- miniszterelnok.hu - https://miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-magyar-zene-hazanak-megnyitasan/ -

Orbán Viktor beszéde a Magyar Zene Házának megnyitásán

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt Házelnök Úr, Főigazgató Úr, Igazgató Úr, Hölgyeim és Uraim!

A pék minden nap süthet új kenyeret, de az építész csak azt tanácsolhatja az ügyfeleinek, hogy ültessenek kúszónövényeket, ha nem tetszik nekik a végeredmény, vagyis minden új épület kockázat. Különösen a mai világban az, amikor az építészek már nem akarnak a régi, bevált, történelmi stílusok formanyelvén beszélni. Vagyis izgulunk. Végig izgulunk. Végig izguljuk a nagy léptékű építkezéseket. Csak a kész épületre vetett első pillantás hoz megnyugvást. Ízlés kérdésében nehéz és csak ritka pillanatokban sikerül egyetértésre jutni. A mai pillanat ilyen. Közmegegyezésnek tűnik, hogy Fudzsimoto úr kiváló munkát végzett. Hadd tolmácsoljam most neki a magyar emberek köszönetét a munkájáért. És nemcsak a tervezőnek, de a kivitelezőknek, fő- és alvállalkozóknak, mestereknek, munkásoknak és segédmunkásoknak, vagyis mindenkinek, akik munkájukkal lehetővé tették, hogy ma itt állhatunk. Köszönjük szépen!

Befelé jövet az is eszembe jutott, hogy az épületet egy japán emberrel terveztettük meg, miközben a magyar zene házának szánjuk azt. Miért van az, hogy egy japán elme alkotta térben mi, magyarok otthon érezzük magunkat? Talán azért, mert a két nép, a két szellem, a japán és a magyar géniusz közötti távolság mégsem olyan nagy, mint a földrajz alapján gondolnánk. Emlékezzünk csak az 1930-as évek rokonságkutató tudományos erőfeszítéseire. De az is lehetséges magyarázat, hogy ez az épület nem akarja megerőszakolni a környezetét, inkább organikusan illeszkedik, idomul, harmonizál, szervesül. És ez a magyar szemnek: szép. Ez a megközelítés nemcsak a japán, hanem a legkiválóbb magyar építészeti hagyományoknak is sajátja.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Talán Churchill mondta: előbb mi formáljuk az épületeinket, majd azok formálnak minket. Ezért beszéljünk egy kicsit magunkról is. Nehéz időket él át Európa. Járványok, népvándorlási hullámok követik egymást, az európai energiaválság itt van a nyakunkon, a brüsszeli ideológiai nyomásgyakorlás is nő, miközben kontinensünk politikai, katonai, gazdasági és kulturális, sajnos kulturális súlya is folyamatosan zsugorodik a világ többi részéhez mérve. Máshol az ilyen intézmények a járvány miatt inkább bezárni, leépülni és visszahúzódni szoktak, miközben nálunk itt áll teljes fényében ez a lenyűgöző, erős kulturális kisugárzású új intézmény. Ráadásul a Magyar Zene Háza nem magában árválkodik, hanem része egy hatalmas kulturális beruházásnak, vagyis állapítsuk meg: mi, magyarok kulturális expanzióban vagyunk, válság ide vagy oda. Az elérhető legfrissebb adatok szerint a magyar kulturális kiadások arányaiban – igaz, holtversenyben – az első helyen állnak az Európai Unióban. 2010-ben ugyan a középmezőnyben voltunk, de jött a nemzeti alkotmányos fordulat, és sikerült ilyen szépen visszakapaszkodnunk az élre egy évtized alatt. Hiába, a magyarok önképének fontos része, hogy mi kultúrnemzet vagyunk.

De, Hölgyeim és Uraim, ne felejtsük el azt sem, hogy miként viselkedtek politikai ellenfeleink a Városliget megújításának ügyében. Egyáltalán nem véletlen, hogy a főpolgármester úrnak éppen máshol akadt ma dolga. Óriási a kísértés, hogy elégtételt vegyünk. Hiszen látva ezt a gyönyörű épületet, a tömött sorokat, a számos nemzetközi elismerést, a napnál is világosabb: nekünk volt igazunk. A baloldali politikai munkások védték, ami lepusztult, lelakott és méltatlan volt, és ellenezték, ami szép, világszínvonalú és lélekemelő. Nagy a kísértés, de talán mégsem illik, hogy a magyar kultúra napján politikai revanssal foglalkozzunk. Én sem teszek ilyet. Annyit azonban kicsiklandozik belőlem a kisördög, ne feledkezzünk el róla, csak halasszuk ezt el, és inkább – hogy stílszerű legyek – áprilisban húzzuk el a nótájukat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Revans helyett evezzünk inkább komolyabb vizekre. Vannak a magyar kultúrának kitüntetett helyszínei. A Városliget ilyen. De nem volt mindig méltó a nagy híréhez. Arany János például 1877-ben ezt írta róla: „Úgy összeillünk párosan mi: Kopott ember, kopott liget.” Úgy tűnik, se Arany, se a liget nem volt túl jó állapotban akkortájt. De aztán jöttek, következtek a millenniumi fejlesztések: Szépművészeti Múzeum, Műcsarnok, Hősök tere, Közlekedési Múzeum, Vajdahunyad vára, a Millennium Háza. A kopott liget egy csapásra a magyar kultúra Parnasszusává vált. Csak aztán jött világégés, majd a kommunizmus több mint négy évtizede, és Parnasszusból újra kopott liget lett. 2010-es visszatérésünkkor azt akartuk, hogy a liget váljon újra a magyar kultúra fellegvárává. Így született meg a Liget Projekt, ha szabad ilyen szavakat használni a magyar kultúra napján. Akárhogy is hívjuk, ez Európa legnagyobb kulturális beruházása. A Néprajzi Múzeum új épülete, a már megújult Szépművészeti Múzeum, a Millennium Háza és a Rózsakert, nem messze kapott helyet az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, és kap majd új épületet a Közlekedési Múzeum, és így jött létre a Komáromi Csillagerőd kiállítótere is.

Úgy illendő, hogy a munkát elvégzőkön túl köszönetet mondjunk Tarlós István úrnak is, akinek főpolgármestersége alatt a beruházások elindulhattak. Az ő idejében a főváros és a kormány olyan olajozott együttműködést hozott létre, amelynek gyümölcseit még hosszú évtizedek múltán is élvezni fogják a budapestiek, és büszke lesz rá az egész magyar nemzet. Köszönjük, István!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az országépítők nevét a magyar nemzet soha nem felejti el. Ilyen országépítők adták nekünk a Lánchidat, az Országházat vagy a Margit hidat. Kerékkötők, károgók, hátráltatók, országrombolók mindig voltak, de az ő nevükre senki sem emlékszik, mert a magyar nemzet egyszerűen kiejti őket az emlékezetéből. Arról is beszélni kell, kedves Barátaim, hogy jelenlegi formájában a Liget Projekt egy félkész vállalás, egy befejezetlen mű, torzó. Éppen ezért nagyon várjuk már, hogy a magyar választók áprilisban végre pontot tegyenek az ügy végére, és lezárhassuk ezt a vitát.

Végezetül, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a mai európai politikai viták új fénytörésbe helyezik az európai magaskultúrát, még pontosabban annak küldetését. Globalizáció versus keresztény alapok, brüsszeli bürokrácia a nemzeti büszkeséggel szemben, bevándorlás versus családtámogatás, genderpolitika vagy gyerekvédelem. Ez nem egy Nyugat–Kelet, hanem egy új Nyugat–Nyugat konfliktus. És ennek következtében – mondjuk ki – a kulturális elidegenedés fenyeget. Mi viszont Európát szeretnénk egyben tartani. Tennünk kell tehát a kulturális elidegenedés ellen is. Ezért most a magaskultúra klasszikus értékeihez kell fordulnunk. A magaskultúra közvetíthet, tiszteletet parancsol, és odafigyelést követel ebben a bábeli zűrzavarban. Ha van olyan magasabb rendű cél, aminek az elérésére a zene, ideértve a magyar zenét is, alkalmas, akkor ez éppen az.

Köszönöm, hogy együtt lehettem Önökkel! Köszönöm a figyelmüket! Magyarország előre megy, nem hátra, mint hallhatták.

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!