Elszámoltathatóvá kell tenni a globális tőke képviselőit
2017. február 24.
Elszámoltathatóvá, átláthatóvá kell tenni azokat a Magyarországon tevékenykedő nemzetközi szervezeteket, amelyek civilnek nevezik magukat, de valójában a globális tőke érdekeit képviselve próbálják befolyásolni a magyar közéletet külföldről kapott pénzből, fizetett aktivistákkal - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az elmúlt több mint húsz évben „elviseltük” ezeknek a szervezeteknek a létét, de a migráció ügyében tanúsított magatartásuk már sok – fogalmazott a kormányfő. Kijelentette: „Magyarország nem engedheti meg magának, hogy olyan szervezetek, amelyek az ismeretlenség homályában maradnak – nem vallják be, kitől kapják a pénzt és miért -, azok közben folyamatosan arra buzdítsák a migránsokat, sértsék meg a magyar jogszabályokat, és valahogy jussanak be Magyarországra”.

A nemzetközi tőke „elsősorban Soros Györgyhöz tapadó szervezetei” ezzel átléptek egy határt – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök a rádióinterjúban bírálta az Európai Unió által tervezett úgynevezett szisztematikus határellenőrzési rendszert is, amely szerinte „agyrém”, az EU-s állampolgárok „vegzálását” jelentené, és ez a teljes útlevél-ellenőrzési folyamat nyaranta akár 8-10 órás várakozást is eredményezhet a horvát-magyar, illetve a román-magyar határon.

Miközben az illegális migránsokat folyamatosan beengedik az EU-ba, aközben az útlevéllel rendelkező, törvénytisztelő uniós állampolgároktól teljes ellenőrzést követelnének – mutatott rá, elemi érdeknek nevezve, hogy Brüsszelt jobb belátásra bírják a kérdésben.

A rezsicsökkentés ügyében Orbán Viktor megismételte: álláspontja szerint a jövőben is Magyarországon kell dönteni a rezsidíjakról, nem pedig Brüsszelben, amely viszont magához akarja vonni ezt a jogot.

A brüsszeli bürokraták szerinte folyamatosan azon mesterkednek, hogy egyre több döntési jog átkerüljön a nemzetállamoktól hozzájuk.  Az EU „nem a mennyei béke birodalma, hanem egy harci közeg”, ahol folyamatosan meg kell küzdeni a bürokratákkal, hogy ne vegyék el a magyar hatásköröket – fogalmazott.

A Brexitről úgy nyilatkozott: Magyarország nem akarja megbüntetni a briteket, akik „a józan ész talaján állnak”, és a magyar kormány szerint az EU-nak a brit kilépés után sem kellene rossz viszonyt kialakítania Nagy-Britanniával. Magyarország ezért „fair Brexitet” akar, nem pedig azt, hogy „kis hörcsögként” megsértődjünk – tette hozzá.

Kitért arra az uniós tervre is, amely az adójogszabályok egységesítésére vonatkozik. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: Nyugat-Európával szemben Közép-Európa versenyképes, ezért sok nyugati cég úgy látja, ebben a térségben – az adórendszer miatt is – jobb gyárat létrehozni, mint otthon,  ahol viszont ez nagy vitát vált ki. Ez egy verseny a beruházásokért, ami helyes, és nem kell betiltani – foglalt állást. A kormányfő kijelentette, hogy az adóverseny ügyében Magyarország kész vétózni, ha kell.

Azt is nyomatékosította, hogy a munkaerő és a tőke áramlásának szabadsága össze van kötve az EU-ban. Így az nem megy, hogy például az osztrákok azt szeretnék, az ő tőkéjük szabadon áramolhasson Magyarországra, közben viszont a magyar munkavállalókból nem kérnek – hívta fel a figyelmet, közölve: ha Ausztria büntetni akarja a magyarokat, „mi büntetni fogjuk a osztrák tőkét”.

Azt az osztrák elképzelést is bírálta, hogy egy ott dolgozó, adót fizető magyar csak akkor kapja meg az osztrákokat megillető családi ellátást, ha a gyermeke is ott van vele.

„Kis részletszabályokban sunyi módon próbálnak változtatgatni”, és „amikor már tíz részletszabály megváltozik, akkor hirtelen az egész kérdés megváltozik”. Ez a lopakodó hatáskörelvonás és európai alapszerződés-módosítás, amelyet Magyarország nem fogad el – mondta, azt szorgalmazva, hogy az alapszerződés módosításáról ne „sunyi módon”, hanem nyíltan tárgyaljanak.

Arról is beszélt a miniszterelnök, hogy az EU ma azért szenved válságjelenségektől, mert sehol nem tartják be a szabályokat.

Megengedték a németeknek és a franciáknak, hogy túllépjék a költségvetési szabályokat, megengedték a görögöknek, hogy ne tartsák be a pénzügyi szabályokat, azután megengedték a görögöknek és az olaszoknak, hogy ne tartsák be a schengeni szabályokat, majd a németek maguk is felrúgták a schengeni előírásokat – sorolta.

A munkahelyvédelmi támogatásokra rátérve Orbán Viktor azt mondta, hogy próbálják korlátozni ezeknek a lehetőségét is, és most erősödnek a támadások.

Ezzel összefüggésben szólt a közfoglalkoztatásról, amelynek ügyében világossá tette: mindig vannak olyanok, akik nem tudnak a munkaerőpiacon elhelyezkedni, és nekik is munkát kell kínálni. Ezért közfoglalkoztatásra mindig szükség lesz, de az a jó, ha csak azok vesznek részt benne, akik valóban nem találnak munkát máshol – mondta.