Orbán Viktor beszéde a felújított Gül Baba türbéjének avatásán
2018. október 9. Budapest

Tisztelt Elnök Úr! Emine Asszony! Miniszter Urak! Polgármester Úr! Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Régi igazság, hogy minél büszkébbek vagyunk saját kultúránkra, annál erősebbek leszünk. És az is igaz, hogy ez a büszkeség a más népek kultúrája iránti tisztelet képességét is kifejleszti. Magyar emlékek Törökországban. Keresztelőmedence az Aja Szofiában, ahol Tormást és Bulcsút, majd később Gyula vezérünket is megkeresztelték. Piroska, vagyis Szent Irén magyar királylány mozaikképe, ami a legrégebbi ábrázolás egy magyar nőről az Aja Szofia galériájában. Ibrahim Müteferrika, a kolozsvári születésű unitárius magyar ember szobra a Könyvbazár mellett, aki először nyomtatott könyvet Törökországban. Guyon Richárd sírja az isztambuli vasútállomás feletti dombon. A báró Tóth Ferenc által tervezett és épített erődök a Dardanelláknál. Székelykapu Thököly Imre és Zrínyi Ilona egykori házának kertjében. Rákóczi és Bercsényi rodostói lakóházai. Kossuth emlékmúzeuma Kütahyában és Bartók Béla emlékháza Osmaniyéban. És a sor hosszan folytatható. Mind egy-egy bizonyíték, hogy ma annak a nemzetnek a vezetőjét köszönthetem, amelynek történelme számos alkalommal keresztezte a mi nemzetünk történelmét. Törökország büszke történelmére és a mai határain túli épített örökségére. Felkutatja, felújítja és megőrzi ezeket a csodálatos épületeket. Pontosan úgy tesz, ahogy az erős és magabiztos nemzetek szoktak. Mi, magyarok értjük ezt. A mi kulturális örökségünk jelentős része is mai határainkon kívülre rekedt. Mi is büszkék vagyunk, s ha tehetjük, megóvjuk és felújítjuk őket. Ezért nincs abban semmi meglepő, hogy ezt a türbét, magyarul sírkápolnát, amelyet mindkét nemzet magáénak érez, együtt újítottuk föl, és ma együtt is adjuk át. Így látták jónak ezt elődeink is, ezért 1914-ben a türbét fönntartandó műemlékké nyilvánították. Járt itt már szultán, trónörökös, elnök, miniszterelnök, tudós és még sok-sok török ember, de becsben tartották az épületet Budapest polgárai is.

Tisztelt Elnök Úr és kedves Felesége!

Ahogy a hazánknak, úgy ennek az épületnek is viszontagságos a története. A köré épített villát a világháború alatt szétlőtték, később törmelékkel töltötték fel a domb pincéit. Végül fél évszázad után a romokat eltakarítottuk, a sírkápolna és környéke visszanyerte régi fényét.

Tisztelt Elnök Úr!

Budapestnek ezt a megkapó részét nem véletlenül hívják Rózsadombnak. A név már jó ideje Gül Babának és az ő híres rózsáinak állít emléket. A szent életű dervis alakja ma is él a magyar nép emlékezetében, monda, operett, film is őrzi emlékét. Tudjuk róla, hogy egy daliás korszak szülötte volt, amikor nemzeteink nagy fiai feszültek egymásnak. Nagy Szulejmán szultán és Zrínyi Miklós hadvezér, Ali pasa és Szondi várkapitány. A váltakozó kimenetelű küzdelmek hősiessége nemzeteink nagyságára emlékeztet bennünket. Egyben figyelmeztetés is: ma is ide, ehhez a nagysághoz kellene felnőnünk. Mi, magyarok arra is jól emlékszünk, hogy száműzött szabadságharcosaink Önöknél leltek menedéket. Thököly Imre és Zrínyi Ilona Nikomédiában, II. Rákóczi Ferenc Rodostóban, Kossuth Lajos Kütahyában. S bár ez valahogy elsikkad a mai történelemoktatásban – hiába, a világtörténelmet nem mi, magyarok írjuk –, de az első világháborúban szövetségesként harcolva egymás oldalán még Gallipolinál is föltűntünk. Láthatjuk, a magyar emlékeket méltó módon ápolják Törökországban. 2013-ban ezt viszonoztuk, amikor Erdoğan elnök úrral megállapodtunk Gül Baba türbéjének közös felújításáról. Az épület az elmúlt évszázadban fővárosunk építészeti öröksége lett, akárcsak Pécsen Gázi Kászim pasa dzsámija, Egerben a minaret vagy éppen a Rudas fürdő itt, Budapesten. A vezetők nagy elhatározásaiból viszont csak akkor lesz valami, ha elkötelezett és állhatatos híveket is találunk az ügyhöz. Nekünk szerencsénk volt. Rátaláltunk Adnan Polatra, akit köszöntök, aki nélkül ma aligha állhatnánk itt. Tőle ismerjük Gül Baba és a Galatasaray összefüggéseit is. Magyarország nevében köszönöm a munkát, amit az ügy érdekében végzett.

Hölgyeim és Uraim!

Azt kívánom, hogy ez az épület és körülötte a kert, legyen törököknek és magyaroknak az elmélyülés, a lelki föltöltődés és a békés eszmecserék helyszíne. Sok sikert kívánok az intézmény működtetőjének, a Gül Baba Örökségvédő Alapítványnak!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr!

Mielőtt azonban megnyitnánk ezt az épületet és a kertet a budapesti polgárok és a jövőben majd ide látogató turisták, zarándokok, tudósok és üzletemberek számára, szeretném megköszönni a felújításban résztvevő szakemberek, építészek, restaurátorok és kertészek munkáját. Erdoğan elnök úrnak köszönöm a türbe felújítása iránt mutatott jóindulatát és megtisztelő figyelmét, és köszönöm, hogy erre a nevezetes alkalomra ellátogatott hozzánk, Budapestre.

Köszönöm a figyelmüket!