Orbán Viktor barátként és harcostársként búcsúzott Kerényi Imrétől
2018. augusztus 31.
Bajtársaként, barátjaként és munkatársaként búcsúzott Kerényi Imrétől Orbán Viktor miniszterelnök az augusztus 11-én elhunyt miniszterelnöki megbízott, rendező, színigazgató temetésén pénteken a Fiumei úti sírkertben.

A kormányfő hangsúlyozta: Kerényi Imre rendkívüli művész és példás hazafi volt; rendező, tanár, szerkesztő, a magyar kultúra fáradhatatlan harcosa.

Mindig sietett, állandóan dolga volt: megtanítani a szakma rejtelmeit, megalkuvás nélküli magyar színházat csinálni, eljuttatni kultúránkat minden magyar emberhez határon innen és túl – emlékezett Orbán Viktor.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Mint hozzátette, Kerényi Imre nemcsak tudta és hirdette, hogy a kultúránk tart meg minket magyarnak, hanem művelte is ezt a kultúrát.

„Kerényi Imre keresztény magyar férfi volt, és tisztában volt azzal, micsoda becsületbéli kötelességekkel jár mindez” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor felidézte: 2002-ben „négy szép, alkotó és felemelő év után” visszatértek a hatalomba a „merjünk kicsik lenni” magyarok.

Kerényi Imre már egy teljes színházi életművel a háta mögött ekkor döntött úgy, hogy a magyar közélet szorítójába lép, és a tőle megszokott lelkiismeretességgel és munkabírással a polgári körök mozgalmának szellemi vezére lesz – emlékeztetett, hozzátéve: „így lettem a bajtársa, és ő az enyém, és harcoltunk együtt jóban-rosszban”.

Mint elmondta, Kerényi Imre felemelt fejjel, és csak rá jellemző humorral viselte a támadásokat; bármihez fogott, mindenből derű, fegyelem, hit és a hozzáértés magabiztossága áradt.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Azt tanította, hogy egy előadás, egy könyv, de még egy ország is csak akkor ér valamit, ha alkotói egész személyiségüket hozzáadják. Csak így maradhat meg az ország annak a magyar világnak, amelyért még betegsége idején is küzdött és dolgozott – idézte fel Orbán Viktor.

Azt hittem, nemcsak harcolni, de célba érni is együtt fogunk; mert oda fogunk érni nélküled is, de az nem ugyanaz lesz – búcsúzott Kerényi Imrétől a miniszterelnök.