Orbán Viktor beszéde a rendőr tiszthelyettesek eskütételén
Orbán Viktor beszédének leirata, mely 2017. június 17-én hangzott el a rendőr tiszthelyettesek eskütételén, Budapesten.

Tisztelt Eskütevők!

Tisztelettel köszöntöm Önöket, szüleiket és családtagjaikat a nemzet hőseinek terén. A magyar hős különös fajta. Mifelénk nem azokat hívják hősöknek, akik másokat leigáznak, sokkal inkább azokat, akik elég bátrak ahhoz, hogy saját kezükbe vegyék hazájuk sorsának irányítását. Errefelé azokat hívjuk hősöknek, akik megvédik azt, ami a mienk, a szabadságunkat, a családunkat, az életformánkat, a hazánkat. Azokat hívjuk hősöknek, akik ezt esküvel megfogadják, és az esküjüket megtartják. Önök a mai napon esküt tettek Magyarország és tágabb hazánk, Európa határainak védelmére. Évszázadok zúgtak el a Duna partján, de az eskü, az eskütevés komolyságát nem kezdték ki. Nekünk, magyaroknak, Dobó István és Zrínyi Miklós nemzetének az Önök fogadalma a legkomolyabb dolog, amit egy fiatal a hazájának adhat. Ezért az Önöket körülölelő szülői és hitvesi szeretet mellé most a mi tiszteletünk társul. Kérem, fogadják bajtársias tiszteletünket.

Hölgyeim és Uraim!

Vannak, akik szerint hagynunk kellene, hogy Európa jövőjéről mások döntsenek egy távoli, birodalmi központban. Mi abban hiszünk, hogy Európa jövőjét nem egy birodalmi központban, hanem az európai nemzetek fővárosaiban írják, Varsóban, Párizsban, Berlinben és éppen itt, Budapesten is. És vannak, akik azt is elfogadnák, hogy Magyarország jövőjéről is valahol máshol mások döntsenek. Láttunk már ilyen, tudjuk, hogyan történik, és azt is tudjuk, hogy alávetettség és elszegényedés szokott lenni a vége. Ezért ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy Magyarország sorsáról csak és kizárólag a magyarok dönthessenek. Ha hagytuk volna, hogy helyettünk mások döntsenek, akkor Európába még mindig százezerszám özönlenének ismeretlen bevándorlók Magyarországon keresztül. Még most is ellenőrizetlenül jutna át a határokon mindenki, aki menekültnek mondja magát. Mi, magyarok nem hallgattunk a szirénhangokra, melyek szerint a rendes ember és a rendes ország mindenkit habozás nélkül beenged, akit az embercsempészek odaszállítanak. Mi azt tettük, amit a józan eszünk és a történelmünk diktált: útját álltuk az áradatnak. Amikor a migrációs invázió teljes erejével ránk nehezedett, mi nem tartottuk fel a kezünket, nem sopánkodtunk, nem vártunk másokra, nem kerestünk kifogásokat, és nem kerestünk mentségeket, nem féltünk, hogy leszólnak és bírálnak bennünket. Ehelyett megszerveztük a védelmünket: kerítést emeltünk, jogi határzárat vezettünk be, biztosítottuk a szükséges és megfelelően kiképzett határvédőket. Elsőként mondtuk ki, mutattuk meg és bizonyítottuk be, hogy a megállíthatatlannak nevezett népvándorlás megfékezhető, megállítható és visszafordítható. Elsőként mutattuk meg azt is, nem fogjuk hagyni, hogy tömegével ültessenek a nyakunkra olyan embereket, akikről nem tudjuk, hogy kicsodák, és milyen szándékkal érkeznek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Esküt Tettek!

Viharos történelmünk megtanította, saját kárunkon jöttünk rá, hogy a határ védelmét nem elég csak egyszer kiépíteni, azt újra és újra meg is kell erősíteni, és minden egyes napon fenn is kell tartani. Ahogy az meg is van írva: a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében. Ha nincsen határvédelem, ha nincsenek bátor, a határt védő férfiak és nők, akkor nincsen jólét, nincsen biztonság, nincsen rend, és nincsen fejlődés sem. Akkor csak bizonytalanság, félelem, zavarodottság, düh és emberek közé hajtó teherautók vannak. Mi, magyarok biztonságban akarunk élni. Ehhez pedig Önöknek nem elég egyszer, kétszer vagy háromszor, hanem minden egyes napon példát kell mutatniuk emberségből, határozottságból és mindenekelőtt törvényeink betartatásából. Olyan példát várunk Önöktől, amelynek híre megy, s amely hatására egyetlen embercsempésznek és terroristának sem fordul meg a fejében, hogy ezen az útvonalon bárkit bejuttathat Európába. Ehhez erő kell, elszántság és akarat. Kitartás és bátorság, amikor a határt tízezrek ostromolják, és kellő figyelem, ha csak pár százan próbálkoznak. Minden egyes elfogott határsértő azt üzeni: törvénytelenül itt senki sem juthat át.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Esküt Tettek!

Magyarország ma azért lehet erős és bátor európai ország, mert vannak fiataljai, akik hivatásuknak választják a haza védelmét. Köszönet érte! És köszönet a családoknak, az anyáknak és az apáknak, a nagyszülőknek, akik úgy nevelték Önöket, hogy a mai napon itt, a magyar nemzet hőseinek terén, a haza szolgálatába álljanak. Magyarország számít Önökre, és Önök is számíthatnak a magyar kormányra. Legyenek bátrak és kitartóak! Magyar családok és európai polgárok millióinak nyugodt álmát vigyázzák. Sok sikert, eredményes szolgálatot, jó bajtársakat kívánok! Isten óvja Önöket!