ez a csomag, mert a sajtóhírek valóban arról szólnak, hogy ársapka, esetleg a gázelosztással kapcsolatban is lehet valamilyen fejlemény, és az atomenergia is bekerülhet ebbe…

Azt tudjuk, hogy mit akarnak, tehát hogy a brüsszeli bürokraták mit akarnak. Ők azt szeretnék, hogyha az olaj után a szankciókat kiterjesztenénk az atomenergiára is és a gázra is. Ez Magyarországra nézve tragikus következményekkel járna, tehát nekünk ezt ki kell védeni, mentesítést kell kapnunk. Ez eddig sikerült, nem először kerül ez napirendre. Most ezt kilencedik szankciós csomagnak hívják, de valójában a negyedik, ötödik táján már a gáz meg a nukleáris energia előkerült, és Magyarország eddig mindig elérte a saját nemzeti céljait, vagyis mentesítettük magunkat az embargó ténye alól. Tehát tudunk behozni Oroszországból is olyan anyagokat, nyersanyagokat és energiát, amikre a magyar gazdaságnak szüksége van. Ezért jó reményekkel veszünk részt ebben a kilencedik csomagról szóló vitában is, mert ha eddig ki tudtunk tartani, akkor nyilván most is el fogjuk tudni, el tudjuk majd érni, hogy az érdekeink teljesüljenek. Ugyanakkor a nyomás folyamatos. Tehát a kilencedik szankciós csomag után majd lesz tizedik meg tizenegyedik. Tehát nekünk folyamatosan küzdenünk kell azért, hogy az alapvető érdekeinket megvédjük. Ezért is kértük az embereket, hogy a nemzeti konzultáción keresztül erősítsék meg a magyar kormányt és a magyar kormányzati álláspontot.

Ha már a nemzeti konzultációt szóba hozta, ugye, tegnapi hír az, hogy átlépte az egymilliót a kitöltések száma. És ez is azt mutatja, hogy azért van hatása a társadalomra annak, ami Európában történik. Hogyan értékeli ezt a számot?

Húsbavágó kérdésről beszélünk, tehát ma aligha van fontosabb kérdés a közvetlen mindennapok szempontjából, mint az, hogy mennyit kell fizetni a háztartásoknak és az embereknek munkát adó vállalkozásoknak az energiáért. Tehát én nem lepődök meg azon, hogy egy ilyen nemzeti konzultációban már több mint egymillió ember részt vett, és ez általában, ugye, több is, mint egymillió, mert egymillió kérdőívet küldtek vissza, de az emberek szerencsére nemcsak kitöltik, hanem beszélnek is róla, egy háztartáson belül nyilván többen vannak, szóval úgy érzem, hogy az ország megértette, hogy a következő gazdasági év, a 2023-as évnek a gazdasági sikere, a gazdasági nehézségek mértéke az energiaárakon, illetve a szankciókon múlik.

Beszélünk majd erről is bővebben, de érdekes, hogy december 2-án még mindig a szankciók kiterjesztéséről beszélünk, mert az október végi interjúnkban Ön azt mondta, hogy erősödni fog Európában is a békepárti vélemény, és hogy majd mostanában, november–decemberben lesz egy ütközet, amikor is már a meglévő szankciók fenntartásáról is beszélni kell, merthogy azokat, ugye, nagyjából most már fél éve, hogy kivetették. Ennek ellenére most mégis a kiterjesztés lesz majd napirenden?

Természetesen mind a két kérdés napirenden van. Az egyik tábor – most még ez tűnik a többségi tábornak, ezt nevezzük háborúpárti tábornak – a szankciók kiterjesztését szeretné elérni, mert folytatni akarják a háborút, és azt gondolják, hogy a háború folytatásán keresztül lehet eljutni a békéhez. Van egy másik gondolkodásmód, mi ehhez az iskolához tartozunk, amelyik azt mondja, hogy azonnali tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése. Tehát a békéhez szerintünk tűzszüneten keresztül és béketárgyalásokon keresztül vezet az út. Akik háborúpártiak, azok mindig újabb és újabb szankciókat követelnek. Ebbe az alaphelyzetbe jön be az a körülmény, amit Ön most itt említett, vagyis hogy félévente a már kivetett szankciók sorsáról is dönteni kell. Ez eddig leginkább automatikusan történt, de most a helyzet olyan lesz, vagy már olyan is az európai országok többségének gazdaságában, hogy meg kell állnunk, és számot kell vetnünk az eddigi szankciók következményével, tehát egy alapos és mély vitát kell folytatnunk, mielőtt a szankciók megújításáról döntenénk. Ez eltér a korábbi gyakorlattól, ahol mindez automatikusan történt.

Érdekes, hogyha a gazdaságra gyakorolt hatásokról beszélünk, az, amiről a horvát elnök beszélt a minap, hogy Európa háromszor drágábban veszi a gázt Amerikától, mint ahogyan azt korábban beszerezte. És akkor felmerül a kérdés, hogy kire számíthat ebben a helyzetben Európa, a saját szövetségesei közül is akár?

A horvát elnök nem téved, tehát a sort nem is ő nyitotta meg, hanem talán a francia elnök, aki azt mondta, hogy az nem barátság az amerikaiak részéről, hogy négyszer drágábban adják a gázt nekünk, mint amennyiért otthon maguknak. Most ez fölhívja a figyelmet arra, hogy egyelőre az európaiak eltévedtek, tehát mi egyelőre bolyongunk a sötét erdőben. Anélkül, hogy hosszas magyarázkodásba bocsátkoznék, leegyszerűsítve úgy nézett ki eddig az európai gazdasági stratégia, hogy meg kell próbálni az Oroszországban lévő nyersanyagokat és energiát, a világ többi részéhez képest olcsó nyersanyagokat és energiát beszállítani Európába, és cserébe pedig fejlett európai technológiát befektetések formájában vinni Oroszországba. Most már több évtizede ez volt a tengelye az európai gazdaságnak. Ezt a szabad piac – Lisszabontól Vlagyivosztokig – jelszóval írták le az unió vezetői. Most azt döntöttük, hogy ezt megszüntetjük. Ugyan Magyarország ezt nem támogatta, mi nem láttuk ezt jó ötletnek, de az Európai Unió többsége vagy elsöprő többsége, különösen a nagyfiúk, a leginkább érintett Németország meg Franciaország keresztülvitték, hogy ennek a gazdasági modellnek vessünk véget. Tehát Európa levágta magát, vagy a napokban folyamatosan vágja le magát az oroszokkal való gazdasági együttműködésről. Ez eddig nem túl bonyolult intellektuális feladat. Az a kérdés, hogyha ez nincs, akkor mi van helyette? Mi az új európai gazdasági stratégia? Erre a kérdésre nincs válasz, mert ha erre a kérdésre az a válasz, hogy majd amerikai energiaforrásokkal pótoljuk azt, ami Oroszországból jött korábban, de most kiesett, akkor számot kell vetnünk azzal, hogy az drágább lesz, mint amilyen eddig az Oroszországból érkező energia ára volt. Ha drágább az energia, mindennek felmegy az ára. Ezért van ma szankciós infláció Európában. A szankcióknak a felárát fizetjük meg. Ha Oroszországból nem hozhatunk olcsót, máshonnan kell hozni, az meg drágább. Ez föl is viszi az árakat, mert az energiaár, a magas energiaár továbbgyűrűzik, és megjelenik mindenben, mert a dolgokat szállítani kell, elő kell állítani, bármilyen termék előállításához energia kell, és ez mind fölnyomja az árakat, még az élelmiszerárakat is, elsősorban a műtrágya árán keresztül. Tehát azt tudjuk már, hogy milyen volt a korábbi gazdasági modellje Európának. Azt is tudjuk, hogy ezt épp most számoljuk föl. De hogy mi jön helyette, erre a kérdésre soha senki nem adott választ. Mi ezt mindig sürgettük, én személyesen is, hogy, kedves Barátaim, akik szankciópártiak vagytok, mondjátok már el, hogy akkor mitől lesz versenyképes az európai gazdaság a következő évtizedekben, hogyha csak drága energiát fogunk használni? De erre nincs válasz, és ez nagyon súlyos kihívást jelent mindenki számára. Egy új helyzethez kell alkalmazkodni anélkül, hogy egy közös európai gazdasági stratégia rendelkezésre állna. Ezért Magyarország nem tud mást tenni, mi nem várakozhatunk arra, hogy valaki kiötölje a választ erre a kérdésre, hogy hogy’ néz majd ki a jövendő európai gazdaság, nekünk a jövendőbeli magyar gazdaságot kell saját forrásból, saját eszünkre hagyatkozva, saját kútfőből kigondolnunk és létrehoznunk. Ezen a kormány dolgozik. Ez nem egyszerű dolog, mert itt nem egy átmeneti, egy-két éves válságot kell kezelni, hanem föl kell építeni egy teljesen új gazdasági modellt.

Erre tehát még nincs válasz Brüsszelből, amire viszont van, az a magyar helyreállítási terv, amelyet szerdán másfél év után jóváhagyott az Európai Bizottság, és amelyet egyébként az egyik legjobbnak ítélt meg a 27 ilyen dokumentum közül. Ha ez valóban így van, akkor miért kellett erre másfél évet várni?

Valóban az a helyzet, hogy léptünk egyet előre, hát, ha nem is egy óriásit, de egy jelentős lépést azért tettünk, megtettünk, mert az Európai Bizottság másfél év hezitálás után – ahogy Ön is mondja – elfogadásra javasolt és a maga részéről elfogadta a magyar helyreállítási tervet. Itt most arról a tervről beszélünk, amely annak a pénznek az elköltéséhez szükséges, amely pénzt közös hitelfelvételből a COVID-válságra válaszként állítottunk elő, hogy a COVID miatt nehéz helyzetbe jutott európai országok egy pluszforráshoz jussanak, hogy helyrehozhassák – ezért hívják helyreállítási alapnak – a saját gazdaságukat. Itt a gyorsaság lett volna a legfontosabb. Most ehhez képest, ugye, már 2021 nyarán odaadhatták volna ezeket a forrásokat. Miért nem tették? Miért voltak velünk szemben igazságtalanok? Miért húzták az időt? Ennek nyilvánvaló politikai okai vannak. Ugye, az Európai Unió és Magyarország között néhány fontos kérdésben, mondjuk úgy, hogy fundamentális kérdésben véleménykülönbség van, ezért ők nem szeretik a magyar kormányt, ők az előző választáson egy baloldali kormányt szerettek volna. Ezért nem adták oda a pénzt az országnak, viszont odagurították a dollárokat a baloldalnak, hogy meg tudja nyerni a választást. Így állt elő a guruló dollárok ügye. Ez volt a terv. De a választást a magyarországi jobboldal megnyerte, nem volt mit tenni a bizottságnak, érdemben kellett tárgyalnia. Előrángattak mindenfajta feltételeket, mi ennek egy részét értelmesnek, más részét szükségtelennek láttuk, de miután eredményt akartunk elérni, ezért a szerintünk szükségtelen kérdésekről vagy intézményekről is meg tudtunk állapodni. 17 kérése volt az Európai Bizottságnak, ezt a 17 kérést mi teljesítettük, és végül eljutottunk oda, hogy a bizottság nemcsak azt mondta, hogy ez rendben van, hanem hogy a magyar terv a kiválóak közé tartozik Európában. Ugye, azt kell mondanom, hogy nagyon sok ember dolgozott ezen, én köszönetet szeretnék mondani nekik. Nem látszik ez kívülről, de egy siserahad dolgozik a tárgyalások során azért, hogy Magyarország jó pozíciókat érhessen el. És jó döntésnek bizonyult az, hogy Navracsics Tibor visszatért a kormányba, és ezeket a tárgyalásokat irányította, jól irányította, mint az eredmény is mutatja.

Amikor a feltételekről beszélt, tizenhetet említett, de azóta már van egyébként egy tizennyolcadik is. Mi a garancia arra, hogy nem lesz tizenkilencedik, huszadik, ki tudja hányadik?

Van már tizenkilencedik is meg huszadik is, de aki ismeri az Európai Uniót meg az európai intézményeket, az pontosan tudja, hogy ők ilyenek. Tehát mindig lesz egy újabb ötletük. Van egy történelmi tendencia, hogy a brüsszeli bürokraták szeretnék a befolyásukat egyre erősebben kiterjeszteni a tagállamokra, és ha erre lehetőséget látnak, akkor ezt meg is próbálják. Itt türelemre van szükség, mert annak ellenére, hogy ők igazságtalanok Magyarországgal szemben, annak ellenére, hogy mindig újabb föltételeket támasztanak, azért végül is megállapodásra kell törekednünk. Persze van néhány alapvető kérdés, ahol nem tudjuk megváltoztatni az álláspontunkat, nem is akarjuk, és ezek igazából a viták mélyén meghúzódó, nagy kérdések. Ők azt akarják, hogy engedjük be a migránsokat, de mi nem tesszük, azt akarják, hogy engedjük be a szexuális propagandistákat az iskolákba, ezt nem tesszük meg, és azt akarják, hogy minden további fenntartás nélkül fogadjuk el a szankciókat, és támogassuk a háborút, de hát mi ezt sem fogjuk megtenni. De ami ezen túl van, arról mind lehet tárgyalni. Ennek a napjait éljük most.

Van még két dolog, amiben azért van véleménykülönbség Brüsszel és Budapest között. Az egyik Ukrajna finanszírozásának a kérdése. És egy előző beszélgetésünkben azt mondta, hogy erről lesznek még komoly viták. Ez a vita hol tart most?

Most fordul komolyra a dolog, ugyanis kiderült, hogy a háborúnak nemcsak az a költsége van, hogy a Nyugat finanszírozza az ukrán hadsereget: fegyverrel, pénzzel, eszközökkel; nemcsak az a költsége van, hogy amit most lerombolnak, azt majd újra kell építeni, és a nyugatiakon kívül aligha számíthat Ukrajna másra az újjáépítési költségek előteremtésekor, hanem kiderült, hogy itt van egy harmadik tétel is: ez pedig az ukrán állam működtetésének kérdése. Tehát Ukrajna a háború miatt abba a helyzetbe került, hogy nem tudja saját magát működtetni, tehát most nem a hadseregről beszélek. Nem tudja kifizetni a nyugdíjat. Nem tudja kifizetni az állami alkalmazottak fizetését. Nem tudja fenntartani a közlekedését, az infrastruktúráját. Egész egyszerűen külső források nélkül az ukrán állam nem tud működni. Ezért Ukrajna a Nyugathoz, ezen belül az Európai Unióhoz is fordult, hogy adjunk pénzt. Ilyen egyszerűen és primitíven: adjunk pénzt. Ez azt jelenti, hogy az unió szerint nekünk, az Európai Uniónak évente 18 milliárd eurót kellene adnunk Ukrajnának – csak azért, hogy az ukrán állam működjön, és az ukrán emberek megkapják azt a pénzt, ami az életükhöz szükséges. Ezt mi elfogadjuk. Nem vagyunk tőle boldogok, ha nem lenne háború, hanem béke lenne, akkor ez a kiadás sem lenne. Tehát hogyha az unió azon a nyomvonalon haladt volna, amit Magyarország javasolt, hogy háború helyett inkább a békét sürgesse és segítse elő, akkor ez az összeg vagy nem lenne, vagy jelentősen kisebb lenne. De ha már itt vagyunk, ahol vagyunk, Magyarország kénytelen-kelletlen, de belátja, a saját gazdasági nehézségeink ellenére is belátjuk, hogy Ukrajnát segíteni kell. És az a kérdés, hogy hogyan segítsük Ukrajnát. Két javaslat van az asztalon. Az egyik javaslat azt mondja, hogy az uniós tagállamok költségvetését használjuk fel arra, hogy újabb hiteleket vegyünk föl közösen, és a közösen felvett hitelből adjunk pénzt Ukrajnának. Ezt mi nem támogatjuk, mert nem szeretnénk, hogyha az Európai Unió az együttműködő tagállamok közössége helyett egy közösen eladósodott államok közösségévé vagy együttesévé válna. Ezért mi nemcsak az Ukrajnával kapcsolatosan, általában sem támogatunk olyan politikákat, amelyeket az Európai Unió úgy akar pénzügyileg megalapozni, hogy közösen veszünk föl hiteleket. Mert az unió át fog alakulni a tagállamok együttműködéséből egy adósságközösséggé, és annak a következményeit nemcsak a gyerekeink, hanem az unokáink is nyögni fogják, és nekünk kell majd visszafizetni azon országok helyett is a hiteleket, akik menetközben majd fizetésképtelenné váltak. Nem Magyarország szokott ilyen helyzetbe kerülni, hanem mások, és ezeknek a száma meg a jelöltek száma nem alacsony az Európai Unión belül, ha a következő húsz évre gondolunk, és megnézzük, hogy melyik ország milyen mértékig van már most, az ukrán segítségnyújtás nélkül is eladósodva. Tehát ezt nem támogatjuk. Mi azt javasoljuk, hogy ne keverjük össze az Európai Unió költségvetésének pénzeit, meg az Ukrajnának adandó segítséget. Ha akarunk segíteni, akkor osszuk szét egymás között a segítséghez szükséges összeget, minden ország súlyozva vállalja a maga részét, és a saját költségvetésből ezt kétoldalú megállapodásokkal adja oda Ukrajnának. Mi csak ezt tudjuk támogatni, a másikat nem fogadjuk el, nem járulunk hozzá, nélkülünk az nem is jön létre. Ezért vissza kell térni a direkt támogatás: költségvetés–költségvetés, magyar költségvetés, tagállami költségvetések–Ukrajna-költségvetés közötti megállapodáshoz. A pénzt erre el kell különíteni. A magyar állam egyébként ezt megtette, mi félretettük azt a pénzt, amit a 2023-as évben oda kellene adnunk Ukrajnának, és kétoldalú megállapodással oda is fogjuk adni, de nem járulunk hozzá semmilyen közös hitelfelvételhez.

Egy másik vitás kérdés a globális minimumadó. Itt azért Brüsszel és Washington közös erővel próbálja Budapestet győzködni, hogy álljon be a sorba, és fogadja el. Sikerrel járhatnak? Változhat a magyar álláspont?

Nézze, a globális minimumadó egy munkahelygyilkos adóemelés. Tehát ha azt bevezetnék, és Magyarország ehhez hozzájárulna, az oda vezetne, hogy munkahelyek tízezrei szűnnének meg Magyarországon. Ezt nem engedhetjük meg magunknak. Szerintem az adókérdés egyébként sem globális kérdés, az adókérdés nemzeti hatáskörbe tartozik, minden országnak magának kell eldöntenie, hogy milyen adórendszert működtetnek. A választók éppen azért szeretik a demokráciát, mert ők mondják meg, hogy milyen kormányok és milyen adópolitikát ígérő kormányok kerülhetnek hatalomra egy-egy országban. Ha lemondanánk erről, akkor lemondanánk a magyar emberek azon jogáról is, hogy a magyar gazdaságpolitika egy lényeges elemét, az adópolitikát meghatározzák. Ezért a globális minimumadót sem a munkahelyek szempontjából, sem a demokrácia szempontjából nem látjuk jó ötletnek, nem is járulunk hozzá, hogy Magyarországon bevezessék.

Márpedig a munkahelyek védelme egy kulcskérdés lesz a következő időszakban is, hiszen az európai helyzet, amelyről beszéltünk a beszélgetés elején, azért itthon is érezteti a hatását. Ön a héten azt mondta egy gazdasági rendezvényen, hogy lehetséges a családok megvédése a hatalmas rezsiköltségektől. Van-e erre elegendő költségvetési mozgástér úgy, hogy egyébként más kiadások, például a nyugdíjakkal kapcsolatos kiadások is emelkednek majd jövőre?

Most még nincs elegendő mozgástér, most dolgozunk rajta, hogy legyen, mert ez magától nem is lesz, ezt meg kell teremteni. Tehát a helyzet úgy fest, hogy a hallgatók is megértsék, hogy a Magyarországra érkező energiának az ára – mert Magyarország importra szorul energiából, nem tudjuk magunkat ellátni – a 2021-es évben egy 7 milliárdos egyenleget mutatott. Ennyit fizettünk, 7 milliárd eurót fizettünk azért az energiáért, amire szüksége volt Magyarországnak. Ez 2022-ben fölment 17 milliárdra, és ez 2023-ban még följebb is mehet, ezt nem tudjuk még pontosan, de lejjebb biztos nem fog menni. Ez azt jelenti, hogy Magyarország elveszít – ezt a régi világban cserearány-romlásnak nevezték –, elveszítünk a magas energiaárak miatt évente legalább tízmilliárd eurót. Az négyezer-milliárd forint! Ha ez nem volna, ezt az összeget oda tudnánk adni béremelésre, nyugdíjra, fejlesztésekre, pedagógus-béremelésre, egészségügyi beruházásokra, szóval arra, amire Magyarországnak igazán szüksége volna. De nem tudjuk. Most egyszerűen kirepítik az országból ezt az összeget, és ezt elő kell teremteni. Tehát tízmilliárd euró, négyezer-milliárd forint: ezt a következő költségvetésnek kezelnie kell. Ennek nagy részét, egy részét, talán a felét a költségvetésből kell majd előteremteni. Ezen most gőzerővel dolgozunk. Van egy hatályban lévő költségvetési törvényünk 2023-ra, amit még 2022 júliusában fogadtunk el, de a világ azóta a feje tetejére állt, ezért a 2023-as költségvetésnek az újratervezése megkerülhetetlen. Ez most folyik. Úgy látjuk, hogy a következő évben, ha a vállalkozók is jól teszik a dolgukat, a munkavállalók is jól dolgoznak, és a kormány is jól dolgozik, akkor el tudjuk érni, hogy a magyar gazdaság ne essen recesszióba, ne kezdjen el hátrafele menni, hanem továbbra is legyen gazdasági növekedés. Egy 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolunk. Ha ez így van, ha erre képesek leszünk, akkor meg tudjuk védeni a családok rezsitámogatását. Azt meg úgy kell elképzelni, hogy ma minden magyar család 181 ezer forint támogatást kap havonta a rezsiszámláján keresztül. Ha a rezsicsökkentés politikája nem lenne, akkor minden magyar család havonta 181 ezer forinttal átlagban fizetne többet. Most képzeljük el magunk elé a saját családunkat, és gondoljuk végig, hogyha minden hónapban 181 ezer forinttal többet kellene befizetnünk az energia miatt, akkor hogy’ maradnának talpon a családjaink. Sok millió magyar család kerülne kilátástalan helyzetbe. Először fölélné a tartalékait, utána pedig nem tudná fedezni a kiadásait, hiteleket kellene fölvennie, és egyszerűen csődbe menne. Tehát az kulcskérdés Magyarország számára, hogy a következő évben minden forintot, sőt minden fillért a rezsivédelmi alapba kell beletennünk azért, hogy a családokat meg tudjuk védeni a szankciók következtében egekbe felugrott energiaárakkal szemben, hogy az ország ki tudja fizetni az energia szankciós felárát.

Van még egy kihívás, amely ismét jelent kihívást, ez pedig a migráció Magyarország déli határainál. Ugye már átlépte a 250 ezret az illegális határátlépési kísérletek száma idén. És az elmúlt hetekben azért láttunk itt lövöldözést az M5-ös autópályán a migránsok és a rendőrök között, illetve Horgoson is fényes nappal estek egymásnak migránsbandák. Hogyan látja ezt a helyzetet, illetve hol tart az a folyamat, amelyet elkezdtek a szerb elnökkel és az osztrák kancellárral, hogy minél délebbre szorítsák a védekezésnek a súlypontját?

A helyzet egyre durvább. A déli határaink mentén áldatlan állapotok alakulnak ki. Ettől a magyarok szenvednek. Szenvednek a határ Magyarország felé eső oldalán, és szenvednek a határ Szerbia felé eső oldalán is, ahol szintén nagy számban élnek magyarok. Az ő életük lassan elviselhetetlenné válik. Tehát a szerbek, az osztrákok és mi jól láttuk szerintem, hogy ezt a határterületet jobban védeni már nem tudjuk, ezt a kerítésszakaszt jobban védeni nem tudjuk. A konfliktusokat ott már szinte lehetetlen kezelni, ezért lejjebb kell tolni a védekezés vonalát déli irányba, Szerbia déli határaihoz. Erről megegyeztünk, két tárgyalási fordulón vagyunk már túl miniszterelnöki szinten, a harmadik nemsokára Ausztriában lesz. A megoldásnak a térképe, az akcióterv rendelkezésre áll. Most folyik a pénz, az eszközök meg az emberek összegyűjtése ahhoz, hogy levonulhassunk Szerbia déli határaihoz közösen, és a szerbek irányításával, mert hiszen ez az ő országuk meg az ő határuk, a szerbek irányításával közösen védjük meg néhány száz kilométerre délebbre a biztonságunkat, mint ahol most a szerb–magyar határ húzódik. Jó hír, hogy Kassán volt egy V4-es csúcstalálkozó, és miután az átszivárgó migránsoktól, mert a kerítés ellenére ilyenek azért vannak, nemcsak az osztrákok szenvednek, hanem a szlovákok is, sőt a csehek is érzik ennek a következményeit, ezért a másik három V4-es ország felajánlotta, hogy segít, közreműködik a közös osztrák–szerb–magyar terv végrehajtásában. Eszközöket, embereket és pénzt is hajlandóak a rendelkezésünkre bocsátani, ennek a részleteiről is zajlanak a tárgyalások. Tudom, hogy az energia a legnagyobb probléma, tudom, hogy a mindennapok gazdasági nehézségei jelentik a magyarok számára a legnagyobb kihívást, de a történelmi léptékben legnagyobb kihívás a migráció. És tudnunk kell, hogy nemcsak a határvédelem nehézségével kell megküzdenünk, hanem hogy Brüsszelben olyan irányzatok vannak, olyan politikai irányzatok vannak hatalmon, és ők a hozzájuk hasonlóakat, a hasonszőrűeket támogatják Magyarországon, akik a migránsokat be akarják engedni Európába, és be akarják engedni Magyarországra. Sőt, arra akarnak kötelezni bennünket, hogy engedjük be őket. Ebben a magyar dollárbaloldal és a brüsszeli bürokraták egyetértenek. Tehát miközben meg kell védeni a gazdasági érdekeinket, és élni kell a 2023-as évben, sőt lehetőleg fejlődnünk kell, aközben van egy másik, rejtettebb, kevésbé szem előtt lévő történelmi kihívása Magyarországnak, ez pedig a migrációval szembeni védelem. És lehet, hogy a közvélekedésből vagy közfigyelemből kevesebb irányul a migráció kérdésére, de nekünk, döntéshozóknak tudatában kell lennünk annak, hogy ez a legfontosabb történelmi kérdés Magyarország számára.

A brüsszeli szankciókról, azok hatásairól, az unióval folytatott tárgyalásokról és a migrációs helyzetről is kérdeztem az elmúlt fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt.