Orbán Viktor az átoltási tervről tárgyalt az Egészségügyi Tudományos Tanáccsal
2020. november 5.
Elkészült a nemzeti átoltási terv első változata, ez is témája az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével folytatott megbeszélésnek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki konzultáció előtt tett nyilatkozatában, amelyet Facebook-oldalán tett közzé.

A kormányfő kifejtette: azért hívta meg az akadémikusokat és professzorokat, hogy a vírushelyzetről beszéljenek. Hangsúlyozta: a helyzet egész Európában rosszabbodik, de annyiban könnyebb, mint tavasszal volt, hogy a végső megoldás, a vakcina belátható távolságban van.
Közölte: Szijjártó Péter külügyminiszter – bár karanténban van – folyamatosan tárgyal különböző vakcinabeszerzési lehetőségekről, és ez a mostani megbeszélés első témája is. A második pedig az, hogy elkészült a nemzeti átoltási terv első változata, ezt az operatív törzs is hamarosan megtárgyalja, de „előtte kikérem erről a professzor urak véleményét” – mondta Orbán Viktor. Az Egészségügyi Tudományos Tanács az egészségügyért felelős miniszter javaslattevő, véleményező és tanácsadó testülete, mely állást foglal és ajánlásokat dolgoz ki az orvostudományi kutatásokkal kapcsolatos általános érvényű etikai kérdésekben, kidolgozza az orvosbiológiai, klinikai kutatások elveiről és gyakorlatáról szóló etikai irányelveket, valamint az egészségüggyel kapcsolatban jogszabályalkotást is kezdeményezhet.