Fontos, hogy legyen többfajta vakcina
2020. november 12.
Az a fontos, hogy legyen többfajta vakcina - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a koronavírus-fertőzése miatt karanténban lévő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott videóbeszélgetésében, amelyet a kormányfő Facebook-oldalán tettek közzé.

A felvételen Orbán Viktor kérdésére Szijjártó Péter közölte, hogy a tárgyalások az orosz vakcina ügyében állnak a legjobban. A Szputnyik nevű oltóanyag szerdán megkapta a félidei jelentést, és a szernek 92 százalékos hatékonyságot igazoltak – tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy az orosz fél másfél héten belül tudja küldeni az első mintát a laboratóriumi vizsgálatok elvégzéséhez.

Kínában három cég fejleszt védőoltást, a magyar fél a kínai állami gyártóval írt alá szerződést – közölte a miniszter.

Orbán Viktor jelezte: Magyarország a nyugati vakcinák esetében sem áll rosszul, tehát „ez nem vagy-vagy, hanem és, mindenhonnan tudunk fogadni”.