Orbán Viktor az OECD főtitkárával tárgyal Párizsban, április 18-án Németországba látogat
2016. április 6.
Orbán Viktor miniszterelnök Párizsba utazott, ahol csütörtökön megbeszélést folytat Angel Gurríával, az OECD főtitkárával, majd felszólal a szervezet tanácsülésén - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t szerdán. A kormányfő útja során nem hivatalos megbeszélést folytat a francia politikai élet több meghatározó személyiségével is - tette hozzá.

A kormányfő németországi látogatásával kapcsolatos német lapértesüléseket Havasi Bertalan úgy kommentálta: a miniszterelnök április 18-án, 19-én és 20-án tartózkodik Németországban. Stuttgartban és Bonnban tárgyal majd vállalatvezetőkkel és a politikai élet szereplőivel, illetve több fórumon is előadást tart.

Havasi Bertalan helytállónak nevezte azt a lapinformációt is, miszerint a magyar kormányfő 19-én találkozik Helmut Kohl korábbi német kancellárral.

Tekintettel arra, hogy a programok egy része nem sajtónyilvános, illetve folyik még a szervezés, a részletekről később tudnak tájékoztatást adni – közölte a sajtófőnök.