- miniszterelnok.hu - https://miniszterelnok.hu/beket-akarunk-es-tuzszunetet/ -

Békét akarunk és tűzszünetet

Most egyetlen dologra kell törekedni, a veszély elhárítására és egyetlen módon lehet a közvetlen veszélyt elhárítani, tűzszünettel; “békét akarunk és tűzszünetet” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Belgrádban.

A kormányfő Aleksandar Vucic szerb elnökkel és Karl Nehammer osztrák kancellárral egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: kedden lengyel állampolgárok haltak meg, “és fontos, hogy kifejezzük az együttérzésünket, és hogy tudatosítsuk magunkban, hogy miután a szomszédban háború van, ezért veszélyben vagyunk”.

Úgy vélte, “veszélyben vagyunk gazdasági értelemben, de fizikai értelemben is”. Az, hogy Lengyelország a saját területén vesztett el életeket, jól mutatja, hogy “ha szomszédodban háború van, te sem vagy biztonságban” – fogalmazott.

A miniszterelnök közölte: az pedig, hogy kedden megszűnt az olajellátás keleti irányból Magyarország felé, jól mutatja, hogy a gazdaság is veszélyben van.

Hangsúlyozta: “ha veszélyben vagy te magad, az állampolgáraid és a gazdaságod, akkor egyetlen dologra kell törekedni, hogy ezt a veszélyt elhárítsd”. Ezt egyetlen módon lehet megtenni, tűzszünettel; “békét akarunk és tűzszünetet” – jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország továbbra is sürgeti, hogy az Európai Unió minél hamarabb tegye lehetővé Szerbia teljes jogú tagságát. Szerbia európai uniós tagsága az európai érdek, és sokkal könnyebben tudnának védekezni a migrációval szemben, ha Szerbia is az Európai Unión belül lenne már – tette hozzá.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Hangsúlyozta: “tegnap kellett volna felvenni Szerbiát vagy tegnapelőtt, akkor ma könnyebb helyzetben lennénk”. Magyarország súlyánál fogva nem tudja ezt a kérdést dűlőre vinni az Európai Unióban, de szövetséget építhet a bővítést támogató országokkal – mutatott rá. Közölte: 2024 második felében Magyarország adja majd az unió elnökségét és ha addig nincs siker, akkor abban az időszakban Magyarországon segítheti a folyamatot.

Kitért rá: az európai biztonság kulcsországa Szerbia és amikor Szerbia védi a saját határait, akkor nemcsak magát védi, hanem Magyarországot, Ausztriát és az egész Európai Uniót. Ezért világos, hogy Szerbia európai uniós tagsága az európai érdek – magyarázta.

Közölte: addig is, amíg ez nem történik meg, egyetlen cél lehet, hogy a védelmi vonalakat minél inkább délre tolják és Szerbiával, Ausztriával egy közös határvédelmi erőt hozzanak létre. Magyarország az ehhez szükséges személyi állományt és technikai eszközöket azonnal rendelkezésre bocsátja – mondta.

Orbán Viktor szerint “ez a baj, amit migrációnak nevezünk, ez hosszabb ideig velünk él majd”, ezért hosszú távú együttműködésre és tartós struktúrákra kell törekedni.

Kifejtette: Magyarország speciális helyzetben lévő ország, “mi közvetlenül két nyomás alatt vagyunk”, egyrészt a szomszédos Ukrajna felől van egy háborús nyomás, másrészt Szerbián keresztül pedig van egy migrációs nyomás.

Közölte: a magyar és a szerb nemzet sorsközösségben van egymással, ami azt jelenti, hogy együtt vannak jóban és rosszban, segítik egymást. “Miután sorsközösségben vagyunk, együtt kell egymással működnünk” és Aleksandar Vucic Magyarország történetének legjobb szerb partnere – fogalmazott.

Orbán Viktor elmondta: 250 ezer illegális határátlépési kísérletet hiúsítottak meg ebben az évben és “nemcsak egyre többen vannak, hanem egyre nő az agresszivitás is”, az embercsempészeknél most már nemcsak fegyverek vannak, hanem használják is időnként a fegyvereiket a határt őrző magyar hivatalos szervekkel szemben.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Úgy látja, a mostani találkozó az egész Balkán számára fontos, mert “az egész Balkán szenved a migrációtól”. Kijelentette: a migrációt nem menedzselni kell, hanem meg kell állítani, “egyetlen esetben nem jönnek a migránsok be az országodba”: ha tudják, hogy nem fog sikerülni. Azt kell világossá tenni, hogy “nem lehet bejutni a mi országainkba törvénysértő módon” – mutatott rá.

A miniszterelnök kiemelte: Magyarország 2015 óta 1,6 milliárd eurót költött határvédelemre, Brüsszel ebből mindösszesen 1,2 százalékot térített meg, tehát “jól látszik, hogy csak saját magunkra számíthatunk”.

Kérdésre a kormányfő elmondta: vannak menekültek, akikre a nemzetközi menedékjogi szabályok érvényesek és vannak vendégmunkások, akiknek az adott ország kiad munkavállalási és tartózkodási engedélyt. Ez a két kategória jogilag szabályozott. A migráns kategória viszont nem szabályozott, így “definitíve illegális” – fogalmazott.

Kifejtette: a migráns illegális határátlépési kísérletre törekvő személy és a törvénytelenséggel szemben a törvény erejénél fogva kell fellépni. “Itt komoly országokról van szó, Magyarország is egy komoly ország, szabályai vannak és azokat a szabályokat betartatja, ha kell erővel” – mondta.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy jelen pillanatban az egyetlen komolyan vehető mennyiséget szállítani képes vezeték, amely gázt hoz Magyarországra, Szerbiából érkezik. Korábban hosszú éveken keresztül Magyarországról érkezett a gáz Szerbiába, ami jól mutatja, hogy a két ország számíthat egymásra – közölte.

A sajtótájékoztató előtt egyetértési megállapodást írtak alá az együttműködés erősítéséről az illegális migráció elleni küzdelemben.