Megosztás

CPAC – A progresszív vírus ellenszere, hogy nemet kell mondani a migrációra, a genderre és a háborúra
- 2023.05.04
- Belpolitika
- Forrás: MTI
Budapest, 2023. május 4., csütörtök (MTI) – „Progresszív liberális laboratóriumokban” kifejlesztett vírustámadás alatt áll a nyugati világ, de Magyarországon megvan az ellenszer: nemet kell mondani a migrációra, a genderre és a háborúra – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC) csütörtökön Budapesten.


Kifejtette: bár a magyar siker fényes volt 2010-ben, ez 2015-ig senkit sem érdekelt, a magyar kísérlet világhírnevét valójában Soros Györgynek köszönhetik.
Ha Soros György „nem támadja meg Magyarországot, nem hirdeti meg a programját, hogy illegális bevándorlók millióit akarja a zsoldjában álló NGO-k segítségével Európába telepíteni, akkor mi soha nem kerültünk volna a világsajtó címoldalára” – mondta Orbán Viktor. Egyúttal emlékeztetett: amikor elárasztották illegális migránsokkal a Balkánt, és kiépítették az Európa szívébe vezető embercsempész-útvonalat, akkor „beleütköztek Magyarországba”. „Mi megálljt parancsoltunk, felvettük a kesztyűt, védekeztünk, kerítést építettünk, és megvédtük a hazánkat” – hangsúlyozta.
Ugyanakkor – folytatta -, rájött, hogy csak akkor tudják megvédeni az országot, ha a szellemi, ideológiai csatákat is vállalják, ugyanis „a migráció fontos része a liberális progresszívek filozófiájának”.
Úgy értékelt: a nemzet a Nyugat nagy találmánya, a „szabad világ szíve közepe”, de a szabad világ minden nemzete támadás alatt áll.
„Mindannyian támadás alatt állunk, Európában éppúgy, mint Amerikában (…), a támadás nem gazdasági természetű, egy biológiai fegyverrel van dolgunk, egy vírustámadást indítottak ellenünk. Ezt a vírust a progresszív liberális laboratóriumokban fejlesztették ki” – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy „a vírus nem kiszökött, hanem kitenyésztették, szaporítják, és terjesztik az egész világon”.
Hangsúlyozta: nemzet a nyugati világ Achilles-sarka is egyben, és ha a nemzetek szétbomlanak, akkor elvész a szabad élet lehetősége, a Nyugat elbukik. A haza nélküli emberek sohasem lehetnek szabadok, csak földönfutók, ide-odatelepítettek, a globális elit játékszerei – figyelmeztetett.
Rámutatott, hogy ez a támadás sikeres. „Nem áll jól a Nyugat szénája a civilizációk versenyében”, és az a legrosszabb, hogy „ezért csak magunkat okolhatjuk” – mondta a kormányfő, jelezve: az illegális migráció lényege a nemzeti közösség lerombolása.
Ugyanez a célja a woke mozgalomnak és a genderpropagandának is – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki ezeket a kommunizmushoz és a marxizmushoz hasonlította, mondván, ezen ideológiák hatalmi bázisa is az, hogy mesterségesen kisebbségekre szabdalják a nemzetet, hogy aztán viszályt szítsanak a csoportok között.
Orbán Viktor a nyugati nemzeteket veszélyeztető harmadik vírusvariánsként a progresszív külpolitikát nevezte meg, amely „mindig háborúba sodor bennünket”. A színes forradalmak a szabadság jelmondatával indultak, liberális, progresszív átneveléssel, emberjobbítással folytatódtak, majd káosz és magára hagyott országok miatti szégyen maradt utánuk – fogalmazott.
Orbán Viktor úgy értékelt: ha Donald Trump vezetné Amerikát, ma semmilyen háború nem sújtaná Ukrajnát és Európát. „Térjen vissza, elnök úr, és tegye naggyá ismét Amerikát, és hozzon nekünk békét!” – hangoztatta.
Kijelentette, a progresszívek mindig birodalmi politikát folytatnak, diplomáciai nyomást gyakorolnak a nemzetekre, elvárják, valljanak színt: támogatják-e a migrációt, a genderpropagandát, a családok relativizálását, a gyermekek szexualizálását. Aki nem hajlandó erre, az ellenség, és kihirdetik rá a „liberális fatvát” – fogalmazott.
A progresszívek legújabb birodalmi külpolitikai célja az, hogy az Európai Unió tagállamaitól elvegyék a saját külpolitika jogát. Meg kell őket állítani, ez lesz az előttünk álló hónapok legnagyobb csatája Brüsszelben – mondta.
Kijelentette: a népakarat, vagyis maga a demokrácia a progresszív erők legfőbb gyengesége, „itt lehet megfogni őket”.
Hangsúlyozta, a progresszív vírus ellenszere itt van Magyarországon, mindenki számára hozzáférhető, minden variáns ellen véd, szabadon vihető, egy „kis lokális hangolással” bárhol működik, és mellékhatása sincs.


Emlékeztetett, a magyarok megállították a migrációt a határnál, betiltották az iskolai genderpropagandát és megalkuvás nélkül dolgoznak a békéért, „és a dolog működik”. Hozzátette, az emberek érzik, hogy a „bőrükre megy a játék”, azt a politikai erőt támogatják, amely az egész nemzetet védi, és érdekeiket képviseli.
A jobboldali erők sikerére utalva kiemelte: az elmúlt években „nagy európai szentélyeket” – Budapestet, Varsót, Rómát, Jeruzsálemet – már elfoglaltak, és Bécs sem reménytelen, de a modern demokrácia két fő szentélye, Washington és Brüsszel még mindig „a liberálisok kezén” van. „Tegyünk róla, hogy ne így legyen!” – szólított fel Orbán Viktor.