Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt a hét elején Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a két hét múlva esedékes állam- és kormányfői csúcstalálkozó előkészítéseként. A megbeszélés előzménye Orbán Viktor Michelnek írt levele volt, amelyben a magyar miniszterelnök a harctéri helyzet miatt egy stratégiai megbeszélés összehívását kérte Ukrajnával kapcsolatban. Vendégem Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Ugye, a levelében három vétót helyezett kilátásba; az egyiket az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdésével kapcsolatban. Sikerült választ kapnia a hétfői találkozón az ukrán uniós tagsággal kapcsolatos aggályaira?

Korán van a filozófiai kérdések áttekintéséhez, de mégis az Ön kérdése miatt kénytelen vagyok ezzel kezdeni. Tehát Magyarország nem vétózik. Olyan, hogy vétó nincs. Magyarország meg fog akadályozni döntéseket, de nem vétózik. Az Európai Unió alapszerződése ezt a szót nem is ismeri. Tehát filozófiainak tűnik ez a dolog, de ennek a nemzeti függetlenség szempontjából jelentősége van. Azt mondja az unió szabályzata vagy alapszerződése, hogy vannak bizonyos témák, tárgykörök, amiben csak akkor jön létre döntés, ha minden tagállam egyetért. Tehát nem arról van szó, hogy valakik hoztak egy döntést, és mi azt megvétózzuk, hanem hogy nélkülünk nincs döntés. Tehát mi nem ellene vagyunk valaminek, hanem miután nincs egyetértés a tagállamok között, nem jött létre közös álláspont, ezért nem is tudja senki azt megakadályozni, hiszen nem létezik ilyen álláspont. Ez apróságnak tűnik így, reggel fél nyolckor, de mégsem mindegy, hogy úgy tekintünk-e az unióra, mint egy tőlünk távol lévő helyre, ahol döntéseket hoznak, meg vagy egyetértünk, vagy nem; ez egy téves fölfogás, hanem arról van szó, hogy mi vagyunk az unió. Az unió nem Brüsszelben van. Ott a bürokraták vannak. Az unió Budapesten van meg Varsóban meg Párizsban meg Berlinben. Tehát mi, tagállamok, ha egyetértünk bizonyos tárgykörökben mindannyian, akkor van uniós álláspont. Ha nem értünk egyet, nincs. Nem szabad engedni, hogy beleszorítsanak bennünket egy olyan helyzetbe, hogy lelkiismeret-furdalásunk legyen azért, mintha mi megakadályoznánk a mások által már meghozott döntések végrehajtását. Nincsenek ilyen döntések! És nekünk minden jogunk megvan ahhoz, hogy csak akkor vegyünk részt egy ilyen döntés meghozatalában, ha az a magyar nemzeti érdekeknek megfelel. Ukrajna uniós tagsága, a tárgyalásokról szóló, a csatlakozásról szóló tárgyalások megkezdése ma nem esik egybe Magyarország nemzeti érdekeivel, ezért ezt nem is kell csinálni. Ezért mi nem azt javasoljuk, hogy vitassuk meg, utána pedig állapítsuk meg, hogy nem értünk egyet, hanem hogy ne tűzzük napirendre, mert előre lehet látni, hogy nem lesz egyetértés, és akkor megbontjuk az európai egységet. Az egységet úgy lehet megvédeni, ha azokban a kérdésekben, amelyekben nincs egyetértés, azokat nem tűzzük napirendre. Hozzá se kezdünk, mondjuk, a miniszterelnökök csúcsértekezletén a megvitatásukhoz, mert lehet tudni előre, hogy nem lesz egyetértés. Ezért én azt javasoltam, most is azt javaslom, hogy Ukrajna európai uniós tagságának tárgyalása ne kezdődjön meg. Miután nem lehet elérni, hogy megkezdődjön, hiszen mi azzal nem értenénk egyet, ezért ne is tűzzük napirendre. Akkor tűzzük napirendre, ha már kivitattuk előre, és egyetértést tudtunk kialakítani. Ezért hiba a bizottság részéről, hogy a bizottság azt erőlteti, hogy mi, a miniszterelnökök ezt tűzzük napirendre. Ez nincs előkészítve! Az előkészítés nem azt jelenti, hogy írok egy darab papírt, és mindenki elolvassa. Az előkészítés azt jelenti, hogy mindenkivel tárgyalok, megnézem, kinek milyen érdekei vannak, és azokat összehangolom. És ha össze tudtam hangolni, vagyis van esély az egyetértésre, akkor teszek egy előterjesztést. Ma nem ez a helyzet, mert a bizottság előterjesztette, hogy kezdjük meg a tárgyalásokat Ukrajna tagságáról. De ez számos tagállam érdekével nem esik egybe, a magyaréval biztosan nem, és mi elég jó állapotban vagyunk ahhoz, hogy el is merjük mondani, akármilyen nyomást is helyeznek ránk. Tehát ezt az ügyet nem szabad napirendre tűzni, és a bizottságnak meg kell értenie, hogy az ő felelőssége, hogy az ülés rosszul lett előkészítve. Vigye innen vissza, készítse elő rendesen, és akkor jöjjön vissza, ha sikerült kialakítani egy egyetértést.

Mi a legfontosabb gátja az ukrán uniós csatlakozásnak vagy a tárgyalások megkezdésének, most hogy’ látja?

Először is számos kérdés van, amire nem tudjuk a választ. Először is Ukrajna háborúban áll. Ha egy ország háborúban áll, akkor másként működik annak a jogrendszere és a politikai rendszere, mint egy békés életet élő országban. Tehát ma nem tudjuk megmondani, hogy vajon Ukrajna azoknak az alkotmányos jogállami feltételeknek, ahogy az unió minden országa egy bizonyos kereten belül működik, belül vannak-e ezen a sávon, vagy nem. Ez megállapíthatatlan. Másodszor nem tudjuk megmondani, hogy mekkora a területe Ukrajnának, amit fel akarunk venni, mert egy részének ugyan jogilag Ukrajnához való tartozása nem kétséges, de katonailag Oroszország állomásozik rajta, ő szállta meg. A harmadik dolog, hogy nem tudjuk, mekkora népességről beszélünk, mert menekülnek folyamatosan Ukrajnából az emberek. Nem tudjuk, hogy az ukrán mezőgazdaság beemelése a szabad piacra vajon jó lesz-e a már bent lévő országok gazdáinak, vagy nem. A magyar gazdák azt mondják, én beszéltem velük – mármint a képviselőikkel –, hogy az ukrán mezőgazdaság beemelése az európai mezőgazdasági rendszerbe tönkre fogja tenni százezrével a magyar gazdákat. Akkor miért kéne támogatni? Nem tudjuk azt sem, hogyha Ukrajna csatlakozna, akkor mennyi pénz kellene ahhoz, hogy a fejlődése meginduljon. És azt honnan vesszük el? Hajlandóak-e a mostani uniós országok többet befizetni, vagy a már meglévő pénzből kell kigazdálkodni Ukrajnának a támogatását? Ha a meglévő pénzből kell kigazdálkodni, akkor a közép-európai országok bizonyos pénzügyi forrásokat el fognak veszíteni a Baltikumtól le, Horvátországig, ideértve Magyarországot is. Tehát ez azt jelenti, hogy mi fejlesztési forrásokat veszítünk el. Most amíg ezekre a kérdésekre nincsen válasz, addig nem érdemes megkezdeni a tagsági tárgyalásokat, mert nem tudunk választ adni arra a kérdésre, hogy vajon milyen következményekkel járna Ukrajna uniós tagsága. Ha meg nem tudjuk, akkor ne kezdjünk el tárgyalni. Egy ilyen hibát már vétettünk. Elkezdtünk a törökökkel tárgyalni, megígértük nekik, hogy tagok lesznek, tagsági tárgyalásokat folytattunk, és ez így megy húsz-harminc éve, és nem tudtuk őket felvenni. Mindenki frusztrált, az egész kudarcos. Ezért, ha majd megkérdezik a mi véleményünket is, akkor én azt fogom képviselni, hogy az Európai Unió először kössön egy stratégiai partnerségi megállapodást Ukrajnával. Ez eltarthat öt-tíz évig. Hozzuk őket közelebb, túl nagy a távolság most. Hozzuk közelebb, adjunk időt arra, hogy elkezdjünk összeműködni. És amikor látjuk, hogy tudunk együttműködni, akkor vegyük elő a tagság kérdését. De ez hosszú-hosszú évek múlva lehetséges csak. Ez volna a magyar javaslat, de a mi véleményünket soha senki nem kérdezte meg. Elénk lök egy papírt a bizottság, miszerint támogassuk a javaslatot. Hát ez így nem megy.

Ukrajnával kapcsolatban van egy másik vitás kérdés is, ez pedig a további finanszírozás. Ugye, erre 50 milliárd eurót kérne Brüsszel, és ez része lenne egy nagyjából 100 milliárd eurós plusz befizetésnek, amelyet a tagállamoknak kellene megtenniük. Itt is ugyanaz a magyar álláspont, hogy ne is vegyék napirendre a következő uniós csúcson ezt a javaslatot?

Itt több kérdés rétegződik egymásra. Az alapkérdés az, hogy annak, amit csinálunk, van-e értelme. Ha van értelme, folytassuk; ha nincs, akkor ne folytassuk. Mit csinálunk most? Most azt csináljuk, hogy nagyon sok pénzt, 100 milliárd euró fölötti összeget – részben fegyverzet, részben készpénz formájában – odaadtunk az ukránoknak. Ha ezt egyébként nem adtuk volna oda nekik, hanem Európa fejlesztésére fordítottuk volna, akkor ma az európai gazdaságok jobb állapotban lennének. Ma az európai gazdaságok rossz állapotban vannak. Rezsiköltség-emelkedés volt számos országban. Vannak országok, szerencsére Magyarországon nincs így, de nő a munkanélküliség, leálltak a beruházások, vagy csökkennek, tehát Európának gazdasági bajai vannak, és közben szórja a pénzt: vagonokban küldi a fegyvert és a pénzt Ukrajnába. Miközben Ukrajnába azért küldjük ezt a pénzt, hogy az ukrán hadsereg, amelyik harcol Oroszországgal, győzzön a frontvonalon, na, de nem győz! És az erősen kétséges, hogyha több pénzt küldenénk, akkor győzne. Erről én egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Szerintem a háború helyett tűzszünetre van szükség. Tehát nem a háborút kéne finanszírozni, hanem a tűzszünetet, utána meg a békét. Ha pénzt akarunk költeni Ukrajnára, akkor ne a háborúra költsük, hanem a békére és a tűzszünetre. Ez a mi álláspontunk. Ez az első, mondjuk úgy, hogy legmélyebb filozófiai vagy stratégiai rétege ennek a vitának. A második vita, hogyha akarunk mégis pénzt adni – akár a háború folytatására, ahogy egyébként ezt javasolja a bizottság –, akkor azt honnan adjuk? Az Európai Unió költségvetésébe fizessék be a tagállamok, és onnan? Vagy hagyjuk békén az Európai Unió költségvetését – annak így is van épp elég baja –, és ha pénzt akarunk adni Ukrajnának, akkor hozzunk létre egy külön kormányközi megállapodással egy pénzügyi alapot, mindenki tegye be, amit be akar oda tenni, és onnan küldjük a pénzt Ukrajnának. Én az utóbbit támogatom. Tehát ma is az a helyzet, hogy azért lett ilyen forró krumpli ez a téma, azért ilyen forró az ügy, mert az unió költségvetésén belülről küldték eddig a pénzt Ukrajnának. És ez szétfeszítette a költségvetést. Ugyanis egy háború támogatása, pénzügyi támogatása és a költségvetés működése különböző ritmusban történik. A költségvetés lényege a stabilitás és a kiszámíthatóság. A háborús támogatást pedig, ahogy a frontvonalon éppen szükséges, kell növelni, vagy lehet csökkenteni a költés mértékét. Ha a kettőt összetolom, abból az lesz, hogy szétveri a háborús támogatás a költségvetést, mint ahogy most ide is jutottunk. Ugye, azért kell módosítani a költségvetést, vagy kellene – egyhangúlag lehet csak egyébként, itt jövünk megint mi a képbe –, mert elfogyott a pénz. Na, de hétéves költségvetésünk van, és a harmadik évében vagyunk, és már elfogyott a pénz. Tehát ez így nem fog menni. Ezért a magyar javaslat az, hogyha Ukrajnának pénzt akarunk adni, az mindenképpen történjen a költségvetésen kívül, és legyen transzparens. Ma számos országban az emberek nem támogatják, hogy Ukrajnának pénzt adjunk, de a vezetők úgy bújnak el a nép elől, hogy azt mondják, hogy tulajdonképpen nem is mi adjuk, hanem az unió, de valójában persze mi adjuk, mert az unió mi vagyunk. De így el tudják kenni a személyes felelősséget. Tessék kiállni transzparens módon és azt mondani: uraim, tisztelt magyarok, Ukrajna ebben a helyzetben van, beszéljük meg, akarjuk-e őket pénzügyileg támogatni, és mennyit tudunk nekik adni. És akkor mindenki tegye ezt a pénzt az asztalra. A holland ugyanúgy, a belga ugyanígy, a francia hasonlóképpen és a német is. Ez egy tisztességes eljárás egy demokráciában. Az, hogy bebújunk az unió háta mögé, az emberek ki se tudnak igazodni, nem értik pontosan, mi történik, csak azt mondják, persze, szegény ukránokat támogassuk meg, de közben, hogy ez az ő kontójukra megy, nem világos, ennek a következményei sem világosak: ez szerintem egy demokráciában nem fogadható el. Ezért jó dolog a konzultáció, az emberek majd világosan meg fogják mondani, hogy ők egyébként ezzel egyetértenek-e, vagy sem.

Ha már a konzultációt említette, ugye, többen is beszéltek arról a kormánypárti politikusok, hogy a nemzeti konzultáció a magyar szuverenitás megvédéséről is szól amellett, hogy az emberek véleményére kíváncsiak 11 kérdésben. Hatékony eszköze lehet a szuverenitásvédelemnek a nemzeti konzultáció?

Mindenki azzal főz, amije van. Ez intellektuális értelemben is igaz. Mindenki, amikor gondolkodik, olyan mankókat használ, amiket az életében összegyűjtött. Énnekem a mankóim tekintélyes része a sportból jön. Amikor fönn van a csapat a pályán, az tizenegy ember, és van, nem ritkán, hogy a tizenegy ember kevés a mérkőzés megnyeréséhez, szükség van a tizenkettedik emberre is. Az pedig a közönség, akiért játszunk. Tehát ha ők támogatnak bennünket, tudunk nyerni, akkor tizenketten vagyunk, ha nem támogatnak, kétséges, hogy tudunk-e nyerni. Ma ez a helyzet. Én harcolni fogok, a magyar kormány harcolni fog. Nehéz csatában vagyunk, mindenkire szükségünk, mindenkire szükségem van, akinek fontos Magyarország függetlensége, szuverenitása, fontos a haza, fontos a gyereke, fontos az unokája. Mindenkinek a támogatása kell, mert ez a nehéz tárgyalásokban erőt ad Magyarországnak és így a magyar kormánynak, végső soron pedig nekem is. Úgyhogy én kérek mindenkit, hogy töltse ki azt a konzultációs ívet, szánjon néhány percet a hazájára.

Nyilván az önálló kül- és belpolitikai mozgástere akkor van meg egy országnak, hogyha minél nagyobb a szuverenitása. Ugyanakkor azért a megismert tények meg a nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentések alapján egyre világosabb az is, hogy folyamatosak a beavatkozási kísérletek. Képes Magyarország arra, hogy megőrizze, megvédje a szuverenitásának a minél nagyobb részét? Mi kell ehhez egyáltalán a konzultáción túl?

Ugye, nekünk van egy történelmünk. Ennek két tanulsága van. Pontosabban sok tanulsága van, de a mostani beszélgetésünk szempontjából talán érjük be kettővel. Az első, hogy körülöttünk mindig is nálunk nagyobb birodalmak voltak. És a nálunk nagyobb birodalmaknak az étvágya is nagyobb, mint a mienk. És nem mi akartunk beléjük harapni sohasem, hanem ők akartak mindig belénk harapni. Ez már csak ilyen. Ilyen a történelem, ilyen az emberi természet, és ilyen a birodalmak törvénye. Mi azt a taktikát választottuk, hogy persze ők is próbálnak belénk harapni, de mi meg úgy mozgunk, hogy minden birodalom temetésén részt tudjunk venni. És ott is voltunk mindegyiken. És ez a tervünk a jövőre nézve is. Az első tanulság, hogy nem kell megijedni a birodalmaktól, a történelem azt mutatja, hogy nálunk nagyobbak is elhullottak, mi meg még mindig itt vagyunk. A második nagyon fontos tanulsága a magyar történelemnek az, hogy azért itt vagyunk ezeregyszáz éve ugyanazon a területen. Persze ez néha kisebb, néha nagyobb, mint a szív: összehúzódik, kitágul, most össze vagyunk húzódva, de ez azért ugyanaz a terület. És ezeregyszáz év alatt mi magunknak is meg a világnak is bebizonyítottuk, hogy mi tudjuk, hogy hogy’ kell ezt a területet berendezni. Tehát hogyan kell magyar észjárás szerint fölépíteni, megteremteni a kultúráját, megteremteni a gazdaságát, kialakítani a külpolitikáját, tehát ez a mi világunk, amit mi tudunk a legjobban berendezni úgy, ahogy az itt élő embereknek a kultúrájából, ösztönéből, akaratából, vágyaiból ezt meg lehet tenni. Ezért nincs szükségünk arra, hogy más mondja meg nekünk, hogy mi hogyan éljünk. Ezt majd mi eldöntjük. Ez a szuverenitás legmélyebb értelme, hogy a magyaroknak van történelmi képessége arra, hogy államot hozzanak létre, és állami keretek között úgy éljenek, ahogy szeretnének, a mindenkori kormányzatok segítségével. De a kiindulópont nem a kormányzat, hanem a nép ebből a szempontból és a kultúra. És miután ez a képességünk megvan, ezért nem akarjuk megengedni, hogy mások szóljanak bele. Ha szárnyaszegettebbek lennénk, kevésbé tehetségesek, nem lenne ezeregyszáz éves múlt mögöttünk, meg gyengébbek lennénk, akkor persze lehet, hogy rászorulnánk mások segítségére, de köszönjük, nem szorulunk rá. Mi ezt meg fogjuk oldani. Ez itt Magyarország, ezt mi be tudtuk rendezni eddig is, ezután is működtetni tudjuk. Most persze mindig vannak olyanok, akik itt, belül Magyarországon is úgy gondolják, hogy inkább tagozódjunk be egy birodalomba, fogadjuk el a birodalmak ajánlatát, aminek egy része mindig személyes ajánlat, mert az ő zsebükbe menne persze pénz, mindig vannak, akik pénzért a haza egy részét vagy az egészet is hajlandóak eladni. Ezért van itt egy belső küzdelem is. Szerencsés időkben ezek az emberek nem tudnak közel kerülni a hatalomhoz és a kormányzathoz. Szerencsétlenebb időkben még képesek arra, hogy kormányozzanak. Volt egy Gyurcsány-korszak azért! Nyakunkra hozták az IMF-et, bevezették a devizahitelezést, amiről kiderült, hogy az embereknek nem jó, de a bankoknak igen, elvették az emberek nyugdíját, fizetését. Szóval nem kell nagyon messzire menni a történelemben, hogy lássunk olyan korszakokat, amikor nyilvánvaló, hogy a döntések, a kormányzati döntések nem a magyar emberek érdekét szolgálták. Ez szuverenitássérelem. Most a külföldiek a befolyásukat kétfajta módon gyakorolják mindig, minden országban, tehát ne érezzük magunkat kivételezettnek. Minden hasonló méretű ország hasonló cipőben jár. Az egyik, hogy van egy kormány, működik az ország, és annak a döntéseit próbálják esetről esetre befolyásolni, a gazdasági döntéseket, a külpolitikaiakat. Például itt van most az amerikaiaknak a törekvése, hogy belepréseljenek bennünket az ukrán háborúba. De gazdasági lobbyérdekek is szoktak előkerülni, mindenki emlékszik a privatizáció sötét korszakaira, és így tovább. A másik, hogy amikor kormányzati váltás lehetősége villant föl, mert választások lesznek, akkor az embereket próbálják befolyásolni arra, hogy a nemzeti kormányok helyett ne nemzeti kormányt válasszanak. Ez történt a legutóbbi parlamenti választáson, fehéren-feketén, bizonyítottan, amikor nyugati, brüsszeli és washingtoni pénzeket – Soros György, és így tovább – toltak be a baloldal mögé – ez a dollárbaloldal, ez a guruló dollárok ügye – azért, hogy ne nemzeti kormány legyen Magyarországon. Most ezt a törvény bünteti. Na, de a magyar egy tehetséges fajta, és a kiskapukat keresgéli, bebújik a kerítés alatt, tehát találtak olyan réseket, amiről most vitát lehet nyitni, hogy vajon az megsértette a törvényeket, vagy nem. Szerintem inkább igen, de ez nem az én dolgom, hanem majd a bűnüldöző hatóságoké, de az biztos, hogy az az ország érdeke, hogy olyan egyértelmű és világos szabályok legyenek, amiket nem lehet kijátszani. Hogy az még egyszer ne fordulhasson elő, hogy egyszer csak itt áll a magyar nép, és a választás után tudja meg, hogy egyébként dollármilliókkal akarták az ő döntését befolyásolni a baloldali pártokon keresztül. Szóval ez így nem jó, ezért a szuverenitásvédelem érdekében most a parlamentnek kell hoznia néhány döntést, és sokkal komolyabban kell vennünk az előttünk álló években is az ilyen beavatkozási kísérletek előtti utak, ösvények eltorlaszolását.

A szuverenitásnak nyilván eleme a gazdasági szuverenitás is. Ha a gazdaságról beszélünk, akkor az idei évre Ön az infláció 10 százalék alá szorítását tűzte ki a legfontosabb kormányzati célként. Ugye, ezt sikerült elérni októberben. Közben a bérek tekintetében is van egy fontos változás, ugye, mától 10 és 15 százalékkal több bérért dolgoznak azok, akik a garantált bérminimumot vagy a minimálbért keresik. Jó alap lehet ez így összességében arra, hogy 2024-ben ismét mindenki léphessen egyet előre?

Nézze, a gazdaság egy bonyolult szövetrendszer. Próbálok inkább egyszerűen fogalmazni. Attól, hogy bonyolult a gazdaság, az egyszerű állítások még lehetnek igazak. Tehát ha ránézünk 2023-ra, akkor azt látom, hogy ez volt a legveszélyesebb év hosszú-hosszú évek óta. Infláció, szankciók, energiaválság. Miért dolgoztunk 2023-ban? Nem a kormány – a kormány is –, hanem a magyar emberek miért dolgoztak 2023-ban? A magyar emberek 2023-ban azért dolgoztak, hogy ne legyen rosszabb, vagyis meg tudják védeni azt, amit már elértek. A 2024-es évre, ha ránézünk, akkor azt a kérdést kell föltenni, miért fogunk dolgozni, mi a munkánk értelme 2024-ben? Most 2024 egy reményteljes esztendő. Ott már nem azért fogunk dolgozni, hogy ne legyen rosszabb, hanem azért fogunk dolgozni, hogy jobb legyen. És ennek megvannak az első jelei, hogy ez a reményteljes esztendő nemcsak egy vágyálom, hanem elérhető lehetőség. Az egyik példa, amit Ön említett, hiszen a minimálbér emelése mindig jó hír, az inflációról közmegegyezés van Magyarországon, hogy valahol 5-6 százalék között lesz. A nyugdíjakat mindenképpen 6 százalékkal emeljük, akkor is, ha kiderül, hogy csak 5 százalék az infláció – pontos elszámolás, hosszú barátság –, és most már megígértük a 6-ot, tehát amellett kitartunk akkor is, ha az infláció csak 5 százalék lesz. És ha 5 százalékos infláció van, a bérek meg 10-15 százalékkal nőnek a legalsó sávban – minimálbér és garantált bérminimum –, ez magával húzza a közmunka bérét is, és tolja fölfelé a többi bért is. Tehát béremelések lesznek Magyarországon – az áremelkedés mértékét meghaladóan. Ezt nem a kormány döntötte el, mielőtt megveregetném a saját vállunkat, hanem ezt a gazdaság szereplői döntik el Magyarországon. Egy nagyon nagy értéke a magyar gazdaságpolitikának, hogy a garantált bérnek a számát, a mértékét nem a kormány határozza meg. Igaz, hogy nekem alá kell írnom, és ki kell hirdetnem, ilyen értelemben formálisan van egy kormánydöntésünk, de én sose erőszakolom meg a gazdasági élet szereplőit. Amire a szakszervezetek, vagyis a munkavállalók és a munkaadók jutnak egymással, azt a kormány el szokta fogadni. Inkább mediálunk, közvetítünk, és nem ügydöntünk. És a magyar gazdaság szereplői abban állapodtak meg, hogy 2024-ben erre képesek lesznek a magyar vállalatok. Akkor hajrá! Reméljük, ez így is lesz, mától a magasabb bér lép életbe. De vannak más, biztató előjelek is. Ugye, meg tudtuk hirdetni az otthonteremtési rendszernek a kibővítését, a falusi csokot még kedvezményesebbé tettük, és a városi otthonteremtéshez is egy új programot, egy Csok Plusz nevű programot indítottunk el. Megemeltük a babaváró hitelt is. Halkan mondom: ritkán beszélünk itt eredményekről, ez talán nem baj, mert a politikának az izgalmas része mégis inkább a baj meg a kudarc, és nem annyira a siker, de van itt egy fontos információ, hogy a 40 év alattiak, tehát a 40 évnél fiatalabb magyarok világában a saját otthonnal rendelkezők aránya elérte a 75 százalékot. Ez nagyon fontos, mert mindig van egy vita arról, hogy inkább bérlakás-központú legyen-e a magyar otthonrendszer, vagy inkább saját tulajdonú. Én mindig a saját otthon mellett érvelek, a saját tulajdon mellett érvelek. A tulajdon nagyobb biztonságot ad, mint egy bérleti jogviszony, és úgy látom, hogy az emberek is vevők erre a gondolatra, mert ha a 40 év alattiak 75 százalékának már van saját otthona, az szerintem egy komoly teljesítmény. És további biztató jel 2024-re nézve, hogy januárban meglesz a 6 százalékos nyugdíjemelés, és februárban ki fogjuk tudni fizetni a most már megemelt tizenharmadik havi nyugdíjat is. Ezért mondom, hogy 2024 reményteljes év lesz, vagy most annak tűnik, és 2024-ben azért fogunk dolgozni, hogy jobb legyen, nem azért, hogy megvédjük, amink van, mint ahogy ezt 2023-ban tennünk kellett.

Rövid időnk van, de beszéljünk még egy témáról, mert múlt héten Bakuban járt egy gazdasági fórumon, ahol arról beszélt, hogy Magyarország lehet a híd Kelet és Nyugat között. És hogyha megnézzük az elmúlt hetek és a következő hetek találkozóit, utazásait, akkor azt látjuk, hogy politikailag is megállja a helyét ez az állítás, hiszen nyugati és keleti vezetőkkel egyaránt tárgyalt és tárgyal. A kérdés az, hogy szükség van-e ilyen politikai és gazdasági hidakra most, amikor Nyugaton sokan inkább a már meglévő hidak felégetésében érdekeltek, vagy ezt szorgalmazzák?

Ha magunkból indulunk ki, akkor azt látjuk, hogy az elmúlt húsz-harminc évben Magyarország elfoglalta a helyét a nyugati világban. Ugye, a kommunizmus meg a Szovjetunió kiszakított bennünket ebből a természetes létközegünkből, ezért is nézünk ki úgy, ahogy. Sokkal jobban néznénk ki, ha ez a negyven év kommunizmus meg sem történt volna, és a Szovjetunió nem tette volna be ide a lábát, akkor… Hagyjuk is ezt, mert csak megkeseredik az ember szíve, de a lényeg az, hogy az elmúlt húsz-harminc évben kijöttünk a szovjet blokkból, és elfoglaltuk a helyünket a nyugati világban. A magyar diplomácia erőfeszítéseinek nagy része ezt a célt szolgálta. De ezen túl vagyunk. A helyünk világos. A Nyugat része vagyunk, NATO-tagság, európai uniós tagság, és így tovább. Most már alapvetően gazdasági szempontú megközelítést kell alkalmazni. Nekünk az az érdekünk, hogy a világ minden országával kereskedjünk, gazdaságilag együttműködjünk, és próbáljunk haszonra szert tenni. Ezért nekünk minden bezárkózás – és van ilyen tendencia, ahogy Ön mondta, valóban Nyugaton –, blokkosodás ellentétes az érdekeinkkel. Magyarország egy tízmilliós ország. Ha a piacunk százmilliós lenne, akkor megengedhetnénk magunknak talán egy bezárkózást, mert elegen lennénk ahhoz, és a gazdaságunk mérete ezért elég nagy lenne, hogy csak saját magunk is megfelelő mennyiségű jólétet tudjunk előállítani, szétosztani az emberek között, illetve az emberek maguk ezt meg tudják szerezni. De csak tízmilliónyian vagyunk. Tízmilliós ország, ha olyan színvonalon akar élni, mint ahogy most élünk, vagy még ennél is jobban, mert szeretnénk ennél is jobban élni, ahhoz a termékeit az egész világban el kell tudni adni. A mi gazdaságunk nem a magyar gazdaság, a mi gazdaságunk az egész világ. És ahhoz pedig kapcsolatban kell lenni, gazdasági együttműködéseket kell kialakítani. És a vak is látja, hogy ebben a pillanatban a legjobban fejlődő, legprosperálóbb része a világnak tőlünk keletre van. Ezért a keletiekkel való gazdasági együttműködés elemi érdeke Magyarországnak, és ezt kell szolgálnia a mindenkori kormány, ez esetben a mi kormányunk külpolitikai tevékenységének is. Ezért látnak engem – mint a mérgezett egér, kicsit talán túlzok, de – egyik nap Svájcban, másik nap Azerbajdzsánban, jövő héten Argentínában, aztán Brüsszelben, mert próbálom kitágítani a teret a magyar gazdasági szereplők számára, hogy minél sikeresebben vállalkozhassanak külföldön, és annak minél több haszna érkezhessen meg Magyarországra.

Ukrajna uniós csatlakozásáról, a szuverenitás védelméről és gazdasági kérdésekről is kérdeztem az elmúlt fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt.