Orbán Viktor felszólalása az Európai Parlament plenáris ülésén
Orbán Viktor az Európai Parlamentben elmondott felszólalásának leirata, amely Brüsszelben hangzott el 2017. április 26-án

Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottsági Alelnök Úr! Képviselő Hölgyek és Urak!

Az Európai Parlament ismét vitát tart Magyarországról. Azért jöttem el ide, Brüsszelbe Önökhöz, hogy ebben a vitában részt vegyek. Lassan harminc esztendős képviselőségem során mindig nagyra értékeltem a vitát, az egymástól eltérő nézetek ütköztetését. A demokrácia érvelésalapú, és az Európai Uniónak is ez adja erkölcsi alapját. Meggyőződésem, hogy mindig jobb döntések születnek, ha azok vitából és nem egyoldalú kinyilatkoztatásokból származnak. Itteni részvételemmel Önöknek is segíteni kívánok abban, hogy megalapozott döntést hozzanak, amikor Magyarország van a napirendjükön. Emlékszem, az előző EP Magyarországról szóló határozatai nem állták ki az igazság próbáját. Gondolok csak a Tavares-jelentés látványos és kínos kudarcára. Önök tudhatják, hogy mi, magyarok sosem adjuk fel a küzdelmet. A józan ész erejét próbálom alkalmazni a mai vitában is. Tudom, hogy Magyarország ereje, mérete, súlya jóval kisebb, mint a Magyarországot támadó Soros György, amerikai pénzügyi spekulánsé, aki bár európai emberek millióinak életét tette tönkre pénzügyi spekulációival, akit Magyarországon megbüntettek spekulációi miatt, és aki az eurónak is ellensége, mégis olyan nagy becsben áll itt, hogy az EU legfelsőbb vezetői fogadják. De ez nem ok arra, hogy valótlanságok alapján elítéljenek bennünket. A méltányosság nem országméret függvénye.

Tisztelt Ház!

Azért jöttem, hogy a vitában megvédjem a hazámat. De fontos, hogy a sikerekről is beszámolhassak. 2008-ban onnan indultunk, ahol Görögország volt. Magyarország akkori kormánya volt az első, aki a Valutaalaphoz és az EU-hoz fordult kölcsönért. Azóta ezt a pénzt idő előtt, maradéktalanul visszafizettük. Azóta sok százezer új munkahelyet teremtettünk. Magyarország úton van az unió legalacsonyabb munkanélküliségi mutatója felé. Ma ez 4 százalék. Létrehoztuk a munkaalapú társadalmat, segély helyett munkát adunk mindenkinek, aki dolgozni kíván. A teljes foglalkoztatottságot céloztuk meg. A költségvetési hiányunk már évek óta túlteljesíti az unió által megkövetelt mérteket, 1,8 százalék, az államadósság csökken, a gazdasági növekedésünk idén stabilan 4 százalék körül van. Számos megoldandó problémánk van még, de van mire büszkének lenni. Magyarország sikere egyben európai siker is, és az uniónak ma szüksége van sikerekre. Butaság lenne, ha ideológiai különbségek miatt ez a tény nem kapna elegendő figyelmet.

Tisztelt Európai Parlament!

Úgy látom, több ügy is van, ami számot tarthat az Önök érdeklődésére. Elterjedt az a hír, hogy a magyar kormány törvénnyel bezárta Soros György, amerikai pénzügyi spekuláns Budapesten működő magánegyetemét. Ennek az egyetemnek a rektora az intézmény oktatóinak és hallgatóinak azt írta: „Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a Közép-európai Egyetem létét nem veszélyezteti semmi, az egyetem minden körülmények között folytatja működését.”

Tisztelt Bizottság!

Ez a vád tehát alaptalan. A helyzet abszurd. Olyan, mint amikor gyilkossággal vádolnak meg valakit, el is ítélik, miközben az állítólagos bűncselekmény áldozata él és virul. Sőt, maga is mutogat az elítéltre gyilkost kiáltozva. A valóság az, hogy a Magyar Országgyűlés által elfogadott kis terjedelmű törvénymódosítás 28, Magyarországon működő külföldi egyetemet érint, és nem tesz mást, mint egységesíti a rájuk vonatkozó szabályozást, bezárja a visszaélések lehetőségét, átláthatóságot követel, felszámolja az európai egyetemekkel szemben eddig élvezett privilegizált helyzetet. Önök európai törvényhozók. Nekem, mint Magyarország miniszterelnökének, egy uniós tagország vezetőjének kötelességem biztosítani, hogy az európai és a magyar egyetemek ne legyenek hátrányosabb helyzetben unión kívüli versenytársaiknál. Bármilyen nagy és gazdag ember is a tulajdonosuk.

Tisztelt Parlament!

A másik napirenden szereplő ügy a napokban a kormányom által meghirdetett nemzeti konzultáció. Magyarországon az elmúlt évtized során szokásossá vált, hogy rendszeresen megkérdezzük az ország polgárait. Az elmúlt években négy alkalommal tartottunk konzultációt. Jó szívvel javaslom Önöknek is ezt a módszert. A mostani konzultáció során a magyar kormány konkrét ügyekben Brüsszelben képviselendő álláspontjának kialakításához kéri az emberek támogatását.

Tisztelt Képviselők!

Szeretném világosan leszögezni, hogy Magyarország, a magyar kormány elkötelezettsége az Európai Unió irányában nem megkérdőjelezhető. A magyar politika az elmúlt harminc évben erre az alapra építkezett. Ezért adtam az aláírásomat, ezért értek egyet maradéktalanul a nemrégiben elfogadott római nyilatkozattal és pártcsaládom, az EPP Máltán elfogadott programjával is. Ugyanakkor, tisztelt Hölgyek és Urak, számos tekintetben elégedetlenek vagyunk az unió működésével. A kritikákat azért fogalmazzuk meg, mert szeretnénk a hibákat kiküszöbölni, szeretnénk az EU-t megreformálni. Meggyőződésem, a polgárok bizalmát az európai intézmények iránt csak úgy tudjuk visszaszerezni, ha mindent megteszünk a rossz, az alacsony hatékonyságú működés okainak a felszámolására. A terápiához világos diagnózis, a bajok megnevezése szükséges. Én személy szerint is, de mi, magyarok úgy általában szeretjük az egyenes beszédet. Mi világosan, egyértelműen fogalmazunk, hogy mindenki megértse, még akkor is, ha tudjuk, hogy ez nem mindenkinek tetszik. Bennünket meg a gúzsba kötött, a dolgok megnevezésére alkalmatlanná tett politikai nyelvezet irritál, ami az európai közéletben manapság elharapódzott. De nem hiszem, hogy az EU 28 országában azonos vérmérséklet és vitastílus lenne elvárható. Éppen ettől találom izgalmasnak, és éppen ezért kedvelem az európai politikai kultúrát. Ha lebontják velünk szemben táplált előítéleteket, felüdítő, innovatív és kreatív politikai gondolkodásra fognak bukkanni.

Magyarország éppen ennek köszönheti eredményeit. A nemzeti konzultációs kérdőíven feltett három ügyben a magyar kormány alapállása ellentétes a bizottság szándékaival. Világos az álláspontunk, hogy nem szeretnénk, és nem tartjuk az uniós alapító szerződésekkel összeegyeztethetőnek, hogy kötelezően telepítsenek be a mi országunkba migránsokat. Fontos információ, hogy Soros György és NGO-i évente egymillió migránst akarnak az EU-ba szállítani. Ezt a programot nyilvánosan meghirdette és pénzügyi kölcsönt is kínált hozzá. Mi ezt elutasítjuk. Nem szeretnénk, ha a közüzemi díjak, a rezsi, eddigi nemzeti hatóságiár-megállapítási jogát elvesztenénk, mert attól félünk, hogy ez növeli majd a lakosság terheit, és ismét az árak durva emelkedéséhez vezet, amitől éppen eleget szenvedtek már a magyar családok. Nem szeretnénk, ha az adómegállapítás jelenleg nemzeti hatáskörben levő joga az unióra szállna, mert ez véleményünk szerint rontaná a versenyképességünket. Azt sem értjük, hogy a bizottság minden évben az éves jelentésben bírálja a magyar közmunka-rendszert, ami a kiépített munkaalapú és nem segélyalapú társadalom fontos eleme. Ezek aktuális vitakérdések. A mi álláspontunk az, hogy nem akarunk változást, nem akarjuk a nemzeti és az uniós jogkörök átcsoportosítását ezekben az ügyekben, vagyis a jelenlegi közös uniós akarattal kialakított statusquót védjük. Innen az „Állítsuk meg Brüsszelt!” megnevezés is. Ez csak nem bűn? Együtt fogadtuk el a most hatályos, általunk védett szabályokat is, azok is közös uniós vívmányok. Ezért szerintem nem lehet a magyar álláspontot Európa-ellenesnek minősíteni. Az is igaz, hogy a mi Európa víziónk erős tagországok erős Európájára épül. Egy ilyen Európában a tagországok viselik, és nem elhárítják a felelősséget. Felelősséget az államadósságért, a költségvetésért és a határvédelemért.

Tisztelt Képviselők!

Mi a vita, az érvelés, a meggyőzés eszközeivel akarjuk alakítani az itteni döntéshozatalt. Azt javaslom, akinek nem tetszik a mi országunk véleménye, állítsák vele szembe az saját érveiket, és vívjuk meg a csatát, de kérem, ne ítéljenek el azért, mert Magyarországnak saját, önálló véleménye van.

Tisztelt Ház!

A harmadik ügy a nem kormányzati szervezetekre vonatkozó szabályozás. A most tárgyalt magyar tervezet az amerikai mintát veszi át. Az unió több országában, és ha jól tudom, a Pieper-jelentés keretében itt, a parlamentben is foglalkoznak azzal a bonyolult kérdéssel, hogy miként lehet a demokratikus döntéshozatalt befolyásolni akaró, tőkeerős külső lobbik működését mindenki számára átláthatóvá tenni. A magyar törvény az átláthatóság, a transzparencia elvére épít. Nem akarunk mást, mint azt, hogy az NGO-król tudni lehessen, milyen pénz és érdek áll mögöttük. Ez nem csorbítja azt az alkotmányos jogukat, hogy a hangjukat hallassák, érdekeiket képviselhessék, és szabadon szerveződjenek.

Tisztelt Képviselők!

Azt is fontos leszögezni, és a magyar kormány eddigi magatartása kitérők nélküli, mindig következetes volt, hogy a klub szabályait be kívánjuk tartani, mindig be is tartottuk. Tisztában vagyunk azzal, hogy az uniós tagsággal nemcsak jogok, hanem kötelességek is járnak. Az elmúlt évek konfliktusait mindig igyekeztünk párbeszéd, tárgyalások útján rendezni. Örömmel jelentem, hogy ennek eredményeképpen közös megegyezéssel eddig sikerült lezárnunk olyan bonyolult ügyeket, mint többek között a médiaszabályozás, az új magyar alkotmány, a bírósági rendszer átalakítása vagy éppen az atomerőművünk bővítése. Ezek sikeresen lezárt ügyek. A most napirenden levő ügyekben is erre fogunk törekedni.

Tisztelt Elnök Úr!

Magyarország büszke ország. A magyarok mindig is Európa fontos, az európai keresztény értékrend iránt elkötelezett nemzetének tartották magukat, és bele akartak szólni a rájuk vonatkozó döntésekbe. Kormányom Magyarországon azért dolgozik, hogy Magyarország Európai Unió melletti elkötelezettsége erősödjék. Munkánk sikeres. Az EU támogatottsága a tagállamok között a legnagyobb, 70 százalék feletti. Erre büszkék vagyunk. Higgyék el, az emberek csak akkor támogatják az Európai Uniót, ha az fair és nyílt vitákra épül, és képes beismerni, hogy időnként reformra szorul. Mi mindig megadtunk Önöknek a tiszteletet. Kérem, ha Magyarországról van szó, legyenek kritikusak az előítéletekkel szemben, ragaszkodjanak az igazsághoz és mindig mérjenek egyenlő mércével. Csak így lehetünk mi valamennyien méltóak az európai névre.

Köszönöm, hogy meghallgattak!