Magyarországnak elkötelezett vállalatokra van szüksége
2016. október 27.
Magyarországnak elkötelezett emberekre és vállalatokra van szüksége, amelyek mögött ott áll a jól működő gazdaság és a kormány - jelentette ki a miniszterelnök a herendi Jáger Parkban csütörtökön.

A Jáger csoporthoz tartozó Csatári Plast Kft. egymilliomodik mérőóra-szekrényének átadása alkalmából tartott ünnepségen Orbán Viktor kiemelte, „a magyar gazdaság éppen a Csatári Plasthoz hasonló nemzeti vállalkozások segítségével juthat ki véglegesen az erdőből, ahová a gazdasági válság alatt került”.

Hozzátette: a nemzeti tőke és a nemzeti gazdaság szerepe egyre inkább felértékelődik, miközben Európa piacai nyitottá válnak, ezzel párhuzamosan az országok igyekeznek helyzetbe hozni nemzeti iparukat. A magyar gazdaság fejlődését jól mutatja, hogy mára 4 millió 391 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma és a gazdasági növekedés is az egyik legkiemelkedőbb az Európai Unión belül – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Fotó: Árvai Károly
Fotó: Árvai Károly

Szavai szerint a 2008-as gazdasági válság megmutatta, hogy a magyar gazdaság féloldalassá vált, miután hosszú időszakon át elhanyagolták a magyar vállalkozásokat, a megváltást sokan a külföldi tőkétől várták, és  általános volt az a nézet is, hogy beruházások elsősorban a nagyvállalatoktól várhatóak.

A rendszerváltás idején is léteztek azonban olyan vállalkozások, amelyek nem féltek kihasználni a lehetőségeket, ezek részben azok a családi vállalkozások, amelyek a 80-as évek második felében „garázsokból” indultak el, és mára jól működő cégekké váltak – idézte fel Orbán Viktor. Ennek a hozzáállásnak köszönhető az is, hogy mára egy világmárka bontogatja szárnyait Herenden, Csatári László a semmiből teremtett magyar sikermárkát – jelentette ki.

Felidézte azt is, hogy 12 ezer milliárd forintnyi forrás nyílt meg a vállalkozások előtt. Ennek hatékony felhasználása a cél, így mára csupán az a kérdés, hogy tudunk-e élni lehetőségeinkkel – tette hozzá Orbán Viktor.

Fotó: Árvai Károly
Fotó: Árvai Károly

Csatári László, a Jáger csoport ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy a tisztesség és a szorgalom tisztes megélhetést teremthet Magyarországon, és megjegyezte, hogy a siker nem egy ember, hanem a közösség érdeme. Az MTI kérdésre elmondta, hogy a cégnek Herenden és Nemesvámoson működik két magyarországi telephelye. A mérőóra-szekrényeken kívül majolika termékeket, újrahasznosított műanyagból készült burkolóelemeket gyártanak.

A cég árbevétele idén mintegy 3 milliárd forint lesz, ennek fele exportból származik, a vállalat adózás előtti eredménye 300 millió forint. A nemesvámosi és a herendi telephelyen együtt mintegy 150 munkavállaló dolgozik. A cég legfontosabb magyarországi partnerei az áramszolgáltatók és a villamos nagykereskedelmi hálózatok. Főbb külföldi partnerei Németország, Románia, Szlovákia, Kanada és Szingapúr.

Az ügyvezető felidézte, a Jáger csoport elődje, a Csatári Plast magánvállalkozásként indult 1987-ben, kezdetben forgácsolt alkatrészek beszállításával foglalkozott, majd a 90-es évek elejétől műanyag villamos alkatrészek gyártásába kezdett. 1993-tól már saját telephellyel rendelkezett a vállalkozás, ahol 30 munkavállalót foglalkoztatott. 1997-től a cég a Magyar Suzuki részére is gyárt alkatrészeket, 2000-től már kizárólag a villamos tokozatok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik.

2008-ban alapították a vállalkozás első külföldi leányvállalatát Romániában, ugyanebben az évben felvásárolták a Herendi Majolikagyárat. A Jáger csoport tagjai: a Csatári Plast Kft., a Jáger Prod Kft., a Jáger Invest Kft. és a Jáger Comp Kft. – fűzte hozzá Csatári László.