Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Két nagyon fontos gazdasági adat is érkezett az elmúlt tíz napban. Kiderült, hogy júliusban tovább lassult az infláció, 17,6 százalékra, a héten pedig megtudtuk azt is, hogy 2,4 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Mit tud tenni a kormány, hogy újra növekedő pályára állítsa a gazdaságot, és hogyan hatnak a gazdasági folyamatokra az Oroszország elleni szankciók és az orosz–ukrán háború? Ezekről is kérdezem stúdiónk vendégét, Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat!

Ugye, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter 14 célzott intézkedést sorolt fel, amellyel a kormány a gazdaság megerősítését és az infláció letörését segíti. Elegendőek lesznek-e ezek ahhoz, hogy a magyar gazdaság újra növekedési pályára álljon, és tovább csökkenjen az infláció?

Egy olyan helyzetben, amiben ma az európai gazdaság és azon belül mi, magyarok vagyunk, egymásra épülő lépéseket kell megtenni, hogy elhárítsuk a gazdasági nehézségeket. Ugye, a baj gyökerét most nem tudjuk orvosolni. A baj gyökere a háború. És amíg nincs béke, addig marad a háborús gazdaság, maradnak a háborús gazdasági körülmények. Úgy látom, hogy a brüsszeli bürokraták nem akarják visszavonni a szankciókat – bár mi ezt sürgetjük –, tehát marad nemcsak a háború, hanem maradnak a szankciók is, és így marad az a nagyon nehéz környezet, amiben ma működik az európai és a magyar gazdaság. Tehát ha a háború véget érne, mondjuk, a felek jobb belátásra térnének, és békét kötnének, vagy, mondjuk, csak az amerikaiak bejelentenék, hogy nem támogatják tovább a háborút, akkor pillanatok alatt megváltozna az a közeg, amiben ma működik az európai gazdaság. Ez nagy jótétemény lenne a szemben álló feleknek is, hiszen a háború egyre iszonytatóbban brutális, egyre többen halnak meg, az intenzitás nő, újabb és újabb, modernebbnél modernebb fegyvereket vetnek be. Tehát egy hirtelen béke nekik is jót tenne, mert nem veszítenénk el naponta százak és ezrek életét, de jót tenne az európai gazdaságnak is, hiszen egy nem háborús, nem szankciós, hanem normális közegben az európai gazdaság – és a magyar is – a szebbik arcát tudná mutatni. De ezzel egyelőre nem tudunk mit kezdeni. Persze nem becsülném le azt sem, amit tehetünk, még hogyha a megoldás kulcsa nem is a mi kezünkben van, hanem a nagyfiúkéban, de azért azt az álláspontot, hogy nem a háborúra, hanem a békére kell összpontosítani, és békét kell teremteni, ezért kell erőfeszítéseket tenni, ez a helyes politikai és erkölcsi álláspont, ezt muszáj ébren tartani, mert rajtunk kívül meg a Vatikánon kívül más egyelőre ezt az álláspontot nem képviseli meggyőző erővel. Tehát fontos ez is, még ha nem is tudjuk megváltoztatni a háború menetét, illetve nem tudunk békére váltani a háborúról. Most ha ez a helyzet, akkor az a kérdés, hogy mit lehet tenni? Mert az, hogy mit nem lehet, az nem oldja meg a bajainkat. Nem lehet, nem szabad ilyenkor a felelősséget másra hárítani meg ölbe ejteni a kezünket, hanem cselekedni kell. Három teendő van ilyenkor. Az első, hogy meg kell védeni a munkahelyeket. Ezzel nem állunk rosszul, sőt továbbra is úgy látom, hogy betöltetlen álláshelyek tízezrei vannak Magyarországon. Olyan 70-80 ezer betöltetlen álláshelyünk van, ami hiányzik is a gazdaságból, azt a munkát valakinek el kell végezni. De a lényeg, hogy egyelőre a magyar gazdaság a magyar embereknek ad elsősorban munkát, és képesek vagyunk fönntartani azt az állapotot, hogy aki dolgozni akar, az dolgozhasson is. A második teendő az infláció letörése. Ez egy nehezebb dió volt, de úgy érzem, hogy most üstökön ragadtuk a dolgot, mert – hogy mondjam? –radikálisabb álláspontra váltottunk. Próbáltuk az inflációt kordában tartani meg lejjebb húzni, lejjebb taposni a magunk finomabb eszközeivel is, de az kiderült egy-két hónap alatt, hogy nem lesz elég. És akkor erőteljesebb eszközöket kellett alkalmaznunk, és világosan meg kellett hirdetnünk azt a politikát, hogy az árspekuláns multikat erővel kell rákényszeríteni arra, hogy abbahagyják az indokolatlan áremeléseket. Mert a háborúból meg a szankcióból következik valamennyi áremelés, de azt tapasztaltuk – hát mindenki látta, hogy milyen állapotok vannak a boltokban meg az áruházainkban meg a plázákban –, hogy az áremelések mértéke nagyobb annál, mint amit egyébként a gazdasági helyzet indokolna. Ezt nevezem indokolatlan áremelésnek és árspekulációnak. A multik ebben élen jártak. És erőt kellett mutatni, azt kellett mondani, hogy ez nem megy. Senkinek nincs kifogása szerintem, a kormánynak sincs, de ebben az országban senkinek nincs kifogása a kereskedők és a multik tisztességes profitjával szemben. Ez egy felnőtt ország, ez egy művelt, gazdaságilag kifinomult ország, mindenki érti, hogy hogyan működnek a dolgok. Tudják, hogy a boltban fizetni kell, a dolgoknak ára van, előállítási ára, költsége, és a kereskedőnek is meg kell élni, és a tisztességes profit, tisztességes haszon elkerülhetetlen része a gazdaságnak. De ami sok, az sok. És ezt világossá kellett tenni, és akkor kellett jönni az ársapkának, kellett jönnünk az árversennyel, be kellett vetnünk a versenyhivatalt, szóval, ahogy kell. És azt a célt így, hogy az év végére egyszámjegyű legyen az infláció, el is fogjuk érni. Nagyot esett, nagyot húztunk rajta, vagy nagyot vágtunk az infláción a mögöttünk hagyott hónapban, de szerintem az igazi szép eredmény augusztusban mutatkozik meg, és akkor az a lassan általánossá váló közvélekedést, hogy sikerülni fog, el tudja érni a kormány, hogy az év végére egyszámjegyű legyen az infláció, ez szerintem augusztus végén egy általános vélemény, tényekkel alátámasztott jogos remény lesz majd. A második ezek után, ha megvan az infláció elleni sikeres küzdelem, akkor jön a növekedésért folytatott küzdelem. És a növekedés valószínűleg elvontan hangzik a hallgatók számára is, de a növekedést össze kell kötni a gondolkodásunkban a béremelésekkel. Ha nincs növekedés, akkor nem lehet béreket emelni. Márpedig a magas árak ellen két módon lehet védekezni, letörjük az inflációt, és emeljük a béreket. Mert, ugye, mi nem egy elvont makrogazdasági csatát vívunk, hanem a családokat akarjuk megvédeni. Tehát az a kérdés, hogy hogy’ tudják elviselni a családok a magasabb árakat? Részben, hogy a tisztességtelen árspekulációt visszaszorítjuk, másfelől pedig, hogy nőnek a bérek. Ehhez meg növekedés kell. Ha nincs növekedés, akkor nincs béremelés se. Ezért fontos, hogy a magyar gazdaság minél hamarabb vissza tudjon térni a háború okozta sokkból a gazdasági növekedés pályájára. Az elmúlt tíz évben ehhez voltunk szokva. Az emberek azt szokták meg, hogy vannak gyarapodó bérek, vannak erősödő családok és egy szépen fejlődő ország. A háború letérített bennünket erről a pályáról, és ide kell visszakapaszkodnunk. És most a növekedés az igazi kérdés. A gazdasági miniszter úr is ezt mondta a tegnapi és a tegnapelőtti nap során. Most az a szám, amit látunk, nem jó, tehát a gazdasági növekedés a második negyedévben elég csúnyán csökkent. De van egy jó hír is ebben, hogy ez a második negyedév száma, tehát ez már mögöttünk van, ez már megtörtént, ezen már túl vagyunk, ezt már túléltük. És a harmadik negyedév, amiben most vagyunk, már érezhetően jobb, mint a második negyedév volt, tehát amikor kijön az összesítés és az elemzés a harmadik negyedévről, akkor látni fogjuk, hogy visszakanyarodunk arra a növekedési pályára, ahonnan a háború letérített bennünket. Ennek érdekében is számos döntést hozott a kormány. Látja, hogy nyáron sem áll meg az élet meg a munka, ilyen nehéz gazdasági helyzetben a nyaralás nem engedhető meg néhány kulcsminiszter számára, úgyhogy dolgozunk. És biztos vagyok benne, hogy úgy, ahogy az inflációban, sikerrel járunk az év végére a gazdasági növekedésben is. A harmadik és a negyedik negyedév végre a megfelelő pályára való visszatérés adatairól szól majd.

Ha már a béreket említette, ugye, a munkahelyek megtartása mellett az is fontos valóban, hogy mennyit keresnek az emberek, és azért az elmúlt hónapokban részben, ugye, a magas infláció miatt is egy reálbércsökkenés volt. Ez megfordulhat-e, mikor fordulhat meg? És az inflációval kapcsolatban is egy érdekes kérdés, hogy hosszabb távon mi az, amire a kormány számít? Ugye, most az egyszámjegyű a cél, de mi a helyzet hosszú távon?

Az első negyedév nehéz volt mindenkinek. Jól állta a sarat egyébként a magyar gazdaság, és azt kell mondanom, hogy az emberek is jól küzdöttek. Tehát az, hogy a munkanélküliségi adatok nem estek vissza, hogy az emberek akarnak dolgozni, hogy úgy érzik, hogy meg kell tartani a munkahelyüket, hogy a küzdelem, amit folytatnak, nem szélmalomharc, hanem túl tudunk jutni ezen a nehéz szakaszon, azért ez a képesség, hangulat, elszántság benne van a gazdaságban. Én nemcsak sok emberrel beszélek, hanem a gazdaság jelentősebb szereplőivel is rendszeresen beszélek, és látom, hogy nem adták föl. Tehát nem menekülőre fogták, nem leépítettek, nem bezártak, hanem készülnek a jövőre, még ha nehéz is a helyzet. Ezért azt kell mondanom Önnek, hogy a növekedés tekintetében és a reálbérek tekintetében az év végére – hát, be van tiltva a miniszterelnök számára a jóslás, ezért óvatos vagyok, de – egy pozitív nullát azért szeretnék elérni. Az első félévben olyan brutális volt az áremelkedés – hát láttuk ezt a boltokban, ezt mindenki kiszámolhatta –, amivel nem tudtak lépést tartani a bérek. Most, hogy az inflációt lejjebb törtük vagy visszavágtuk, és a bérek emelése pedig folyamatos a gazdaságban, ezért az év második felében bekövetkező béremelések ellensúlyozhatják mindazt a rosszat, ami az első félévben történt. Erről viták vannak még a kormányon belül is, hogy akkor ez kiegyenesedik-e, vagy megmarad inkább a nulla negatív, tehát valamivel nulla alatt, kicsit nulla fölött lesz, erről nincsen konszenzus, de szerintem a jóslás kevésbé fontos, az az érdekes, hogy harcolnunk kell azért, hogy nőjenek a bérek, és lejjebb tudjuk hozni az inflációt. Mert amikor majd beesik az a tény, és mindenki láthatja, hogy az infláció egyszámjegyűre változott valamikor október és december között, az nem azt jelenti, hogy hátra lehet dőlni, mert az még mindig nagyon magas. A 2024-es költségvetési év, amit már elfogadott a parlament, mármint a költségvetés, ami a 2024-es évre vonatkozik, 6 százalékos inflációval számol. Az magas, de a minimum, amit el kell érnünk, tehát annál rosszabbul nem lehet teljesíteni, de én azt remélem, hogyha tudjuk folytatni az infláció elleni küzdelmet, és az árspekulánsokat továbbra is ellenőrzés alatt tudjuk tartani, ha a versenyhivatal jól dolgozik, ha a kormány világossá teszi, hogy nem enged indokolatlan áremeléseket, akkor ez a 6 lehet 5 is, tehát lejjebb tudunk menni. A következő évben egy 5 százalékos infláció, ami elviselhető infláció, különösen akkor, hogyha egyébként a gazdaság működéséhez szükséges hiteleknek a kamatai is ezzel párhuzamosan csökkennek. Akkor a gazdasági növekedéshez szükséges feltételek előállnak, akkor megindulhatunk fölfelé, és akkor a béremelések is jönnek, és visszatalálunk arra a pályára, amin olyan szépen haladtunk egészen a COVID-ig.

Szakértők szerint a gazdasági növekedésnek impulzusokat adhatnak az olyan események is, mint például a holnap kezdődő atlétikai világbajnokság, amely egyébként az eddigi legnagyobb sportesemény, amelyet Magyarország megrendez. Mi a jelentősége annak, hogy egy ilyen bizonytalan, válságokkal teli időszakban is meg tudja rendezni Magyarország ezt az eseményt?

Nyilván van itt gazdasági összefüggés. Ezt majd a közgazdászok kiszámolják, hogy mennyi vendég érkezett, hogy vannak a szállodafoglalások, és mit fogyasztottak, és ez forintban mit hozott Magyarországnak. Ez fontos. Minden forintért le kell hajolni természetesen egy olyan országnak, mint Magyarország: tízmillió ember, egyetlen üzleti lehetőséget sem szabad elmulasztani. De azért itt egy nagyobb dologról van szó, mint egyszerű gazdasági kalkulációról. Nekünk volt egy nagy tervünk, amikor 2010-ben a meglehetősen lerongyolódott állapotban lévő országot, illetve fővárost ránk bízták a választópolgárok. És akkor mi Budapestről azt mondtuk, hogy Budapest természetesen elsősorban a budapestiek otthona. Na, de Budapest mindenkié, mert Budapest a nemzet fővárosa is. És a nemzet fővárosának olyan helynek kellene lennie – mondtuk akkor –, hogy úgy érezze mindenki a világon, aki valaha is hallott Magyarországról, hogy ebbe az országba, aminek ilyen fantasztikus fővárosa van, mindenképpen el kell jönnie. De akkor kiderült, hogy nem tud ide eljönni, számos okból, mert nincsenek szállodák, mert nincs ok, nincs alkalom, nincs esemény, nincs miért idejönni. Leszámítva a történelem iránt érdeklődőket, akik szerettek volna még a monarchia idejéből itt maradt fantasztikus fővárost látni. És akkor azt a célt tűztük ki, hogy adjuk meg a fővárosnak mindazt, ami ahhoz kell, hogy bármilyen világeseményt vendégül tudjon látni. Kezdtük a gazdasággal. Az első nagy felújítási, beruházási teljesítmény a Hungexpo felújítása volt, hogy a vásárvárosok, tehát az üzlet, a kiállítások térképére fölkerüljön Magyarország. Ugye, a legutóbbi vadászati világkiállítás jól mutatja, hogy milyen fantasztikusan sikerült a Hungexpót helyrehozni. Az ma Európa egyik legmodernebb – a franciákkal közösen működtetett Hungexpóról beszélek – és legszínvonalasabb vásárvárosa. Aztán következtek a kulturális létesítmények, mert, ugye, egy lerongyolódott, elpiszkolódott városban azért nehéz vendégeket fogadni. És akkor jött a Várbazár, aztán a Vigadó, hát ezeket a klasszikus történeteket nyilván mindenki ismeri. És akkor a kulturális eseményeknek már úgy tudtunk otthonává válni, hogy büszkén fogadhattuk az egész világot. És a harmadik nagy lépés a sportesemények világa. A sportesemények persze gazdaságilag is nagyon fontosak, és pénzt hoznak, de azok fókuszálják vagy irányítják a világ figyelmét. És akkor kezdtük, ugye, a vizes világbajnoksággal, aztán jött a labdarúgó Európa-bajnokság, most itt az atlétikai vb, itt volt az Európa-liga-döntő. Ha jól értem, az UEFA-nak és a Magyar Labdarúgó-szövetségnek a nyilatkozatait, akkor karnyújtásnyira vagyunk egy BL-döntő megrendezésétől, ezek mind idehozzák és ideirányítják a figyelmet is meg az embereket is. Tehát Budapestről azt mondhatjuk ma, hogy egy olyan nemzetnek a fővárosa a mi fővárosunk, ahova el kell jönni. Úgy érezheti a világ, hogy aki még nem volt itt, az kimaradt valamiből. És az atlétikai világbajnokság ebbe a sorba illeszkedik. Nagy munka egy ilyen világesemény megrendezése. Én köszönetet is szeretnék mondani a szervezőknek, rendezőknek, különösképpen az önkénteseknek. Róluk nyilván kevesebb szó esik, mert mindenki a show-t meg a színpadot nézi, de ott, a háttérben sok ezer magyar fiatal dolgozik önkéntesként, akiknek köszönettel tartozunk.

És ilyenkor azért a megnyitó és a versenyek napján a rendező országra figyel a világ. Ki tudja ezt használni a kormány a diplomáciában – akár a sporton túl is – ezt a figyelmet?

Ez úgy szokott történni – én magam is részese szoktam lenni ennek –, hogyha nagy világesemény van, akkor egy adott ország meghívja a barátait, vagy itt szívesen fogad minden érdeklődőt. Az atlétika a sportok királynője, de én a sportok királyával, a labdarúgással vagyok közelebbi kapcsolatban. Tehát egy Európa- vagy Bajnokok Ligája döntő vagy egy világbajnokság mindig rejtetten, többé-kevésbé rejtetten egyben diplomáciai találkozók sorozatát is jelenti. Most az atlétikai világbajnokságra többek között jön a katari emír, aki azt a látogatást viszonozza, amit Magyarország nevében tehettem én, amikor ott futball-világbajnokság volt, és ott kezdtünk tárgyalni olyan kérdésekről, amelyek majd bejelentéseket fognak eredményezni a következő egy-két nap során itt, a Budapesten folytatott tárgyalásoknál. Tehát itt lesz a török elnök, eljön a szerb elnök, aki nagy barátunk, és hálásak vagyunk, hogy megtisztel bennünket, itt lesz a katari emír, tehát királyunk is lesz, és jönnek a barátaink, a politikai barátaink a közép-ázsiai térségből: Azerbajdzsán, Üzbegisztánban nagy befektetései vannak most Magyarországnak. Itt lesznek a kirgizek, a türkmének, és nagyon sok üzletember is érkezik, mert közben üzleti tárgyalások is zajlanak. Ők a világ minden tájáról, de elsősorban Nyugat-Európából meg Kínából érkeznek majd, tehát politikai és üzleti tárgyalásokat is folytatunk. Nekem több mint egy tucat hivatalos kétoldalú találkozóm lesz 20-a és a vb apropóján.

Igen, és augusztus 20-a, az államalapítás ünnepe is a hétvégén lesz. Nyilván ez egy apropó általában, hogy elgondolkodjon az ember azon, hogy egy több mint ezeréves keresztény államban élünk. Mi az a Szent István-i örökség, amely még ma is aktuális lehet, amit akár az ide érkező külföldi vendégeknek is meg lehet mutatni ez apropóján?

Nézze, a magyar történelem egy izgalmas történelem. Kacskaringós is meg viharvert is. Miután rólunk szól, nekünk meg kedves is. És nem is ajánlom, hogy mindig leegyszerűsítsük a történelmi összefüggéseket, de ha egy nemzet történelmére megfelelő perspektívából tekintünk, és a születésnapok végül is erre valók, és ez a keresztény magyar állam születésnapja, augusztus 20-a, nem a magyar államé, mert a kereszténység előtt is volt magyar állam, az egy törzsi állam volt, ez a keresztény magyar állam születésének az évfordulója, tehát ha ilyen, több mint ezeréves távlatból nézünk rá a magyar történelemre, akkor nem tűnik olyan bonyolultnak ez a magyar történelem, viszont kötelezettséget ró mindenkire, aki magyarnak született. Ugye, azt látjuk, hogy ezeregyszáz évvel ezelőtt egy komoly hadivállalkozás keretében fölkerekedtünk, összeszedtünk – vitatott, hogy mennyi, de sok tíz-, illetve százezer emberről beszélünk, akik fölkerekedtek –, eljöttünk ide, kinéztük ezt a helyet, ami akkor éppen gazdátlan volt, legalábbis a történészek nagy részének véleménye szerint, és itt berendezkedtünk. Idegenként. Messziről jöttünk, itt nekünk nincsen rokonunk. Itt a mi nyelvünket nem beszéli senki. A mi kultúránk csak nekünk olyan fantasztikus, másoknak legfeljebb érdekesség. Tehát idejöttünk, szigetszerűen élünk itt azóta, ezeregyszáz év óta a németek meg a szlávok között szigetszerűen élünk, és amit ezeregyszáz évvel ezelőtt elfoglaltunk, ahol berendezkedtünk, azt azóta tartjuk: a nyelvünket, a kultúránkat, a területünket. Ez néha nagyobb, néha kisebb, de a lényegen nem változtat, hogy ezt a Kárpát-medencei magyar világot több, mint ezeregyszáz éve kézben tartjuk. És abban, hogy erre lehetőségünk van, és van mit kézben tartani, és van olyan hagyománya a magyar történelemnek, ami ma is segít túlélni, életben maradni, és egy szépen fejlődő országot enged meg a gyerekeink számára, abban Szent Istvánnak kulcsszerepe van. Azoknak a döntéseknek, alapvetően államszervezési döntéseknek, amiknek része volt a kereszténység fölvétele is, de ennél többről van szó, tehát államszervezési döntéseknek, amivel ezt a magyar világot itt megszervezte, ezeken az alapokon állunk ma is. Persze a technika változott, az emberek is okosabbak lettek, a tudomány is előrehaladt, de lényegét illetően, hogy hogyan kell berendezni az országot, hogyan kell megszervezni, milyen a közigazgatása, hogyan kell gondolkodni az ország irányításáról, hogyan tudnak az emberek bekapcsolódni az ország munkájába, hogyan egyesít bennünket a Szent Korona hagyománya, ezek a dolgok mind-mind-mind az első nagy keresztény királyunktól jönnek. És ez a születésnap arra alkalmas, hogy ezt részben megköszönjük neki, hogy fejet hajtsunk előtte, részben a tanulságokat zsebre vágjuk, és megértsük, hogy körülbelül mit kell tenni a következő néhány száz vagy ezer évben ahhoz, hogy ez a magyar világ itt, a Kárpát-medencében megmaradjon. Ezért mondom, hogyha magyar vagy, akkor te egy hivatással születtél meg. Neked van egy küldetésed. Az a dolgod, hogy ez a sziget, ez a nyelvi, kulturális, nagyszerű sziget, Magyarország és a magyar kultúra ne tűnjön el a Föld színéről, mert rajtunk kívül ezt senki más nem tudja fenntartani. Ez a magyarok dolga. És ha magyarnak születtünk, akkor az nem egy szerencse vagy balszerencse, ez nem egy lutri, hanem úgy jöttél a világra, hogy van küldetésed. Ha ezt megértik a magyarok, van, aki ezt szigorúbban veszi, van, aki lazábban, van, aki viccesebben, van, aki patetikusabban, de hogyha ezt minden magyar megérzi, hogy ő egy nagy folyamatnak a része, ami több, mint ezeréves nagy történelmi folyamat, és az ő gyermekei is meg az unokái is ennek a folyamatnak lesznek a részei, akkor szép, ha ezt megérzik a magyarok, akkor jó születésnapunk volt.

No, hát ennek a feladatnak lehet a gyakorlati lecsapódása részben az, ami még ma történik, ugyanis innen Zalaegerszegre utazik majd a Rheinmetall hadiipari cég üzemének az avatójára. Egy ilyen bizonytalan helyzetben, amely körülvesz minket, mi a jelentősége ennek a gyárnak és a Rheinmetallal való együttműködésnek?

Ha már az elmúlt percben az ezeréves magyar történelemről beszéltünk, akkor annak a tanulsága az, hogy erő nélkül nem tudsz megmaradni. Tehát a békéhez is meg a megmaradáshoz is kell erő. Kell lelkierő, kell gazdasági erő, és kell katonai erő is. Az igazság az, hogy a magyar hadiipar ebben a zavaros, 1990 óta számított húsz évben gyakorlatilag leépült. Most nem porciózok ki felelősséget a különböző kormányok között – megtehetném –, egyértelmű, hogy mikor történtek a legnagyobb bajok, de most már ez mögöttünk van, most már arról kell beszélnünk, hogy hogyan építjük újjá a magyar hadsereget. És persze a magyar hadsereg lényege a katona, a harcos; nagyon fontos, hogy ne egyenruhás munkavállalóink legyenek, hanem harcosaink, az két külön világ, és a mostani hadügyminiszter, úgy látom, meg az új vezérkari főnök is ebbe az irányba viszi a hadsereget, hogy nekünk harcosaink legyenek, és ne egyenruhás munkavállalóink, tehát persze béke van, és békét akarunk, és a hadseregünk is békehadsereg, de legyen kész a küzdelemre, legyen bevethető, legyen ütőereje, és így tovább. Tehát a legfontosabb a katona, ezért most a katonák kiképzésére, a katonai iskolákra, a fizetésekre helyezzük a hangsúlyt. De a hadsereg nem áll meg így egyedül, csak ezen az egy lábon, ha a hadiiparral nem támasztjuk meg. Annyi pénzünk, hogy mi mindig megvegyük a legmodernebb haditechnikát, sosem lesz. Mindig fogunk venni természetesen valamit, amit aztán majd továbbfejlesztünk, lekoppintunk, alkalmazunk, de saját gyártás nélkül mi nem tudunk működőképes, az országot megvédeni képes hadsereget létrehozni. Tehát nekünk saját hadiipar kell. Ez a fölismerés vezetett bennünket az elmúlt évek során, amikor nagyon fontos döntéseket hoztunk. NATO-tagok vagyunk, a NATO-ban van kötelezettség is, a nemzeti össztermék legalább 2 százalékát a hadseregre kell fordítani. Ez magába foglalja a fegyverzetek fejlesztését is. Megfelelő arányok vannak a bérek, a katonákra fordított kiadások és az eszközökre fordított összegek között. Beállítottuk ezt az arányt nagyjából, és most fölfutóban van a hadiiparunk. És Zalaegerszeg büszke lehet arra, hogy az egyik legnagyobb hadiipari központ, a világ legmodernebb harcjárműve, páncélozott harcjárműve az ő gyáruknak a szállítószalagjáról gördül le. Most a próbagyártásokat kezdik meg, ma adjuk át a gyárat. Ugye, nullából nem lehet világszínvonalú technológiát fölépíteni, valakivel együtt kell működni. Nekünk ez a németekkel szokott menni leginkább, a német iparral való együttműködésben erősek vagyunk, és most is egy olyan gyárat építettünk, ahol 49 százalék magyar állami tulajdon van, és a legmodernebb, a világ legmodernebb, egyébként német technológiáját alkalmazzuk. És a következő hetekben, hónapokban fogunk még átadni újabb üzemeket. Az ukrán–orosz háború azt tanította meg szerintem mindenkinek, aki nyitott szemmel jár, hogy nemcsak az a kérdés, hogy mennyi fegyvered van, hanem az a kérdés, hogy mennyit tudsz gyártani, és tudod-e ezt a saját országod területén gyártani. Ha tudsz fegyvert gyártani, akkor erős vagy, márpedig a békéhez erő kell. Mi békében akarunk élni, mindig is azt akartuk, a magyar egy békés fajta, de tudja, hogy katonáskodás és a béke megvédésének képessége nélkül sosincs béke.

Az infláció letörése érdekében tett kormányzati intézkedésekről, a holnap kezdődő atlétikai világbajnokságról és a magyar hadsereg fejlesztéséről is kérdeztem az elmúlt fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt.