Egész Európában azt akarják, hogy védjük meg a határokat
2018. június 28.
Az emberek most már nemcsak Magyarországon, nem csak Közép-Európában, nem csak Olaszországban, vagy Ausztriában, hanem egész Európában azt akarják, hogy védjük meg a határokat - jelentette ki Orbán Viktor, az uniós csúcstalálkozót megelőzően a Facebook-oldalán közzétett videóban csütörtökön.

A miniszterelnök a Brüsszelben rögzített üzenetében kijelentette, „az emberek azt akarják, hogy védjük meg a határokat és ezzel védjük meg az emberek biztonságát. Azt akarják, hogy akik már bent vannak, azokkal szemben folytassuk le az eljárásokat, és vigyük őket haza. Az európai vezetők erre eddig nem voltak hajlandók, ezért van bajban az európai demokrácia”.

Kijelentette, a tét nagy, a kérdés ugyanis az, hogy sikerül-e Európában helyreállítani a demokráciát. A demokrácia azért bicsaklott meg Európában, mert az európai vezetők nem azt teszik, amit az emberek akarnak és elvárnak tőlük – húzta alá. Mint elmondta, éles vitákra számít a délután kezdődött két napos uniós csúcstalálkozón.

Orbán Viktor úgy vélekedett, a csütörtök esti, migrációról folytatott vitáján megállapodás születhet a teljes határvédelem elrendeléséről az Európai Unió teljes külső határszakaszán, valamint arról, hogy menekülttáborokat hozzanak létre az unió területén kívül.

„Ezzel még nem oldottuk meg a problémákat, de tettünk egy komoly lépést. Ma ezért fogok harcolni, hiszen a magyar emberek is ezt akarják. Sok sikert Magyarország!” – fogalmazott. A miniszterelnök közölte azt is, hogy a találkozót megelőzően tárgyalt Sebastian Kurz osztrák kancellárral, valamint összehívta a visegrádi országokat és fogadták Emmanuel Macron francia elnököt.

Csütörtök délután kétnapos uniós csúcstalálkozó kezdődött Brüsszelben, amelyen elsősorban a közös migrációs és menekültpolitikáról, a következő többéves költségvetési keretről, illetve gazdasági és kereskedelmi kérdésekről tárgyalnak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői.