Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában
2017. október 9.
Európában ma kétfajta ország létezik: ahol biztonságos az élet és ahol nem az; Magyarország a legbiztonságosabbak egyike, köszönhetően jó rendőreinek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Hősök terén, a rendőrség állományába kinevezett 227 tiszthelyettes ünnepélyes eskütételén és a rendőrség új szolgálati gépjárműveinek szemléjén.

A kormányfő hangsúlyozta: Európában a következő években a biztonság lesz a legnagyobb érték. Nemcsak a családok nyugodt és kiszámítható élete múlik majd rajta, hanem Magyarország teljesítménye, gazdasági sikere is – jelentette ki.

Orbán Viktor kiemelte: a magyar rendőrök munkája tisztelet érdemel, hiszen az elmúlt években úgy védték meg Magyarország és Európa határát, hogy közben az ország közbiztonsága is javult.

„A mi határainkon már csak az juthat át, aki jogszerűen érkezik, és tiszteletben tartja a törvényeinket” – nyomatékosította a miniszterelnök. Úgy fogalmazott: vendégszerető nép a magyar, „nálunk minden jószándékú idegent megillet a vendégjog”, de közös érdek, hogy „a rosszindulatú embereket kiszűrjük, a vendégjoggal való visszaélést megakadályozzuk, és saját biztonságunkat megvédjük”.

Fotó: Botár Gergely

Azt mondta a tiszthelyetteseknek, hogy munkájuk során indulattal és agresszióval is fognak találkozni, de arra hívta fel a figyelmüket, hogy „az egyenruha alatt szív is van, nem csak izom”, ezért miközben megalkuvás nélkül érvényt szereznek a törvényeknek, emberségből is ki kell állniuk a próbát.

Az esküt tevőkhöz szólva a miniszterelnök továbbá arról beszélt: a legnagyobb próbatételek között is hűségesnek kell maradniuk hazájukhoz, esküjükhöz.

Legyenek büszkék esküjükre azért is, mert olyan fontos dolgok megvédése mellett kötelezték el magukat, mint amilyen a magyar családok biztonsága, a nemzeti kultúrán nyugvó életfelfogásunk és az ezeréves keresztény múltból fakadó társadalmi rend – kérte a jelenlévőket.

Fotó: Botár Gergely

„Nekünk, magyaroknak mindez hosszú évszázadok óta azt a sziklaszilárd alapot jelenti, amelyre egy biztonságos és magyar jövőt felépíthetünk. (…) Vannak európai országok, ahol ezek a fontos dolgok már a múltéi, legfeljebb az együttélés véletlenszerű formái” – fejtette ki Orbán Viktor.

Szavai szerint a magyar rendőrség az elmúlt hét évben méltán érdemelte ki az emberek bizalmát és nagyrabecsülését. Hozzátette: a rendőrség soraiból a közelmúltban is volt olyan, aki elesett, és olyanok, akik éppen csak túlélték a velük szemben fegyvert fogó bűnözők támadásait. „A sebesülésükből munkába visszatérő rendőreinket ezúton is köszöntöm” – mondta.

A rendőrséget érintő eredmények közül kiemelte, hogy 2010-hez képest mintegy 7 ezerrel több rendőr szolgál Magyarországon, és ez a szám még növekedni fog. Így vált lehetségessé a 24 órás közterületi jelenlét, a körzeti megbízotti állomány szinte teljes feltöltése és a határvadászképzés terveknek megfelelő haladása. Emellett csak az idén több mint 15 milliárd forintot fordítottak a rendőrségi járműparkjának megújítására – tette hozzá, közölve, hogy a következő években a teljes gépjárműállományt szeretnék kicserélni. Megjegyezte, hogy most 387 járművet adtak át a rendőrségnek.

Fotó: Botár Gergely

„Önök Európa egyik legsikeresebb és legnagyobb tekintélynek örvendő rendőrségének lettek felesküdött tagjai” – zárta beszédét Orbán Viktor, akinek ezt követően bemutatták az új szolgálati autókat. Ebben részt vett a tavalyi Teréz körúti robbantásban megsérült, de azóta felgyógyult és ismét szolgálatba állt két rendőr is.

A kormányfő mellett Pintér Sándor belügyminiszter és Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter részvételével megrendezett ünnepség elején egyperces néma csenddel emlékeztek meg a hétfő délelőtt az M5-ös autópályán történt balesetben elhunytakról. Mint elhangzott, a sztrádán súlyos balesetet szenvedett autóbusz a Készenléti Rendőrség járőreit szállította. Az autóbusz vezetője, valamint a járműben utazó egyik rendőr törzsőrmester, a Készenléti Rendőrség járőre életét vesztette.