Orbán Viktor door step nyilatkozata
2018. január 5. Seeon-Seebruck

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek. A bajorokat és a magyarokat hosszú és mély kapcsolat köti össze. Olyan hosszú, hogy az első magyar keresztény király családjától a győri Audi gyárig húzódik, a kapcsolat mélysége pedig eléri a barátságot. Én Bajorországban soha nem tapasztaltam rosszindulatot a magyarokkal, Magyarországgal vagy a magyar kormánnyal szemben. Mindig őszinte, nyílt és korrekt beszélgetésekben volt részem, ma is ez történt, nagyon jó közönséget és nagyon jó beszélgetőpartnereket kaptam. Köszönöm a frakcióvezető úrnak, és köszönöm az elnök úrnak is. Elmondom, hogy miről volt szó, hogy ne kelljen Önöknek találgatniuk.

Először is elmondtam, hogy nem kívánok tiszteletlenül viselkedni és beavatkozni a német belpolitikába. A mi testtartásunk alapvetően a tisztelet testtartása. A német vitákat majd a német emberek lefolytatják, és a német döntéseket meghozzák a német politikusok. Sok sikert kívánok az ezzel kapcsolatos tárgyalásokhoz! Beszéltem arról, hogy a migránskérdés Európában demokráciaproblémává vált. Az európai embereknek világos akarata van, mondhatnám, egyértelmű a népakarat: nem akarnak az emberek terrorveszélyben élni, azt akarják, legyen közbiztonság, azt akarják, hogy a határokat megvédjük, és azt akarják, hogy akinek nincs oka, hogy itt legyen – mármint a schengeni övezeten belül –, azokat vigyék ki Schengenből, és vigyék vissza oda, ahol újrakezdhetik az életüket. Elmondtam, hogy az elmúlt éveknek az volt a kérdése, hogy a népakaratnak sikerül-e teret nyitni és érvényt szerezni. Európában sok helyütt a vezetők nem azt tették, amit a nép akart. A demokráciában ilyenkor mindig zavar keletkezik, és ezt az ellentmondást valahogy föl kell oldani. Én azt mondtam a bajor barátainknak, hogy szerintem 2018 a népakarat helyreállításának éve lesz Európában, és hogy az európai nép lépésről lépésre ki fogja kényszeríteni, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek szolgálják migránskérdésben is az ő érdekeiket. Én sokat tanultam Seehofer elnök úrtól. Az egyik fontos szabály, amit tanultam tőle, hogy jogszerűtlenségre semmilyen jogot nem lehet építeni, ezért a jogszabályokat mindig precízen be kell tartani, sőt minél nagyobb nyomás és kihívás van, annál precízebben kell betartani a szabályokat. Szerényen, de azért büszkén mondom, hogy Magyarország egy olyan ország, amely megértette ezt a szabályt. Mi kezdettől fogva a határvédelem és a schengeni szerződés betartásának a talaján álltunk. Akkor is a schengeni szerződés talaján álltunk, építettünk például kerítést és határvédelmet, amikor még volt hely Európában, ahol a káoszt meg a jogszerűtlenséget ünnepelték. Világossá tettem a bajor partnereinknek, hogy Magyarország továbbra is a jogszerűség talaján áll. Ahogy két éve mondtam, továbbra is tekintsenek engem Bajorország végvári kapitányának, mert Bajorország déli határa a szerb–magyar határnál van, és amikor mi azt a határt védjük, akkor azzal védjük Bajorországot is. Beszéltünk gazdasági kérdésekről is. A kétoldalú kapcsolatok ragyogóak, de találtunk új területeket, amely felé még terjeszkedni fogunk.

Az európai gazdaság jövőjéről is beszéltünk. Megállapíthatom, hogy a nézetazonosság teljes a CSU és a magyar kormányzó pártok között. Nem lehet a másik pénzén élni, mindenkinek a saját teljesítményét elő kell állítani, az államadósságokat csökkenteni kell, a költségvetési hiányt 3 százalék alatt kell tartani, és a munkaerő-piaci reformokat otthon mindenkinek meg kell csinálni, minden tagállamnak ez házi feladata. Ezt a nemzeti felelősséget vállalni kell. Nem támogatunk olyan reformokat, amely a nemzeti felelősséget a nemzetközi felelőtlenséggel váltaná fel, és valamifajta összeurópai felelősségben fel akarná oldani. Ez nem vezet jóra. És végezetül megköszöntem Seehofer elnök úrnak azt a nagyszerű decemberi beszédet, amit a CSU-kongresszuson hallhattunk. Nagyon régóta vártunk már erre a beszédre és erre a hangra. Elismeréssel nyugtáztuk azt a mondatot, hogy Bajorország keresztény ország volt, és az is marad, és úgy látom, hogy a jövőről szóló vitáknak van közös szellemi alapja, úgyhogy izgalmas és termékeny beszélgetésekre számítok a jövőben is. Bajorország példája mindig egy biztatás volt Magyarország számára. Mi is szeretnénk olyan sikeresek lenni, mint a bajorok, ennek az útját-módját keressük. Ez nem megy egyik napról a másikra, de a magyar gazdaság ma azon az úton halad, hogy büszkék lehessünk rá. És világossá tettem, hogy a magyar gazdaság fölépítését a magyar emberek teljesítményén keresztül akarjuk elérni. Partnerséget kérünk, és üzleti együttműködést keresünk.

Köszönöm szépen a figyelmet!