Olyan haza kell, amely visszavárja a magyarokat
2016. február 23.
A politikai vezetőknek olyan hazát kell létrehozniuk, amely visszavárja a világ összes pontján lévő magyart - mondta Orbán Viktor kormányfő a szekszárdi Tolnatáj TV-nek adott, kedd késő este sugárzott interjúban.

„Egy olyan közeget kell létrehoznunk, ahol egy fiatal jól érzi magát, vagy ha el is ment külföldre, úgy gondoljon a hazájára, hogy az nem csak egyszerűen hazavárja, hanem egy kiemelkedően izgalmas, érdekes, civilizált és jó életminőségű darabja a Földgolyónak” – jelentette ki a miniszterelnök, akit többek közt a Modern városok program szekszárdi fejlesztéseiről és a fiatalok elvándorlásáról kérdezett a tévé főszerkesztője.

A politikai vezetőknek az a felelőssége – folytatta a kormányfő -, hogy egy olyan ország legyen itt, ahol nincsenek migránsok és terrorizmus, van viszont közbiztonság. Olyan ország, amelyik fejlődik, és megmutatkoznak kulturális értékei, természeti szépsége – tette hozzá.

„Vannak elképzeléseim arról, hogyan kell Magyarországból egy Európában kiemelkedő életminőségű országot létrehozni, és ettől nem vagyunk olyan messze, mint azt sokan gondolják” – fogalmazott.

A felvetésre, miszerint bizonyos számú migráns enyhíthetné a hazai munkaerőhiányt, úgy válaszolt: inkább az tűnik logikusnak, hogy legyen több gyermek Magyarországon. „Az a nemzet, amelyik kívülről beáramlóktól reméli a biológiai fennmaradását, nem fog fennmaradni. Részben egyre kevésbé érzi annak a felelősségét, hogy fenntartsa saját magát, részben pedig az ide érkezők magukévá teszik az országot” – jelentette ki.

A miniszterelnök kitért arra, hogy ma Magyarországon kevesebb gyermek születik, mint ahányan meghalnak, de „minden évben valamit lépünk előre”: 2015-ben például 0,2 százalékkal több gyermek született, mint 2014-ben. A kutatások azt mutatják, hogy sok fiatal szívesen vállalna eggyel több gyermeket, és akadályként az életminőséget, a munkalehetőséget, lakáshiányt jelölik meg – mondta. „Próbálom ezeket az akadályokat a kormány döntéseivel elhárítani, lassan a munkanélküliek országából átfordulunk a munkaerőhiányos ország helyzetébe, (…) megpróbálom az otthonteremtéssel megadni a lehetőséget a fiataloknak, hogy olyan lakásokhoz juthassanak, ahol két-három gyermeket tisztességesen fel lehet nevelni” – fűzte hozzá.

Azt is elmondta, a kormány próbál olyan képzést adni a fiataloknak, hogy azt érezhessék, ők semmivel nem tudnak kevesebbet a szakmájukról, mint Németországban, Angliában tanuló társaik. „Ettől sem vagyunk olyan messze, mint azt sokan gondolnánk” – vélekedett.

„Végül is azt, hogy mennyi gyermek születik, fogyunk vagy gyarapodunk, a politika nem tudja eldönteni. Segíthet, de a döntés mindig is az emberek kezében marad, (…) a politika illetékessége meglehetősen korlátozott” – fogalmazott.

Orbán Viktor a Modern városok program folytatásáról közölte: a megyeszékhelyek után a megyei önkormányzatok is megkapják a lehetőséget, hogy rendelkezzenek azon fejlesztési források felett, amelyeket a megyéknek szán a kormányzat. Azután a közepes városok következnek, amelyek „joggal várják el”, hogy velük is köttessenek fejlesztési megállapodások – jelentette ki a kormányfő.

Orbán Viktor kedden írt alá megállapodást Szekszárdon Ács Rezső (Fidesz-KDNP) polgármesterrel arról, hogy a Modern városok program részeként több mint 33 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg a tolnai megyeszékhelyen.