Diplomácia / Magyar-üzbég csúcstalálkozó: a veszélyes időkben is sikerült továbbfejleszteni kapcsolatainkat
Megosztás

Magyar-üzbég csúcstalálkozó: a veszélyes időkben is sikerült továbbfejleszteni kapcsolatainkat

Budapest/Ankara, 2023. március 16., csütörtök (MTI) – Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délelőtt megbeszélést folytatott Savkat Mirzijojev üzbég államfővel Ankarában, ahol a nap folyamán rendezik meg a Türk Államok Szervezetének rendkívüli csúcstalálkozóját – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

A tárgyaláson a felek örömmel állapították meg, hogy a két nép közötti barátságot mára sikerült intézményesíteni, a korábban kötött egyezmények végrehajtása rendben halad. Üdvözölték, hogy az OTP Bank immár az üzbég bankrendszerben is tevékenykedik, és ez utat nyit egy sokkal szélesebb magyar- üzbég gazdasági együttműködésnek.

Fontosnak nevezték, hogy mielőbb meginduljon Budapest és Taskent között a közvetlen menetrendszerinti légiforgalom.

A megbeszélésen az ukrajnai háború és a szankciós válság is téma volt. Elhangzott: nehéz és veszélyes időket élünk, ami mindkét államot súlyosan érinti. A globális átrendeződések pedig csak még sürgetőbbé teszik a tűzszünet és a béke megteremtését, ahogyan Magyarország és Üzbegisztán összefogását is, és jó lenne, ha ezzel párhuzamosan felgyorsulna Európa és Közép-Ázsia politikai, gazdasági közeledése is – ismertette a tárgyalásokon elhangzottakat Havasi Bertalan.

KÖVESSEN
Megosztás

További hírek