A következő fél órában a gazdasági témákat vesszük sorra, a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök. Jó napot kívánok!
Jó napot kívánok! Ennek van most szezonja, valóban.
Annyit még hozzáteszek a hallgatók kedvéért, hogy ezt a beszélgetést vasárnap fél kettő előtt néhány perccel rögzítjük. A gazdasági témánk tehát az, hogy stabil kilátással megerősítette hazánk államadós-besorolását pénteken a Fitch, ez azt is jelenti, hogy így a három legfontosabb hitelminősítő befektetésre ajánlja Magyarországot. Hogyha ehhez a helyzethez hozzávesszük azt, hogy Ön bejelentette a társasági adókulcsnak az egységesítését és a csökkentését, akkor ebben a tekintetben világszinten is az élre törtünk. Ez tulajdonképpen a nemzetközi befektetőknek volt egy gesztus?
Minden magyar vállalkozónak előnyös az egyszámjegyű, 9 százalékos nyereségadó, társasági nyereségadó, ami kétségkívül kiemelkedő hegycsúcs itt a magyar gazdaságpolitika elmúlt évek során mutatott történetében, de ennek megvannak az alapjai. Tehát most nem azért tudunk beszélni társasági nyereségadó-csökkentésről vagy minden korábbinál magasabb mértékű minimálbér-emelésről vagy a kisvállalkozások adóinak, a katának és kivának a szélesítéséről, tehát a kedvezmények növeléséről, a családi adókedvezményeknek a szélesítéséről, mert hirtelen ez jutott volna a gazdaságpolitikával foglalkozók eszébe, hanem azért, mert meg vannak építve azok az alapok, amelyekre bátran támaszkodhatunk, és amiből kinőhetnek ezek a gazdasági intézkedések. Ma már nem emlékszünk rá, mert ebben a modern világban minden olyan gyorsan elszalad, de azért 2010-ben mi egy, görögországi gazdasági helyzetnél rosszabb állapotban lévő ország voltunk. És nemcsak az volt a baj, hogy rossz volt a gazdaságpolitika, hanem hogy nem voltak világos alapjai a magyar gazdaságnak. Tehát a gazdaságpolitika olyan dolog, hogy muszáj néhány vasszabályt vagy ökölszabályt, meg nem sérthető elvet kijelölni, amire föl lehet építeni utána egy működő gazdasági rendszert. Ugye, az első dolog összefügg a magyar karakterrel is, mert a gazdaságpolitika nem független a népnek a karakterétől: mit gondolnak az életről és a gazdaságról; ez mindig meghatározó, azt mondtuk, hogy nem méltó a magyar emberhez, hogy más lábán álljon, álljon csak a sajátján. És a magyar azt is tudja, hogy aki fizeti a prímást, az rendeli a nótát. Ez azt jelenti, hogy egy eladósodott országban, mint amilyenek mi voltunk, az IMF fogja megmondani, hogy mit csináljunk, és nem mi, ezért azt le kellett rendezni. Ki kellett mondani ezt az elvet, az IMF-et haza kellett küldeni, és a saját lábunkra kellett állni. A másik fontos dolog, amit ki kellett mondani, az, hogy nem akarunk segélyen élni, tehát az se méltó életforma a magyarokhoz, hogy milliószám otthon várják, hogy a postás meghozza azt a kis segélyt, ami arra a hónapra esik. Tehát kell egy olyan gazdaságpolitika, amely segélyalapú gazdaság helyett munkaalapú gazdaságot teremt, és kimondja, hogyha munka van, minden van – legyen először munka, utána meg még érje is meg dolgozni. Ezt kimondtuk, és elindultunk ebbe az irányba: 1 millió 800 ezer ember fizetett adót 2010-ben, ma meg fizet 4 millió 300 ezer, és soha nem látott arányban dolgoznak az emberek, 5 százalék alatt van a munkanélküliség, gyakorlatilag munkaerőhiány van, és nem munkaerő-felesleg, közel vagyunk a teljes foglalkoztatottsághoz. Tehát miután ezeket az elveket kimondtuk, és ezeket érvényesítettük, utána a gazdasági szabályozókban, az adórendszerben és így tovább, majd három-négy évig működtettük ezt a masinériát, ezt a gazdasági rendszert, most megjöttek az eredmények. Tehát azért beszélünk most Európában legalacsonyabb társasági adószintről, ezért beszélünk fantasztikus lehetőségeket tartogató minimálbér-emelésről, a kisvállalkozók megsegítésének lehetőségéről, mert az alapok rendben vannak: a költségvetés rendben van, az államadósság csökkent, a pénzügyi helyzetünk stabil. Ez köszön vissza a minősítő intézetek véleményéből is.
Na, most mindazokat, amiket felsorolt, a következő húsz percben szálazzuk egy picit szét. Egyrészt abból, amit most elmondott, viszonylag kézenfekvő a következő válaszra a kérdés, hogy miért most? Mégis mindenkit meglepett, hogy most.
Nézze, a magyar egy pesszimista alkat. Tehát például engem nem lepett meg, hogy mondjak egy kivételt…
Azért az megnyugtató, hogy a miniszterelnök tudott a tervről.
…és voltak még jónéhányan ebben az országban, akik ezt már várták. Tehát, ugye, a magyar olyan fajta, amelyik elvesztette a XX. századot, tehát mi kudarcra vagyunk iskolázva: elvesztettük a területeinket, a népességünket, szétbombázták az országunkat, elvesztettük a háborúkat, jöttek a kommunisták, elvették azt, amiért a családok megdolgoztak, aztán nem adták nekik vissza, tehát a XX. század kudarcra és pesszimizmusra iskolázta a magyarokat. Most ebből nem olyan könnyű előjönni és azt mondani, hogy holnaptól meg elhiszem, hogy jobb lesz. Nem hiszik el, tehát a magyar a saját szemének is alig akar hinni. Az nagyon fontos, hogy olyan emberek álljanak a kormányrúdnál, akiknek az életszemlélete eleve derűs, bizakodó, és ki mernek tűzni nagy célokat a XX. század vereségei ellenére is, és képesek meggyőzni az ország többi polgárát, hogy emberek, higgyétek el, ezt érdemes lesz csinálni, és ha együtt megcsináljuk, ha együtt haladunk előre, akkor mindenki jól fog járni. De ezt a magyar nagyon nehezen hiszi el, még most sem – most hallgat engem itt is, a hallgatók egy része a fejét csóválja –, kell még sok-sok év, sikeres év, magyar bajnokok a gazdaságban is, nemcsak az olimpián, a gazdaságban is kellenek sikeres intézkedések, kellenek emelkedő bérek, jobb minimálbér, sikeresebb vállalkozások, versenyképes gazdaságok, hogy nap mint nap sikerrel is szembesülhessenek az emberek. Ma ha sikerről beszél egy politikus, akkor az emberek ezt sikerpropagandának tekintik, és nem tudósításnak a valóságról. Holott a helyzet az, hogy elindultunk, tehát nem érkeztünk meg, tehát messze nincs kolbászból a kerítés, de elindultunk egy olyan irányba, aminek a sikerében lehet bízni. Ezek az intézkedések most azért jöhettek létre, mert a munkát elvégeztük. A magyar modell, ez a magyar gazdasági modell, a munkaalapú gazdaság sikeres. Mi mindig is hittünk benne, most a külvilág is elismeri. Most jön a következő szakasz. Egy hatéves gazdasági tervről tárgyal a gazdasági miniszter a munkaadókkal és a munkavállalókkal, nem vagyunk messze a megállapodástól, nyilván talán erről is lesz időnk itt majd beszélni. A szakszervezetekkel való együttműködés az bajtársias, tehát nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar szót tudunk majd érteni, a vállalkozókkal vannak gondjaink, tehát ott még küzdenünk kell ahhoz, hogy a minimálbér érezhető emelését a vállalkozói világ elfogadja. Ott megosztottság van; van, aki ezt támogatja, van, aki nem. A következő napokban szeretnénk ezt a küzdelmet sikerre vinni és megegyezni a vállalkozókkal.
Itt a bértárgyalásokról mindenképpen és minimálbér-emelésről beszélünk részletesebben. A mostani bejelentéshez, a nyereségadóval kapcsolatos bejelentéséhez köze van a Brexit miatt átalakuló európai gazdaságnak?
Nem.
Hogyan fognak átalakulni az emiatt eddig adott beruházásösztönző kedvezmények?
Megmaradnak, tehát a helyzet úgy fest, hogy nemcsak egy srófot tekertünk el a gépezeten, hanem az adórendszer többi részét is hozzáigazítottuk, így a kedvezményeket is, tehát azt lehet mondani, hogy az eddig megismert kereteken belül csak kevesebb adót fizetve tudnak majd működni a vállalkozók, könnyebb lesz a munkájuk. Nekem ez meggyőződésem. Ugye, nem vagyunk kommunisták, nem hiszünk azokban a szamárságokban, amire a kommunista gazdasági elképzeléseket fölépítették; államosítás, bérszabályozás, meg ez a sok szomorú és buta dolog, ami tönkretette az egész közép-európai térség gazdasági rendszerét a II. világháború után. Ezekben mind mi nem hiszünk. Ha viszont nem vagyunk kommunisták, és nem gondoljuk azt, hogy majd az állam maga direktben és közvetlenül fogja működtetni a gazdaságot, akkor hinnünk kell a vállalkozókban is, akik működtetik a gazdaságot. Szükségünk van rájuk, nélkülük nem fog működni, mi csak szabályozni tudunk, de működtetni nem. Tudunk jó feltételeket teremteni, de nem tudunk jó üzleteket csinálni, mert ez a gazdasági élethez tartozik meg a vállalkozókhoz. Tehát nekünk versenyképes vállalkozókra is szükségünk van. A kormány úgy tudja segíteni a vállalkozók versenyképességét, ha minél kevesebb bürokratikus akadályt állít eléjük – itt még sok teendőnk van –, illetve ha csökkenti az adókat. És a vállalkozók, ha kisebb az adójuk – most éppen a munkabért terhelő adókat fogjuk csökkenteni –, akkor tudnak magasabb bért fizetni. A magasabb bérért úgy tudunk küzdeni, hogy a vállalkozók adócsökkentésén keresztül érjük el a célunkat, illetve a minimálbérrel egy bizonyos szintet beállítunk. Ez a mi bérküzdelmünknek a formája.
Megváltozik ezzel a bejelentéssel a tao-pénzeknek a sorsa? Ha kevesebb adó van, akkor kevesebb megy sportra, művészetre…
Azt majd meglátjuk, mert az adócsökkentéseknek, ha jól csináljuk – és kellő szerénységgel talán mondhatjuk, hogy 2010 után Magyarország jól csinálta az adórendszerének átalakítását –, akkor a gazdasági teljesítmény is nő, és akkor kisebb adókulcsok mellett is meglesznek az államnak a bevételei, hiszen nagyobb lesz a gazdasági aktivitás. Tehát én nem mondok le arról a célról, hogy kisebb adókkal színvonalasabb sport, kultúra teremthető meg ebben az országban, mert kisebb adókból is, adókulcsokból is több pénz érkezhet be. Tehát én a kultúra és a sport ügyét Magyarországon felívelő pályán haladónak látom, és ez ott is fog maradni.
Most egy ennyire alacsony nyereségadó, ami egyébként az OECD-országokban Svájc után következünk, tehát lényegében ott vagyunk a legjobb…
Az Európai Unióban ez lesz a legalacsonyabb.
Így van, ez azt is jelenti, hogy vonzó lesz Magyarország, még vonzóbb lesz Magyarország a külföldi tőkének. Ez az egyik része. A másik pedig: számolnak esetleg olyan hatással, forgatókönyvvel, hogy ennek hatására az idetelepülő több külföldi cég hazahoz külföldön élő magyarokat pont a szaktudásuk miatt?
Ezek a hatások bekövetkezhetnek, a Magyarországra érkező befektetések nőni fognak. Egy adórendszerben történt változás nem azonnal váltja ki a kívánt hatást, ehhez majd kell következetesen vitt két-három esztendő, és akkor, mint ahogyan a ’10-es, ’11-es adórendszer-átalakítás is ’13-ra hozta meg az eredményét. Nézze, ’13-tól kezdődően harminc-egynéhány hónapja, három és fél éve nőnek a bérek. Ez azért van, mert 2010-ben átalakítottuk az adórendszert, de amíg annak a hatásai érvényesülnek, az két-két és fél év, ez most is így lesz, de az adócsökkentés ez esetben növelni fogja a Magyarországra érkező beruházásokat. A külföldön dolgozó magyarok ügyében az én véleményem eltér az átlagostól.
Igen, erről beszéltünk a múltkor.
Mert mindenki állandóan jajgatva beszél erről, én meg egy lehetőséget látok benne. Én emlékszem, mikor először voltam miniszterelnök 1998 és 2002 között, akkor már tárgyaltunk az európai uniós tagság föltételeiről. Akkor azért harcoltunk – abban közmegegyezés volt Magyarországon, hogy olyan megállapodást érjünk el –, hogyha egy magyar úgy dönt, ami egy nehéz döntés, hogy belevágja a fejszéjét abba a fába, hogy külföldön fog dolgozni, akkor ezt ne tilthassák meg neki az Európai Unió tagállamai. Ezt akkor egy eredménynek tekintettük. Most meg, hogy élnek vele a magyarok, ez átfordult valami negatív megítélésbe a politikusok fejében, de meggyőződésem, az emberek fejében egyébként nem. Tehát én azt gondolom, hogy inkább arra kell fölkészülnünk, hogy egy olyan világban fogunk élni a következő időszakban, amikor Magyarország az európai egységes gazdasági tér tagállama, országa lesz, és a mi embereink is jönnek-mennek, mikor hol látnak lehetőséget, mikor mi éri meg nekik, mikor mire mernek vállalkozni, és nem javaslom, hogy az állam ebben korlátozza őket.
Majd még a munkaerőről még egy picit beszélünk, most még egy utolsó gondolatot ide a nyereségadóhoz. Adózás szempontjából kezd paradicsommá válni Magyarország, csökkent a tb-járulék, a társasági adókulcs, ezt mondta egyébként a Portfoliónak Beer Gábor, a KPMG adótanácsadási üzletág vezetője, azt is hozzátette, hogy a helyi iparűzési adó nem túl előnyös. Van olyan terv, hogy ehhez is hozzányúlnak a jövőben?
Nem tudunk hozzányúlni, azt az Európai Unió többször meg akarta már szüntetni Magyarország esetében, mi azt megvédtük. Nézze, én semmilyen adót nem szeretek, ugyanakkor azt be kell látni, hogy azért valamilyen adót kell fizetni, mert rendőrség, hadsereg, pedagógusok, egészségügy azért szükséges egy ország civilizált működéséhez, de az adó sose a barátunk. Viszont van egy bizonyos szint, amit be kell fizetni, és az emberek úgy, ahogy én belátom, ők is belátják, hogy egy bizonyos szintű adót kell és hajlandóak is fizetni, de ha úgy érzik, hogy ez marhaságokra megy el, fölösleges bürokráciára megy el, nem tisztelik őket, pedig ők befizetik adót, nem kapnak cserébe tiszteletet, akkor az emberek nem fizetik be az adót. Most ez megváltozó félben van Magyarországon, ezért is van, hogy csökkenő kulcsokkal több adót tudunk beszedni. Most a helyi iparűzési adót azonban azért nem tudjuk megmozdítani, mert akkor az önkormányzataink pénzügyi bevételei megszűnnének, és akkor nagy baj lenne a városainkban és a kisebb településeinken, tehát ha ahhoz hozzá akarunk nyúlni valaha is, amit kizárni sosem szabad, kellő óvatossággal és nagy intellektuális fölkészültséggel szabad csak megtenni.
Most itt a hallgatók kedvéért jegyezzük meg, hogy egyébként ez a társasági nyereségadó, amiről beszélünk, aminek terve 9 százalék, Szlovákiában 22, Romániában 16, Szerbiában pedig 15 százalék. Tehát nyilván régiós szempontból sem utolsó, hogy amikor valaki Közép-Európában, Kelet-Közép-Európában fektet be, a régiós versenytársaknál ez milyen szinten van.
Mert mi akarunk lenni a legjobbak.
Ebben a legjobbak vagyunk.
Ebben is. Nézze, amihez van tehetségünk, abban szeretnénk a legjobbak lenni. Most a sportról beszéltünk, kultúrában is szeretnénk, de a gazdaságban is. A magyarnak van tehetsége a gazdálkodáshoz, mindig is volt. Tehát mi tehetségesek vagyunk, mint vállalkozó nép, még, ha le is szoktattak bennünket erről. Ha jól van szabályozva az adórendszer, ha a bankok működnek, tehát pénzhez lehet jutni, akkor a magyarok, a magyar vállalkozók versenyre kelnek bárkivel, tehát a legjobbak akarunk lenni, a régió legjobb vállalkozói világát akarjuk létrehozni Magyarországon.
Na, most azzal, amit most elmondott, lényegében az összes gazdasági szereplő ezzel az iránnyal egyetért. A kritikus hangok elsősorban arra vonatkoznak, hogy a társasági nyereségadónak a csökkentése leginkább a nagyoknak éri meg. Ugye, a többieknél, akik tíz százalék körüli társasági adót fizetnek, ez az egyszázalékos csökkenés, csekély.
De azért nem jelentéktelen.
Ezt kétségtelenül igaz. De elképzelhetőnek tartja-e azt, hogy a magyar kkv-szektornak a segítésére például a szociális hozzájárulási adót csökkentik, vagy a szociális hozzájárulási adóhoz tartozó kedvezményeknek a körét bővítik?
Természetesen én a minimálbért tartom a legfontosabbnak. Az én gondolkodásomnak…
El is jutottunk ide.
…a középpontjában most a minimálbér áll. Tehát fontos, amiről eddig beszéltünk. Vállalkozási nyereségadó, vállalkozók, és így tovább, de én érzem, hogy van Magyarországon egy olyan alsó középosztály, amely most már tud munkát találni, és aki egyet is ért velünk abban, hogyha munka van, akkor minden van, de nem mindegy, hogy milyen színvonalon van az a minden. És úgy érzi, hogy most már az erőfeszítéseiért cserébe magasabb elismertséget, nagyobb tiszteletet, vagyis magasabb munkabért is kaphatna. Ez nem lehetetlen. A magyar gazdaság teljesítménye alapján nem lehetetlen. Itt most kell egy kormányzati beavatkozás, egy kormányzati álláspont, egy kormányzati döntés, egy merész, egy bátor döntés, ami még a szakszervezeteknek a fantáziáját is meghaladja, és azt mondja, hogy emberek, lehetséges a minimálbért jelentősen növelni. Én azért merek ebbe belevágni, mert egyszer ezt már csináltam. Akkor ugyanez volt. Tehát már senki nem emlékszik erre sem, de 1998-ban Magyarországon kevesebb, mint húszezer forint volt a minimálbér, és azt négy év alatt sikerült nekünk – részben személyes döntésekkel, mert akkor is foglalkoztam ezzel a kérdéssel – ötvenezer forintra felvinni. Egyesek szerint ez közrejátszott a választási vereségben, mert a vállalkozók számára ez már túl sok volt. Nem tudjuk, így van-e, de nekem van egy tapasztalatom arról, hogy a minimálbért ha egy kategóriával feljebb visszük, annak jótékony gazdasági hatása lesz. És azt is tudjuk, hogyan kell csinálni, mert egyszer már csináltuk. Tehát én azt akarom ezzel mondani, hogy a minimálbér emelése most elérhető, és a vállalkozóknak is igazuk van a tekintetben, hogy ugyanakkor a béren, amit ők kifizetnek, túl nagy az adó, túl nagy adó terheli. Ezért azt kérik, követelik inkább, ha hallaná őket, talán ezt az igét választaná…
Követelték itt is.
Azt követelik, hogy akkor viszont a munkabéreket terhelő adókat meg csökkentsük. És ezzel én egyetértek, ebben nekik igazuk van. Az arányok a kérdésesek, hogy milyen mértékben tudjuk, és hány év alatt, és hány lépésben. A pénzügyminiszter bátor ember, és egy hatéves, munkabéreket terhelő adócsökkentésre tett javaslatot a munkaadóknak, és úgy látom, ez egy komolyan vehető, megfontolt ajánlat, olyan, amilyent még soha nem kaptak a magyar vállalkozók az elmúlt harminc évben. Tehát érdemes nekik is ezt megfontolni, és úgy érzem, érdemes a kormánnyal megállapodniuk.
Jó, de volt egy fél mondata az előbb, amin átugortunk, hogy akkor a vállalkozók szerint ez túl sok volt. Márpedig a vállalkozók most is ezt mondják, mert azt is hozzáteszik, hogyha ki is gazdálkodják a minimálbérnek ezt a drasztikus emelését, akkor mi lesz a kvalifikáltabb munkaerővel? Nekik nem hajtanak végre munkabéremelést azért, mert…
Nem, mert a magyarországi minimálbér-rendszer két bért tartalmaz. Tartalmazza a legalsó minimálbért, tehát mondjuk, a képzettségtől függetlent, és van egy másik minimálbér, mondjuk úgy, hogy a szakképzettek minimálbére. Annak az emelését még inkább indokoltnak tartom. Nem tudtunk még megegyezni a vállalkozókkal, de meg fogunk állapodni. Visszatérve a társasági nyereségadó-csökkentésre: majd figyelje meg, hogy eddig mennyi vállalkozó volt, magyar vállalkozó, aki az 500 millió forintnyi adóhatár alatt tartotta magát, és most, hogy az 500 millió forint fölött is csak 9 százalékot kell fizetni, sokan hirtelen meg fognak nőni. Magyarok vagyunk, tudjuk, miről beszélek, ismerjük meg magunkat. Figyelje meg, hogy a sávot kivettük, a sávhatárt…
A tisztulás az…
Ezt én nem tisztulásnak nevezném.
Fehéredés.
Az emberek józanul gondolkodnak. Hogyha van egy sáv, amit ha megugrik, akkor neki sokkal többet kell fizetni az államnak, akkor nem fogja megugrani. Ezért a progresszív adózásnak mindig az az egyik problémája, hogy visszatartja a teljesítményt. Most a progresszivitást kivettük a társasági nyereségadónál, ez egy arányos adó, úgyhogy mindenki nyugodtan bevallhatja, hogy mije van, mennyit keresett, mi a profitja, és adózhat utána ugyanazzal az általános kulccsal.
Na, most a bértárgyalásokra a nemzetgazdasági miniszter milyen felhatalmazással ment el? Tudom, azt mondta korábban, hogy menjen el a falig, de a munkaadók ugyanezt gondolják.
Minden tárgyalás taktikai kérdés is, ha megengedi, minden lapomat itt most nem teríthetem ki, de kapott mozgásteret a pénzügyminiszter úr.
Volt viszont a héten az Idősek tanácsának is ülése. Nyilván amikor a bérekről beszélünk, akkor ilyenkor a nyugdíjakról is érdemes egypár mondatot ejteni. Ami miatt még kritizálják, a nagyon minimális nyugdíjemelés…
Akik kritizálnak bennünket, azoknak igazuk van. Függetlenül attól, hogy rossz helyre címezik a kritikát, mert nem arról van szó, hogy a kormány ne akarna adni magasabb nyugdíjat, hanem arról van szó, hogy mit bírunk el. Na, most a helyzet az úgy fest, hogy 2010-ig az volt a jellemző, hogy a nyugdíjakat elvették az emberektől. Tehát a hír arról szólt, hogy mennyivel lesz kevesebb a nyugdíj. Mondjuk, egy egész havit elvettek. 2010-ben kötöttünk egy megállapodást a nyugdíjasokkal, személyesen vállaltam garanciát erre a megállapodásra, és azt mondtam, hogy meg fogjuk őrizni a nyugdíjak értékét. Ezt maradéktalanul teljesítettük. Ezt megint nem hiszik el a magyarok, mert hiszen pesszimizmusra vagyunk beállítva, de az igazság az, hogy nemcsak megőrizték a nyugdíjak az értéküket, a nyugdíjaknak az értéke nőtt is az elmúlt hat évben. Most elérkeztünk egy olyan időszakhoz, amikor az infláció mértéke alacsony. Úgy terveztük, hogy a következő évben is egy százalék alatt lesz. És miután a nyugdíjakat az inflációhoz igazítva emeljük, ezért egy alacsony szám jött ki, ami minden nyugdíjast bántott, egyébként érthető módon. Most azonban, ha sikerül ezt a küzdelmet végigvinni, és eredményesek leszünk, és meg tudunk állapodni a vállalkozókkal, és a végén létrejön egy magasabb minimálbéremelés, aminek eredményeképpen nőni fognak a bérek Magyarországon, annak következtében az infláció is magasabb lesz, és akkor tér nyílik egy magasabb nyugdíjemelésre is. Tehát én ma úgy látom, hogyha a pénzügyminiszter sikeresen végigtárgyalja az adócsomagot, akkor a 0,9 százalékra tervezett jövő évi nyugdíjemelés 1,6 százalékig föl tud menni. Pontosan úgy, ahogy 2016-ban volt, és amit 2016-ban nyugdíjasok el is tudtak fogadni.
Ezt folytatjuk akkor, amikor már a döntés vagy a megegyezés megszületett.
Nézze, én fontosnak tartom, hogy ne feledkezzünk el a nyugdíjasokról. Most nemcsak arról van szó, hogy szeretném, ha a nyugdíjasok látnák, értenék és éreznék, hogy a kormány figyel rájuk és törődik velük. Ez egy dolog, de itt többről van szó, mert nem gesztusokról beszélünk, hanem korrektségről. Mert igaz, hogy az elmúlt harminc évben nagyon sokan dolgoztak azért, hogy a rendszerváltás után a gazdaság talpra álljon, de a rendszerváltásig el kellett valakinek vinni ezt az országot abban a nagyon nehéz XX. században. És ők a mi szüleink, meg nagyszüleink voltak, vagyis a mai nyugdíjasok, és ezt nem szabad elfelejteni most, amikor jobban megy a szekér. Ezért fontos, hogy a nyugdíjasok mindig érezzék, hogy nekik is van közük ehhez az országhoz, a sikerekben az ő korábbi munkájuk is benne van, és legalább egy vállalható mértékig ők is részesedjenek ennek a lehetőségeiből. Úgyhogy én készülök egyedi döntésekre is.
Beszéljünk még néhány mondatot a béremelésről, a reálbéremelésről. Az elmúlt heteknek az egyik kérdése volt az a bizonyos 40 százalékos reálbéremelés. A Századvég közgazdásza, György László bejött a stúdióba, és levezette pontos számításokkal, hogy tulajdonképpen öt év alatt reálisan megvalósulhat ez a bizonyos 40 százalékos nettó bérnövekedés. Most nem vesszük végig részletesen, nyilván Ön pontosan tudja ezeket az adatokat, hogyan tevődik ez össze, és a műsorban is volt már erről szó. Egyetért-e ezzel az aránnyal, és van-e ilyen, hasonló forgatókönyv az asztalán?
Mindig följebb. Tehát én kiinduló számnak ezeket el tudom fogadni, és ha ezt végre tudjuk hajtani, az szép siker lesz. És örülök is, ha meg tudunk indulni. De amikor majd csináljuk menetközben, akkor mindenkit arra fogok ösztökélni minden lehetséges erővel, jutalmazással és büntetéssel egyaránt a kormányban, hogy nyomjuk még, még, még följebb. Mert még egyszer mondom: a legfontosabb dolog, hogy az emberek ne csak munkához jussanak, hanem úgy is érezzék, hogy megéri dolgozni. Ráadásul, ha az emberek nem dolgoznak, ha nem érzik úgy, hogy érdemes erőfeszítést kifejteniük, akkor az állami pénzügyek is könnyen léket kaphatnak. A politika azért művészet, amikor a költségvetésről meg a gazdálkodásról beszélünk, mert itt úgy kell adni, hogy ne fogyjon el. Úgy könnyű adni, hogy az ember szétosztja, és akkor elfogyott, de a gazdaságban úgy kell adni nyugdíjat, bért, bármi mást, szociális támogatást, kultúrát, sportot, hogy közben ne fogyjon el, mindig újratermelődjön. Ezt a masinériát kell működtetni. Én a magam részéről mindig is tiszteletben fogom tartani azokat a törvényeket, amelyek ennek a masinériának a működését meghatározzák. Tehát úgy adni nem lehet, hogy a jövő évben már nem lesz mit adni. Azt a szocialistáknál kipróbáltuk. 2002-ben, 2003-ban itt volt egy nagyarányú béremelés, aminek nem voltak meg a gazdasági alapjai, nem párosult gazdaságnövekvő, ösztönző intézkedésekkel, nem volt mellette adócsökkentés. Mi lett a következménye? Néhány éven belül mindannyian tönkrementünk, az egész ország. Tehát itt úgy kell adni, és úgy kell emelni, hogy közben sose fogyjon el, mindig újabb és újabb energia jöjjön létre.
Most háromnegyed kettő van vasárnap délután, innen, a stúdióból Szerbiába utazik, kétoldalú kormányzati csúcstalálkozó lesz mától. Mi a napirend?
Ugye, Dél-Szerbiába megyünk. Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy általában mi a magyarlakta terültekre látogatunk el, elmegyünk a fővárosba, mondjuk, Belgrádba, meg Szabadkára, elmegyünk a Délvidékre, és ugyanez van a környező országok esetében is. Szerettem volna most szakítani ezzel, és ebben jó partnerre leltem Vučić szerb miniszterelnök úr személyében. Azt mondtuk, hogy a két országnak a kapcsolatai most jók. Azt kell mondanom, hogy a kisebbségpolitika területén Szerbia magatartása több mint korrekt, a gazdasági együttműködés intenzív. Mi támogatjuk Szerbiának az európai uniós tagságát akkor is, ha az Európai Unió ma nem akar bővülni, sőt esze ágában sincs ilyen kérdéseket komolyan venni, de mi az az ország vagyunk, amely föl akarja ébreszteni Európát, és meg akarja vele értetni, hogy a bővülés energiát hoz, nem pedig energiát visz, és nincs az Európai Uniónak fényes jövője, hogyha azokat az országokat, akik alkalmasak, képesek, és kötődnek Európához, az Európai Unióhoz, nem veszi föl. Szerbia ilyen ország, Szerbiának az Európai Unión belül van a helye. Ezt mi képviseljük. És most elérkezett az a pillanat, amikor szeretnénk a magyar vállalkozásoknak a működését, amely egyébként a Vajdaságban, tehát Észak-Szerbiában rendkívül erős, Dél-Szerbiára is kiterjeszteni. Viszünk magunkkal üzletembereket, adunk is át már beruházásokat. Szerbia egész területéről mi úgy gondolkodunk, mint a szerb–magyar gazdasági együttműködés potenciális területéről. Mint ahogy a szerbeknek is kínáljuk Magyarországot: jöjjenek el, fektessenek be itt, keressék ők is itt a számításaikat. Szeretném, hogyha a szerb és a magyar gazdaság minél több gazdasági szállal kapcsolódna össze, nemcsak a hagyományos magyar területek, hanem Dél-Szerbia esetében is. Ezért Nišben tartjuk ezt a kormányülést, Dél-Szerbiában.
Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.
